Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-23 / 197. szám
2016. AUGUSZTUS 23., KEDD KITEKINTŐ g ®?lxo|7 Med@© ODdái? g®D®aö)[? (&?®вЭ% Dd®^ s [»йЦрйй^еа wlglm Dalai a szívhez szólnak Bródy János régi típusú zenészkarakternek vallja magát, aki szerint a dalok üzenete mindennél fontosabb. Úgy érzi, a dalai mindig megtalálták az utat a szívhez és az értelemhez. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu- Mit szeretne átadni a közönségének?- Én az a régi típusú zenészkarakter vagyok, aki úgy gondolja, hogy a dalok üzenete mindennél fontosabb. Nagyon hiszek az énekelt, rit- musos dalok erejében, hiszen ez minden másnál jobban kötődik az emberi lélekhez. Éppen ezért elsősorban az a fontos számomra, hogy a közönség értő szívvel hallgassa ezeket a dalokat. Nincs okom panaszra, mert úgy érzem, hogy a több évtizedes pályafutásom alatt az én dalaim mindig megtalálták az utat a szívhez és az értelemhez.- Mi lehet az, amitől az évtizedekkel ezelőtt készült dalok a mai napig megtalálják közönségüket?- Azt szoktam mondani, hogy én csak azt írom meg, ami megtörtént, no meg persze azt is, ami talán megtörténhetett volna. Arról a világról írok, amiben mindannyian élünk, és úgy érzem, szükség van olyan dalokra, melyek valóságos érzéseket és gondolatokat közvetítenek. Különösebben más szponzorom nincs, csak az a közönség, aki évtizedek óta hallgat és szeret, eljön a koncertjeimre - ők tartanak engem életben. Ebben a korban, amiben én vagyok - és az igazat megvallva már sokszor éreztem, hogy a pályafutásom végén járok - még mindig biztatnak arra, hogy ezt a magatartásformát továbbra is képviseljem a színpadon és a lemezeken is.- Ezek szerint a közönsége hosszú évek óta „hűséges” Önhöz és dalaihoz.- Azt hiszem, kivételes helyzetben vagyok, nagyon sok szeretet kapok tőlük. Most már több mint öt ven éve állok a színpadon, és minden elismerést és egy művész számára fontos visszajelzést megkaptam a közönségemtől. Időnként persze jönnek haragosak is: a Ráadás című lemezen is van egy olyan dal, ami igencsak felzaklatta a kedélyeket. A Birkaország című dalban arra céloztam, hogy a magyar népességnek van egy olyan része, amely hagyja magát terelgetni mindenféle jól elkerített legelők felé. Mentségemre szóljon, hogy ez a dal egyébként Weöres Sándor Majomországának parafrázisa. Ezt a versét 1955-ben írta, a Birkaország hasonló gondolati síkon próbálja megfogalmazni a mai jelenségeket. Persze, akinek nem inge, hát ne vegye magára.- Ha már a verseknél tartunk. Mi az, ami inspirálóan hat Önre a dalszövegírásban?- Leginkább az életünket meghatározó és állandóan visszatérő konfliktus helyzetek. így született például az egyik dal, amely édesapám emlékére és tiszteletére készült, aki matematikus-közgazdászként sokat foglalkozott az úgynevezett Kondratyev-féle hosszú távú gazdasági ciklusok elméletével. Ezek kimutatták, hogy 40-50 évenként bizonyos gazdasági jelenségek periodikusan ismétlődnek. Élete vége felé édesapám megosztotta velem azt a gyanúját, hogy nagy valószínűséggel ezek a ciklusok nem csak a gazdasági, hanem a társadalmi jelenségek körében is kimutathatóak.- Mi a véleménye országunk zenei életének alakulásáról?- Nagyon más lett, mint fiatalkoromban, hiszen megváltoztak a zenehallgatási formák. Azt gondolom, hogy számomra a nagylemezek voltak, amelyeken igazán jól éreztem magam, mert ezek nemcsak háromperces számok, hanem mint egy novelláskötetben, a hosz- szabb idő lehetőséget teremtett arra, hogy a dalok füzére valamilyen elgondolást közvetítsen. Egy nagylemez önmagában is afféle helyzetjelentés volt. Nagyon szerettem a bakelitek hangulatát, de azt gondolom, hogy ennek a korszaknak lassan vége. Ma már csak nagyon kevesen hallgatnak végig egy egész albumot úgy, ahogy azt az alkotója szeretné.- Egyetlen szót említenék még: siker. Milyen momentumokat emelne ki életéből?- Én 1965-ben az Illés zenekarban kezdtem el játszani, akkor írtuk az első magyar nyelvű dalokat Szörényi Leventével. Ezek akkor elég jelentősen megváltoztatták a hazai zenei közízlést. Az Illés aztán 1973-ban feloszlott, a Fonográf zenekarban folytattam, ami tíz éven keresztül nagyon szép és nemzetközi sikereket jelentett számukra. A 70-es évek végén már születtek olyan dalok, amelyek nem fértek bele a zenekari repertoárba, ezek lettek azok, amelyeknek már én vagyok az előadója. Az Egyetemi Színpadon kezdtem el az önálló esteket, 1980-ban megjelent az első szóló lemezem, a Hungarian Blues. Már többször gondoltam arra, hogy talán ez a fiatalokat érintő műfaj már nem kíván engem a színpadon látni, de az utolsónak szánt Az Illés szekerén című nagylemez sikere - ami dupla platina- és Fonogram díjas lemez lett, arra ösztökélt, hogy még nincs itt a vége. így született meg a Ráadás, az Arénában pedig a 70. születésnapomhoz közel eső hétvégén egy számomra is felemelő hangulatú koncert volt, ahol 12 ezer emberrel együtt ünnepelhettem meg azt a több mint 50 évet, amit színpadon töltöttem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy még mindig képes vagyok fellépni a színpadra, és még mindig érdekli az embereket, amit előadok. Napi traffipax Település Helyszín Időpont Kunszentmárton Csongrádi út 12:00-18:00 Törökszentmiklós Kossuth Lajos u. 143. 5:00-9:00 Kengyel Zrínyi Miklós út 6. 14:00-17:00 Karcag külterület 4. sz.fkli út 8:00-12:00 külterület 3401. sz. út 13:00-16:00 Szolnok Tószegi út 47. 9:00-11:00 Vörösmező út 178, 14:30-16:00 Tószeg Attila út 18. 11:30-13:00 Mezőtúr Rákóczi utca 43. 8:30-10:00 Széchenyi utca 2. 10:15-11:45 Földvári út 109. 21:00-22:30 Jászetelek Szabadság út 47. 9:00-18:00 Jászberény Jászteleki út 35. 9:00-18:00 Jászárokszállás Kossuth út 55. 9:00-18:00 Jászapáti Petőfi út 103, 9:00-18:00 Tiszafüred Igari út 57. 13:00-15:00 Fő út 55. 17:00-19:00 Tiszafüred-Örvény Füredi út 73. 21:00-22:00 A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. RECEPT Sajttal és sonkával töltött kifli ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma az Agora Gyógyszertár (Boldog Sándor I. u. 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 549 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 734 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 23 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -189 centiméter, áradó, Szolnoknál -159 centiméter, apadó, a víz 22,9 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 118 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -46 centiméter, apadó. A NAP IDÉZETE „Minden paranoiás engem üldöz.” (Umberto Eco, író) NAPI MENÜ HIRDETÉS KEDD Leves: Lencse leves füstölt hússal Főétel: Zöldséges rakott penne Desszert: Gyümölcsrizs HOZZÁVALÓK 4 db kifli, 15 dkg füstölt sajt, 10 dkg gépsonka, 6 dkg vaj, 2 db tojás, 1 db zöldpaprika, 1 db piros- paprika, 1/2 kk só, 1 csipet bors, 1 csipet paprika, 1 kevéske reszelt sajt. ELKÉSZÍTÉS A kifliket kettévágjuk és a végüket levágjuk. Egy fakanál nyelével kivájjuk a kiflik belsejét. A maradék kiflibelet késsel vagy az ujjunkkal kivesszük. A15 dkg füstölt sajtot kis lyukú re- szelőn lereszeljük, körülbelül 2-3 ek. reszelt sajtot meghagyunk a kiflivégekre és a tetejére. A10 dkg sonkát, a főtt tojást, a zöldpaprikát és a pirospaprikát apró kockákra daraboljuk. A kiflibelet és a kiflik végeit apró részekre daraboljuk. Egy tálban jól összekeverjük a töltelék hozzávalóit, majd egy kávéskanál segítségével megtöltjük vele a kifliket. A megtöltött kiflik végeit a félretett reszelt sajtba nyomkodjuk és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. Tetejüket megkenjük felvert tojással és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, 180-200 fokon addig sütjük, amíg szép pirosak nem lesznek. Még melegen kínáljuk. Érdekéseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ SZOLNOK CINEMA CITY: Ben Húr (12) 12:50, 19:40. Ben Hur 3D (12) 17:10. Elliott, a sárkány 3D (6) 11:30,15:50, 18:00. Elliott, a sárkány (6) 13:40. Haverok fegyverben (16) 15:20, 17:40, 20:10. Jason Bourne (16) 12:20. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 10:50. A kis kedvencek titkos élete 3D (6) 12:30, 16:30, 18:30. A kis kedvencek titkos élete (6) 10:30, 14:30. Rossz anyák (16) 10:10, 15:00, 20:30. Suicide Squad - Öngyilkos osztag 3D (16) 20:00. Tl- SZAPART MOZI: Timber, a kincskereső csodakutya (6) 15:45. Elliott, a sárkány 3D (6) 16:00. A kis kedvencek titkos élete 3D (6) 16:15. Rossz anyák (16) 18:00. Sing Street (12) 18:00. Szex, mámor, rock’n’roll (16) 18:15. Micsoda spanyol éjszaka (16) 19:45. A zátony (16) 20:00. Ben Húr nevében (16) 20:30. JÁTÉKOK SZOLNOK Légkondicionált helységekkel, ingyen wifi- vel, játékokkal (csocsó, billi- árd, léghoki, darts, Wll, társasjátékok) és házimozival várja a fiatalokat minden hétköznap 15-től 18 óráig a HILD VIKTOR KÖNYVTÁR IFI-PONTJA, FALUNAP TISZATENYŐ Augusztus 26- án és 27-én rendezik meg a XXV. Falunapot és Kukoricafesztivált Tiszatenyőn a SZENT ISTVÁN PARKBAN. Pénteken rock és grill partyt rendeznek, szombaton pedig horgászverseny, különböző show-műsorok, utcabál és tűzijáték is szerepel a programok között. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ j--W4UM!ir 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, 8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9:50 Napi üzenet, 10:00 Legizgalmasabb mérkőzéseink, 12:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 12:50 Napi üzenet, 13:00 Sajtóasztal, 14:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 15:00 Aranyidő, 15:30 Örökségünk, 16:00 Fórum, 16:30 Kék mezőben fehér rózsa - 6. rész, 17:00 Vissza Sherwoodba - 6. rész - kalandfilmsorozat, 17:30 Szolnoksport, 17:50 Napi mozgás, 18:00 Elixir, 18:30 Különóra, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:55 Napi mozgás, 21:00 Honvéd 7,21:15 Sajtóasztal, 22:15 Múzeumi Szabad- egyetem, 23:15 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RADIO 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk, 5:30 Vekker - Napíndító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 0:00 Boros Mega Voga Show (folytatása), 5:00 Dolce Vita, 06:00 Reggeli Juice Kunos Feróval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leventével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 21:00 Időkerék ismétlés - zenés időutazás, majd non-stop zene szerda 4:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5:00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7:00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7:35 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Játék, 8:45 Lapszemle, 9:05 Egymás közt, 10:05 Délutáni találkozás, 10:45 A lélek szava, 11:00 Szentmise közvetítés a sárospataki bazilikából, 12:05 Egyházi hírek, 12:15 Cseperedő, 13:05 Nosztalgiacsokor, 14:05 Az erdő fohásza, 15:05 Templom - tér - kép (MKR), 15:30 Hitvalló, 16:05 Kívánságműsor, 16:30 Iránytű, 17:00 Regionális hírek, 17:15 Kora esti hírmondó, 17:45 A régió sportja, 18:00 Rózsafüzér, 18:35 Közelkép - portréműsor (ism.), 19:05 Mustármag, 19:45 Esti mese, 20:05 Egyházfórum, 21:05 Kávéház (ism.), 22:10 Mindennapi egészségünk (ism.), 23:05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! BRODY JÁNOS: Különösebben más szponzorom nincs, csak az a közönség, aki évtizedek . - óta hallgat és szeret, eljön a koncertjeimre - ők tarta- nak engem életben