Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-10 / 213. szám
14 MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT A látogatók harmadát még mindig a szolnoki Damjanich vonzza megyénkben Nem divatjamúlt múzeumba járni Valamivel több mint százötven- ezer látogatót regisztrálhattak tavaly a jászkunsági múzeumok és kiállítóhelyek, ami huszonnégy százalékos növekedés az öt évvel ezelőtti állapothoz képest. Van, ami azonban állandó: a látogatók legnagyobb része a megyeszékhely Damjanich János Múzeumában nézett szét, s nagyságrendekkel kisebb mértékben, de a jászberényi Jász Múzeum is hagyományosan jó eredményeket tudhat magáénak. Az elmúlt öt esztendő egyik legnagyobb nyertese azonban a kunszenti intézmény. Gedei Szilárd szilard.gedei@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Csaknem negyedével nőtt a jászkunsági múzeumok és kiállítóhelyek látogatottsága öt év alatt - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának adataiból. Tavaly több mint százötvenezren keresték fel a megyei gyűjteményeket, ami mintegy 24 százalékos növekedés 2010-hez képest. Érdekes, hogy mindkét tiszazugi intézmény komoly látogatószám-növekedést könyvelhetett el: Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum a duplájánál is nagyobbra duzzasztotta a mutatóját a 2010 utáni öt évben, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum pedig háromezernél is több plusz látogatót regisztrálhatott 2010-hez képest. A sok másik megyében is egyértelműen körvonalazódó, országosnak is mondható trenddel ellentétben Jász-Nagykun-Szolnok megye múzeumiban összességében egyáltalán nem csökkent a betérők száma. A nyilvántartásban szereplő több mint húsz intézményből mindössze négynél találunk 2015-nél alacsonyabb látogatószámot, mint 2010-ben. Az egyik ilyen viszont egy patinás intézmény: a Szolnoki Galéria könyvelhette el a legnagyobb látogatóveszteséget (közel ötezret!) Számottevően nőtt a népszerűsége viszont a Jász Múzeumnak, a túrkevei Finta Múzeumnak, a gyermekek körében is népszerű besenyszögi Vehiculum-Ház- nak, sőt a szolnoki Tabáni Tájháznak is. A cikkünk mellett található lista tanúsága szerint alig látogatták azonban a karcagi Orvos- és Patikatörténeti Kiállítást, s a komoly hagyományokkal bíró vízügyes szakma rejtelmeibe betekintést engedő szolnoki Szabadtéri Vízügyi Múzeum sem tartozott a legnépszerűbb célpontok közé 2015-ben. A rangsort az a Tószegi Múzeumi Kiállítóhely zárja, ahol még egy-két évvel ezelőtt is csak jelképes, ötven(!) forintot kértek a belépőért. Összességében viszont nem olyan rossz a helyzet, hát még akkor, ha hozzátesszük: a fenü statisztikában nincs benne például az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ kiállításait megtekintő tömeg, mint ahogy a magán- galériákba látogató érdeklődők Kellemesen alakuló hétvége Tiszafüredo «Jászberény Szolnokot Kunhegyes «Karcag 31 °c ■ТЯГУЯ Kisújszállás Tiszaföldvár > 4 : «Mezőtúr Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma is folytatódik a napos idő. A strandidőt legfeljebb egy-egy frissítő zápor zavarhatja meg néhol, a légmozgás mérsékelt marad. Hajnalra 12-18 fokig csökken a hőmérséklet, délután pedig 30 fok fölé emelkedik. A legvalószínűbb folytatás: holnap a napos időszakokat már több felhő zavarhatja, de csak helyenként alakulhat ki egy-egy frissítő zápor, esetleg gyenge zivatar. Folytatódik a szeptemberi nyár, délután 30 fok körüli maximumokat mérhetünk. Forrás: ¥sßb jdŐkép vasárnap Ъ 3i °c hétfő 31 °C 31 °C Tavaink vízhőmérséklete Balaton: 22 °C Velencei-tó: 22 °C Tisza-tó: 22 °C Új Néplap Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt.. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Fószerkesztő-kiadóvezető: KIRÁLY ERNŐ Hirdetési vezető: FODOR BEÁTA Felelős szerkesztő: PORCSIN ZSOLT Terjesztésvezető: RÁDINÉ KIS GIZELLA A kiadásért felel: RÓNAI BALÁZS vezérigazgató Regionális üzletág-igazgató: PÓRÉ LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Terjesztés: (56) 516-706, (40) 510-510 Ügyeletes újságíró: 06-30/3379-639 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@mediaworks.hu Hirdetés: Telefonos hirdetésfelvétel, ügyfél- szolgálat: (56) 516-716 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@mediaworks.hu Telefon: (56) 516-707 Előfizetés, terjesztés levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: (40) 510-510 helyi tarifás hívószám. email: elofizetes@mediaworks.hu Előfizetés a kiadó ügyfélszolgálatánál: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2., telefonon az (56) 516-716-os számon, hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn ugyanezen a telefonszámon, telefaxon: (56) 516-710 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Mediaworks Hungary Zrt: az MKB 10300002- 20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 3 190 Ft a edévre 9 570 Ft /re 19 140 Ft egy évre 38 280 Ft Az előfizetői példányok kézbesítését az Mediaworks Hungary Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi az árusítás a LAPKER ZRt. árusneiye- in keresztül történik. A MATESZ által auditált. Készült: Mediaworks Hungary Zrt. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Megrendelés száma: 443 400 . időpontja: 2016. 09. 09. ISSN Uj Néplap 0865-915x Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva Olvasóink hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek (Mediaworks Hungary Zrt, Népszabadság Zrt.,' Primus Népszabadság Médiaképviseleti Kft.), amelyek az adatok feldolgozását is végzik, előfizetéses megrendelésüket teljesítsék, akcióikra, kiadványaikra és egyéb szolgáltatásaikra felhívják az Olvasók figyelmét. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik koréról, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. О mediaworks Content first Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Jászkunsági múzeumok és kiállítóhelyek látogatottsága Látogatószám Intézmény Település 2010 2015 Damjanich János Múzeum Szolnok 47191 47829 Jász Múzeum Jászberény 11882 18561 Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Kunszentmárton 4975 11560 Szolnoki Galéria Szolnok 16 752 10905 Finta Múzeum Túrkeve 6 745 8 558 Tiszazugi Földrajzi Múzeum Tiszaföldvár 5109 8462 Martfűi Hely-és Ipartörténeti Gyűjtemény Martfű n. a. 7200 Vehiculum-Ház Közérdekű Muzeális Gyűjtemény Besenyszög 4 740 7026 Túri Fazekas Múzeum Mezőtúr 7 273 6772 Gvörffy István Nagykun Múzeum Karcag n.a. 6002 Butyka Béla Helytörténeti Gyűjtemény* Törökszentmiklós 3 900 4 200 Kiss Pál Múzeum Tiszafüred 3251 4111 Tabáni Táiház Szolnok 1645 2284 Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény Jászkisér 2187 2146 Kántor Sándor Fazekasház Karcag 1256 1699 Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria Jászberény 3193 1569 Nyúzó Gáspár Fazekas Táiház Tiszafüred 442 544 Szabadtéri Vízügyi Múzeum Szolnok 120 432 Orvos- és Patikatörténeti Kiállítás Karcag 93 351 Tószegi Múzeumi Kiállítóhely Tószeg 149 235 Nagykunsági Táiház Karcag 395 n.a. Jász-Nagykun-Szolnok összesen FORRÁS: EMMI/ÚN-GYUJTES 121298 150446 •201O-BEN MÉG IPOLYI ARNOLD HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY NÉVEN sem. S mivel a RepTár által nemrég további, nagyon komoly közönségvonzó látnivalóval bővült a megye repertoárja, talán a következő években sem fog csökkenésnek indulni a jászkun múzeumok látogatószáma, s így azt is kijelenthetjük: továbbra is divat szerencsére még múzeumba járni megyénkben... Országos viszonylatban azonban jászkunsági múzeumok sem számítanak népszerű célpontnak, sőt, a megye kiállítóhelyeinek összlátogatottsága is csak a hazai intézményi rangsor tizenharmadik helyezettjével, a Magyar Természettudományi Múzeuméval azonos nagyjából. A legtöbben egyébként tavaly a budapesti Mátyás-templomot keresték fel, 460 ezres vendégszámát más múzeum meg sem tudta közelíteni, a lista második helyén álló, s amúgy leglátogatottabb vidéki intézmény, az egri vármúzeum 343 ezer érdeklődőt regisztrált. Ellenőrizni fognak a „negyedik” fölött SZOLNOK Valamennyi középmagas és magas lakóépületet ellenőriz a katasztrófavédelem Szolnokon október közepéig. A négyemeletes épületeknél magasabb társasházak szabályos működése kerül górcső alá. A Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai mintegy száznegyven épületet keresnek fel személyesen, hogy bejárják, és tűzvédelmi szempontokból átvizsgálják az épületeket. A hatósági munkatársak szeptember elejétől folyamatosan ellenőriznek, naponta négy-öt társasházat vizsgálnak át. A csekklistán többek közt a tűzoltási felvonulási területek szabadon tartása, a menekülési útvonalak, a tárolási körülmények is szerepelnek. A tapasztalatok szerint továbbra is gondot jelent a szeméttározó helyiségek raktárként hasznosítása, több helyen zsúfolásig tömve vannak éghető anyagokkal, kidobott bútorokkal, építőanyaggal és felhalmozott szeméttel.- A bírság egyébként pár tízezer forinttól akár milliós tétel is lehet, de üyen nagy összeg kiszabására még nem volt példa Szolnokon - tájékoztatta lapunkat S. Tóth Anikó megyei katasztrófa- védelmi szóvivő. B. ZS. Hogyan állunk a kegyes halálhoz? A 37 éves, kerekesszékes pa- ralimpikon, Marieke Vervoort gyógyíthatatlan beteg. A gyógyulása érdekében kezdett sportolni, de nem bírja tovább a fájdalmakat. Eldöntötte: Rio után az eutanáziát választja. Hol van lehetősége egy ilyen döntésnek és hogyan áll a közvélemény a kegyes halálhoz? SZTORI Hajdú Péter őszinte vallomása Ahelyett, hogy a TV2-n folytatta volna új showműsorát, az ATV képernyőjén tűnik fel régi bulvár talk show-jával Hajdú Péter. Sztárgázsiért szerződött el, sokan mégis bukásnak értékelik a döntést. Miért alakult így és mit gondol a házassági válságáról a vitatott stílusú médiaszemélyiség? INTERJÚ Till Attila filmje már az Oscarért mehet Till Attila Tiszta szívvel című filmjét nevezte Magyarország az idei Oscar versenybe. A rendező örül ennek, mert elismerésnek érzi, de önmagáról még műidig inkább azt tartja, hogy műsorvezető, riporter, mint azt, hogy filmrendező. De örül, hogy a kerekes székesekről szóló film erős hatással bír. MŰVÉSZBEJÁRÓ Freddie Mercury két személyisége Hetvenéves lenne Freddie Mercury. A Queen együttes frontembere a színpadon mindig extravagáns férfi képét mutatta, ám a barátai szerint a magánéletben visszahúzódó volt. Tudatosan építette fel az imidzsét - ez tette lehetővé, hogy a rockzene egyik királya lehessen, de . ez is lett a végzete. SZTÁRVILÁG Kübekházáról Manhattanbe A 70-80-as években a filmvásznon hódított elegáns szépségével Bordán Irén. Aztán férjhez ment, s a már húsz éve a tengerentúl élő szerelmét követve Amerikába költözött. Született két gyereke - Lili szintén színésznő végül 21 év után hazatért Most újra filmes és színházi szerepek várják. SZTÁRVILÁG Az egészségük volt fókuszban TÖRTÉL Egészségnapot tartottak a hét végén a községben. Délelőtt elsősorban a gyerekeket várták a különböző játékos foglalkozásokra és a nekik szóló előadásokra, délután a felnőtteknek szerveztek programokat a Déryné Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói. Különböző egészségügyi állapotfelméréssel és előadásokkal készültek a szervezők, szakemberek bevonásával. Az előadások végén kérdezhettek a résztvevők az orvosoktól. Koncz Margit igazgató elmondta, bár ez csak az első ilyen rendezvény volt, szeretnék hagyományossá tenni. J. ZS.