Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-26 / 200. szám
6 CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. AUGUSZTUS 26., PENTEK A Kárpát-medencei folklór része lett az életüknek Az együtt töltött időből merítenek A Busái család számára rendkívül fontos, hogy |_ az együtt töltött idő minden percét kiélvezzék A hétköznapokat, az ünnepnapokat, sőt még a hétvégéket is a néptánc és a népzene határozza meg a jászberényi Busái családban. Ennek megfelelően nincs is éles határvonal a munka és a szabadidős elfoglaltság, a hivatás és a ki- kapcsolódás között. Mondhatjuk, hogy Busái Norbert és Busái Zsuzsanna táncpedagógusok, és lányuk, a nyolcesztendős Bori mindennapjainak ritmusát a Kárpát-medencei folklór sokszínűsége járja át. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY A Nyíregyházán született Zsuzsanna és a törökszentmiklósi Norbert táncosként az első Verbunk Fesztiválon ismerkedtek meg egymással 1998-ban, és onnantól közös volt az útjuk. Együtt táncoltak a Busapest Táncegyüttesben, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttesben, majd együtt mentek tanítani a martonvásári művészeti iskolába is, és nem egyszer jártak a Kárpát-medence különböző tájegységein - legtöbbször Erdélyben -, hogy gyűjtsenek, hogy miÚj feladatok találják meg a házaspárt A táncosként eltöltött évtizedek után egyre többször találja meg a Busái házaspárt a táncos szakma, hogy fesztiválokon zsűritagként, szakértőként osszák meg tapasztalataikat az újabb nemzedékkel, átadják tánctudásukat a fiataloknak. Közben folyamatosan gyarapítják ismereteiket, újabb és újabb gyűjtéseket végeznek, hogy minél átfogóbb képet kapjanak a néptánc és népzene részleteiről, a Kárpát-medencében élő nemzetiségek múltjáról, hagyományairól, az emberek életének átalakulásáról, változásáról. nél többet tudjanak meg különböző táncdialektusokról. A néptáncos társadalom tagjaiként megvolt a kapcsolatuk a jászberényi Jászság Népi Együttessel, és meghívást is kaptak már oktatóként az egyik tánctáborba, ahol nagyon jó hangulatban telt a tanítás néhány napja.- Meghívást kaptunk a tánc- együttesbe - emlékezett vissza Norbi -, és 2002-től már itt táncoltunk, illetve a népi együttes utánpótlás csoportjainak oktatásában veszünk részt, 2006-ban házasodtunk össze.- Az akkori felnőtt csoport tagjai közül mi kezdtük meg a sort - mondta Zsuzsa - és azóta szerencsére már jó néhány táncos esküvőn vehettünk részt, épp ezen a hétvégén is egy üyen lakodalomba vagyunk hivatalosak. Nem egyszerű beosztani a nap 24 óráját az adódó feladatokra, hiszen nem ritka, hogy egy hét hét napján kell helyt állniuk különböző szerepekben.- Egy átlagos nap úgy néz ki nálunk - mondja Zsuzsa -, hogy reggel visszük Borit iskolába, délelőtt elintézzük az irodai feladatokat a művészeti iskolában, ilyenkor van idő egyeztetni a zenekarokkal, rendezni a viseleteket, dolgozni a koreográfiákon. Egy gyors ebéd után érkeznek a csoportok és késő délutánig, estig zajlanak a próbák. A hétvégén pedig fellépések, fesztiválok, bemutatók sora vár ránk. Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthessen megtalálni a kiutat! E-mail-címünk: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Kedves Zsolt atya! Szomszédom, akit évekkel ezelőtt nemcsak a lakásomba, de családi életünkbe is egy kicsit beengedtem, rendszeresen hátba támad. Soha előttem egy rossz szót nem mond, mosolyog, érdeklődik. Azonban rendszeresen lejárat és valótlanságokat állít rólam másoknak: hogy munka helyett pasizni járok, hogy az egyébként otthon lévő páromra csak rálőcsölöm a vakációzó gyerekeimet és különben is, minősíthetetlenül gálád anya és nő vagyok. Két munkahelyen dolgozom, hogy egyedül ellássam a családomat, esténként, amikor hazabukok, főzöm másnapra az ebédet, majd leülök a gyerekekkel játszani. A háztartást én vezetem. Fél évig gyűjtöttem a pénzt, hogy el tudjunk menni nyaralni, három tábort fizettem, hogy legyen a lányainknak élmény. A szomszédot pedig (aki szinte isteníti a páromat) soha nem bántottam. Végtelenül elszomorít a viselkedése... Kedves Kérdező! Nem leszek örömére az érzéseimmel. Azzal a megjegyzéssel, hogy isteníti a párját, egyenesen az az érzésem, hogy le akarja őt venni a lábáról. Ő féltékeny Önre, a teherbírására, Ön pedig joggal féltékeny erre a „szomszédra”, a „hercegnőre". Benne van levelében a riva- Közös, családi programokra - teszi hozzá Norbi - legtöbbször úgy van lehetőségünk, hogy egy-egy fesztiválra hármasban vagy egy fél nappal előbb érkezünk, vagy egy nappal megtold- juk az ott tartózkodást, hogy a környék nevezetességeit megnézzük. Az ilyen „elcsent" időn túl ritkán van alkalom, hogy akár egy hetet eltöltsünk együtt. Sokszor azt érezzük nyaralásnak, amikor otthon tudunk lenni együtt. Az előzőeket hallva talán nem meglepő, hogy a néptáncon túl kevés az idő arra, hogy a klasz- szikus értelemben vett hobbija legyen a család tagjainak.- Számomra a kikapcsolódást az olvasás jelenti - mondta Zsuzsa évente akár hetven-nyolc- van könyvet is elolvasok.- Nekem pedig a mozizás jelenti a kikapcsolódást, újabban pedig az íjászatot próbálgatom - tudatta velünk Norbi. Fesztiválokon, megmérettetéseken, a népi együttes tagjaként, szólótáncosként és koreográfusként, táncpedagógusként is sikereket elért, elismeréseket szerzett házaspár munkájának családon belül is lesz folytatója, hiszen a most nyolc esztendős lányuk, Bori az elmúlt évben párjával, Mahovics Tamással megnyerték a „Felszállotta a páva” páros kategóriáját. Természetesen számára is nagyon fontos a néptánc, ugyanakkor kiegészítő elfoglaltságként nemrégiben a Ritmikus Gimnasztikában is kipróbálta magát, és nagyon megtetszett számára ez a sport, de most már várja, hogy kezdődjön az iskola.- Ezekben a hetekben már nagyon várom, hogy ismét találkozhassak az osztálytársaimmal, és a tanító nénivel - mondta.- Nagyon fontos számunkra, hogy amikor együtt lehet a család, akkor annak minden percét kiélvezzük, hogy az a „minőségi együttlét”, amiről nagyon sokat hallunk mostanában az valóban meglegyen, hogy feltöltődhessünk, hogy újult erővel kezdhessünk neki a ránk váró feladatoknak. lizálás, hogy ki a jobb asszony, a mindent megoldó „cseléd”, vagy az otthonülő hercegnő. Miért kell Önnek megoldania mindent? Párja inkább az eltartott gyereke, mint a férje? Az otthoni teendőket tegyék meg azok, akik otthon vannak, ne Ön! Ne tegye meg helyettük! Több ember szerepét vállalja, mindben meg is akar felelni, és mindenkinek, de az elismerést nem kapja meg ehhez. Ez a belső szükséglet kielégíthetetlen. A levélírással kétségbeesésének kezdetét jelzi, hamarosan vagy talán már most is eléri a határait. Olyasmit csillant fel az életükből, ami több ketyegő bombához hasonlít, amikről tud, de nem foglalkoznak velük. El kell oltania a gyújtózsinórokat, amik megégetik, fájdalmas, kockázatos, de ha nem teszi, robbanni fog a családi életük... Jogosítványt szerezne A 22 éves Vízi Nikolett szabadidejében szívesen főz, olvas, és ha teheti, kirándul. A besenyszögi lány jövőbeli tervei között szerepel két OKJ-s képzés elvégzése, illetve a jogosítvány megszerzése. а не LÁNYA Te is szeretnél a Hét lánya lenni? Ha már elmúltál 16 éves, akkor jelentkezz néhány soros, fényképes bemutatkozással a szoljon@szoljon.hu e-mail-címen! A HÉT KÉRDÉSE Miként várja az iskolakezdést?- Gyermekként, ahogy visz- szaemlékszem, év végén már alig vártuk a vakációt, augusztusban viszont már ugyanúgy vártuk az iskola- kezdést is. Sok esetben főként a közösség miatt, hiszen igazán jó volt újra találkozni a barátokkal. Jómagam a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon végeztem az általános iskolát, középiskolába pedig Debrecenbe jártam. A gyermekeimen azt látom, hogy ők is hasonló érzésekkel várják a közelgő tanévet, mint annak idején én is. Iker fiaim most lesznek ötödikesek, ráadásul új képzési formában, a nyolc osztályos gimnáziumban teszik meg az első lépéseket. Érthető tehát, hogy különös izgalommal várják a szeptembert, hiszen nagy változást jelent ez számukra. Mostanáig az általános iskolai intézményegységünkbe jártak, ezután viszont a gimnáziumi képzés keretében, a középiskolai intézményegységünkben folytatják a tanulást. Nyilván - bár a korábbi osztálytársaik közül jó néhányan mennek velük együtt át a gimnáziumi osztályba - az új osztály- közösség, új pedagógusok is felfokozott várakozást jelentenek számukra, így külöVasas István, a Mezőtúri Református Kollégium főigazgatója nősen kíváncsiak rá, miként alakul a szeptemberi iskola- kezdés. Igazgatóként is hasonló várakozássokkal tekintek az új tanév elé. Úgy gondolom, pedagógusként sem szabad elfelejteni, milyen volt gyermekként ülni az iskolapadban, a pedagógiában az ilyen hozzáállás mindig új löketet adhat. Igazgatóként nekem nyilvánvalóan arra kell odafigyelni, hogy a nyári fejlesztések jól haladjanak, a tanév indítása zökkenőmentes legyen, a szakmai átalakulásokból a diákok minél kevesebbet érezzenek és minél jobb körülmények között tudjuk felkészíteni őket az élet kihívásaira. Sz. Zs.