Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-25 / 173. szám
2016. JÚLIUS 25., HÉTFŐ GAZDASÁG Y Cukorbetegeknél az étrendi terápia csodákra lehet képes Eltűnt a narancssárga korong Eltűnik a cukorbetegeknek való élelmiszerekről a „diabetikus”, „cukorbetegek is fogyaszthatják” és a narancssárga korong jelölés a hét közepétől. Az indoklás szerint megtévesztheti a vásárlót a jelölés. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG A cukorbetegeknek való élelmiszerekről eltűnik a „diabetikus”, „cukorbetegek is fogyaszthatják” és a narancssárga korong jelölés a hét közepétől. Az indoklás szerint a folyamatos, szigorú kontrollt igénylő étrendet követők számára félrevezető lehet a pikto- gram, hisz úgy értelmezhetik,' hogy korlátlanul fogyaszthatják a narancssárga körrel jelölt termékeket. Sőt, azokat is félrevezetheti, akik fogyókúrázni akarnak. „Ezeket a jelöléseket csak Magyarországon használták”- nyilatkozta lapunknak Gyur- csáné Kondrát Ilona dietetikus. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) és a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének vezetőségi tagja elmondta, hogy három éve alkották .meg azt a rendeletet, amely alapján most megszűnik a jelölés, vagyis elegendő idő volt felkészülni. A probléma a narancssárga koronggal az volt, hogy üzleti fogásként is felhasználhatták a cégek, másrészt azok a laikusok, akik kevésbé figyelték a termék összetételét, azt gondolhatták, hogy többet is fogyaszthatnak ezekből az élelmiszerekből. Gyurcsáné Kondrát Ilona szerint a cukorbetegség esetében nagyon fontos, hogy táplálkozáÜzleti fogásként is felhasználhatták ТЦ}- egyesek a diabetikus jelzőt j a termékeken. Az ilyen árucikkek sem fogyaszthatóak korlátlanul ШШШ (képünk illusztráció) j si alapismeretei legyenek a klienseknek, így akik eddig figyeltek a termékek tápanyag ösz- szetételére, azoknál a jelölések megszűnésének nincs túl nagy jelentősége. Diabéteszeseknél az életmódterápia a lényeg, vagyis az étrendre és a mozgásra való odafigyelés. „Cukorbetegeknél fontos, hogy egy-egy étkezésen belül mennyi szénhidrátot vihetnek be szervezetükbe, éppen ezért lényeges a termékeken feltűntetett tápanyag- tartalom pontos figyelembevétele” - magyarázta a dietetikus. „Az egészségesek cukorbevitele legfeljebb a napi energia- mennyiség 10 százaléka lehet, cukorbetegeknek pedig mindössze ennek a fele fogyaszthaA cukorbetegség három fő fajtája I Az l-es típusú cukorbeteg ség: autoimmun betegség. Ez akkor alakul ki, amikor a szervezet fertőzésekkel szembeni védekező fegyverzete, az immun- rendszer, maga a szervezet egy része ellen fordul. A hasnyálmirigy egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés inzulint termel, emiatt az l-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek naponta többször kell inzulint kapniuk. 2 A 2-es típusú cukorbetegség kialakulása összefüggést mutat elsősorban az idős korral, a túlsúllyal, a korábban fennálló terhességi cukorbetegséggel, a családi öröklődéssel, a mozgásszegény életmóddal és bizonyos népcsoportokban jóval gyakoribb, mint másokban. A 2-es típusú cukorbetegség megjelenése nem történik annyira hirtelen, mint tó, de nem édesség formájában - fejtegette Gyurcsáné Kondrát Ilona. - Hajnali 5 órától fél tízig még minimális mennyiségű finomított cukor, vagy méz is problémát tud okozni.” Az nem újdonság, hogy sokan nem tudják, miként kellene egészségesen táplálkozni, sőt azon a téren is hiányosságok mutatkoznak, hogy menynyi édességet ehetünk. „Az egészségesek esetében legfeljebb heti egy-két alkalommal ajánlott az édesség, még akkor is, ha valaki nagyon édesszájú - magyarázza a szakember. - Okostányér elnevezéssel az MDOSZ honlapján találaz l-es típus esetében. Tünetei többek között a fáradtság, a gyakoribb vizelés, a megnövekedett folyadékigény és éhség, a fogyás, a homályos látás, a lassan gyógyuló sebek. Korán felfedezve a 2-es típusú cukorbetegség előrehaladása megfelelő kezeléssel jelentősen lassítható és akár el is lehet kerülni az esetleges szövődményeket. Megtévesztő a visszavont jelölés ható az új táplálkozási ajánlás, amelyből egyértelműen kiderül, hogy miből mennyit célszerű fogyasztani.” Valószínű, hogy az átlagember nincs tisztában azzal, milyen előjelek esetében kellene figyelni a vércukorszintre. „Akinek hasi típusú elhízása van, veszélyeztetett lehet cukorbetegségre, szervezetének valószínűleg több inzulint kell termelnie ahhoz, hogy megfelelő legyen a vércukorértéke - hangsúlyozta Gyurcsáné Kondrát Ilona dietetikus. - Érdemes mindenkinek kitölteni a Find- risk nevű kérdőívet. Abban az esetben, ha rossz eredmény jön З А terhességi cukorbetegség: a várandósság utolsó időszakában alakul ki. Bár ez a fajta betegség általában megszűnik a szülés után, a terhességi cukorbetegségben szenvedőknél nagyobb a 2-es típusú cukor- betegség kialakulásának esélye a későbbiekben. Az ideális testsúly visszanyerése és a rendszeres mozgás segítheti a 2-es típusú cukorbetegség elkerülését. ki, akkor a háziorvoshoz célszerű fordulni, aki terheléses vércukor vizsgálatot fog javasolni, hiszen ezzel a cukorbetegség elő- állapotai is kiszűrhetőek. A hasi típusú elhízás mellett, ha magas vérnyomás, dohányzás, magas vérzsír szint is jelen van, abban az esetben ez fokozott kockázatot jelent nemcsak a diabétesz, hanem szív- és érrendszeri betegségek kialakulására is” - tette hozzá a szakember. Probléma Magyarországon, hogy a cukorbetegek nagy része kevésbé hisz az étrendi, sokkal inkább a gyógyszeres terápiában. „A 2-es típusú cukorbetegség megelőzése terén óriási lehetőségek vannak - magyarázta lapunknak Gyurcsáné Kondrát Ilona dietetikus. - Ha a családban van cukorbeteg, akkor fokozottan érdemes odafigyelni arra, hogy a családtagok ne dohányozzanak, rendszeresen ellenőriztessék vérképüket, többet mozogjanak, egészségesen étkezzenek. A szervezet energiaigénye 40 éves kortól csökken, ezért érdemes lenne ettől a kortól fokozatosan csökkenteni a kalória-bevitelt. A dietetikus szakértő szerint ez azonban nehéz, hiszen megszokja az egyén a korábbi mennyiségeket, amelyen később nehezen változtat.” HÍREK Problémás az olimpia RIO DE JANEIRO A bojkottált moszkvai és Los Angeles-i ötkarikásjátékok után minden idők legproblémásabb olimpiáját tartják Rio de Janeiró- ban augusztus 5-étől - mondta tegnap a köztelevízióban Szabados Gábor. A sportközgazdász szerint bár a brazilok a terrorfenyegetettségről és az orosz küldöttség esetleges kizárásáról nem tehetnek, minden egyéb tényezőről, így az egészségügyi problémákról, valamint a politikai és gazdasági válságról igen. Mindez súlyos figyelmeztetést jelent, és felveti azt a kérdést, hogy jó döntés volt-e Riót választani. MW Védelmet kértek a sofőrökre BUDAPEST Védelmet kér a BKV-sofőrök számára az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), vezetőfülkéket és kamerarendszert tartanak szükségesnek a járművezetők elleni támadások megakadályozása érdekében. Az érdekvédők szerint a BKK az európai trendekre hivatkozva nem hajlandó átalakítani a nyitott vezetőüléseket, pedig a magyar utazási kultúra a lehető legbiztonságosabb kialakítást indokolja, mivel a városi közlekedésben kialakult feszültséget a sofőrök érzik meg elsőként, az utasok elégedetlenségükben gyakran durván szidalmazzák, fenyegetik őket. A járművezető nem tudja elzárni sem a kötelezően ráerőltetett jegykészletet az aznapi bevétellel, sem személyes értéktárgyait. MW Módosítanák a költségátalányt HAJDÚSZOBOSZLÓ Törvénymó dosítást kezdeményez a Jobbik a (számlánként 40 eurós) behajtási költségátalány alkalmazásáról, és indítványozza a fogyasztóvédelmi albizottság az összehívását, hogy megvédjék a vállalkozásokat a trükköző szolgáltatóktól. Lukács György tegnap Hajdúszoboszlón azt mondta: az uniós irányelv és a magyar szabályozás a vállalkozások gazdasági védelme érdekében jött létre, de alkalmazása a „kkv-k ellehetetlenítése irányába mutat“, egyes szolgáltatók magánszemélyeket, közhasznú egyesületeket és cégeket is büntetnek jogszerűtlenül. MW Vége nálunk az Ubernek, 76 másik országban még működnek Szolgáltatás felfüggesztve Egyre több egyetemi hallgató dolgozik BUDAPEST Felfüggesztette a szolgáltatást az Über közösségi személyszállító Magyarországon tegnap 12 órától. Ezt még július 13-án jelentették be, miután elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Az Über 2014-ben kezdte meg szolgáltatását Budapesten, az utazásmegosztó szolgáltatás ellen azóta a taxitársaságok és az érdekvédelmi szervezetek több demonstrációt tartottak. Az Uber-fuvarok száma világszerte elérte a kétmilliárdot. Az Über 2009 márciusi megalakulása óta 2015 végére érte el az egymilliárdos fuvarszámot. A szám megduplázását bő fél év alatt a sofőrök és utasok toborzására fordított nagy befektetéseknek tulajdonította a cég vezetője. A szolgáltatás iránt a legnagyobb kereslet Kínában ^ jelentkezik, ahol évi több mint egymilliárd dolláros veszteséggel működik a vállalat. Az Über jelenleg a világ 76 országának több mint 450 városában nyújt szolgáltatást, szemben az egy évvel ezelőtti 311 várossal. Budapesten 160 ezer felhasználójuk volt, az utazások 39 százaléka külföldiekhez köthető, főleg a 20-35 éves korosztály utazott velük. MW „Az utolsó kör” címmel búcsúztatták el az Ubert Budapesten BUDAPEST „Egyre nagyobb a munkaerőhiány, így egyre több egyetemi hallgató dolgozik“ - közölte tegnap a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára a köztelevízióban. Simon Balázs elmondta: míg a 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most majdnem ötven százalékuk munkába áll. Ennek oka, hogy a cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik. Jelenleg országosan 138 ezren vállalnak munkát iskola- szövetkezeten keresztül, a diákok évente több mint 20 millió órát dolgoznak. Bizonyos területeken, így az idegenforgalomban (strandok üzemeltetése, fesztiválok szervezése) akár a 20-30 százalékot is elérheti a diákmunkások aránya, a kereskedelemben és az iparban nem jellemző ilyen magas érték. A tanulók a gazdaság minden szegmensében megjelennek, elsősorban alacsonyabb végzettséget igénylő, akár betanított munkát bíznak rájuk. A diákok javadalmazása idén intenzíven felfelé mozdult el. Míg korábban az iskolaszövetkezetek nem tudtak minimálbér fölötti összegeket kínálni a diákoknak, Budapest környékén már kizárólag annál magasabb jövedelmet kapnak. MW