Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-12 / 189. szám

2016. AUGUSZTUS 12., PENTEK KITEKINTŐ g Ismerje meg Ön is a kiegyensúlyozott táplálkozás hét aranyszabályát! Minden az agyban dől el A helyes táplálkozással sokkal egészségesebben élhetünk Ki ne szeretne karcsúbb, egészségesebb és nagyobb önbizalommal megáldott lenni? A sikerhez vezető út első lépése, az elhatározás után a helyesen kivitelezett megvalósítás, melyet het­ven százalékban a táplál­kozás és harminc százalék­ban a testmozgás határoz meg. Mint bármi más elha­tározás, ez is az agyban dől el. Ha helyesen szeretnénk táplálkozni és ezzel is az egészséges életmódunkat szolgálni, jegyezzük meg az alábbi hét aranyszabályt! Újnéplap-összeállítás ujneplap@ujneplap.hu PIRAMIS. Azaz az egészséges nyersanyag-válogatás pirami­sa. Étrendünk alapját képez­zék a teljes kiőrlésű gabona­félék és a napunk nagy részé­ben energiát szolgáltató ke­ményítőforrások (burgonya, rizs), valamint a napi három­szori zöldség- és gyümölcs­fogyasztás, lehetőleg nyers vagy párolt, könnyen elkészí­tett formában. A megfelelő, kiegyensúlyozott szénhidrát­bevitelt tehát elsősorban tel­jes kiőrlésű gabonákból, zöld­ségekből és gyümölcsökből biztosítsuk. Fontosak a növé­nyi olajok által biztosított E- és D-vitaminok, valamint az esszenciális, azaz a szervezet számára létfontosságú ome- ga3 zsírsavak bevitele. Hús­ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK. Ma a Pingvin Patika (Izisz) (Jubileum tér 5.) az ügye­letes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 542 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 730 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 25 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -270 centiméter, apa­dó, Szolnoknál -191 centimé­ter, apadó, a víz 25 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 121 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál -80 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékoz­tatása szerint a 4-es és 44- es főút egyes szakaszain, illet­ve Öcsöd, Törökszentmiklós, Karcag, Szolnok, Tószeg, Sza- jol, Jászberény, Túrkeve, Me­zőtúr, Tiszafüred és Tiszafü- red-Örvény belterületén kell el­lenőrzésre számítaniuk az uta­kon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezke­désének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részle­tes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. SKANDINÁV LOTTÓ, 32. HÉT GÉPI SORSOLÁS: 5, 7,10,18,19, 21, 23. KÉZI SORSOLÁS: 2, 4, 5, 7, 29, 31, 32. félék tekintetében részesítsük előnyben a halakat és szár­nyasokat, ritkítsuk a vörös húsok bevitelét. A tej- és tej­termékek rendszeres fogyasz­tásával a szükséges kalcium- bevitelen túl D-vitaminhoz is juttathatjuk szervezetünket. Bánjunk óvatosan a finomított fehér lisztes, cukorban gazdag élelmiszerekkel, cukros vagy szénsavas üdítőitalokkal, és vigyázzunk a só használatá­val! A megfelelő nyersanyag- és élelmiszer-válogatással el­érhetjük, hogy az étkezése­inkkel bevitt energia tökéle­tes tápanyagaránnyal tökéle­tes üzemanyagot juttat a szer­vezetünkbe, amelynek kö­A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhi­vatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szer­vének tájékoztatása szerint az ügyelet ideje reggel hét órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ünnepnapokon. SZOLNOK. Felnőttügyelet: Szolnok, Tósze­gi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T.: 56/503-603. Gyermekorvosi ügyelet: Szol­nok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház te­rületén) T.: 423-102. Ellátási terület: Csata­szög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Sza- jol, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Tisza- jenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. Fogorvo­si ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnep­nap 7-től 15 óráig. Szolnok, Móra Ferenc út 9. sz. Telefonszám: 56/429-937. Ellátási terület Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőte­lek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rákóczi­falva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly,Ti­szavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol, Jászberény, Cibakháza, Alattyán. Orvosi ügye­let: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. JÁSZBERÉNY. Felnőtt- és gyermekorvo­si ügyelet: Thököly út 13. Tel.: 56/221- 304. Ellátási terület: Jászberény, Jász- felsőszentgyörgy, Jászárokszállás, Jász- ágó, Pusztamonostor, Jászjákóhalma. JANOSHIDA. Orvosi ügyelet 8 órától első mun­kanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászboldog- háza, Jászladány, Jászfényszaru. Orvosi ügye­let: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5. T: 37/341-040. JÁSZAPÁTI. Orvosi ügyelet: szombat, munka­szüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellátási terület: Jász­apáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Széchenyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221- 304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfür­dő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisújszállás, szönhetően minden életfunk­ciók zavartalanul tud működ­ni. Törekedjünk arra, hogy ne koplaljunk, és ne próbálkoz­zunk energiaszegény diéták­kal, mert ezek hosszú távon csak lelassítják az anyagcse­rét, azaz takaréklángra állít­ják az energiafelhasználásun­kat, mi pedig ahelyett, hogy fogynánk, hízni fogunk. Ne együnk se túl sokat semmi­ből, se túl keveset! RENDSZER. Legyen rendszer az étkezésünkben, fogyasz- szunk egyszerre kevesebbet, de többször, lehetőleg négy- szer-ötször egy nap. A szer­vezet napi egyszeri-kétsze­ri étkezés esetén sokkal töb­Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520-623,20/932- 6117. Ellátási terület: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUN8ZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kun- szentmárton, Kossuth Lajos út 5., te­lefon: 461-252. Ellátási terület: Kun- szentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csé- pa, Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TtSZAFÖLOVÁR Orvosi ügyelet: Tiszaföldvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470-424, 06- 20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Tiszatenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472, 30/415- 7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED, Orvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafü­red, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221- 304,104. Ellátási terület: Tiszafüred, Tisza- szőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tisza- szentimre, Tomajmonostora, Tiszaderzs. Or­vosi ügyelet: Abádszalók, Tiszabura: Abád- szalók, Deák F. u. 16. T.: 59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhegyes, Dó­zsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Orvosi ügyelet: mun­kanapon 17 órától reggel 7 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig Törökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Tö­rökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabő, Ti­szatenyő. Fogorvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Tö­rökszentmiklós, Fáy-ltp. 7. ép. 2. Ih. fszt. 2.1: 56/333-958. Ellátási területe: Törökszent­miklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munka­szüneti, ünnep és hétvége 8 órától más­nap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Szent Erzsé­bet út. 128/A. T.: 20/388-9787, 56/556- 038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örmé­nyes, Kuncsorba, Tiszaroff, Tiszagyenda. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet: Túrkeve, Széchenyi u. 5. T.: 361-258,30/627-2989. bet raktároz a bevitt energiá­ból, mint ötszöri étkezés ese­tén. Osszuk el tehát a napi ét­kezés mennyiségét, azt fo­gyasszuk nyugodt körülmé­nyek között, és ne foglalkoz­zunk mással étkezés közben. Tartsunk kettő-négy órás ka­lóriamentes étkezési szünete­ket az étkezések között, ilyen­kor igyunk sok tiszta vizet, és semmi olyat, ami kalóriát tar­talmaz, ne fogyasszunk! Ne hagyjuk ki a reggelit, ébredés után egy órán belül együnk, és lefekvés előtt két órával fe­jezzük be az utolsó étkezést! FOLYADÉK, Biztosítsuk a meg­felelő mennyiségű folyadékbe­vitelt. Az alap folyadékszük­Micsoda spanyol éjszaka! SZOLNOK CINEMA CITY. Amikor kialszik a fény (16) 17.50, 22.10. Jason Bour­ne (16) 19.40. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 3D 13.30, 15.40. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 11.30. A kis ked­vencek titkos élete (6) 3D 12.30, 16.30, 18.30, 20.30. A kis kedvencek titkos éle­te (6) 10.30, 14.30. Rossz anyák (16) 13.50, 16.00, 18.10, 20.20, 22.30. Star Trek: Mindenen túl (12) 3D 11.10. Suicide Squad - Ön­gyilkos osztag (16) 3D 12.30, 17.30, 20.00. Suicide Squ­ad - Öngyilkos osztag (16) 10.00,15.00. Suicide Squad - Öngyilkos osztag (16) felira­tos 22.30. Szellemirtók (12) 3D 22.30. TISZAPART MOZI. Az ember, akit Ovénak hív­nak (16) 15.45. A kis kedven­cek titkos élete (6) 3D 16.00. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 3D 16.15. A hegedűtanár (16) 17.45. Suicide Squad - Öngyilkos osztag (16) felira­tos 18.00. Micsoda spanyol éjszaka! (16) 18.15. Játsz­ma (16) 19.45. Szex, mámor rock’n’roll(16)20.15. Rossz anyák (16) 20.30. séglet a testsúly függvénye, de több más körülmény befolyá­solhatja. Egy egészséges fel­nőtt embernek naponta 2-2,5 liter tiszta vízre lenne szüksé­ge (ebbe nem számítjuk bele a kávét, a teát, a leveseket). Fi­zikai igénybevétel, erős izza- dás, lázas beteg állapot esetén növelni kell a folyadékpótlást. A kávé, tea, magas cukortar­talmú üdítőitalok, energiaita­lok és alkoholtartalmú italok vízelvonó hatással rendelkez­nek. Folyadékbevitelünk nagy részét természetes ásványvíz­zel biztosítsuk! MINŐSÉG. Törekedjünk min­denben a minőségre! Vásárol­juk alapanyagainkat, élelmi­szereinket megbízható, ellen­őrzött helyen. Használjunk minőségi olajakat az otthoni főzéshez. Részesítsük előny­ben a növényi olajakat, me­lyek alkalmazásával csök­kenthetjük táplálkozásunk egészségre káros, állati ere­detű telítettzsírsav-tartal- mát, és hozzájárulhatunk ko­leszterinszintünk normális értéken történő tartása, szív­ás érrendszerünk egészséges működésének megőrzése ér­dekében! ÍZESÍTÉS. Igyekezzünk a hoz­záadott só felhasználását csökkenteni. Gondoljunk ar­ra, hogy elkészített vagy ipa­rilag előállított ételeink már tartalmaznak az élvezetes fo­gyasztáshoz szükséges, ele­gendő mennyiségű sót. Ré­KONCERT SZOLNOK Szimfonikus Pará­dé - Parti-Túra nyitókoncer­tet tartanak augusztus 13-án 20.30 órakor a TISZAI HA­JÓSOK TERÉN, ahol Respig­hi, Saint-Saens és Bossi mű­vei hangzanak el a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadá­sában. A sztárvendég Varnus Xavér orgonaművész lesz, az est karmestere pedig Izaki Maszahiro. ÜNNEPSÉG SZOLNOK Augusztus 19-én és 20-án színes, zenés prog­ramok, kirakodóvásár, mű­vészeti kiállítás, kenyérsütő- és kispékverseny várja az ér­deklődőket. Idén már hato­dik alaklommal sütik meg a Kárpát-medence kenyerét a MŰVÉSZTELEPEN épült óriáskemencében. Diószegi László öt határon túli és egy lipóti pékmesterrel együtt da­gasztja mega 300 kilós pityó- kás cipót és a testvérkenye­ret. A Kárpát-medence kenye­rét augusztus 20-án 19 óra­kor a TISZA PARKI NAGY­SZÍNPADON szentelik és szegik meg. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon. szesítsük előnyben a szárított zöldfűszereket, természetes szárított zöldséggranulátumo­kat, és bánjunk óvatosan a cu­korral is. VÁLTOZTATÁS. Mint minden el­határozásban a kiegyensúlyo­zott táplálkozás betartásában is elengedhetetlen a fokoza­tos változtatással, apró lépé­sek sorozataival kialakított fo­lyamat felépítése, de követke­zetes betartása. Ne akarjunk egyik napról a másikra min­dent megváltoztatni táplálko­zási szokásainkban. TESTMOZGÁS. Végül ne feled­jük, a kiegyensúlyozott, tuda­tos táplálkozás ellenére sem mellőzhető a rendszeres fizi­kai aktivitás. Válasszunk élet­korunknak, fizikai terhelhe­tőségünknek, egészségi álla­potunknak, súlyunknak meg­felelő testmozgási lehetőséget. Fontos, hogy megszeressük a választott mozgásformát, és ne kötelességből végezzük, hanem azért, mert a kedvün­ket leljük benne! A kiegyensúlyozott táplál­kozás és rendszeres testmoz­gás egy életforma. Töreked­jünk annak folyamatos fenn­tartására, és a legfontosabb, hogy ne teherként éljük meg! Élvezzük, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrendünk és az általunk választott heti néhány szabadidős tevékeny­ség, fizikai aktivitás életünk része, boldogságunk egyik forrása. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktu­ális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 El­hunyt zenészek emlékére - koncert - White Hearts 11.00 Sajtóasztal 12.00 Híróra ben­ne: Aktuális, időjárás, Téma 12.50 Napi üze­net 13.00 Szolnoksport 13.30 Örökségünk 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 15.00 Elixir 15.30 Újrakezdés - olasz filmsoro­zat - 68. rész 16.00 Fórum, 16.30 Különóra 17.00 Termál-kincskereső 17.30 Horgásztárs 17.50 Napi mozgás 17.55 Sajtóasztal 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Sajtóasztal 22.00 Az üvegfestő - Róth Miksa művészete 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTIV RADIO 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 4.00 Kultusz, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután - Czine- ge Leventével 18.00 Önök kérték kívánság- műsor - Czinege Leventével 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 21.00 Luxiunk - Retro Show Klamancsek Krisztiánnal, ismét­lés, majd nonstop zene szombat 5.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RADIO 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék, 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek sza­va 10.05 Nektek adom a földet 10.30 Az er- dő.fohásza (ism.) 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egy­házi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Merítés - kultúra országos kitekintés­ben 14.35 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! 15.00 Az irgalmasság órája 15.30 Hítvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 Regionális sporthírek 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.10 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. HÉTVÉGI ORVOSI UGYELETEK PROG RÁMÁJÁN LO

Next

/
Thumbnails
Contents