Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-28 / 176. szám
2016. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g Egy évig építette legelső logikai játékát, az üvegbe zárt gombostűkockát Minden a gyufával kezdődött... MAGYARORSZÁG A Corvinus Egyetem docense és a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, Bozóki Sándor nem kis eredményt ért el játéktervezésben. A matematikus évek óta készít türelemüvegeket és logikai játékokat, amelyek, nemcsak itthon hanem külföldön is elérhetőek.- Természetes egy játéktervezőtől, hogy a matematika a pályafutása origója?- A kezdetektől fogva a matematika volt a kedvenc tárgyam, versenyekre is jártam. Az általános iskolában már az alsó tagozaton minden létező segítséget és támogatást megkaptam ahhoz, hogy készülhessek a versenyekre, és hogy felvegyenek a gimnázium matematika tagozatára. Ott aztán már heti nyolc-ki- lenc matematikaóránk volt, két tanárnővel. Egyikük az érettségi után elmondta, hogy a gimnáziumi felvételin én voltam az utolsó a rangsorban, akit még felvettek a matematika tagozatra, és hogy örülnek, hogy akkor így döntöttek. Az ELTE alkalmazott matematikus szakát követően, a Corvinus Egyetemen doktoráltam. Fő területem az olyan gazdasági döntések modellezése, amelyekben több szempont alapján értékelik a pályázatokat és végül azt választják, amelyik összességében a legjobb.- Mi a helyzet a logikai játékokkal?- Időnként olyan matematikai problémákkal is tudok foglalkozni, amik egészen máshol, a szórakoztató fejtörők és logikai játékok világában gyökereznek. Az egyik ilyen feladvány, hogy legfeljebb hány azonos átmérőjű hosszú hengert lehet úgy elhelyezni, hogy bármelyik kettőnek a palástja érintkezzen. Ezt bárki megpróbálhatja otthon is hengeres ceruzákkal. Hatot biztosan lehet, de ötven éven keresztül nyitott volt, hogy hetet is lehet-e? Rónyai Lajossal és a tajvani Tsung-Lin Lee-vel nemrég bebizonyítottuk, hogy lehet. Több tudományos konferencián is bemutattuk ezt az eredményt. - Honnan jött a türelemüveg ötlete?- Minden a gyufával kezdődött. Gyermekkorom óta gyűjtöttem a gyufásdobozokat és már ekkor megpróbáltam gyufakockát építeni, igaz, sikertelenül. Pedig tudtam, hogy valahogy lehetséges, mert otthon a polcon volt egy gyufaház, csak nem tudtuk, ki építette. Évekkel később, már egyetemistaként újra elővettem a problémát és ekkor kitaláltam a saját módszeremet. Utólag visszagondolva, jó is, hogy akkor még nem volt Youtube, mert ha láttam volna a megoldást - sőt megoldásokat -, akkor biztosan nem gondolkoztam volna egy további építési módszeren. Évekig lelkesen építettem a kockákat, házikókat, és amikor már nagyon ment, újabb kihívást kellett keresni. Ekkor születtek az első gombostűkockák, majd az első gyufakocka üvegben, azaz egy türelemüveg. Végül addig feszítettem a húrt, hogy egy már-már megoldhatatlan feladatot tűztem ki magamN ÉVJEGY BOZÓKI SÁNDOR. 1978-ban született Kiskunmajsán. 1996-ban érettségizett a szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban. 2001-ben szerzett alkalmazott matematikus diplomát az ELTE-TTK-n, ahol 2003-ban matematikatanári diplomát vehetett át. 2006-ban kapott PhD fokozatot a Budapesti Corvinus Ecetemen. Elismerései: 2001, A XXV. Magyar Operációkutatás Konferencián (Debrecen) a fiatal kutatók számára kiírt pályázaton a legjobb elméleti előadás kategóriában I. díj. 2004, a Magyar Professzorok Világtanácsa közreműködésével lebonyolított publikációs pályázaton élettelen természettudomány kategóriában Ili. díj, 2006, A Gazdaságmodellezési Szakértői Konferencián (Balatonöszöd) az év legjobb Ph. D. dolgozatai pályázaton II. díj, 2006, Farkas Gyula Emlékdíj, 2007, MTA SZTAKI Intézeti Díj. nak: egy gombostűkockát építeni az üvegen belül. Majdnem egy évig készült, igaz, csak akkor tudtam vele foglalkozni, amikor hétvégenként hazautaztam. Ennek már több mint tíz éve. Azóta is gyűjtöm az erőt és a bátorságot, hogy készítsek még egyet. Az üvegen belüli gyufakocka már jobban megy, nagyjából egy hétvége alatt megvan.- És a lebegő gyufakocka?- A lebegő gyufakocka ötletét az adta, hogy mivel a gyufakocka belül nem tömör, hanem kis levegőkockák is vannak benne, vajon hány kicsi kockamágnessel lehet elérni a lebegést. Némi próbálgatás után az ötszáz darab bizonyult elegendőnek, kívülről persze egyetlen mágnes sem látszódik. A legizgalmasabb folyamat maga a kísérletezés, mert nem tudhatjuk előre, fog-e működni egy elgondolás. Ha viszont működik, olyat látunk, vagy hozunk létre, amit korábban még senki más. Például a gombostűkockából kiindulva, ha nem ragaszkodunk annyira a derékszögekhez, létrejön a hatszöges hasáb. Ez az egyetlen alkotásom, amit álmomban láttam először, és amikor felébredtem, még emlékeztem rá, gyorsan le tudtam rajzolni. Később hihetetlen öröm volt látni, hogy tényleg működik, megépíthető.- Vannak újabb tervek, ötletek? Úgy hírlik, hogy világpiacra került az egyik logikai játéka.- Újabban az üveges logikai játékok körül forognak a gondolataim. Az egyik üveges játékomban egy hagyományos laposüvegben van egy gumikarika (O-gyűrű), valamint a kupakba fúrt két lyukon átfűzött zárt lánc. A gumikarikára kell ráhurkolni a láncot anélkül, hogy a kupakot lecsavarnánk. Ennek a játéknak a gyártásához nem kell egyetlen egyedi alkatrész sem, ennek is szerepe lehetett abban, hogy a belga Eureka cég gyártásba és forgalmazásba vette. Amatőr játéktervezőként nagy öröm látni, hogy az ötletemből egy kézzel fogható játék született, ami már a vüág számos országában kapható. Illés Emese ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Városmajor Gyógyszertár (Városmajor út 55.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 542 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 728 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 24,3 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -201 centiméter, apadó, Szolnoknál -119 centiméter, apadó, a víz 24,8 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 131 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 9 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 44-es és 31- es főút egyes szakaszain, illetve Törökszentmiklós, Karcag, Kisújszállás, Szolnok, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Ti- szaörs és Tiszaigar belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Regényeset mesél a csend.” (Vavyan Fable regényíró) PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 27-39 35-38 Alma Ft/kg 150-450 170-380 Sárgarépa Ft/kg 150-200 350-410 Zöldség Ft/kg 300-700 390-590 Burgonya Ft/kg 120470 130-180 Paradicsom Ft/kg 250-290 280-450 Paprika Ft/kg 130-250 280-370 Citrom Ft/kg 1000-1200 500-800 Hagyma Ft/kg 150-180 180-245 Fokhagyma Ft/kg 1200 800-1200 Fürtös uborka Ft/kg 140-250 190-290 Főzni való kukorica Ft/cső 20-60 90-150 Dinnye Ft/kg 90450 75400 Sárgadinnye Ft/kg 250-350 180-200 Szőlő Ft/kg 800-1300 800 Őszibarack Ft/kg 290-450 380-450 Nektarin Ft/kg 300 450 Főzőtök Ft/db 150 130 Szilva ■ Ft/kg 120-190 150-240 RECEPT Sertésérme paradicsomosán HOZZÁVALÓK 80 dkg sertésszűzérme, só, frissen őrölt bors, 0,8 dl olívaolaj, 50 dkg paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 tk cukor, 6 dkg tejföl, 5 dkg reszelt parmezán, 1 ek konzerv zöld bors. ELKÉSZÍTÉS Megtisztítjuk a húst, és 1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Megsózzuk, megborsozzuk. Egy serpenyőben felforrósí- tunk 0,6 dl olajat, és mindkét oldalukon aranyszínűre sütjük a szeleteket. Alufóliába csomagoljuk, és melegen tartjuk. A paradicsomot felkockáz- zuk, és összezúzzuk a fokhagymát. Felforrósítjuk a maradék olajat, és megpirítjuk rajta a fokhagymát. Hozzáadjuk a paradicsomkockákat, megsózzuk, megborsozzuk, és meghintjük a cukorral. 1 dl vizet öntünk alá, és kis lángon sűrű mártássá főzzük. Hozzákeverjük a tejfölt, a reszelt parmezánt és némi sót, valamint borsot. Kivesszük a húst a fóliából, és tűzálló tálba fektetjük. Ráhalmozzuk a paradicsomos keveréket, és megszórjuk a zöld borssal. 200 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Zöldséggel gazdagított kuszkusz illik hozzá. Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Jason Bourne visszatér a moziba! SZOLNOK CINEMA CITY: Amikor kialszik a fény (16) 13:00, 20:20. Jason Bourne (16) 10:30, 15:00, 17:30, 20:00. Jégkorszak: A nagy bumm 3D (6) 10:10,14:10,18:20. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 12:10,16:20. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 11:20,15:50. Star Trek: Mindenen túl 3D (12) 17:00,19:30. Szellemirtók 3D (12) 13:30, 20:30. Szellemirtók 3D (12) 13:30, 20:30. Szenilla nyomában 3D (6) 12:30. Szenilla nyomában (6) 10:20. Tarzan legendája 3D (12) 14:40. TISZAPART MOZI: A hegedűtanár (16) 16:00. Sarkköri mentőexpedíció (12) 16:15. Jégkorszak: A nagy bumm 3D (6) 16:30. Frankofó- nia (12) 17:45. Star Trek: Mindenen túl 3D (12) 18:00. Szellemirtók 3D (12) 18:15. Emlékezz! (16) 19:45. Amikor kialszik a fény (16) 20:00. Szellemirtók (12) 20:15. MANDALA SZOLNOK Ma 16:30-tól Manda- lafantázia elnevezésű kreatív foglalkozást tartanak Tóth Etelka Edit vezetésével a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR MŰVÉSZETI SZALONJÁBAN. SZÜNIDŐ MARTFŰ Filmvetítéssel várja a vakációzó gyerekeket ma 9-től a MARTFŰ VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR, ahol A hercegnő és a béka című mesét láthatják a lurkók. BESZÉLGETŐS KLUB SZOLNOK A Tiszakötők Szolnoki Babahordozó Klub szervezésében Pappné Makóczki Marianna gyógypedagógus, krízistanácsadó szakpszichológus, gyermekvédelmi szakértő tart beszélgetős klubot július 29-én 10 órakor a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR GYERMEKKÖNYVTÁRÁBAN, melynek témája A megértés útja (személyes példamutatás, egyéni példák, kérdések, válaszok) lesz. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, 8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9:50 Napi üzenet, 10:00 Elixir, 10:30 Termál-kincskereső, 11:00 Aranykosár, 12:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 12:50 Napi üzenet 13:00 Horgásztárs, 13:30 Kultúrkorzó, 14:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 15:00 Aranyidő, 15:30 Szolnoks- port, 16:00 Psalters együttes jótékonysági koncertje, 17:25 Kék mezőben fehér rózsa 3. rész, 17:50 Napi mozgás. 18:00 Örökségünk, 18:30 Fórum, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Fórum, 21:30 Elixir, 22:00 Pannónia anno - dokumentumfilm, 1. rész, 23:00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 111IIIIIII ШШЯШЯШШШШ 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk, 5:30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu ЕШЖШНННН 4:00 Kapcsolódjunk ismétlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Fecóval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leventével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 20:00 „Kultusz" - Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával, 22:00 „Dolce Vita" életmód magazin - Kis Kata műsora, 23:00 „Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain" zenei magazin ismétlés majd non-stop zene péntek 4:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5:00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7:00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7:35 Szentek, szent életű emberek. 8:15 Kötetlenül, 9:05 Segíthetünk?, 10:05 Délutáni találkozás, 10:45 A lélek szava, 11:05 Mustármag (ism.), 11:30 Vatikáni Rádió (ism.), 12:05 Egyházi hírek, 12:15 Evangélium, 13:05 Hallgassuk együtt, 14:05 Kávéház (ism.), 15:15 Püspökkenyér (ism.), 15:30 Hitvalló, 16:05 Mi tegyek? (ism.), 16:30 A hét évfordulója, 17:00 Regionális Hírek, 17:15 Kora Esti Hírmondó, 17:45 Régió Sportja, 18:00 Rózsafüzér, 18:35 MKR műsor (ism.), 19:15 Könyvtári barangolás, 19:45 Esti mese, 20:10 Katedrá- lis, 21:05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra, 21:30 Megmaradni, 22:10 Andante (ism.), 23:05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!