Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-12 / 189. szám
2016. AUGUSZTUS 12., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Jelentős változások elébe néz a tiszabői általános iskola szeptember 1-től. Fenntartását ugyanis átvette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mely információink szerint máris személyi változásokról döntött. Vajon ez már a rendcsinálás első jele lenne? Tóth András andras.toth@mediaworks.hu TISZABŐ - Egyelőre semmit sem akarok mondani - reagált lapunknak Menyhért Ildikó. A tiszabői általános iskola számos panasszal és rendőrségi büntetőeljárással is érintett tanítója válaszolt így lapunknak arra a kérdésünkre, hogy információink szerint az intézmény új fenntartója, a Máltai Szeretetszolgálat már nem tart igényt munkájára. Emellett úgy tudjuk, az intézményt szeptembertől már nem a korábbi igazgatónő vezeti, helyette egykori helyettese irányítja majd az iskolát. Az első visszautasítás után azért már közlékenyebb volt, s végül elmondta véleményét Menyhért Ildikó. Mégpedig azt, hogy „nem kíván olyan emberekkel dolgozni a továbbiakban, akik állandóan áskálódnak”. Mint mondta, más irányt néz. Itt eltöltött éveiről könyvet akar írni, mert van bőven anyaga. Szerinte az iskolával kapcsolatban fel kell tenni a kérdést, miért van az, hogy egy diák, aki elmegy tanulni az intézményből miért nem tud szakmát szerezni...- Én hajlandó voltam a faluba költözni annak érdekében, hogy javítsak a helyzeten. Nem féltem egyedül egymagámban itt élni. Úgy vélem, az alatt a három év alatt, amíg itt dolgoztam, megtapasztaltam, hogy másfajta, radikális cigánypolitikára van szükség. Oktatáspolitikára meg pláne, és ezt ki is jelentettem itt már korábban. A saját szememmel láttam, hogy mi kell. Meglátásom szerint ez a fajta szociálpolitika, gyermekvédelem, és egyéb csak növeli a bajt, a nyomort, a drogveszélyt. Munkáskezeket kell nevelni, meg társadalmi lényeket. Az, hogy itt nem ez zajlott, mi sem bizonyítja jobban, hogy a faluból tudomásom szerint százötven gyermek buszozott el reggelente máshova. Az államnak pedig felelőssége azt a pedagógusállományt, amely ilyen gyerekekkel törődik, alkalmasságukat vizsgálni, illetve megfizetni. Nem utolsósorban pedig ebbe az iskolába olyan vezetőt kell tenni véleményem szerint, aki nagyon határozott, nagyon célra tartó - tette hozzá a korábban a rendőrségen is feljelentett pedagógus. Romhányi Tamás, az iskola fenntartását átvevő szeretetszolgálat kommunikációs vezetője lapunknak nem kívánta kommentálni a személyi ügyeket. Ugyanakkor elmondta, hogy nem egyszerűen cégtáblát váltottak egy intézményen, ennél sokkal többről van szó. Tiszabő és Tiszabura (előbbi helyen az iskolát, utóbbiban az iskolát és az óvodát is átvette a Magyar Máltai Szeretszolgá- lat) esetében nem egyik napról a másikra fog változni a helyzet, hosszabb, nem látványos folyamatról van szó ugyanis. Az intézményeknek be kell illeszkedniük a szeretetszolgálat rendjébe. Az érdemi változások csak hosz- szabb távon fognak érződni, jelenleg az indulásra koncentrálnak. A részletek kidolgozása folyamatban van. Látni kell, nem kis munkáról van szó, hiszen négy miniszter van megbízva a bői és burai feladattal, programmal. A szereteszolgálat történetében minden intézményük esetében több éves folyamat eredménye az, hogy ismertté, sőt elismertté vált tevékenységük. Életformának és gondolkodási módnak kell változnia ahhoz, hogy eredményeket tudjanak felmutatni. Ehhez pedig szerinte legalább tíz éves időtávlatban szükséges beszélni... Ezt írtuk korábban az ügyről „Két éve rendszeresen bántalmazza, és szexuális tartalmú megnyilvánulásaival zaklatja az illetékes tankerület tudtával a nevelésére bízott gyerekeket az egyik általános iskola pedagógusa és igazgató barátnője"- írtuk korábban a tiszabői tanárnő, Menyhért Ildikó ügyét feszegetve az iskolában dolgozók levelét idézve. Az ügyben még áprilisban megkerestük a kormányhivatalt, a Küket és a rendőrséget is. Kiderült, hogy az intézmény és a tankerület is vizsgálódott az ügyében, sőt eljárás is folyik ellene a rendőrségen. Menyhért Ildikó azonban végigtaníthatta az előző évet, s kérdésünkre egyértelműen tagadta az ellen felhozott állításokat, s közölte: szerinte az egész ügyet azok robbantották ki, akik korábban távoztak az iskola tantestületéből. Csillagles Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu S zép augusztusunk van. Bár az éjszakák határozottan hűvösebbre váltottak, napközben még mindig élvezhetjük a ragyogó nyarat. Sikerélményben is van részünk, jól szerepelünk az riói olimpián, kertjeinkben gazdagon terem a gyümölcs, a zöldség. A legtöbb politikus most tölti szabadságát, így ráadásul viszonylagos csendben, nyugalomban telnek a napok. A szeptember azonban roham tempóban közelít, és a vészjósló jelek mármeg-megvillannak. Az elsővel a minap szembesültem a hentesnél. A sertéshús ára szénen lassan visszakúszott a tavalyi szintre. Hiába jelentették be idén januárban a sertéshús áfájának mérséklését (27-ről 5 százalékra csökkent), mára az árzuhanásból semmit nem érzünk. Úgy ért véget az olcsó hús kora, mint a dicsőségesnek mondott 133 nap a Tanácsköztársaság idején. Aztán azt is olvasom, hogy három héttel a tanévkezdés előtt a tanárok még mindig nem tudják biztosan, mit és hogyan fognak tanítani az új szakgimnáziumokban. Csak annyi biztos, hogy a szak- középiskolák szakgimnáziumok, a szakiskolák pedig szakközép- iskolák lesznek, a közismereti tárgyak óraszámát pedig 600-zal csökkentették. Tanár ismerőseim szerint egyelőre fogalmuk sincs arról, hány órát kell majd tanítani, és az is homályos, hogy mit. Szólnak még a hírek arról is, hogy nincs, aki feltöltse az áruházak polcait, ezért a nagyobb cégeknél már összeült a válságtanács. Szóval gyülekezőben a nyár végi borús fellegek, ám őszig van még pár szép napunk. Ne fecséreljük el ezeket! Csillagászok szerint például a napokban rengeteg hullócsillagot láthatunk. Feküdjünk hát ki a szabad ég alá és emeljük tekintetünket az égre éjszakánként! Kívánjunk valamit! Olcsó húst, nyugodt tanévkezdetet, jól fizetett bolti eladót, bármit. Hátha teljesül. Utánajárunk, mikor kezdődik az építés JÁSZKUNSÁG Két héttel ezelőtt indítottunk útjára rendhagyó kezdeményezésünket, melyben arra kértük olvasóinkat, tegyenek fel olyan kérdéseket, melyek igazán érdeklik őket Jász-Nagykun Szolnok megye sorsával kapcsolatban. Ezután egy hétig lehetett a témákra szavazni, a határidő szerdán lejárt. A győztes kérdés pedig, melyre százharminckét szavazat érkezett, az iránt érdeklődik, hogy mikor kezdik építeni a korábban már beígért szolnoki citromsavgyárat. Ennek a témának fogunk utánajárni. A második helyen egy szintén Szolnokhoz kötődő problémafelvetés végzett (százhat szavazattal), ez azt firtatja: lehet-e fejleszteni a szolnoki fürdőhelyeket, hogy Martfű, Tiszakécs- ke és Cegléd ne szívják el az itteni fürdőzőket. A harmadik helyezett is egy szolnoki téma lett (százöt szavazattal). Olvasónk azt kérdezte, hogy miért kellett ötmilliót adni a még át sem adott, de már beázott RepTár-nak. Nincs rá garancia? Köszönjük a közreműködésüket, most rajtunk a sor, hogy az Önöket érdeklő legfontosabb témát szerkesztőségünk kézbe vegye, és utánajárjon. CZ.N. Darazsak a plafonból Folytatás az 1. oldalról JÁSZÁROKSZÁLLÁS A tűzoltók megbontották a plafont, hogy megkeressék és eltávolítsák a darázsfészket. Az épületben tartózkodó lakó elmondása szerint az ingatlanban egy tízfős család lakott, két felnőtt és nyolc gyermek. Ők rokonoknál helyezkedtek el, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség - tájékoztatta szerkesztőségünket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes sajtószóvivője. CZ. N. Munkából elég heti három nap is A világ egyik leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim szerint ha mindenki csak három napot dolgozna egy héten, az komoly pozitív hatással lenne a világra. Azon belül is elsősorban a gazda- i ságra. A technológia fejlődése le- I hetővé tenné, de a köztudottan sokat dolgozó magyaroknál is beválhatna vajon? A HÉT TÉMÁJA Használ-e a kalcium az allergia ellen? Karrier csak a család után Zsúfoltan telnek Szinetár Dóra napjai, a hónap minden percét Szegeden tölti. Élvezi a lus- tálkodós délelőttöket, amiket éjfélig tartó próbák, majd előadások váltanak. De hiába szólnak ezek a hetek a munkáról, úgy alakította az idejét, hogy ilyenkor is a közelében legyen a családja. SZTÁRVILÁG Itt a parlagfűszezon, az allergiásoknak rossz időszak következik. Az enyhébb tünetekre eddig sokan valamilyen kalcium készítményt használtak, ám most arról hallani a magyar orvosoktól, hogy erre (is) hatástalan. Pedig egyfajta csodaszerként szedtük évtizedekig. Akkor most jó, vagy nem jó? SZTORI Bronzból készült mellszobrokat alkot Pogány Gábor Benő az ötvenhatos hősök emlékére SZOLNOK Bronzból készít mellszobrokat két ötvenhatos hős emlékére Pogány Gábor Benő szolnoki szobrász- művész. A Zbigniew Herbert lengyel költőről készült alkotást Budapesten, Ungár Józsefét, a balatoni fiúk vezéralakjáét Balatonalmádiban állítják majd fel - mondta az alkotó az MTI-nek. Pogány Gábor Benő szerint még senki nem készített szobrot a híres lengyel költőről Magyarországon, aki 1956-ban Budapesten köszöntötte a felkelőket, Lengyelországban csupán egy szobor tiszteleg emléke előtt. G. SZ. Képünkön az Ungár Józsefet ábrázoló mellszobor készítése A vészjósló jelek már meg-megvillannak.