Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-05 / 156. szám

12 SPORT Ui INéplap 2016. JULIUS 5., KEDD Ifjúsági és U23-as válogatóversenyt rendeztek a Holt-Tiszán Seregszemle a javából 3 & ■$ Ш 5 H ■ ■ - ■ >ö w P Négy szolnoki vízipólós utazhat az olimpiára VÍZILABDA Benedek Tibor szövet­ségi kapitány hétfőn kihirdette a magyar válogatott végleges, 13 fős olimpiai keretét, amelyből ki­maradt a kétszeres olimpia-baj­nok, volt szolnoki játékos, Ma­daras Norbert. Ellenben a Szol­noki Dózsa-KÖZGÉP vízipóló­sai közül Nagy Viktor, Kis Gá­bor, Varga Dénes és Vámos Már­ton is készülhet a riói játékok­ra. Mellettük Decker Attila, Dec­ker Ádám, Erdélyi Balázs, Há- rai Balázs, Hosnyánszky Nor­bert, Manhercz Krisztián, Szí­vós Márton, Varga Dániel és Za- lánki Gergő kapott végül helyet az olimpiai csapatban. A januári, szerbiai Eb-n bronzérmes csapat tagjai közül hárman, a 2013-as barcelonai vb-n aranyérmes vízilabdázók közül pedig négyen maradtak ki az olimpiai keretből.- Úgy érzem, a most kijelölt csapat gyors, kellően ötvöző­dik benne a fiatalos lendület és a rutin. Egy hónapunk lesz arra, hogy együtt készüljünk, összeszokjunk, ami azért is fontos, mert nagy a korkülönb­ség néhány játékos között. Lesz időnk összeérni - nyilatkozta az MTI-nek Benedek Tibor. A szövetségi kapitány Mada­ras Norbertról elmondta: a két­szeres olimpiai bajnok úgy vál­lalta a felkészülést, hogy nem volt garantált helye, de végig becsülettel dolgozott. - Tudjuk, hogy fantasztikus játékos, nagy rutinnal, ugyanakkor a dönté­sem szerint két balkezessel erő­sebbek vagyunk - tette hozzá. Csapatunk következő teszt­mérkőzéseit a jövő hét végén, a margitszigeti BENU Kupán játssza, ahol Horvátország, Grúzia és Ausztrália lesz az el­lenfele. Rio de Janeiróba július 30-án utazik a válogatott, el­ső olimpiai csoportmérkőzését pedig augusztus 6-án, Szerbia ellen játssza. V. Cs. HIRDETÉS Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. Я Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. 5 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 313,50 319,49 USD: 281,50 287,90 CHF: 289,00 295,49 Érvényben: 2016. július 4. Befektetési aranyértékesítés. /Яь Késieteket Is kisrolgálanklL^^ www.cornergroup.hu | nemzetközt pénztronszfer Rendkívüli év az idei a ma­gyar kajakosok, kenusok számára. Az év eseménye természetesen a riói olim­pia, de idén ünnepli megala­pításának 75. évfordulóját a Magyar Kajak-Kenu Szö­vetség. Hét végén a marato­ni szakág Spanyolországban szerzett szakajtónyi ara­nyat, a gyorsasági utánpót­lás-versenyzők pedig Szol­nokon húzták a vizet. Gutái István cs.gutai70@gmail.com KAJAK-KENU Hét végén a spa­nyolországi Ponteverdában 10 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérem­mel zárták az Európa-bajnok- ságot a magyarok a felnőttek és az U23-as korosztály maratoni Európa-bajnokságát. Ugyanek­kor Szolnokon maratoni hosz- szúságú versenyprogramot bo­nyolított le a gyorsasági szakág közvetlen hátországának neve­zett U23-as, illetve U17-18-as korosztálya. Bár a „hátország” kifejezés kissé avult, hiszen a Holt-Tiszán tartott válogatóver­senyen vízre szálló kajak-ke­nusok közül többen már felnőtt világversenyeken is bizonyítot­ták képességeiket. A július 28-án kezdődő minszki ifjúsági és U23-as vi­lágbajnokságon a szokásoknak megfelelően az olimpiai számo­kat rendezik csak meg, ám a két héttel korábban esedékes, a két korosztály plovdivi Eb-jén bővebb programot bonyolíta­nak le. Ennek megfelelően csü­törtöktől vasárnapig 125(!) fu­tamot tartottak a Holt-Tiszán. Nem is akármilyen szolnoki eredményekkel. A megyeszék­hely két kajak-kenu klubja kö­zül a KÖZGÉP SE versenyzői szerepeltek eredményesebben, ennek azonban az az egyetlen oka, hogy a Szolnoki Sportcent­rum és Sportiskola feladata - amelynek világszínvonalú ma­gyar viszonyok között is megfe­lel - az utánpótlás képzése. A legtöbbet foglalkoztatott szolnoki versenyző Bodonyi Dóra, illetve Bogár Gábor volt. Előbbi öt számban jutott döntő­be, míg utóbbi „csak” négy fi­nálét húzott az U23-asok mező­nyében. A döntős szereplések­hez még az elő- és középfuta­mokat is hozzá kell adni, azaz a két szolnoki kajakos igen ko­moly távot evezett versenykö­rülmények között. Bodonyi két honvédos és egy MTK-s társával harmadik lett ötszázon a négyessel, egyesben ugyanezen a távon hetedikként zárt, párosban pedig hatodik lett. Ezer egyesben úgy nyert, hogy több mint két másodpercet vert a második helyezettre. Ket­tesben pedig harmadik helyet szerzett. Bogár Gábor egy ezer méter négyesben elért második helyezéssel kezdte a döntőket, majd ugyanezen a távon egyé­niben hatodikként ért célba, Gál Péter kilencedikként zárt. Bogár párosban az ötödik helyet sze­rezte meg. A legnagyobb dobást a végére tartogatta, hiszen meg­nyerte az ötszáz egyest! Gál Pé­ter harmadik lett ezen a távon. A szolnoki kenusok is kitet­tek magukért, hiszen Forgó Christopher megnyerte az ezer egyest, kettesben harmadik lett, majd ötszáz egyesben is a harmadik helyen lapátolt célba. Csiga János kilencedikként ért célba ezer egyesben, ötszázon hetedik lett. A tizenhét- és a tizennyolc éven aluliak versenyét egy­ben rendezték meg, női kajak négyes ötszáz méteren negye­dik lett Nyuli Dóra és Gyuri- cza Petra két KSI-s lánnyal. Ugyanezen a távon hetedik he­lyet szerzett a Sportcentrum Bordás Norbert, Imre Gábor, Czinege József, Papp Zoltán ösz- szeállítású hajója. Az ugyan­csak sportcentrumos Oldal Vi­vien nyolcadik lett a női kenu­sok döntőjében, kétszázon pe­dig hetedik lett. A női kajakpárosok ötszáz méteres döntőjében ötödik lett Nyuli Dóra egy KSI-s verseny­zővel, míg Gyuricza Petra a he­tedik helyezett hajót erősítette. Kétszáz egyesben Nyuli Dórá­nak még egy hatodik helyre is volt ereje. HÍREK Jarrod Jones olasz csapathoz igazolt KOSÁRLABDA Már biztos, hogy távozik Szolnokról Jarrod Jo­nes. Az Olajhoz a szezon köz­ben érkező amerikai-magyar kettős állampolgárságú cen­ter ősztől annál az olasz él­vonalban szereplő Pesaronál folytatja pályafutását, amely­nek soraibban korábban már Lóránt Péter is megfordult. Ugyancsak az Olajhoz kapcso­lódó hír, hogy a játékosként 2007-ben bajnoki címet nyerő litván Donatas Sabaliauskas a napokban edzőként is ün­nepelhetett, ugyanis hazája U17-es válogatottjával bronz­érmet nyert a spanyolorszá­gi Zaragózában megrendezett világbajnokságon. (gi) A Véső úton játszik edzőmeccset a MÁV LABDARÚGÁS Szerdán újabb felkészülési mérkőzés vár a Szolnoki MÁV legénységére, amely délelőtt 10 órakor az ugyancsak másodosztályban érdekelt Szeged 2011 csapa­tát fogadja a Véső úti sportte­lepen. A kék-fehérek ezt köve­tően szombaton 9 órától ját­szanak ismét edzőmeccset, akkor az NB III Keleti csoport­jában szereplő Jászberény lesz az ellenfelük, ám azt a találkozót már a Tiszaligetben rendezik. (pgy) Hosszú Katinka három arannyal zárt ÚSZÁS Hosszú Katinka három versenyszámban sem talált legyőzőre a francia nyílt úszó­bajnokságon, Vichyben. Világ- klasszis úszónőnk szombaton előbb 200 méter vegyesen új versenycsúcsot felállítva (2:08.93 perc), majd 200 mé­ter háton lett első. Hosszú va­sárnap tovább remekelt, 400 méter vegyesen, 4:35.19-es idővel diadalmaskodott, (pgy) TOTÓ, 26/2 1. Németország-Olaszország 1-1 X 2. Fluminense-Coritiba (К) X 3. Atlético PR-America MG 1-0 1 4. Cruzeiro-Vitória 2-2 X 5. Internacional-Gremio 0-1 2 6. Botafogo-Santa Cruz 2-1 1 7. Corinthians-Flamengo 4-0 1 8. Ponte Preta-Sao Paulo 1-0 1 9. Santos-Chapecoense 3-0 1 10. Montreal-New England 3-2 1 11. Toronto-Seattle 1-1 X 12. Houston-Philadelphia 1-0 1 13. New York City FC-New York 2-0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Franciaország-lzland 5-2 1 Még nem minden biztos Éjszakába nyúló ülést tartott a Magyar Kajak-Kenu Szövet­ség. A téma természetesen el­sősorban a riói csapat összeté­tele volt. A válogatót megnyerő férfi négyes a moszkvai Euró- pa-bajnokságon csak hetedik lett, így valószínűleg nem ez az egység utazik az olimpiára. Ugyanakkor a szolnoki után­pótlás-válogató is alaposan bekavart. Elsősorban Bogár Gábor váratlan(?) jó szerep­lése okoz fejfájást a döntés­hozóknak. Valamint az, hogy ilyen eredmények mellett kik utazhatnak a világ- és kik az Európa-bajnokságra. Jászberényi, martfűi és szolnoki karatésok is sikeres dan-vizsgát tettek az elmúlt héten, Balatonföldváron Tízszer kétperces küzdelmek vártak a vizsgázókra KARATE Az elmúlt héten a Shin- kyokushin Harcművész Szö­vetség Országos Kyokushin Karate V. Nyári Edzőtáborának záró akkordja a dan-vizsga volt Balatonföldváron, amelyen 28 karateklub 340 (!) versenyzője vett részt. Az első mesterfoko­zat (sho dán) megszerzéséért szombaton délelőtt a technikai vizsgák zajlottak, délután pe­dig a pokoli hőségben, 36 fo­kos kánikulában, tűző napon kőkemény küzdelmeket kellett vívniuk a jelölteknek. A közvetlenül a Balaton part­ján kialakított küzdőterületen egyszerre három tatamin foly­tak a küzdelmek, férfi és női kategóriában. Azt tudni kell, hogy ilyen alkalmakkor nin­csenek súlycsoportok, köny- nyebb és nehezebb ellenfél­lel egyaránt szembe találhatja magát a vizsgázó. Az érvényes szabályok szerint az 1. danra vizsgázóknak tízszer kétper­ces küzdelmeket kellett foly­tatniuk, váltott ellenfelekkel, pihenés nélkül. Megyénk klubjai közül töb­ben is érdekeltek voltak a dan-vizsgán, és valamennyi­en kitettek magukért, bizo­nyítva felkészültségüket sike­resen meg is feleltek ennek a nem mindennapi kihívásnak, így immár 1. dános verseny­zőnek mondhatja magát: ifjú Szudi Ferenc, a szolnoki Kar­Karmazin György (balra) és tanítványa, Szudi Ferenc mazin Dojo Fuji-san Kyokus­hin Karate Klub tagja, Szabó Zsófia, a jászberényi Yakuzák SE-ből, valamint Faragó Henri­etta és Markó Szabolcs a Vic­tory Martfűi Kyoksuhin Kara­te Klubból is. Ellenfeleiket a magyar shin- kyokushin szervezett leg­jobb utánpótlás és felnőtt ver­senyzői közül válogatták ki. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei klubok ebből adódóan több küzdőpartnert is delegáltak a vizsgára. A küzdők között ott volt például a Yakuzák SE-ből Móczó Milán, Mező Lili, Kere­kes Réka és Fekete Farkas Mór is, a Victory Körmöndi Lídia, Popovics Tamás és Balogh Zsolt személyében adott ellenfeleket a fekete övre vizsgázóknak, és ott volt az ugyancsak jászberé­nyi, de ma már a Full-Contact Team Szolnok színeiben ver­senyző Palásti Kristóf is. A jászberényi Szabó Zsófit a dan-kollégium külön kiemelte a vizsgán nyújtott teljesítmé­nye miatt. A vizsgabizottság vé­leménye szerint a Jászberényi Yakuzák SE sho dános mestere a legszebb, legpontosabb és leg­dinamikusabb vizsgát mutat­ta be, ami talán nem meglepő azok után, hogy Zsófi a májusi Európa-bajnokságot nem csak megnyerte, de ott a legtechni­kásabb női versenyzőnek járó címet is kiérdemelte. V. Cs. 9

Next

/
Thumbnails
Contents