Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-18 / 194. szám
SPORT 16 Uj Néplap 2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK Szolnoki edzők és játékosok is készülnek a válogatottal Pályára állt az Olaj Vojvoda Dávid (labdával) és három szolnoki játékos majd szeptember végén csatlakozik társaihoz £íüM НННННВЯЯНМН Fél lábbal a BL-főtáblán Guardiola tanítványai LABDARÚGÁS A Bajnokok Ligája negyedik selejtező-, úgynevezett play-off körének keddi játéknapján a Pép Guardiola vezette Manchester City kiütéses győzelmet (5-0) aratott a Steua Bukarest vendégeként. A találkozó érdekessége, hogy bár a City argentin csatára, Sergio Agüero mindkét tizenegyesét elhibázta, a kilencven perc alatt mesterhármasig jutott. Mellette David Silva és No- lito egyszer-egyszer volt eredményes. A 2014-es Premier League győzteshez hasonlóan sima meccset játszott a Borussia Mönchengladbach is, amely a Young Boys otthonában szerzett magabiztos, 3-1-es előnyt Raffael duplája és André Hahn találata révén. A forduló negatív meglepetését az Ajax szolgáltatta, amely nem bírt felülkerekedni a Rostov együttesén, s végül csak 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán. Ugyancsak 1-1-re végződött a Dinamo Zagreb-Salzburg összecsapás, melyeit hiába szereztek vezetést a vendégek, a horvát Marko Rog értékesítette a saját maga kiharcolt büntetőt, ezzel ikszre mentve a találkozót. A ciprusi APOEL az utóbbi években rendre ott volt a legjobbak közt a BL- és az El-csoportkörben, most mégis a Köbenhavn várhatja kényelmesebb helyzetből a visszavágót Andrija Pavlovics góljának köszönhetően (1-0). Eredmények: FC Köbenhavn (dán)-APOEL (ciprusi) 1-0, Dinamo Zagreb (horvát)- Salzburg (osztrák) 1-1, Steaua Bucuresti (román)-Manches- ter City (angol) 0-5, Young Boys (svájci)-Borussia Mönchengladbach (német) 1-3, Ajax (hol- land)-Rosztov (orosz) 1-1. A visszavágókat jövő kedden és szerdán (augusztus 23-24.) rendezik. P. Gy. A Sztojan Ivkovics-Pór Péter páros két vasat is tart a tűzben. Egyrészt irányítják a felnőttválogatottat, amely készül a hónap utolsó napján kezdődő Európa-bajno- ki selejtezőkre. Másrészt vigyázó tekintetüket a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj csapatára vetik, amely foghíjasán ugyan, de munkához látott a Tiszaligetben. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Kezdjük a válogatottal, amely a hétvégén a portugáliai Setúbalban két felkészülési mérkőzésen is pályára lép. Előbb pénteken este a vendéglátók válogatottja lesz a mieink vetélytársa. Emlékeztetőül tavaly augusztusban a portugál csapat látogatott a Tisza- ligetbe, válogatottunk 71-50- re győzött. Most viszonozzunk a látogatást. Másnap ugyancsak az Atalanti Óceán-parti városban Hollandia nemzeti csapatával találkozik a magyar együttes. A hollandok tavaly kiharcolták az Eb-szerep- lés jogát, nem jutottak tovább csoportjukból, de nem játszottak alárendelt szerepet, hiszen a horvát, a szlovén és a macedón együttessel is szoros mécseseket játszottak.- Meghívtak bennünket a szervezők, ami jelzi, hogy egyre jobb híre van a magyar válogatottnak - mondja Sztojan Ivkovics. - Két jó csapat ellen mérhetjük fel, hogy hol is tartunk az Eb selejtezőkre való felkészülésben. Csapatunkban vannak kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, mint Hanga Ádám, larrod Jones és Keller Ákos, de a tervek szerint teljes csapattal repülünk csütörtökön Setúbalba. Jövő szerdán pedig Kecskeméten fogadjuk az osztrák csapatot. Rá egy hétre pedig rajtolunk a selejtezőkben, a brit válogatott lesz az első ellenfelünk Kecskeméten. Válogatottunk szerda-szombat ritmusban játssza majd a selejtezőket szeptember 17-ig. A hat meccses program befolyásolja majd az Olaj felkészülését, hiszen az edzőpáros mellett négy kosaras, Eilingsfeld János, Tóth Ádám, Vojvoda Dávid és Wittmann Krisztián is érdekelt a válogatottban.- Csapatunk kiváló kollégáink, Andrius Jurkunas, Kmé- zics Zorán és Honti Viktor felügyeletével dolgozik - folytatta Ivkovics-mester -, külföldi játékosaink: Milos Bori- szov, Aleksza Popovics és Troy Barnies mellett juniorkorú kosarasaink is felvették a munkát. Leendő társaik közül Ryan Wright szombaton, míg James Kinney jövő vasárnap érkezik Szolnokra. Az Eb-selejte- zőket követően Vojvodáék egy rövid pihenőt kapnak, hiszen október elején már BL és bajnoki mérkőzések várnak ránk. Mint megtudtuk az Olaj majd a Varese-Benfica selejte- zős párharc győztesével találkozik a BL első fordulójában. Az odavágot október 4-én idegenben, míg a visszavágót két nap múlva hazai pályán játsz- szák a piros-feketék. A bajnoki rajton pedig október második hétvégéjén a Pécs legénységét fogadja a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK. HÍREK Megvan az MTK első győzelme LABDARÚGÁS Az NB 16. fordulójának keddi nyitómecs- csén az MTK ideiglenes otthonában, Dunaújvárosban fogadta a Videoton együttesét. A kék-fehérek Torghel- le Sándor 64. percben elért fejes góljával 1-0-ra legyőzték a Vidit. A fővárosi csapat első győzelmét szerezte a szezonban. Az MTK-val kapcsolatos a hír, miszerint október 12-én avatják a Hidegkúti Stadiont. A stadionavatón a Sporting Lisszabon csapata érkezik a fővárosba, (vcs) Elhalasztották a megye III rajtját LABDARÚGÁS A tervek szerint e hétvégén kezdődtek volna á megyei III. osztályú bajnokság küzdelmei. Ám mint lapunk megtudta, elhalasztják a nyitányt, a bajnokság jövő hétvégén a második fordulóval kezdődik. Varga Zsolt, az MLSZ megyei igazgatója elmondta, hogy muszáj volt halasztaniuk, mert az augusztus 20-i ünnepnap miatt minden bajnoki mérkőzést vasárnap kell rendezni. Sajnos nincs annyi játékvezető és asszisztens a megyében, hogy mindenhová jutott volna a három-három „spori”. Ezért döntöttek a halasztás mellett, a tervek szerint az őszi szezon végeztével pótolják a csapatok a mérkőzéseket. (vcs) TOTÓTIPPEK, 33/2 1 Burnley-Liverpool 2 2. Swansea-Hull City lx 3. West B-romwich-Everton X 4. Tottenham-Crystal Palace 1 5. Watford-Chelsea 2 6. Leicester-Arsenal xl 7. Roma-Udinese 1 8. Juventus-Fiorentina 1 9. Milan-Torino 1 10. Bologna-Crotone 1 11. Chievo-lntemazionale x2 12. Atalanta-Lazio X 13. Pescara-Napoli 2x Plusz egy mérkőzés 14. Videoton-Debrecen X Szombaton is lehet bajnokit játszani Jövő csütörtöktől Ausztriában edzőtáborozik a Jászberényi RK A Gödöllővel szemben rajtolnak A jászberényi Pintér Andrea (jobbra) most a válogatottal készül RÖPLABDA Augusztus elején megkezdte felkészülését az előző szezonban várakozáson felül teljesítő, a bajnokságban negyedik helyet, míg a Magyar Kupában bronzérmet szerző Jászberényi RK együttese. Az őszi keretből négy játékos jelenleg válogatottbeli kötelezettségének tesz eleget, így a Zagyva-parti gárda foghíjasán vágott neki az alapozásnak.- Bő három hétig itthon készülünk, majd jövő csütörtöktől egy héten át (augusztus 2530. között) Ausztriában edzőtáborozunk - vázolta fel az előttük álló időszak menetrendA Savaria Kupa programja Péntek, 16.00: Szlovákia- Franciaország. 18.30: Magyarország-Ausztria. Szombat, 16.00: Franciaor- szág-Ausztria. 18.30: Szlová- kia-Magyarország. Vasárnap, 16.00: Ausztria- Szlovákia. 18.30: Franciaor- szág-Magyarország. jét Deme Gábor vezetőedző. - Augusztusban főként a labda nélküli edzésekre helyezzük a hangsúlyt, tehát próbáljuk a lányokat minél jobb erőnléti állapotba hozni - a napokban viszont már a labdák is előkerültek. A tavalyi csapat magja együtt maradt (Bleicher Réka, Bleicher Nóra, Borsos Lili, Iva- na Gardovic, Lékó Lilla, Pintér Andrea, Takács Bernadett), ám Harmath Zsófia, Fábián Fanny, Natasa Slijepcevic és Milica Ivkovic személyében érkeztek hozzánk új játékosok, sőt, nemrégiben Gödöllőről, Békéscsabáról és Sümegről jöttek utánpótláskorú fiatalok. Nehezíti a helyzetünket, hogy Pintér Andrea és Bleicher Réka ez idő alatt nem velünk, hanem a nemzeti csapattal készül - előbb a Savaria Kupára, majd az Európa-bajnoki selejtezőkre -, bosnyák légiósainkra, Ivana Gardovicra és Natasa Slijepce- vicre hasonló feladat vár. Ezért szeptemberben minden erőnkkel azon leszünk, hogy röplab- dázóink között megteremtsük a csapategységet. A Magyar Röplabda Szövetség időközben elkészítette a sorsolást, amelyből kiderül, hogy a Jászberény a nyitányon a Gödöllőt fogadja, majd zsinórban háromszor idegenben lép pályára.- Október 22-én kezdődik számunkra a bajnokság, ami vélhetően nehezebb lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Úgy gondolom, továbbra is a Békéscsaba a toronymagas favorit, de nem szabad elfeledkezni a Vasasról, az MTK-ról és a Nyíregyházáról sem, amelyek egyaránt jelentősen megerősödtek. Óriási csata várható tehát az elődöntőbé jutásért, de nekünk az a célunk, hogy ismét a négy között végezzünk a kupában és a bajnokságban egyaránt - hangsúlyozta Deme Gábor. Ahogyan azt már a JRK mestere is említette, pénteken Szombathelyen megkezdődnek a 37. Savaria Kupa nemzetközi női röplabda torna küzdelmei. A rangos megméretés egyfajta főpróbaként is betudható az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női válogatott számára, amely a három nap alatt Szlovákiával, Ausztriával és Franciaországgal is megmérkőzik. Pabar Gyula HIRDETÉS ÜNNEPI PROGRAM A TISZA-TÓ FŐVÁROSÁBAN TISZAFÜREDEN 2016. augusztus 21. Tiszafüred-Örvény Hableány Hotel előtti parkoló A színes program 14 órakor kezdődik, a Dan-ton Művészeti Közhasznú Egyesület kézműves, gyermek foglalkoztató standjával, valamint a Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület programjával. Ezt követően: Kis Hableány és Kis Herceg választás, gyermek szépségverseny, Magic Boys - Tánc Show, Őri Mercédesz hastánc bemutatója, Sülyi Károly nóta-operett énekes műsora, Tisza Királynő Választás 2016 fordulói (csárdáskirálynő, estélyiruhás bevonulás, koronázás). j A PROGRAMOT A NEOTON FAMÍLIA SZTÁRJAINAK ÉLŐ NAGYKONCERTJE ÉS TŰZIJÁTÉK ZÁRJA 21.00 ÓRAI KEZDETTEL. Belépőjegyek elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1500 Ft. Infó: 06-20/4149118, e-mail: tiszatoparti@gmail.com A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége Szolnokon ülésezett tegnap. Az elnökség döntött, hogy a férfiaknál mind a 14 csapatnak, a hölgyeknél pedig mind a 11 klubnak megadja az élvonalbeli indulási jogot. Az elnökség megvitatta és elfogadta az összes olyan versenykiírást, amelyet az előző ülésen nem tett meg. illetve elfogadta a felnőtt- és az utánpótlás-versenynaptárt is. Többek között szó volt arról is hogy a felnőttbajnokságban csütörtöktől vasárnapig tart az aktuális forduló, tehát ezeken a napokon játszhatnak a csapatok. Mindez azt jelenti, hogy a csapatok továbbra is játszhatnak a szurkolók által leginkább kedvelt szombati napon is. Az M4 Sport Tv azon ban csak pénteken este vagy vasárnap kora délután közvetíti majd a bajnoki derbiket.