Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-22 / 196. szám

2016. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ OLIMPIA 15 Marosi hat helyet lépett előre a végső számban ÖTTUSA „A magyar öttusától a közvélemény, a sajtó, a szövet­ség és maguk a versenyzők is érmet várnak, ráadásul az idei eredmények alapján ez nem is volt irreális, de mindenkinek akadt egy-egy száma, amiben hibázott, ezért maradt el a várt siker“ - értékelte tegnap a ma­gyar versenyzők teljesítményét Pálvölgyi Miklós. A szövetségi kapitány szerint erre az olimpi­ára nagyon gondosan felkészül­tek és jó állapotban keveredtek ide a versenyzők, s az egy-egy rosszul sikerült számot leszá­mítva, a többiben nagyon jól is szerepeltek. Ugyanakkor elis­merte, hogy az eredményesség szempontjából az ilyen értéke­lésnek nincs sok értelme. Ma­rosi Ádám a 12., Demeter Bence és Kovács Sarolta a 17., Földhá­zi Zsófia a 27. helyen fejezte be olimpiai versenyét. A férfiaknál a négy éve, Lon­donban bronzérmes Marosi­nak hátulról kellett megkezde­nie a felzárkózást, mivel a csü­törtöki körvívásban 16 ellenfe­lét győzte le, miközben 19-től kikapott, s így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A bonusz- vívásban nem tudott pluszpon­tot szerezni, így hiába végzett előzőleg kilencedikként a 200 méteres úszásban, maradt a 24. helyen. A lovaspályán jól telje­sített, egy verőhibával ment vé­gig, így a lövészetekkel meg­szakított 4x800 méteres futást már 18-ként kezdhette meg. A BHSE 32 éves öttusázója ebben többször közel állt ahhoz, hogy akár az éremért is verseny­ben legyen, a futószakaszok­ban egészen ígéretesen került egyre előrébb a sűrű középme­zőnyben, de az utolsó két lövé­szete nem sikerült jól, így nagy futással végül hat helyet tudott előrelépni. Demeter, a vívásban a 12. he­lyen zárt, 19 asszót megnyert, 16-ot elveszített. A bonuszban további három pontot szerzett, s bár a nap elején megrende­zett úszásban csak a 17. idő volt az övé, két szám után a 12. he­lyen állt. A lovaglása nem sike­rült, öt akadályt vert le, így tíz helyet visszacsúszott. A kom­binált számban a Volán Fehér­vár 26 éves öttusázója is jól küz­dött, aminek eredményeként öt pozícióval előrébb fejezte be a versenyt. MTl/MW Veretlenül ötödik lett a férfi vízilabda-válogatott Becsületbeli ügy volt A Görögország ellen aratott 12-10-es győzelemmel végül ötödik lett a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a rendes játékidőben senkitől sem kapott ki Rióban. Benedek Tibor csalódott az eredmény miatt, de a játékkal elégedett volt. Éber Sándor kozpontiszerkesztoseg@mecliaworks.hu VÍZILABDA „Úgy tűnik, becsület­beli ügy volt az utolsó két mér­kőzés, becsülettel meg is küz­dött a csapat az ötödik helyért, hiszen egyáltalán nem volt mindegy, hol végzünk - mond­ta Benedek Tibor, miután a ma­gyar férfi vízilabda-válogatott az ötödök helyen végzett Gö­rögország 12-10-es legyő zésével. - Ennek nagyon örülök, és köszönöm a játékosoknak, ma­gukért kellett, hogy nyerjenek, ez az ő olimpiájuk, az ő jö­vőjük. Nagyon csa­lódottak vagyunk, szerettünk volna jobb eredményt el­érni, de ha már így alakult, azt mondha­tom, legalább emelt fővel megyünk haza. Az utolsó két meccset a csalódottság ellenére is meg akartuk nyerni.“ - hangoztatta a szövetségi kapitány. Benedek hangsúlyozta, játék­ban kifejezetten jól teljesített az együttes, az Európa-bajnok- ság és az olimpiai kvalifikáci­ós torna ezt nagyon megerősí­tette. „Ilyen jó emberelőnyös kihasználásunk sose volt, és az emberhátrányos védekezés is rendben volt. Szerintem aki egy picit is ért ehhez a sport­ághoz, azt látja, hogy mi vízi­labdáztunk. Rengeteg gólt lőt­tünk, ez igazi magyaros vízi­labda volt“ - értékelt a szövet­ségi kapitány. Ugyanakkor azt megjegyezte, hogy egy olyan mérkőzésen, mint a Monteneg­Szerbia az olimpiai bajnok A szerb válogatott nyerte a rioi olimpia fér­fi vízilabdatornáját: Dejan Savic világ- és Euró- pa-bajnok együttese a szombati fináléban magabiz­tosjátékkal 11-7-re győzte le a címvédő horvát csa­patot. Az egyik játékvezető a magyar Molnár Péter volt. A szerb válogatott (Rióban a csoportmeccsek alatt dón tétlent játszottunk velük) elképesztő dominanciáját jól mutatja, hogy a négy évvel ezelőtti londoni olimpia óta - amelyen harmadik volt - egyetlen világversenyt, a 2013-as barcelonai világbajnokságot nem tud­ta megnyerni. Utóbbin éppen a magyarok diadal­maskodtak. A bronzérmet Olaszország sze­rezte meg a nyolc között minket ötméte­resekkel legyőző Montenegró elleni 12-10-es győzelemmel. róval szemben ötméteresek­kel elbukott negyeddöntő, nem jól kell játszani, hanem nyerni kell. Szerinte talán fejben nem voltak elég erősek ahhoz, hogy kiküszöböljék azokat az apró hibákat, amelyek miatt végül nem szólhatott bele az éremcsa­tározásokba a gárda. Benedek a keret két fiatal já­tékosával, Manhercz Krisztián­nal és görögök ellen kiemelke­dően játszó Zalánki Gergővel is meg volt elégedve: „Nagyon fontos volt, hogy legyenek friss emberek a csapatban, akik új lendületet hoznak, és voltak is olyan mérkőzések, amikor ezt be is tudták mutatni. Nagyon örülök ennek, hiszen ez egy jö­vőkép a magyar vízilabdának, bizonyíték arra, hogy érdemes fiatalként dolgozni, be lehet kerülni a válogatottba.“ A magyar férfi vízi­labda-válogatott négy évvel ezelőtt Lon­donban is az ötödik helyen zárt, míg a rá következő év­ben Barcelonában világbajnoki címet f nyert. Jövőre Buda­pesten, a hazai vi­lágbajnokságon bi­zonyíthat az együttes. _ A jövő évi vb-n már r nem fog szerepelni Kis Gábor, aki tegnap bejelentet­te, hogy lemond a válogatottság­ról. A Szolnok játékosa azt írta a Facebookon, hogy megtisztelte­tés volt játszania a magyar vá­logatottban. Kis Gábor Peking- ben volt tagja az olimpiai baj­nok csapatnak, lóó-szor sze­repelt a magyar válogatottban. Volt világbajnoki ezüstérmes (2007) , Európa-bajnoki ezüst­érmes (2006), Eb-bronzérmes (2008) és világliga-ezüstérmes (2007). ­FÉRFI VÍZILABDATORNA, AZ 5. HELYÉRT: MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 12-10 (2-1,4-4,3-3,3-2) Olimpiai Uszoda, 6000 néző, v.: Koganov (azeri), Peila (amerikai) GÓLSZERZŐK: Kis, Zalánki 3-3, Varga Dé., Vámos 2-2, Hos- nyánszky, Hárai 1-1, illetve Vlahopulosz, Gunasz, Milona- kisz, Afrudakisz 2-2, Fontu- lisz, Murikisz EMBERELŐNY/GÓL: 9/1, illetve 13/6 MAGYARORSZÁG: Nagy - Vámos, Erdélyi, Szívós, Varga Dé., Var­ga Dá., Kis - cserék: Zalánki, Manhercz, Hosnyánszky, Dec­ker Á., Hárai GÖRÖGORSZÁG: Flegkasz - Mi- lonakisz, Fontulisz, Afruda­kisz, Delakasz, Murikisz, Vla­hopulosz - cserék: Dervizisz, Geniduniasz, Pontikeasz, Ko- lomvosz, Gunasz Brazília tizenegyespárbajban megszerezte első olimpiai aranyát labdarúgásban Neymarral pityergett a Maracana LABDARÚGÁS A házigazda Bra­zília nyerte meg a férfi labda­rúgótornát, miután a fináléban tizenegyespárbajban legyőzték Németországot. A világbajnok­ságok történelmében öt aranyá­val legeredményesebb Brazília első olimpiai aranyát szerezte meg labdarúgásban. A mérkő­zésen a sérüléssel bajlódó ha­zai sztár, Neymar a 27. perc­ben óriási szabadrúgásgólt rú­gott 28 méterről. A brazilok fö­lényben voltak, de a németek többször is eltalálták a kapufát. Németország az 59. percben egyenlített Max Meyer révén egy szép akció végén, ez volt az első gól a tornán, amit a brazi­lok kaptak. A rendes játékidő, majd a hosszabbítás is 1-1-re végződődött. A büntetőpárbajban egyedül a német Petersen hibázott, az utolsó tizenegyest Neymar ér­tékesítette, aki ezután boldog­ságában sírva omlott össze. Ve­le pityergett az egész brazil vá­logatott, és szinte az egész Ma­racana, a németek pedig a föld­re rogyva zokogtak a kudarc miatt. A brazilokon nagy volt a nyomás, hogy házigazdaként végre olimpiai aranyat nyerje­nek labdarúgásban. Az is terhet jelentett, hogy két éve a vb-n az elődöntőben megalázó 7-1-es vereséget szenvedtek a későbbi győztes Németországtól, amely ellen akkor Neymar sérülés miatt nem játszott. Nagy bot­rányt keltett egyébként, hogy az egyik német játékos, Robert Bauer a két évvel ezelőtti győ­zelmükre emlékeztetve a bra­zil nézőket a hetes számot mu­togatta a mérkőzés után. A meccs után a korábban so­kat bírált Neymar közölte (a tornán Brazília két gólnélkü­li döntetlennel kezdett Dél-Af- rika és Irak ellen), hogy nem lesz tovább a válogatott csapat- kapitánya. Elmondása szerint óriási felelősség és teher nyom­ta a vállát az ötkarikát már a testére tetováló Barcelona játé­kosnak. A bronzmeccsen Nigéria 3-2-re verte Hondurast. ÉS Sírni tudott a boldogságtól. Neymar óriási gólt szerzett a döntőben, majd ó rügtaj a mindent eldöntő i tizenegyest i- . v.. :: . . . : ARANYÉRMESEK Szombat • ATLÉTIKA FÉRFI GERELYHAJÍTÁS: THOMAS RÖHLER (NÉMETORSZÁG) FÉRFI 1500 M: MATTHEW CENTROWITZ (EGYESÜLT ÁLLAMOK) FÉRFI 5000 M: MOHAMEDFARAH (NAGY-BRITANNIA) FÉRFI 4X400 M VÁLTÓ: EGYESÜLT ÁLLAMOK (ARMAN HALL, TONY MCQUAY, GIL ROBERTS, LASHAWN MERRITT) NŐI MAGASUGRÁS: RUTH BEITIA (SPANYOLORSZÁG) NŐI BOOM CASTER SEMENYA (DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG) NŐI 4X400 M VÁLTÓ: EGYESÜLT ÁLLAMOK (COURTNEY OKOLO, NATASHA HASTINGS, PHYLLIS FRANCIS, ALLYSON FELIX) • BIRKÓZÁS FÉRFI SZABADFOGÁSÚ 86 KG: ABDUL RASID SZADULAJEV (OROSZORSZÁG) FÉRFI SZABADFOGÁSÚ 125 KG: TAHA AKGÜL (TÖRÖKORSZÁG) • GOLF NŐK: PARK IN Bl (KOREAI KÖZTÁRSASÁG) • HEGYIKERÉKPÁR NŐI JENNY RISSVEDS (SVÉDORSZÁG) • KÉZILABDA NŐI OROSZORSZÁG •KOSÁRLABDA NŐK EGYESÜLT ÁLLAMOK • LABDARÚGÁS FÉRFIAK: BRAZÍLIA • MŰUGRÁS FÉRFI TORONYUGRÁS: CSEN AJ-SZEN (KÍNA) • ÖKÖLVÍVÁS NŐI 51 KG: NICOLA ADAMS (NAGY-BRITANNIA) FÉRFI 56 КС ROBEISY RAMÍREZ (KUBA) FÉRFI 75 KG ARLEN LOPEZ (KUBA) • ÖTTUSA FÉRFIAK ALEKSZANDR LESZUN (OROSZORSZÁG) • RITMIKUS GIMNASZTIKA EGYÉNI ÖSSZETETT: MARGARITA MAMUN (OROSZORSZÁG) • RÖPLABDA NŐK: KÍNA • TEKVONDÖ N01 +67 KG: CSENG SU-JIN (KÍNA) FÉRFI +80 KG: RAGYIKISZAJEV (AZERBAJDZSÁN) • VÍZILABDA FÉRFIAK: SZERBIA Vasárnap • ATLÉTIKA FÉRFI MARATON: ELIUD KIPCHOGE (KENYA) • RITMIKUS GIMNASZTIKA CSAPATVERSENY: * OROSZORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents