Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-22 / 196. szám
EXKLUZÍV EGY PERCBEN Jubileumot ülnek Túron MEZŐTÚR Homo et Natura - ember és természet a címe a mezőtúri alkotótelep idei kiállításának. Mottója lehetne ez a művésztelep elmúlt 35 évének is, hiszen a Peres-parti tanya környezete igazán inspiráló a művészek számára. ► 13 Sok pénz a párnacihában MAGYARORSZÁG Nincs párjuk az állampapíroknak. A háztartások 2016 első felében 571 milliárd forinttal többet vettek belőlük, mint ameny- nyit eladtak, míg a készpénzállományuk alig 100 milliárddal nőtt. ► 7 A születésszám a probléma MAGYARORSZÁG/EURÓPAI UNIÓ Hat vanöt év után először haltak meg többen az Unióban, mint ahányan születtek. Magyarországon nem a kivándorlás, hanem az alacsony születésszám a bajok egyik fő forrása. ► 8 Teher az itthon maradókon MAGYARORSZÁG Érkezik a szeptemberi bérfejlesztés az egészségügybe, de nem tudni, érdemben befolyásolja-e az orvoselvándorlást. Eközben az itthon maradottakra egyre nagyobb teher hárul. Az orvoshiány miatt a rezidensek még mindig sokat kénytelenek dolgozni szakorvosi felügyelet nélkül. ► 9 Jó reggelt! A hétvégén meglátogattam nagymamámat, mert ritkán találkozunk, lévén, hogy nagyon elfoglalt vagyok, és sok időt töltök a számítógép előtt. Persze ez most sem volt másképp, ezért vittem magammal a laptopomat is. Úgy voltam vele, hogy közben tudok nagymamámra is figyelni, és tudunk beszélgetni, miközben én a dolgaimat intézem a gépen. Ez máskor is volt már így. Mostanában azonban kicsit megváltoztak a dolgok, ugyanis mamám vett magának egy laptopot és regisztrált a Facebookra is. Szóval a régi nagy beszélgetések helyett, most inkább csak csendes laptopbújás volt a program, néha egy kis beszélgetéssel fűszerezve. Hát igen, a világ változik. De nem biztos, hogy jó irányba. Cz.N. 16196 1 7 7 08 6 5 9 1 Б 0 1 6 2016. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ • XXVII. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Geszti Peter könnyen barátkozik a gyerekekkel ► 10 lévő hatalmas kemenceben sütöttek meg penteken ejjel a Kárpát-medence kenyerét, amely a történelmi Magyarország különböző területeiről érkezett alapanyagokból készült. A még meleg 300 kilós kenyeret húszadikán este a Tisza park színpadán áldották meg, szeletelték fel és osztották szét az ünnepre érkezők között. Cs. I. Naponta érkezik mentőhelikopter a Hetényibe Légből kapott segítség Óraállást nem tudott diktálni SZOLNOK Talán nincs is olyan ember, aki ne kapná fel a fejét, ha a légi mentők sárga helikopterét látja. Vajon hová siet, milyen súlyos beteget visz, megmentve az életét?- Bár a kijelölt leszállóteret ki lehet világítani, eleve az az előírás, hogy a mentő- helikopterek napkeltétől napnyugtáig repülhetnek, akkor is csak megfelelő látási viszonyok közepette, így sötétben szinte biztosan nem érkezik így beteg hozzánk - magyarázza dr. Bendó Mihály, a He- tényi kórház sürgősségi osztályának adjunktusa. Hogy milyen gyakran lép Szolnok légterébe mentőhelikopter? Az teljesen kiszámíthatatlan. Előfordul, hogy egy hétig sincs szükség rá, de van, amikor mindennap leszáll egy sárga gépmadár. Sőt, történt már olyan is, hogy egyszerre két helikopter is állt a leszálló- pályán. A légi mentők helikopterén egyébként egy pilóta, oxi- ológus szakorvos és egy mentőtiszt teljesít szolgálatot. A gép felszerelése pedig a rohamkocsival megegyező. Térségünkbe a szentesi, debreceni, Ulet- ve a budaörsi légibázisról érkezik leggyakrabban. ► 2 ÖRMÉNYES Egy ideig nem tudott vízóraállást diktálni Ilona, képtelen volt kapcsolatba lépni a szolgáltató rendszerével. A megyeszékhelyre került a beolvasás, amit eddig nem sikerült megtennie. Interneten sem tud elboldogulni a helyzettel.- A TRV minden hónapban készít számlát ügyfeleinek, vagy az adott havi le- olvasás/diktálás alapján, vagy - ennek hiányában - átalány alapján - közölte lapunkkal a szolgáltató. Leolvasási időszakban, ha nem tartózkodik otthon a felhasználó, kiírhatja az értéket látható helyen, vagy a leolvasó által bedobott értesítőn szereplő telefonszámon diktálhat is. ► 4 Ügylett a gólyatábori esetből SZARVAS Még 2014 augusztusában a Budapesti Corvi- nus Egyetem volt budai cam- pusa - az élelmiszer-tudományi, a tájépítészeti és kertészettudományi kar - tartotta gólyatáborát a városban. A fiúknak letolt alsónadrággal kellett feladatokat elvégezniük, a lányokat pedig orális szex imitálására kényszerítették. Hogy pontosan mi történt azon a bizonyos rendezvényen, a táborban, arról sem а ВСЕ, sem a hallgatói önkormányzat nem adott tájékoztatást, a vs.hu többszöri érdeklődésére sem, de а ВСЕ any- nyit elismert, hogy ügy lett belőle, írja a Nol.hu. RIO DE JANEIRO A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csípés Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összetételű női kajak négyes magabiztos győzelmet aratott az 500 méteres táv döntőjében, ezzel-----védte címét a riói olimpián. Ellenben hölgy vízilabdázóink újabb olimpiát zártak érem nélkül akárcsak férfiválogatottunk, amely Görögország legyőzésével az ötödik helyet szerezte meg -, mivel a bronzmeccsen ötméteresekkel kikaptak Oroszországtól. ► 14-15 Szolnoki vándorkövek titkai SZOLNOK A régi, középkori Szolnokból ugyan a felszínen nem látható semmi, de kövei rejtve velünk együtt élnek. A szenzációnak számító Pálóci-sírkőtöredék után Kertész Róbert régész a napokban az egykor a belváros területén állt gótikus plébániatemplom egyik pillérének lábazatát is azonosította a Művésztelepen.- A kő mindig érték volt, főleg az Alföldön, mert kevés volt belőle. Ugyanazt a darabot ezért idővel több épülethez is felhasználták - meséli a középkori Szolnok történetét már hosszú évek óta kutató régész. ► 3 SZERKESZT ŐS ÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510*510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP 17 27 % % % Ma egy hidegfront alakítja időjárásunkat, jelentős lehűlést és csapadékot is hozva. Egy napra ízelítőt kapunk a barátságtalan őszből. ► 5 Bojdog névnapot myhért és Mirjam nevű olvasóinknak!