Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-15 / 217. szám
2016. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ 5 A munka egyik legveszélyesebb és legizgalmasabb része a part váltása volt így vontatták a hajókat a Tiszán „Zúg a Volga, sír a Volga, súlyos gálya reng a habján...” Néhányunknak bizonyára ismerősen cseng ez a szöveg, amely egy orosz dal magyar fordításának kezdő sora, és úgy ismerte meg a világ, a „Volgái hajóvontatók dala”. A nehéz hajókat a folyókon valamikor emberek és lovak vontatták nemcsak az oroszoknál, de Magyarországon is. Legtöbbször nem önszántukból, hanem kényszerből, ugyanis a tizennyolcadik század végéig jórészt fegyenceket alkalmaztak erre a nehéz munkára. TISZA MENTE így történt ez nálunk is! A Dunán és a Tiszán dereglyéket húzó embereket láthatunk a metszeteken és képeken, és nagy részük rabként végzi az izomszaggató tevékenységet. Ugyanis a nehéz hajókat a víz sodrása elvitte a folyón lefelé, de a folyás irányával szemben már vontatni kellett. Aztán változott a kép, a reformkorban és az utána következő évtizedekben már jóformán csak lovakat alkalmaztak erre a munkára. A Tiszán a szállítóhajók egyik fajtája közlekedett, amit hivatalosan dereglyének neveztek, de a köznyelv csak „bőgőshajónak” emlegeti. A deszkából készült, bordázott, széles, lapos feV№0> fjaJt&i&Gatг etwiiu-fvfijо ka t j,uailjc\ 11 levő fia jé vonlát&ül Ámjzetiuíjjtk íbbú űb-tf-t! tí hf’tűíin „ „ mm mos itöwöm м QJzUUcfi/i bujxl'a nekű, alacsony építésű, sekély merülésű vízi járművet a nagybőgőre emlékeztető orrtőkéje miatt nevezték így. Ezek a hajók búzát, terményeket szállítottak. A huszadik században azonban a vasút térhódítása következtében jóformán csak kavics és homok fuvarozására használták őket. A hajóvontatás elengedhetetlen feltétele volt, a jól karbantartott part menti sáv. a „vontatóút”. A folyó partján végighúzódó fáktól, bokroktól megtisztított földdarabot nevezték így. Szükség is volt rá, hiszen elgondolni is rossz, ha a természet visz- szahódította ezt az utat! Az emberre és állatra is végzetes lehetett abban az időben. A gyökerek, törzsek felsérthették a vontatók lábát, amely súlyos sérüléshez és halálhoz is vezethetett. Éppen ezért az ilyen utak karbantartását törvények, jogszabályok írták elő a parti birtokosok számára. Ez a feladat a tizenkilencedikhuszadik század fordulóján már az egyes folyammérnöki hivatalok feladata volt. Ezeket a vontatóutakat a térképeken is feltüntették. Ennek egyik érdekes darabja az 1886-ból származó helyszínrajz, amely Szolnok város határában a Tisza bal partján húzódó hajóvontató utat ábrázolja. A sodrás változása, esetleg más természeti akadály miatt a hajók mozgatói partváltásra kényszerültek. A vontatás egyik legveszélyesebb és legizgalmasabb része a part váltása volt, mely az irányításban és a hajtásban egyaránt nehéz feladat elé állította a hajósokat és a vontatókat. A vezényszó után ostorcsapásokkal, kiáltásokkal ösztökélték az állatokat, s a felgyorsult hajót a kormányos a másik partnak irányította. Majd hirtelen leoldották a hajót a kötélről, s azt lehorgonyozták (népies nyelven „lemacskázták”), vagy evezőkkel segítették tovább. A hajósok a vontatókötelet ladikkal a másik partra tették, míg a vontatók a lovakat átúsztatták, vagy lovas dereglyével vitték át a szemközti oldalra. Ez a dereglye speciális jármű volt! Orra hegyes, fara lapos, mérete a vontatott hajó nagyságától függött, s annyi ló fért bele, amennyi a hajó vontatásához magas vízálláskor szükséges volt. A második világháború után már nem volt szükség a „bőgős hajókra” a fejlődő vasúti és közúti áruszállítás végleg átvette feladataikat. Az'utolsó képviselőnek maradványait a múlt évben találták meg Szolnokon, a hullámsírban. Szikszai Mihály PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 26-37 32-38 Alma Ft/kg 230-280 270-380 Körte Ft/kg 400-600 400-450 Szilva Ft/kg 200-250 250 Sárgarépa Ft/kg 100-150 390-450 Zöldség Ft/kg 350-800 380-510 Burgonya Ft/kg 80-170 90-170 Paradicsom Ft/kg 190-500 450-600 Paprika Ft/kg 150-300 350-600 Hagyma Ft/kg 180-200 140 Fokhagyma Ft/kg 1000-1600 1000-1200 Banán Ft/kg 400-450 490 Zeller Ft/kg 180-250 210 Körte Ft/kg 400 400-450 Dinnye Ft/kg 80-150 90 Karfiol Ft/kg 250-350 350 Citrom Ft/kg 700-1200 900 Szőlő Ft/kg 350-550 600 Őszibarack Ft/kg 450-600 400 RECEPT Egyszerű rizsleves ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma az Agora Gyógyszer- tár (Boldog Sándor István krt. 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 542 centiméter, duzzasztott, Kisköre- felsőnél 730 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 23,4 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -268 centiméter, apadó, Szolnoknál -215 centiméter, stagnáló, a víz 22,8 Celsius- fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 112 centiméter, stagnáló, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -71 centiméter, alig változó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, a 31-es és a 45- ös főút egyes szakaszain, illetve Törökszentmiklós, Kenderes, Karcag, Szolnok, Rákóczifalva, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Ti- szaigar és Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffi- paxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. NAPI MENÜ HIRDETÉS CSÜTÖRTÖK Leves: Bableves füstölt hússal Főétel: Bolognai spagetti Desszert: Máglyarakás HOZZÁVALÓK 20 dkg vegyes leveszöldség (kis sárgarépa és fehérrépa, kis darab zeller és karalábé) 1 kis vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt 5 dkg rizs 1 kis paradicsom 3-4 karika zöldpaprika, ételízesítő - ízlés szerint, őrölt pirospaprika, őrölt bors, majoránna, aprított petrezselyem vagy zellerzöld, só. ELKÉSZÍTÉS A zöldségeket kis kockákra, a hagymákat finomra aprítjuk, a paradicsomot pedig a tetején keresztbe be hasítjuk. A zöldségeket a vöröshagymával forró olajban magas hőfokon pár percig pirítjuk, majd benne a fokhagymát is rövid ideig. Meghintjük a liszttel, elkeverjük, majd őrölt pirospaprikával megszórjuk és felengedjük kb. 1,21 vízzel. Utána azonnal sózzuk, hogy a letapadt liszt feloldódjék, majd borsoz- zuk, vaalmint paradicsomot, zöldpaprikát, majoránnát és ételízesítőt teszünk hozzá. Amikor forr a leves, a megmosott rizst hozzákeverjük és lassú forrással főzzük kb. 15-20 percig. A végén friss zölddel meghintjük, majd tálaljuk. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 Fórum 10 30 Kultúrkorzó 11.00 Aranykosár 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Horgásztárs 13.30 Elixir 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 15.00 Aranyidő 15.30 Szolnoki MÁV FC-VÁC FC - labdarúgórmérkőzés közvetítése felvételről 17.25 Örökségünk 17.50 Napi mozgás 18.05 Mérleg 18.30 Fórum 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Fórum 21.30 Szolnoki MÁV FC-VÁC FC - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 23.30 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél, női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs- pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek, és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 4.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután- Czinege Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 20.00 „Kultusz" - Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával 22.00 Dolce Vita - életmódmagazin- Kis Kata műsora 23.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin, ismétlés, majd nonstop zene péntek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ПХШШП 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Hallgassuk együtt! 14.05 Kávéház (ism.) 15.15 Püspökkenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Mi tegyek? (ism.) 16.30 Karitasz percek 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 Régió Sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor (ism.) 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Ka- tedrális 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra 21.30 Kapcsolat 22.10 Andante (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím. Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon. 56/516-736 Hírügyeletes. Czakó Nóra Telefon. 56/516-758, Fax. 516-710 E-mail. nora.czako@mediaworks.hu Mobiltelefon, SMS. 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ MOZI Renée Zellweger újra Bridget Jones SZOLNOK CINEMA CITY: A mestergyilkos: Feltámadás (16) 20.00. A barátságos óriás (6) 3D 13.00. Bridget Jones babát vár (16) 13.00 15.30 18.00 20.30. Florence - A tökéletlen hang (12) 16.00. Haverok fegyverben (16) 17.00. Kilenc élet (12) 15.00 18.10. A kis kedvencek titkos élete (6) 3D 13.10. Rossz anyák (16) 20.20. Sully - Csoda a Hudson folyón (12) 14.00 18.20. TISZAPART MOZI: Fantomfiú (6) 15.30. Sully - Csoda a Hudson folyón (12) 16.00. Sing Street (12) 16.15. Napló apámnak anyámnak (12) 17.00. Bridget Jones babát vár (16) 18.00. Sully - Csoda a Hudson folyón (12) 18.15. Szexkemping (16) 19.45. Ütközés (16) 20.00. Bridget Jones babát vár (16) 20.15. VÁROSHÁZI ESTÉK TÖRÖKSZENTMIKLÓS Szeptern bér 16-én 18 órakor rendezik meg az első Városházi Estéket a VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN, ahol dr. Tóth Zoltán József jogtörténész, politológus tart előadást, melynek témája a Szent Korona és a globalizáció. TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA SZOLNOK Az Ars Sacra Fesztivál keretében szombaton este színes programkínálattal Nyitott Templomok Éjszakája lesz a BELVÁROSI NAGYTEMPLOMBAN. Este hatkor ünnepi szentmise lesz a Jubilate Kórus szolgálatával, hét órakor a Vivaldi Keresztény Kamarazenekar ad hangversenyt. Utána a templom belső terének építészeti és kultúrtörténeti bemutatójával folytatódik a program. Este tíztől tizenegy óráig szentségimádással zárják a napot, melyen közreműködik a Jäger János és Barátai karizmatikus énekeket megszólaltató zenekar. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon.