Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-24 / 198. szám

HIRDETÉS Időutazás évnyitókkal JÁSZKUNSÁG Milyen volt harminc, negyven vagy éppen hatvan évvel ezelőtt egy-egy iskolai tanévnyitó? Az Új Néplap rendhagyó Fényképes Múltidéző összeállításából kiderül: régi szolnoki iskolai évindítókról ké­szült felvételeket szedtünk ugyanis csokorba. Fenti képünkön például az akkori Dr. Münnich Ferenc Általános Iskola 1980-as tanévnyitójának egy jelenete látható. ► 6 Ismét jót főzött az utolsó juhász TÚRKEVE A keviek híres hagyomány- őrző juhásza, Kovács Sándor ismét nagy sikerrel szerepelt Eszterházán (Fertődön), ahonnan elhozta a „Csár­dakonyha fejedelme” címet. Na de kezdjük az elején: nem mindennapi szakmát választott Kovács Sándor - jelenleg ő az egyedüli, az utolsó ju­hász Túrkevén. Elhivatottsága úgy­mond vele született, voltaképp bele­nőtt a juhászaiba. ► 4 Harmadával nő a támogatás MAGYARORSZÁG Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jö­vőben hagyományos bölcsődébe, mi­ni bölcsődébe, munkahelyi bölcsődé­be, vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket. A csa­ládi napközik januártól átalakulnak, ezért a fenntartóknak augusztus 31- éig kell kérelmezniük a kormányhi­vataloknál azt, hogy milyen bölcsőde­ként kívánnak majd működni. ► 7 Jó reggelt! A vekker nem csörgött. A pirí­tás leesett (nem írom, úgyis tudják, melyik felére). Me­leg víz nem volt. Kinéztem: bebo­rult. Nem volt alkalmas, de a te­lefon megcsörrent. A könyököm, igen, azt bevertem, és a tenyerem is viszketett. A motor nem indult. Dugó volt. A lámpa nem működött. A néni lelépett, a zebra messze volt. A tárgyalás csúszott, a kávé rossz volt. A magára hagyott kutya a szomszédban egy órán át uga­tott. A boltos átvágott. A kedvem? Az jó volt, sőt. Csak az volt bennem, hogy ha már az sem jó, akkor tényleg joggal esik, fúj a szél, és hagy ott a buszsofőr a megállóban. És képzeljék! Nyuga­lom jött, és a felismerés: a fentiek nem is igazán számítanak. B. A. SZOLNOKON, a Baross út 9. szám alat­ti Forczek Bőrdíszmű-Óra bolt már 27 éve várja kedves vásárlóit. Továbbra is a város egyik legnagyobb bőrönd-, Nike- és bőr­árukínálata itt található. Tel.: 56/373-996. * Emelőpárnákkal mentették ki a kerékpárost A teherautó alá szorult TÚRKEVE/MEZŐTÚR Emelőpárnákkal kellett kiszabadítani azt a kerékpárost, akit egy ponyvás te­herautó gázolt el a Túrkevét és Mezőtúrt összekötő úton hétfő kora este. A baleset következtében ugyanis a biciklis a teherautó alá szorult. A túrkevei önkéntesek mellett a mezőtúri hivatásos tűzol­tók segédkeztek a helyszínen, s végül sikerült is megmenteni a szerencsétlenül járt férfit. ► 3 Segítség ezer faluban MAGYARORSZÁG Már ezer aprófaluban működik falu- gondnoki és ötszáz tanya­si területen tanyagondno­ki szolgálat. A falu-, illetve a tanyagondnok által a tár­sadalom „rányitja az ajtót” a magányos emberekre, ez­által újjáépíti a közösséget. Az Európai Unió támogatá­sa nyomán már valamennyi szolgálatnak van mikrobu­sza. A forrásemelések nyo­mán a szolgálatok évi két és fél millió forintból gazdál­kodhatnak, így a költségve­tés három és fél milliárd fo­rintot ad évente a működte­tésre és ezeröt-hatszáz em­bert foglalkoztatnak. Ráadásul a továbbiak­nak bevonhatók a közmun­kások is a fontos szociális munkába. ► 7 Szegényeknek is ugyanúgy jár végtisztesség JÁSZKUNSÁG Közismert tény, hogy igencsak zsebbe kel nyúl­nunk, ha azt szeretnénk, hogy elhunyt hozzátartozónkat mél­tó körülmények között helyez­zék végső nyugalomba. De mi történik, ha az illetőnek nincs rokona, vagy nem tudja meg­fizetni a temetés költségeit? A méltó végtisztességhez való jo­ga abban az esetben sem sérül­het senkinek, ha nincs intézke­dő hozzátartozója. Ugyanez vo­natkozik arra az esetre is, ha van ugyan közeli hozzátartozó, de az anyagi helyzete nem teszi lehetővé a temettetését. ► 2 Országszerte tiltakoznak a mentősök MAGYARORSZÁG Több városban tiltakozást terveznek a mentők a napokban. Az Országos Men­tőszolgálat (OMSZ) tagjai ellen­zik, hogy a főigazgató helyett tanácsadóra támaszkodik a miniszter. Attól tartanak, hogy leváltják. Szombaton egyebek között Szekszárdon, Pécsett, Nyíregyházán és Debrecenben fehér pólóban és citromsár­ga szalaggal állnak majd né­mán két órán át a mentőautó­kon dolgozó orvosok, ápolók és a gépkocsivezetők. Pedig a hír jó: életpályamodell készül vég­re a mentőknek. ► 7 TtSZABO Jelenlét. Ez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mottója, és ez nemcsak üres frázis, hanem valóság. Ennek jegyében szerveztek ugyanis tegnap közösségi munkát szülők, gyerekek, pedagógusok és a szolgálat munkatársai a nyáron átvett tiszabői iskolában. ► 3 16198 7 7 0 36 5 9 L 5 0 3 0 II SZER KÉSZT ŐS ÉG; E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP i 28 30 ^ Talán idén utoljára érkeznek megyénk területére igazán meleg légtömegek. Ma is sokat süt már a nap, de az igazi strandidő hétvégére várható. ► 10 dog névnapot »rtalan es Detr nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents