Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-08 / 185. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 8., HÉTFŐ шШ ЩР, A hét végén rendezték meg a szolnoki Széchenyi-lakó- telepen az I. Életadó Családi Fesztivált, melyen egyebek mellett az anyatejes táplálás fontosságára hívták fel a résztvevők (képünkön) figyelmét FEGYVERNEK A település legnagyobb eseményeként jegyzett, énekkel, tánccal, koncertekkel, sporteseményekkel és különleges bemutatókkal színesített szombati város napja alkalmából testvérvárosi megállapodás született Fegyvernek és az ugyancsak nagy múltú, történelmi kárpátaljai város, Visk között. Ezzel már két települést mondhat testvérnek a nagykunsági helység, korábban a szlovákiai Fegyvernekkel kötöttek hasonló szerződést. (ta) Tetten érték a fatolvajokat MZAÖRS Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség kéttiszaigari lakos ellen. A férfiak pénteken megjelentek egy Tiszaörs külterületén lévő tölgyes erdőben, ahonnan fákat vágtak ki és loptak el. A páros éppen a fákat pakolta be a kocsijába, amikor a tulajdonos tetten érte őket. A járőrök előállították a jogsértőket a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket, tájékoztatta szerkesztőségünket a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. (cznj Rengeteg halat telepítettek TISZAFÜRED Nem panaszkodhatnak a horgászok, több alkalommal gazdagította a Tisza-tó halállományát a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. Idén eddig 18 ezer kiló kétnyaras és közel ugyanennyi háromnyaras pontyot helyeztek ki, amely hozzávetőlegesen 45-50 ezer halat jelent. Agusztusban további telepítések várhatók. Tervek szerint a kétnyarasok és kisebb méretek irányába tolják el a telepítéseket, hogy minél inkább ki tudják használni a tározó halnevelő képességét. Ezzel azonos tömegű hal vízbe kerülése jóval nagyobb darabszámot eredményez. (ta) Kábítószer birtoklásáért és orgazdaságért kell felelniük A / / , / / . / ABONY Huszonéves fiatalokból álló ötfős társaságot fogtak el a rendőrök Abonyban - értesítette lapunkat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt öt abonyi lakos ellen. A társaságot augusztus 3-án az esti órákban Abonyban fogták el a rendőrök, mivel arról érkezett lakossági bejelentés, hogy ott fiatalok kábítószert fogyasztanak, valamint értékesítenek. Az adatgyűjtés során a nyomozók megállapították, hogy - a kábítószer birtoklásán túl - ketten megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy még korábban egy abonyi ingatlanba betörtek, és onnan jelentős mennyiségű készpénzt és különböző aranytárgyakat loptak el. A társaság harmadik tagjának is meglehetett a szerepe: ő az ellopott ékszereket értékesítette, tehát orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben. Az illetékes bíróság augusztus 5-én elrendelte az egyik jogsértő előzetes letartóztatását, valamint két huszonéves házi őrizetét. A másik két fiatal pedig a továbbiakban szabadlábon védekezhet. Ellenük a büntetőeljárást a Ceglédi Rendőr- kapitányság folytatja le. Czakó Nóra Az anyatejnél nem létezik jobb táplálék a kisbaba számára. Különböző okok miatt sok kisgyermek mégis kénytelen úgy felnőni, hogy nem kap eleget belőle. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Augusztus 1-je 1992 óta hivatalosan is az anyatejes táplálás világnapja, míg augusztus első hete a szoptatás hetének számít. A védőnők ily módon Is ráirányítják a figyelmet arra, hogy az anyatej pótolhatatlan. Ráadásul a szoptatás azon túl, hogy segíti az anya és gyermeke közti testi-lelki kapcsolat kiépülését, biztonságérzetet ad a picinek, segíti a baba immunrendszerének a fejlődését is. A magyar dietetikusok a szoptatás hete alkalmából közleményükben hangsúlyozták, hogy az anyatej a legjobb táplálék a baba számára. Sajnos azonban sokan közülük mégsem kapják elég sokáig. Egy friss felmérés szerint az első három hónapban tízből kilenc anya szoptatja gyermekét világszerte, ám később ez a szám drasztikusan csökkenni kezd: féléves korukra a csecsemők fele, egyéves kor felett pedig már csak a babák negyede kap anyatejet. Hogy miért, annak hátterében számos ok állhat, vannak, akik szeretnék szoptatni babájukat, de nem tudják, s olyanok is, úgy vélik, a modern tápszerekkel helyettesíthető az anyatej.- Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos az anyatejes táplálás - emelte ki kérdésünkre válaszolva Józsáné Csá- nyi Mária szolnoki dietetikus. - Szerencsére egyre többen vannak tisztában azzal, hogy az édesanya teje a legjobb összetételű táplálékforrás a kisbaba számára, ám nem csupán az. Olyan immunerősítő anyagokat tartalmaz, amely nem csupán a szoptatás idején védi meg a betegségektől a picit, de jó eséllyel később is sokkal kevesebbet lesz beteg, mint azok a társai, akik nem, vagy csak rövid ideig kapnak anyatejet. Szembetűnő ez a mindennapi munkám során is, hiszen megyeszerte több óvoda számára állítok össze étrendeket. Feltűnően sok mostanában a különböző táplálékallergiában szenvedő kisgyermek, aminek az is lehet az oka, hogy az első hónapokban nem juthattak hozzá elegendő anyatejhez. Jómagam minden környezetemben lévő kismamát arra biztatok, hogy minél tovább szoptassa gyermekét - tette hozzá a táplálkozási szakértő. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerülnek gazdasági szempontok is, ha az anyatejes táplálásról esik szó. Az anyatej ugyanis tökéletes, biztonságos és olcsó tápanyagforrás. Ugyanakkor természetes, „megújuló” élelmiszer, környezetbarát, hulladékmentes, mert előállítása, szállítása és csomagolása nem szennyezi a környezetet.- Fontosnak tartom, hogy hogy a kislányom minél tovább anyatejet kapjon - mondta el a szolnoki G. Judit, aki másfél éves gyermekét még mindig szoptatja. - Úgy gondolom, amíg van elég tejem és Hanna igényli, kapni fogja. Természetesen más ételeket is eszik már, de egyelőre még fontos táplálékforrást jelent neki a tejem, ráadásul olyan meghitt, megnyugtató időszak mindkettőnk számára a szoptatás, amelyet nem adnék semmiért. Mivel szerencsére meglehetősen sok tejem van, más édesanyákat is segítek, a kislányomnak két tejtestvére is van. így ők, ha nem is saját édesanyjuktól, de mégis kaphatnak anyatejet. Jelentősen emelkedik az anyatej ára Hosszú idő után végre jelentős mértékben - másfélszeresére - emelik a leadott anyatej áráért kapott juttatást. Az eddigi 1800 forint helyett 2700 forintot kapnak az anyatej literjéért azok az édesanyák, akik anyatejgyűjtő állomáson adják le az anyatejet. A gyűjtőállomásokon leadott anyatejért kapott juttatás adómentes jövedelemnek számít, ugyanakkor ingyenes a rászorulók száHÍREK Új testvére van Fegyverneknek Egy autó borult árokba SZÁSZBEREK/JÁSZLADÁNY Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy utánfutót húzó személyautó szombat délelőtt a Szászberek és Jászladány közötti úton. A balesethez Jász- kisérről érkeztek ki az ön- kormányzati tűzoltók, akik áramtalanították a járművet és elvégezték a műszaki mentést. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt félpályán lezárták - tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajfőügyeletétől. Az elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg. CZ. N. TISZASÜLY Látványos traktoros felvonulással vette kezdetét szombaton reggel a tiszasülyi falunap. Főzőverseny, kutyás bemutató és sztárvendégek is szórakoztatták a kilátogatókat. F. 0. Már megrongálták a Tisza-tavi gátzárat TISZA-TÓ Alig telt el pár óra a Tisza-tó melletti árvízvédelmi töltésen elhelyezett gátkapuk augusztus 4-i lezárása óta, ismeretlen tettesek még aznap éjjel megrongálták a tiszaszőlősi gátőrház melletti kaput, illetve széthúzták az egyik helyszínen elhelyezett betonelemeket - tudtuk meg Nagy Rékától, a Közép-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság sajtóreferensétől. Mint arról korábban már beszámolt az Új Néplap, a Tisza-tó töltésein közlekedő kerékpárosok védelme érdekében helyezte ki a Kötivízig a bal parti töltésen Tiszaszőlősnél és Tisza- füred-Örvénynél a kerékpárosk által átjárható gátkapukat, valamint betonelemekkel zárta el a töltéskoronát a bal parton egy helyen, megakadályozva ezzel a gépjárművek áthaladását. A horgászok számára a Tisza-tó töltésén a horgászhelyek természetesen továbbra is mindenhol megközelíthetők. A sorompók a - jellemzően nagy sebességgű - átmenő gépjárműforgalom lezárását szolgál(nák). Az ismeretlenek okozta rongálás miatt azonban továbbra is veszélyeztetheti az érintett szakaszon az átmenő gépjárműforgalom a töltésen közlekedő kerékpárosokat. Az igazgatóság elkezdte a sorompók helyreállítását, valamint rendőrségi feljelentést tett az ügyben. G. SZ. j