Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-28 / 176. szám
2016. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Nem volt veszély, a horgászok közelében találtak rá Rendőrök keresték az eltűnt kisfiút A szülők rémálmát élte át egy Tiszafüreden nyaraló férfi, amikor észrevette, hogy gyermeke eltűnt. Mindeközben a kisfiú észre sem vette, hogy milyen riadalmat okozott, ugyanis gondtalanul figyelte a horgászokat. Czakó Nóra nora.czako@mediaworks.hu TISZAFÜRED Egy Svájcban dolgozó, de magyar állampolgárságú férfi egy tiszafüredi kempingben nyaralt a családjával, amikor kedden este a gyerekei összekaptak valami apróságon, miközben a lakókocsiban játszottak, ezért az ötéves kisfiú durcásan kiment a lakóautóból. Szabó Zitától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy amikor az édesapa kinézett utána, már nem látta a gyermeket, ezért keresésére indult a kemping területén. Mivel nem találta, kétségbeesve értesítette a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot- Kedd este hét órakor jelentette be az apuka a rendőrségen, hogy az ötéves fiú ismeretlen helyre távozott a kempingben lévő lakókocsiból - kezdte a beszámolóját a történtekről Kocsis Ferenc címzetes főtörzszászlós, aki maga is részt vett a keresésben. - A bejelentés után három-négy perc elteltével már meg is érkeztünk a helyszínre, mert maga a város nem túl nagy és amint értesített minket az ügyelet, már indultunk is a kempingbe. Először öten kerestük a kisfiút, de később még több kollégám kapcsolódott be a kutatásba. A katasztrófavédelmet is értesítettük, és a vízirendőröktől is kértünk segítséget, ugyanis onnan nincs messze a szabadstrand.- Az édesapától kértünk egy személyleírást, és érdeklődtünk, hogy mit viselt a kisfiú az eltűnésekor - folytatta a történtek elmesélését Kocsis Ferenc. - Azt is megkérdeztük tőle, hogy merre járt a család korábban, mert az itt nyaralók többsége nem igazán rendelkezik helyismerettel. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi az, ami tetszett a kisfiúnak, és hogy volt-e esetleg valami búvóKocsis Ferenc címzetes főtörzszászlós is részt vett Fél óráig tartott a kutatás A keresés egyébként alig fél óráig tartott és végül a járőrök épségben átadták az ötéves fiamikor eltűnt vagy elkóborolt gyermeket kellett megkeresniük. Az egyik alkalommal péla kisfiú keresésében. Képünk a sikeres kutatás után készült róla és a gyermekről. ócskát az aggódó édesapa- dóul a kicsi elment a játszótérnak. Kocsis Ferenc lapunk érdeklődésére elmondta, hogy volt már több hasonló eset is, hely a kemping területén, ahová elvonultak kicsit játszani a testvérével. Amikor már minden fontos információt megtudtunk, elkezdtük kereseni a gyermeket. Egy páros a kemping területén, egy pedig a szabadstrand, a büfésor, a nyilvános vécék, a kikötők és a kerékpáros pihenőpark környékén kereste, ami ott van egy 100-200 méteres körzetben. A lakókocsikat és az apartmanokat is átnéztük, hátha valamelyik nyitre játszani, de végül öt is hamar megtalálták, ugyanúgy, mint a mostani esetnél. va maradt és oda ment be a kisfiú. A bokros, cserlyés kempingrészt pedig szakaszosan vizsgáltuk át és a fákat is megnéztük, nem-e felmászott valamelyikre. Beszéltünk a sátorozókkal és a szabads- randon fürdőzőkkel is, hogy látták-e a kisfiút, ha igen, mikor és hol, látták-e esetleg kimenni valamelyik kijáraton, mert a kempingnek van a város felé is egy kijárata és hátul is, a Tisza-tó irányába egy nagykapuja. Mint Kocsis Ferenc elmondta, végül az egyik megkérdezettől megtudták, mintha látta volna a fiút a stégeknél, a horgászoknál.- Leellenőriztük a kapott információt és a kemping közelében lévő stégen meg is találtuk a kisfiút, aki sértetlen volt, és épp a horgászokat figyelte. Úgy gondolta, hogy odamegy egy kicsit horgászni, és nagyon élvezte, mert fogtak egy halat is. Ötévesként nem biztos hogy felfogta, mi is történik, és először nem tudta mire vélni, hogy miért keresik ennyire. Nem is látszott ijedtnek, de látta, hogy hirtelen jött érte az összes családtag. MEGYEI К 3 R{(ER Albérletvadászat Fekete Sándor ujneplap@ujneplap.hu A ki kiörülte magát, mert felvették az áhított egyetemre, főiskolára, amennyiben az intézmény a fővárosban van, ő pedig Szolnok megyében lakik, akkor villámgyorsan hozzáláthat - már ha nem kapott kollégiumot, és ilyenek igen sokan lehetnek - albérlet kereséséhez. Nos, Budapesten a 40 négyzetméternél kisebb lakásokért havi 100, a nagyobbakért 140 ezret kérnek és természetesen nem a főbérlő fizeti a rezsit. A 100-120 négyzetméteres lakásokért 247 ezret kérnek átlagban. Ráadásul a törvényileg engedélyezett maximumot, háromhavi bért kérnek előre kaucióként. így akik megtehetik, in- Vita előfordul, kább vesznek egy lakást gyérig 0 а10'/ЧИ-0-70сч'а meküknek, aki a diáktársaitól na e Költözésre szedett lakbérből szépen elbolkerül a sor. dogul a fővárosban. Megyénkben lényegesen alacsonyabb áron lehet albérlethez jutni. Szolnokon az 50-60 négyzetméteresért 50-60 ezret kérnek, a Széchenyi-lakótele- pen kevesebbet. Megnyugtató mindkét fél számára, ha szabályos szerződést kötnek, hogy utólag, az esetleges elváráskor ne legyen vita. Már egyre kevesebben kísérleteznek azzal, hogy feketén adják ki lakásukat, mert lebukáskor igen komoly büntetésre számíthatnak, „jóindulatú” szomszéd meg mindig akad. Azzal persze szoktak trükközni, hogy a szerződésbe kisebb összeget írnak be, mint a valós, de ez is visszaüthet egy esetleges vita kapcsán. Vita pedig gyakran előfordul, amikor elköltözésre, szakításra kerül a sor. Szerintem ilyen példákat mindenki tudna sorolni hosz- szasan. Szóval, elérkezett az albérletvadászat ideje. Senki ne lepődjön meg, ha a kinézett lakásra - a brutálisan magas bérleti díj ellenére - még licitálnia is kell! Gázszivárgás miatt is vonultak JÁSZKUNSÁG Több helyszínre is riasztották a tűzoltókat kedden szerte a megyében. Karcagon például növényi hulladékot égettek egy Villamos úti portán az esti órákban. A helyi tűzoltók eloltották a tüzet és felszólították a tulajdonost, hogy a továbbiakban hagyjon fel az égetéssel, mert ez helyben nem megengedett. Tö- rökszentmiklóson pedig berendezési tárgyak, szerszámok kaptak lángra egy Szent László úti ház melléképületében kedden délután. A tűzben senki nem sérült meg, és a főépület sem károsodott - mondta el lapunknak a megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő. S. Tóth Anikótól azt is megtudtuk, hogy gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat Szolnokon az Alvégi utcába, szintén kedden. Itt egy leszerelt, majd otthagyott gázóra és a gázcsövek csonkja okozott gondot. A szivárgás lakatlan portán történt, ezért senkit nem kellett kimenekíteni. A helyi tűzoltók elzárták a gáz útját, és a helyszínt a gázszolgáltató szakemberei is megvizsgálták. lászárokszállás és Puszta- monostor között pedig egy úttestre dőlt fa zárta el az utat a forgalom elől kedden délelőtt, ezért a jászárokszállási és a jászágói tűzoltók láncfűrész segítségével eltávolították onnan. Az egységek ezt követően egy másik jászágói helyszínre is vonultak, ahol ugyancsak fa- kidőlés miatt kellett beavatkozniuk, ugyanis a Hunyadi úton szakadt le egy nagyobb faág. Jászberényben, a Szent László utcában pedig gyalogosokat veszélyeztetett egy letört, de fennakadt faág. Ezt a helyi tűzoltók távolították el egy magasból mentő segítségével, tájékoztatta szerkesztőségünket a mozgalmas nap eseményeiről S. Tóth Anikó. Czakó N. Berendezési tárgyak is lángra kaptak. Akadt, ahol 240 pont Is elég volt, máshol viszont legalább 45Ő kellett a sikeres felvételihez a megyében Kiderült, kiből lett egyetemista vagy főiskolás JÁSZKUNSÁG Eldőltek a nagy kérdések, már ami a felsőoktatási felvételiket illeti, mostanra minden érintett pontosan tudja, hogy felvették-e az általa kiválasztott intézmények valamelyikébe. Alább a megyebeli vonatkozású adatokat gyűjtöttük össze. Az adatokból kitűnik, hogy a Pállasz Athéné Egyetem szolnoki Gazdálkodási Karán a legtöbb pontra azoknak volt szükségük, akik a magyar nyelven oktatott turizmus-vendéglátás szakra jelentkeztek, államilag finanszírozott képzésre, nappali tagozaton, alapképzésben, derül ki a felvi.hu adataiból. Nekik legalább 458 pontot kellett összegyűjteniük, hogy szeptembertől az egyetem hallgatóinak vallhassák magukat. Nem sokkal kevesebbre volt szükségük azoknak sem, akik ugyancsak az alapképzéses turizmus-vendéglátás szakra jelentkeztek állami ösztöndíjasnak. Nekik legalább 429 pontot kellett gyűjteniük. De ahhoz is kellett minimum háromszáz pont, ha valaki a turizmus-vendéglátást alapképzésben, levelező tagozaton, költségtérítéses formában szeretné majd elvégezni. A többi egyéb szakon 300 pontnál kevesebbet kellett megszerezniük a felvételizőknek ahhoz, hogy a karon folytassák tanulmányaikat, tájéKedden este a szolnoki Hild téren is rendeztek Pont Ott Partit, ahol sokan várták a ponthatárok kihirdetését koztatott honlapján az Oktatási Hivatal. Minimum 240 pontra egyébként mindenkinek szüksége volt, aki be akart kerülni az intézménybe. Aki az Eszterházy Károly Egyetem jászberényi campu- sában kívánja folytatni ősztől a tanulmányait, annak legalább 340 pontot kellett összegyűjtenie, feltéve, ha szociális munka szakon, alapképzésben, állami ösztöndíjasként, levelező tagozaton akarta az megtenni. Itt 264 pont volt a legalsó határ, amivel még be lehetett kerülni az intézménybe. Itt 264 pont volt az a határ, ami alatt senki sem lehetett az intézmény hallgatója. M. G. A.