Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-02 / 206. szám

2016. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK JÁSZBERÉNY Az önkormányzat felelevenítette a városi tanévnyitók hagyományát Jászberényben. Az első ilyen eseményt tegnap délelőtt szervez­ték meg, aminek házigazdája a Lehel Vezér Gimnázium volt. A kétszázötvenedik tanévét most megkezdő intézmény tanévnyitóján Pócs János országgyűlési képviselő és dr. Szabó Tamás polgármester köszöntötte a diákokat és a városban működő oktatási intézmények vezetőit. Antics István, a középiskola igazgatója (képünkön) pedig hivatalosan is megnyitotta a 2016/17-es tanévet. B. CS. Évnyitót tartott a megyei pedagógiai szakszolgálat is Kevés a Jó szakember A díjazott Borbély Imréné (középen) kollégái között Folytatás az 1. oldalról SZOLNOK Szutorisz-Szügyi Csongor pedig azt is kiemelte, már a gyógypedagógus, logo­pédus, pszichológus is a hiány­szakmának számít, és szinte va­dászni kell a jó szakemberekre. Elmondta, egyszerre van jelen a megyében az a tendencia, hogy nem tudják a szakszolgálatok bi­zottságai által előírtaknak meg­felelően ellátni az összes gyere­ket, alapvetően a szakemberhi­ány miatt, holott az ehhez szük­séges pénzrendelkezésre áll. Na­gyon jónak tartja, hogy a tovább­képzések, műhelymunkák rend­szeresebbek, hiszen pont az len­ne a cél, hogy jó szakmai közös­ségek, műhelyek alakuljanak ki, mely az intézmények kohéziója is nő.- Az érzékeljük, hogy az isko­lákban, sőt, már amikor kikerül­nek az óvodából, egyre több a gyerekekkel a probléma - hang­súlyozta, példaként említve, hogy az autizmus spektrumon lévő gyermekek száma is jelentő­sen nő, mindent meg kellene ten­ni az integrációjuk érdekében. Dr. Kiss Lászlótól, az EMMI szakszolgálati és gyógypedagógi­ai referensétől első kézből értesül­hettek a résztvevők a szakszolgá­lati feladatellátást érintő jogszabá­lyi változásokról, a logopédiai te­vékenységről pedig Fehérné Ko­vács Zsuzsanna egyetemi docens, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület elnöke tar­tott átfogó előadást. Borbély Imréné logopédus, gyógypedagógus pedig nyugdíj­ba vonulása alkalmából a peda­góguspályán eltöltött negyven éve elismeréseként, Pedagógus Szolgálatért Emlékérem elisme­rést kapott. Kovács Berta Leverték a kamerát, betörtek, de most elfogták őket a rendőrök Meglett a lopott holmi nagy része SZOLNOK A rendőrök elfogták az egyik szolnoki betöréses lo­pás veresegyházai gyanúsított­jait - értesítette lapunkat a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese, Szabó Zita szóvivő. A bolt alkalmazottja augusztus harmadikán reggel vette ész­re, hogy boltjukban betörő járt az éjszaka. Azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök megállapították, hogy az isme­retlenek augusztus másodi- kán éjszaka hatástalanították az üzlet kamerarendszerét, le­verték a riasztóberendezést, majd befeszítették az ajtót. Az üzletből sportruházatot, mű­szaki berendezéseket és kész­pénzt vittek magukkal. A szolnoki nyomozók mun­kájának eredményeként két veresegyházai lakos került a látóterükbe. A rendőrök a két férfit a minap lakóhelyükön fogták el, a lopott holmi nagy részét pedig megtalálták ná­luk és lefoglalták. A nyomozók kezdeményezték az ötvenki­lenc éves férfi és harmincéves társa előzetes letartóztatásá­nak elrendelését. B. ZS. „Könyv Go” Kovács Berta ujneplap@ujneplap.hu S ajátos ötlete támadt egy belga általános iskola igazgatójának, ol­vasom a minap. Az jutott eszébe ugyanis, mi lenne, ha nemcsak virtuális lényekre, hanem valódi könyvekre is lehetne vadászni a városokban. Könyvtára rendezgetése közben ébredt rá, hogy nincs elég hely a könyveinek. Gyerekeivel együtt pedig ők kedvelik a mind népszerűbb Pokémon Go játékot, innen jött az ötlet, hogy a papírala­pú olvasmányokat is elrejthetnék valahová a vadonba. • A Könyvvadászattal nem is lőtt mellé, pár hét alatt több mint negy­venezren csatlakoztak a Facebook-csoporthoz. A játékosok sejtelmes utalásokat osztanak meg arról, hogy hová rejtettek el könyveket a városban, a többiek pedig elin­dulhatnak a felkutatásukra. Ha valaki kiolvasta, újra elereszthe­ti a zsákmányt, hogy ezúttal egy másik szerencsés játékos vadászhassa le. Az igazgató már ötlete továbbfejlesztésén töri a fejét: egy online al­kalmazásban gondolkodik. Én pedig azt remélem, hogy talán hazai viszonyok között is akad valaki, aki meglovagolja az ötletet. Nem is kellene olyan messzire nyúlni, hiszen jelenleg is zajlik - ha nem is tömeges résztvevővel - a „Veszíts el egy könyvet!” játék. Akár erre építve is fejleszthetnének egy applikációt. A jó kis alkalmazást akár a könyvtárak is bevethet­nének olvasást népszerűsítő játékaik során. De ha még jobban eleresztjük a fantáziánkat, így, tanévkezdés ide­jén, a játék iskolai keretek közé való becsempészése sem tűnik el­rugaszkodott ötletnek. Talán a kötelező olvasmányokhoz is nagyobb kedvvel nyúlnának a virtuális kor gyermekei, ha a Pokémonok min­tájára kellene a könyveket levadászniuk. Könyv Go! Ha valaki kiolvasta, újra eleresztheti a zsákmányt... Jó dohánytermést vár idén a fermentáló Uj helyen is számba vették a bicikliket SZOLNOK A nagy sikerű Bike Sa­fe program Szolnokra is elérke­zett. Ennek keretében a minap a Szolnoki Rendőrkapitányság épületénél várták a kerékpá­rosokat, akik regisztráltathat­ták kétkerekűiket egy közpon­ti adatbázisba. Ez tartalmazza a kerékpár legfőbb adatait, ame­lyek egyértelműen azonosítják az adott biciklit. Aki nem regisztrálta kedvenc kétkerekűjét akkor, az tegnap pótolhatta Szolnokon, a Hild té­ren, ahol a Szolnoki Rendőrka­pitányság munkatársai várták a kerékpártulajdonosokat, akik az adatok rögzítése mellett hasznos tanácsokkal is ellátták az érdek­lődőket - tudtuk meg Szabó Zitá­tól, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivőjétől. CZ. N. Mindenki megkapta a tankönyveit tegnap MARTTU Zavartalanul zajlott hét­főn a tankönyvügyintézés a Martfűi József Attila Általános Iskolában. Elsőtől negyedik év­folyamig, felmenő rendszerben, térítésmentesen kapják a tan­könyveket a tanulók. Ingyen jut­hatnak hozzá a tankönyvekhez azok a felsőbb évfolyamos diá­kok is, akik nagycsaládban él­nek vagy rendszeres gyermek- védelmi támogatásban részesül­nek - tájékoztatták a szülőket.- Augusztus 19-én érkeztek meg a tankönyvek az intézmé­nyünkbe. Egy-két kisebb prob­léma volt, de minden tanulónk megkapja hiánytalanul a tan­könyveit szeptember 1-jén - tá­jékoztatott Boros Krisztina. A martfűi általános iskola igazga­tóhelyettese elmondta, hogy fel­menő rendszerben, jövőre már az ötödikesek is térítésmentesen kapják a tankönyveket. A városban az új tanévben ki­lencven nagycsaládos vagy rend­szeres gyermekvédelmi támo­gatásban részesülő felső tagoza­tos fiatalnak jár ingyen az általá­nos iskolai tankönyv. A többiek­nek hét-tízezer forintos áron tud­ják biztosítani a szükséges tan­könyvcsomagot. A könyveket a tanévnyitó után kapják meg a gyerekek. Azoknak, akik nem jogosultak ingyen tankönyvre, a könyvek árát a tankönyvellátó által küldött csekken, postai úton kell befizetniük. J. ZS. SZOLNOK „Hatvan éve történt - a forradalom emlékei” címmel nyílt óriásplakát-kiállítás a megye- székhely közterületein. Az 1956-os szolnoki történéseket felelevenítő fotókat és írásokat a Hild, a Kossuth és a Hősök terén láthatják az érdeklődők. M. J. Szolnoki kocsiszekrény a GYSEV-nél MAGYARORSZÁG Tíz új Fiirt mo­torvonat vásárlásáról írt alá szállítói szerződést a Győr-Sop- ron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) a Stadler konzor­ciummal, az első járművet 2018 márciusában, az utolsót 2019 ja­nuárjában szállítják - közölte a soproni székhelyű vasúttársa­ság tegnap. A GYSEV idén áp­rilisban hirdetett meg ajánlat­tételi felhívást, a nyílt közbe­szerzési eljárást a Stadler len­gyelországi és svájci leányvál­lalatai által alkotott konzorci­um nyerte. A Stadler a negy­ven kocsiszekrényt szolnoki gyárában készíti, s a járművek forgóvázai is Magyarországon készülnek majd. G. SZ., MTI SZOLNOK/NYÍREGYHÁZA A ko­rábbi évekhez képest valami­vel jobb minőségű dohányter­més várható az idei szezonban - közölte a Magyar Dohányter­melők Országos Szövetségé­nek (Madosz) elnöke tegnap. Bényei Illés elmondta, 2015- höz viszonyítva több mint ezer hektárral kevesebb területre kötött szerződést a termelők­kel idén a két felvásárló, a szol­noki dohányfermentáló és egy nyíregyházi cég. Tavaly 4 ezer 418 hektárról takarítottak be termést a termelők, ebben az évben pedig 3 ezer 366 hektár­ra van érvényes szerződés. A szolnoki fermentáló már augusztusban megkezdte a fel­vásárlást. A felvásárlási árak 2015-höz viszonyítva nem vál­toztak jelentősen, a minősé­gi osztályokhoz kötött árak mindkét fermentálónál ugyan­azok maradtak. G. SZ., MTI

Next

/
Thumbnails
Contents