Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-12 / 214. szám
2016. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ I KITEKINTŐ g Céljuk, hogy összehozzák a profitorientált, a civil, az állami és az önkormányzati szféra vezetőit egymással Nagy sikerrel indult a Brandatti új vállalkozói klubja SZOLNOK Nagy sikerrel debütált Szolnok legújabb, vállalkozóknak és vezetőknek szervezett klubja. A Söráriumban - ahol a későbbiekben kéthetente jönnek majd össze a klubtagok - tartott találkozón a megyeszékhely vezetője, Szalay Ferenc polgármester és Fejér Andor alpolgármester is megjelent, ami mutatja az új szervezet jelentőségét. A jelen és a jövő vállalkozóinak, vezetőinek naprakész tájékoztatását, képzését felvállaló Brandatti Kft. Vállalkozó- és Vezetőképző Központja megnyitásával már Szolnokon is elérhetővé váltak a vállalkozásvezetők számára legszükségesebb információk, ismeretek. Azokkal foglalkoznak, akik már vezetők vagy vállalkozók, illetve akik azzá akarnak válni. Ezért is a szlogenjük: A jelen és a jövő vállalkozóiért, vezetőiért. A Brandatti házhoz hozza a tudást, nem kell immár elutazni máshova és horribilis összegeket kifizetni egy-egy képzésért. A fejlődni kívánó vállalkozókat, vezetőket szolnoki szakértők is képezni fogják, a klub- foglalkozásokon ők is tartanak majd számukra előadást, hiszen a lokálpatriotizmust a Brandatti kiemelten kezeli. A klubtalálkozók lehetőséget adnak a vállalkozások mindennapi működését segítő legfrissebb információk megszerzésére, a helyi fejlesztési tervek megAz első foglalkozáson a Söráriumban Szalay Ferenc polgármester és Fodor Beáta, lapunk hirdetésvezetője tartott tájékoztatót ismerésére, a változásokra való felkészülésre, projektek generálására. Lehetőség nyűik továbbá az ismeretek és tapasztalatok átadására, szakértőkkel való találkozásra, aktuális kérdések azonnali megválaszolására, szolgáltatások, termékek bemutatására, üzleti és személyes kapcsolatok fejlesztésére. A klubtagság díja valójában jelképes, havonta bruttó 10 ezer forint. Ezért az összegért egyébként negyedévente 9 ezer forint értékben választhat a képzések közül a vállalkozó, illetve a vezető. Ezen túlmenően lapunkban, az Új Néplapban 20 ezer forint értékben hirdethet a klub tagja. Harminc ezer forint ellenében tehát a tag fogyaszthat a klubelőadásokon, kap egy 9 ezer forint értékű képzést, egy 20 ezer forintos hirdetési kupont, és a kedvezményeknek itt még nincs vége. Az előadások, képzések mind gyakorlati tudást biztosítanak. Várady Attila ügyvezető és Mohácsi Andrea vezetési és szervezetfejlesztési tanácsadó egyik célja, hogy a Brandatti égisze alatt összehozza a profitorientált, a civil, az állami és az önkormányzati szféra vezetőit egymással. Információ, tudás, kapcsolat és kommunikáció, ezek a legfontosabbak egy vállalkozás számára. Ezt a Brandatti mind megadja a vállalkozásoknak és a vezetőknek. T. A KUNSZENTMARTONA Kunszentmártoni Művésztelep XVI. alkotótáborában készült munkákból nyílt kiállítás a hét végén a Helytörténeti Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitón a helyi zeneiskola művésztanárai léptek fel. Képünkön Kollarics Zoltán és párja, Andrea nézik a festményeket. M. J. Talán tényleg egy hajóroncsot láttak a csónakból Titkot rejtett a folyó? MARTFŰ Szellemhajók pedig igenis létezhetnek, telefonált szerkesztőségünkbe Varga Sándor olvasónk, aki a minapi Roncsokat rejt a szőke folyó című írásunkra reagált. Állítása szerint egyszer maga is közei került egy elsüllyedt hajó maradványaihoz, de végül soha sem láthatta azt meg teljes valójában.- Még gyermekkoromban sok időt töltöttem Martfűn a nagy- szüleimnél. Ilyenkor sokszor lementünk a helybeli gyerekekkel a Tiszához - idézi fel az évtizedekkel ezelőtti eseményeket. - Az egyik napon, a város határain kívül jártunk ép, amikor egy furcsa, különlegesen megformált fadarabra lettem figyelmes, félig a parti iszapba ágyazódva. Lekotortam róla a vizes homokot, s úgy vettem szemügyre. Sándor annak ellenére érdekesnek találta a leletet, hogy jelen lévő barátai szerint jelentéktelen apróságról volt szó. Haza vitte megmutatni a nagyszüleinek.- Nagyapám izgatott lett, s egy csónakkal kivitt a folyóra, arrafelé, ahol a fadarabot találtam - folytatta Sándor. - Sokáig keresgéltünk, amikor furcsa körvonalakat vettünk észre a mélyben, pont a csónak alatt. Mintha egy hajó körvonalai lettek volna. Sajnos elég mélyen volt, s én akkoriban még nem tudtam úszni, nagyapám pedig idős korára tekintettel már nem vállalkozott egy ilyen merülésre. Sándor sok-sok évvel később egy baráti társasággal visszatért arra a folyószakaszra, de nem bukkant a hajóroncs nyomára.- Már magam sem vagyok biztos abban, annak idején tényleg láttam-e valamit a folyó medrében. De azt hiszem, akkor ott, a Tiszán lebegő csónakban talán tényleg közel voltam egy hullámsírba merült szellemhajóhoz - merengett el a különös történeten. M. G. A. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Hetényi Patika (Tószegi út 21.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a- Tisza vízállása Tiszafürednél 542 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 728 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 22,4 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -267 centiméter, apadó, Szolnoknál -216 centiméter, apadó, a víz 22,4 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 112 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -67 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es és a 31-es főutak egyes szakaszain, illetve Törökszent- miklós, Kengyel, Karcag, Szolnok, Szajol, Öcsöd, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaigar és Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Az otthonunk önmagunk tükörképe.” (Jennifer E. Smith író) M ondják sokan mostanában, hogy a gyalogosok nem ismerik a KRESZT-t. Sajnos lehet benne valami, vagy csak a nemtörődömség jellemzi őket. Történt a napokban, hogy egy szirénázó mentőautó haladt éppen a városban. Az autók félreálltak, piros jelzés volt a gyalogosoknak, így ők sem okoztak gondot. Ám egy pár percen belül érkezett egy újabb szirénázó kocsi, mentőHOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 3 tojás, 60 g porcukor, 60 g finomliszt, 20 g kakaópor, 2 evőkanál olaj. A KRÉMHEZ: 100 g cukor, 200 ml tej, 20 g étkezési keményítő, 1 tojássárgája, 250 g gesztenyemasz- sza, 300 ml tejszín, 30 g porcukor. A DÍSZÍTÉSHEZ: darált mogyoró. ELKÉSZÍTÉS: A fehérjéket verjük kemény habbá, közben adagoljuk hozzá a porcukor felét. A maradék cukrot keverjük ki a tojássárgájával, és vegyítsük a tojáshabba. Adjuk a masszához az átszitált kakaót, a lisztet, majd a két evőkanálnyi olajat. A tésztát öntsük egy kisebb, kizsírozott tepsibe és 180 °C-on süssük 20 percig. A krémhez olvasszuk fel a tejben a cukrot, keverjük el benne a keményítőt és a tojássárgáját. POSTABONTÁS orvos felirattal. A kocsisor félreállt, ahogy az ilyenkor kell. A gyalogosoknál azonban változás történt: ugyanis zöld jelzést kaptak, így elindultak. Csak mentek, mentek előre. Volt olyan is, aki oldalra pillantott, látta, hogy közeleg a kocsi, de csak haladt tovább zavartalanul. A gépjárművezetőnek meg is kellett állnia, míg áthaladtak. Ezek az emberek nem gondolnak arra, hogy valahol valakinek szüksége volt az orvosra? Név és cím a szerkesztőségben Főzzük sűrűre, majd hagyjuk hűlni. Tegyük a krémbe a gesztenye- masszát, és keverjük habosra. A krémet kenjük rá a kihűlt tésztalapra, majd hagyjuk kicsit megsűrűsödni. A tejszínt keverjük el a porcukorral, verjük kemény habbá, és kenjük a krém tetejére. A sütemény tetejét szórjuk meg darált mogyoróval. Egy kellemes ízű sütemény RECEPT Mennyei gesztenyés-mogyorós kocka Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Czakó Nóra Telefon: 56/516-758, Fax: 516-710 E-mail: nora.czako@mediaworks.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ információját várjuk! Tom Hanks a Sully főszerepében SZOLNOK CINEMA CITY: Mestergyilkos: Feltámadás (16) 15:30, 19:45. A barátságos óriás 3D (6) 15:00. Florence - A tökéletlen hang (12) 17:40, 20:10. Haverok fegyverben (16) 17:20. Kilenc élet (12) 14:20, 16:20, 18:20. A kis kedvencek titkos élete 3D (6) 13:50. Rossz anyák (16) 13:20, 20:00. Sully - Csoda a Hudson folyón (12) 13:00, 15:50,18:00, 20:20. TISZAPART MOZI: Mondd ki, hogy uborka! (16) 17:45. Kilenc élet (12) 18:00. Florence- A tökéletlen hang (12) 18:15. Szexkemping (16) 19:45. Sully- Csoda a Hudson folyón (12) 20:00. Rossz anyák (16) 20:15. ELŐADÁS SZOLNOK Szeptember 25-én 15 órakor tekinthetik meg az érdeklődők az Őseink útján című produkciót AZ ABA-NOVÁK AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT SZÍNHÁZTERMÉBEN a Besenyszögért Alapítvány szervezésében. Az előadás szemelvényeket mutat be a magyarok ezeréves kultúrájából zenével, énekkel és tánccal. LEVÉLTÁRI NAP SZOLNOK Szeptember 13-án 10 órától rendezik meg a Levéltári Nap című tudományos-ismeretterjesztő helytörténeti konferenciát A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT DÍSZTERMÉBEN. A tanácskozáson országosan elismert történészek, levéltárosok és muzeológusok levéltári források kutatására támaszkodó, megyénk helytörténetéhez kapcsolódó előadásai hangzanak el. Délelőtt a Széchenyi Emlékévhez, az első világháború centenáriumához, Szolnok repüléstörténetéhez és a megyeszékhely 1946-os politikai eseményeihez, délután pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójához kapcsolódó előadások hangzanak el. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programoka Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ 6:00 Aktuális Visszatekintő, 6:25 Liturgia, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Aktuális visszatekintő, 7:30 Horgásztárs, 8:00 Aktuális Visszatekintő, 8:25 Szolnoksport, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Kultúrkorző, 9:30 Aranyidő, 10:00 Ezüst Pelikán Díjátadó, 11:30 Kultúrkorző, 11:55 Napi üzenet, 12:00 Képújság, 13:00 Fórum, 13:30 Elixir, 14:00 Mérleg, 14:30 Sajtóasztal, 15:30 Különóra, 16:00 A szomszéd vár, 16:30 Aranykosár, 17:25 Kék mezőben fehér rózsa - 9. rész, 17:50 Napi mozgás, 18:00 Szolnoksport, 18:25 Forgószínpad, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Szolnoki zenevonat, 22:00 Katonazenekari Találkozó, 23:30 Műsor-összeállítáS reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu ■ I I II I I I II 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk, 5:30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 4:00 Luxfunk Retro Show ismétlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Fecóval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával benne: 15:00 „Sportpercek” Németh Ádámmal, 16:00 Amadeus Délután - Czínege Leventével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor - Czine- ge Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 21:00 Boros Mega Voga Show (vasárnap esti adás ismétlés 1. rész), majd 1:00-tól nonstop zene kedd 05:00-ig, amadeusradio@amadeusradio.hu гашшянн 5:00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7:00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7:35 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Játék, 8:45 9.05 Közélet, 9:45 A lélek szava, 10:05 Mindennapi egészségünk, 11:00 Mesterségem címere, 11:30 Vatikáni Rádió, 12:05 Egyházi hírek, 13:05 Neuma, 13:40 Népzenei kincsestár, 14:05 Hajrá, magyarok!, 14:35 Merítés (ism.), 15:15 A lélek szava, 15:30 Hitvalló, 16:05 Kívánságműsor, 16:30 Mit tegyek?, 17:00 Regionális hírek, 17:15 Kora esti hírmondó, 17:45 A régió sportja, 18:00 Rózsafüzér, 18:35 Közelkép, 19:05 Nem középiskolás fokon, 19:45 Esti mese, 20:10 Beszélő könyvek, 21:05 Megértés hullámhosszán, 22:10 Közélet (ism.), 23:05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja!