Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-17 / 219. szám

2016. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT S20LN A Szandaszőlősi Művelődési Ház teg­nap rendezte szüreti napját a szandaszőlősi Len­gyel Antal téren. A programok között szőlőpré­selés, mustkészítés és kóstolás, kézműves fog­lakozások és néptánctanítás szerepelt. A képga­lériát keresse a szoljon.hu hírportálon. Cs. I. agriisi_________________________________ Az utóbbi időkben ritkult a bejelentések száma Kevesebb bombát rejt már a föld? Robbanószerek sokaságát rejti a föld mélye számos he­lyen az országban. Kísért a múlt: bár több mint hetven év telt el a második világhá­ború óta, még mindig szá­mos akna, tüzérségi löve­dék van, amit eddig nem ha­tástalanítottak. Úgy tudni, a speciális egységek évente több ezer bejelentést kap­nak. Czakó Nóra nora.czako@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Azokon a területe­ken, amelyek a második világ­háború harcai során kiemelt fontosságú célpontok voltak (fo­lyami átkelők, vasútvonalak, közlekedési csomópontok, repü­lőterek stb.) nagyobb valószínű­séggel kerülhetnek elő robbanó­szerkezetek. Ez az ország egész területére igaz, így Jász-Nagy- kun-Szolnok megye területén is bárhol fordulhatnak elő rob­banótestek - tájékoztatta lapun­kat a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztálya. A múlt hónapban Szolnokon, a Tiszában találtak egy világ- háborús repeszgránátot a bú­várok. A tűzszerészek elszállí­tották a robbanószerkezetet és megsemmisítették. Lakosság­védelmi intézkedésre szeren­csére nem volt szükség. Tavaly szeptember elején viszont egy óra erejéig megállt az élet Szol­nok belvárosában, miután egy második világháborús, még fel nem robbant, éles aknagráná­tot találtak a Tisza-Zagyva tor­kolatában. A halálos robbanó­szerkezetet egy horgász találta meg, aki valójában csak a víz­be esett vasmacskáját kereste az iszapban. Egy motorcsónak­ból a víz felől a vízi rendőrök, míg a szárazföldön a szolnoki polgárőrök biztosították a terü­letet. A szakemberek szerint a robbanótest „A” kategóriás, az­az a legveszélyesebbek közül való volt, ezért kellett a szerke­zettől száz méterre is elhagyni a területet. A közel hetven cen­tis szovjet aknagránátot a hon­védség szakemberei kiemel­ték a vízből, majd elszállítot­ták megsemmisítésre. A műve­let idejére lezárták a belvárosi hidakat, illetve a közeli társas­ház lakóinak is el kellett hagy­niuk otthonaikat egy időre. 2014 októberében még a Szol­nok és Szajol közötti vasúti köz­lekedés és a vízi közlekedés is szünetelt, ugyanis ötszáz kilo­grammos második világhábo­rús bombát találtak a Tisza-híd- nál, felújítási munkálatok köz­ben. Az amerikai bomba az oda­szállított földből került elő. A Honvédelmi Minisztéri­um Kommunikációs Osztálya arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a megyében 2015-ben 69, idén, szeptemberig pedig 35 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadiha­jós Ezredhez. Az adatok alap­ján a megyében csökkenő ten­denciát mutat a bejelentett rob­banótestek száma, de ez min­den esetben függ az adott év­ben zajló beruházások, építke­zések számától. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy leggyakrabban milyen tí­pusú robbanótestekről érkez­nek bejelentések. Nos, elsősor­ban világháborúban alkalma­zott robbanószerkezetekről, melyek leggyakrabban szov­jet, német vagy magyar gyárt­mányúak. Típus tekintetében leggyakrabban aknavető grá­nátok, tüzérségi lövedékek és kézigránátok kerülnek elő. MEGYEI KORKÉP Húsba vág Fekete Sándor ujneplap@ujneplap.hu A vevő rágódhat e kérdésen, mint egy mócsingos húson. E v elején erősen tapsikoltak a vásárlók, amikor a sertéshús áfá­jának 27-ről 5 százalékra történő csökkentésének köszönhe­tően, az addig 1200 forintért kínált lapocka, comb 850-900 fo­rintért kezdett mosolyogni rájuk a hentes üvegpultja mögül. Nosza, vettek is a megszokott fél kiló helyett 80 dekát, avagy gyakrabban került a család asztalára hús, mint korábban. Bizonyára nem vélet­len, hogy az idén a statisztikai adatok szerint 40 százalékkal nőtt a tőkehús-kereskedelem. Vélhetően a jogalkotók szándékának ez ré­sze volt, amikor jelentősen csökkentették az adót. Az intézkedés óta eltelt nyolc hónap. És mit látni több helyen? Azt, hogy a ser­téshús ára éppen azon a szin­ten van, mint az áfacsökkentés előtt. A már említett lapockát, combot ismét 1200 forintért kí­nálják. Ha pontosak akarunk lenni, amúgy kereskedésen: 1190- ért. A vásárló ott van, mint az adócsökkentés előtt volt, miközben az ő fizetését jó eséllyel nem emelték 22 százalékkal. Akkor most hogyan is állunk? Ami tény: az elmúlt időszakban a sertéshús felvásárlási árát fo­lyamatosan emelték, jelenleg 410 forint körül mozog átlagosan. A gazdák biztosan megérdemlik, hogy fáradozásuknak megle­gyen az értelme anyagilag is, mert sokszor, sok fórumon panasz­kodtak, hogy nulla haszonnal dolgoznak, sőt, veszteséggel. Nem véletlenül csökkent harmadára az országban tartott sertések szá­ma az elmúlt két évtizedben. De akkor sem érti a kedves vásár­ló, hogyan nyeltek le 8 hónap alatt 22 százalékot a „húsláncolat” szereplői a termelőktől a kiskereskedőig. A vevő rágódhat ezen a kérdésen, mint egy mócsingos húson szokás. Uj tető és kerítés készül, járda épül TISZAFÜRED Az elmúlt két évben közel 120 millió forint értékben valósult meg fejlesztés a sport- csarnoknál. Október elejére el­készül a csarnok új teteje és a műfüves pálya, az asztalosmű­helyben közben már készítik elő a Kossuth Lajos Általános Iskola új kerítésének faanyagát. Az is­kola udvarán még ebben az év­ben újabb járdajavítások lesz­nek, a főbejárat belső részén és az aszfaltpálya felőli oldalon pe­dig új festést kapott az épület egy része. Emellett járdaépíté­sek zajlanak a Mák utca, Könyök út, Múzeum park területén. A la­kótelepen már kijelölték az új fi- lagóriák helyét, ahol új szemét- gyűjtők is lesznek. Sz. Zs. Százak kaptak bírságot a napokban TISPOL Ellepték az utakat a rendőrök: egy országos akció során szeptember 13-15. kö­zött a passzív biztonsági esz­közök használatát ellenőriz­ték. A biztonsági öv, a gyer­mekvédelmi eszközök és a bukósisak előírásszerű hasz­nálatára figyeltek kiemelten. Ezt az ellenőrzést egy évben kétszer hajtják végre, ennek során a TISPOL-tagállamok rendőri erői - így a magyar rendőrség is - fokozottan el­lenőriznek Európa közútjain. A mostani ellenőrzések so­rán több mint négyszáz sze­méllyel szemben szabtak ki bírságot a rendőrök a megyé­ben, kivétel nélkül mindet a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Az intézkedések során nem volt erőszakoskodás vagy jog­sértés egy esetnél sem - tájé­koztatta lapunkat Kovács Ág­nes megyei rendőr-főkapitány- sági sajtóreferens. B. Zs. Négy napja keresik a megyeszékhelyről eltűnt fiatal lányt Többen látták, még sincs meg SZOLNOK Négy napja nem al­szik a szolnoki Falusi Nikolet­ta. Ugyanis ennyi ideje nem tud­ja, egyetlen lánya hol van, él-e-, hal-e. Dávid Nikolettának ked­den délután veszett nyoma, azóta nem ad életjelet magáról. A rendelkezésre álló adatok szerint a 14 éves lány szeptem­ber 13-án délután leszállt a szol­noki lakhelyéhez közeli megál­lóban az autóbuszról és ismeret­len helyre távozott. Azóta magá­ról életjelet nem adott, adta hírül a rendőrség.- Semmi előzménye nem volt annak, hogy Niki eltűnik. Aznap is többször beszéltünk Faceboo- kon, semmit nem lehetett gyaní­tani, hogy mi történik majd dél­A kedden eltűnt Dávid Nikolet­tát édesanyja mellett már a rendőrség is keresi után - mondja Falusi Nikoletta. Dávid Nikoletta anyja hozzáteszi, arról is beszéltek kedden, hogy lánya körmöshöz megy.- Mondtam neki, hogy utána si­essen haza. Rendszeresen beszé­lek a kislányommal, minden ál­dott nap - teszi hozzá sírva, két­ségbeesetten a nő. - Leszállt a buszról a piros iskolánál, utána ál­lítólag elment az iskolához egy fi­úhoz, akibe halálosan szerelmes. Az édesanya elmondja, hogy egyébként Nikolett egy hónapja már eltűnt.- Csütörtökön valaki kirakta a Facebookra, hogy meglett a kis­lány - folytatta az elmúlt napok történéseivel. - Hívom az illetőt, de addigra már levették a posztot. Falusi Nikoletta elmondja, olyan információt is kapott az el­múlt napokban, hogy három fia­tal gyerekkel látták. Meg azt is, hogy a buszpályaudvaron egy fe­kete Mercedesbe szállt be. Es azt is, hogy Cegléden látták, meg Ti- szapüspökiben. Már pénzt aján­lott fel a nyomravezetőnek, mert teljesen kétségbe van esve. Hol le­het az a kislány, aki állandóan az interneten lóg? Miért nem ad élet­jelet magáról?- A második nap még re­ménykedtem, hogy egyszer csak előkerül, de ma már el sem tudom képzelni, mi lehet vele - mondja összetörve, zo­kogva az édesanya. Tóth A. ZAGYVARÉKAS A Móricz Zsigmond Irodalmi Társaság Zagyvaréka- si Tagozata minden szeptemberben megemlékezik a községben megfordult nagy prózaíróról. A tegnapi emléknapon a résztvevők megkoszorúzták a művelődési ház falán lévő emléktáblát, majd emlékülésen idézték fel az író életét és munkásságát. Cs. I. Bombát talátunk,mit tegyünk? Arra a kérdésünkre, hogy mi a teendő, ha valaki robbanó­szerkezetre bukkan, azt a vá­laszt kaptuk, hogy a tűzsze­részeti mentesítési feladatok ellátásáról szóló kormányren­deletnek megfelelően, ha va­laki robbanótestet vagy an­nak látszó tárgyat talál, azt be kell jelentenie a területileg illetékes rendőri szerv vagy a települési önkormányzat jegy­zője felé. A Magyar Honvéd­ség Tűzszerész ügyelete ré­szére ezek a hivatalos szer­vek teszik meg a bejelentést. A talált szerkezethez sem­milyen esetben nem szabad hozzányúlni. A védelmi intéz­kedéseket minden esetben a kiérkező járőr parancsnoka határozza meg, a talált szer­kezet típusától, állapotától és elhelyezkedésétől függően. A talált robbanószerkezeteket megsemmisítik.

Next

/
Thumbnails
Contents