Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-21 / 170. szám

SPORT 11 2016. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK Jelesre vizsgázott a magyar játékvezetői csapat az Európa-bajnokságon Kassai: megijedni sem volt időnk LABDARÚGÁS Kassai Viktor já­tékvezető három mérkőzé­sen fújta a sípot a nemrég befejeződött franciaországi labdarúgó-Európa-bajnoksá- gon. A sportember elmond­hatja magáról, hogy a konti­nensviadal első percétől az utolsóig a torna részese le­hetett. Nem sok ideje ma­radt pihenni, a hétvégén már a magyar élvonalban kap fel­adatot. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu- Hogyan készült a franciaor­szági útra? Arra gondolok, nem mindegy, hogy valaki rövidebb vagy hosszabb időre csomagol.- Az volt biztos, hogy leg­alább három hetet töltünk az Európa-bajnokságon, vagyis a csoportmérkőzések végéig mindenképpen maradunk, és ez idő alatt legalább két mécs­esén működhetünk közre. De kollégáimmal együtt úgy vol­tunk vele, ha már ott lehetünk a kontinenstornán, minél sike­resebben szerepeljünk és mi­nél tovább számítson ránk az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA játékvezetői bizottsága. Akárcsak a labda­rúgóké, így a játékvezetők éle­te is a rugalmasságról szól, ha hétfőre kapunk küldést, akkor hétfőn vezetünk meccset, ha vasárnap, akkor vasárnap, ha délben kell a csapatokat a pá­lyára vezetnünk, délben vezet­jük ki a gyepre, ha este nyolc­kor, akkor este nyolckor. De ezt már megyei szinten megtanul­ják a játékvezetők, hogy rugal­masnak kell lenniük.- Hol volt a szállásuk? Emlék­szem, amikor a 2010-es dél-af­rikai világbajnokságról haza­tért, arról mesélt, hogy az akko­ri szálláshelyük egy ifjúsági tá­borhoz hasonlított, a házakat szögesdrót és elektromos kerí­tés vette körül. Most más volt a helyzet?- Párizs külvárosában, egy szállodában laktunk. Kezdet­ben kilencvennégy játékvezető kapott itt helyet, illetve az az öt- ventagú stáb, amely a minden­napi munkánkat segítette. Hat erőnléti edző, öt masszőr, az UEFA játékvezetői bizottságá­nak elnöksége, az adminiszt­rációért, illetve a biztonságun­kért felelős személyek laktak még velünk. Ez a stáb renge­teget dolgozott azért, hogy ne­künk, játékvezetőknek sem­mi gondunk ne legyen, felké­szülten várhassunk a mérkő­zéseket. Valóban minden pro­fin működött körülöttünk, de ez számunkra nem volt újdon­ság, mindig ezt a szervezettsé­get tapasztaltuk az UEFA tor­náin és rendezvényein.- Teljesen elzárták a játékveze­tőket a külvilágtól? Csak csa­ládtagokkal beszélhettek az öt hét alatt?- Nem zártak el minket. A tornát megelőző értekezle­ten csak az volt a kérése a já­tékvezetői bizottságnak, hogy ne foglalkozzunk a sajtóval, ne nyilatkozzunk, és a közös­ségi médiában se legyünk ak­tívak. Talán ezt kérés nélkül is betartotta volna minden­ki, hiszen tudtuk, hogy fon­tos tornáról van szó, és en­nek megfelelően kell visel­kednünk.- Volt olyan mérkőzés a tor­na során, amelyre azt mond­ták: igen, jó lenne ezt vagy azt kapni?- Az Eb előtt arról beszél­tünk, hogy felesleges tippel- getni: vajon melyik mérkőzést bízzák ránk? A csoportmecs- csek során harminchat talál­kozót rendeztek, olyan sokat, hogy lehetetlen volt kitalálni, hogy melyik mérkőzésen szá­míthatnak ránk. Abban ma­radtunk a kollégákkal, ez nem is lesz téma közöttünk a ké­sőbbiekben sem, várjuk a be­jelentést a küldésünkről.- Az elsőre nem kellett sokat várniuk, a már nagyon várt nyi­tómeccset, a Franciaország- Románia összecsapást bíz­ták a magyar játékvezetői csa­patra. Mivel indokolták, hogy Kassai Viktor és társai kapják ezt meccset? Gondolom, nem szem, vagy éppen hajszín alap­ján dönt az UEFA...- Nem szokták különöseb­ben indokolni a döntésüket. A torna pénteki napon kez­dődött, a játékvezetők hét­főtől készültek együtt Fran­ciaországban. Az első napon szakmai előadásokat hallgat­tunk meg, a június elsejétől életbe lépett szabályváltozá­sokra hívták fel a figyelmün­ket. Kedd este aztán bejelen­tették, hogy mi kapjuk a nyi­tómeccset. Nagyon megijedni sem volt időnk, rögtön felada­tot kaptunk, így gyorsan be­lecsöppentünk az Európa-baj- nokságba.- Egy-egy mérkőzés után hosz- szasan elemezték a hibákat? Beszélgettek egymás között a játékvezetők egy-egy ítélet­ről is?- Mindig minden meccset ele­meztünk a vezetőkkel, össze­vágtak rengeteg olyan jelenetet, amiről érdemes volt beszélget­ni. ló és rossz döntés is akadt a körülbelül egy órányi értékelés­ben. Természetesen a kollégák­kal is beszélgettünk a meccsek­ről, egy-egy érdekes szituáció­ról, de nem olyan részletesség­gel, mint a vezetőinkkel.- A kapott meccsek között sok idő telt el. Nem unatkozott?- Unatkozni nem volt időnk. Minden délelőttön edzésen vettünk részt, a foglalkozá­sok intenzitása attól függött, hogy kinek mikor volt mérkő­zése. Akinek hosszabb ideig nem volt küldése, keményebb munkát kellett végeznie, aki­nek egy-két napja volt a követ­kező összecsapásáig, könnyí­tett feladatokat kapott. Mind­ez azt a célt szolgálta, hogy a meccsek idejére a lehető leg­jobb fizikai állapotba kerül­jünk. A csoportmérkőzések idején már délután három órakor is kezdődtek a találko­zók, ezeket a televízió előtt ül­ve néztük, akárcsak a hat, és a kilenc órakor kezdődő mécs­eseket is. A Párizsban ren­dezett mérkőzéseket a hely­színen tekintettük meg, az­az testközelből is megfigyel­hettük a csapatokat és a kol­légákat.- Gondolom, izgatottan várták a magyar válogatott összecsa­pásait is.- Mindig nagy várakozás­sal ültünk a tv elé, és nagyon jó érzés volt, hogy nemzeti csa­patunk hosszú idő után világ- versenyen vehetett részt, és ráadásul kiválóan is szerepelt. A játékvezetők is felkapták a fejüket a válogatottunk remek szereplésére, nem számítot­tak arra, hogy a magyar csa­pat csoportelsőként jut a leg­jobb tizenhat közé.- A következő napokat pihe­néssel tölti?- A labdarúgás és a játék- vezetés nem arról szól, hogy sokat pihenjünk. A játékosok számára, és nekünk is meg­kezdődött az új idény. Az élvo­nalban az első játéknapra még „felmentést” kaptam, de a hét­végén már szerepet szánnak nekem is. Aztán hangolódom az újabb feladatokra.- Negyvenegy éves. Gondol már a két év múlva esedékes vi­lágbajnokságra? Négy év múlva pedig ismét Eb...- Még csak egy hete fejező­dött be az idei Eb. Annak örü­lök, hogy a magyar játékveze­tői csapat számára jól sikerült a megmérettetés. Azt tartom szem előtt, hogy elkezdődött egy újabb szezon, szinte min­den héten újabb kihívás vár majd rám és csapatomra. Re­mélhetőleg nemzetközi kupa­meccseket és világbajnoki se­lejtezőket is szép számmal ka­punk majd az őszi szezonban. Mostantól a hazai bajnokikra és ezekre az összecsapásokra szeretnék összpontosítani. Mi lesz kettő, illetve négy év múl­va? Ráérünk akkor beszélget­ni róla, ha már közel leszünk hozzá... Három meccs Kassai Viktor mellett Ring György, Tóth Vencel. Bognár Tamás és Farkas Adám vol­tak a magyar játékvezetői csapat tagjai a franciaorszá­gi labdarúgó Európa-bajnok­ságon. A kvintettnek három találkozó jutott a kontinens- viadalon, ők működtek köz­re a Franciaország-Romá­nia nyitómérkőzésen (2-1), az Olaszország-Svédország csoporttalálkozón (1-0). il­letve a német-olasz negyed­döntőben (1-1), amely a vi­lágbajnok sikerét hozta bün­tetőkkel. A magyar játékve­zetői csapat jó eséllyel pályá­zott a fináléra is, végül azon­ban az angol Mark Clatten- burg kapta a döntőt, Kassai pedig tartalék-játékvezető­ként, Ring György pedig tar­talék-asszisztensként műkö­dött közre. Olimpiai elöntőt, BL-f inálét is vezetett Kassai Viktor 1975. szeptem­ber 10-én született Tatabá­nyán. Édesapja is sokáig fúj­ta a sípot, vezetett mérkő­zéseket az NB Sll-ban is. Vik­tor 1990-ben tett játékveze­tői vizsgát, majd még ebben az évben asszisztenseként be­mutatkozhatott a Fejér me­gyei bajnokságban, a Szárli- get-Óbarok mérkőzésen. Be­vallotta, akkor azt sem gon­doltam volna, hogy valaha az NB lll-ig eljut. Az első fel­nőtt mérkőzését 1993. április 11-én kapta, ekkor az Ászár a Császár csapatával találko­zott a Kisbér-körzeti bajnok­ságban. A sípmester 1999-ben vezet­te első élvonalbeli meccsét - a hétvégén a 268. következik számára négy évvet később kapott helyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, azaz a FIFA játékvezetői keretében. A létrát végigjárva kapott ran­gosabbnál rangosabb felada­tokat. Korosztályos világ- és Európa-bajnokságon, felnőtt válogatott. Bajnokok Ligá­ja meccseken fújta a sípot, a 2008-as pekingi olimpia dön­tőjét is rábízták. Majd két év­vel később a dél-afrikai világ­bajnokság elődöntőjét, 2011- ben pedig a Bajnokok Ligája fináléját is. Ezen az összecsa­páson a Barcelona és a Man­chester United mérte össze tudását. Ugyancsak abban az évben a világ legjobbjának bi­zonyult a labdarúgás történe­tével és statisztikájával foglal­kozó szervezet, az IFFHS sze­rint. Büszke lehet arra, hogy a 2016-os Európa-bajnoksá­gon az UEFA az első meccstói az utolsóig számított a mun­kájára. Az Európa-bajnokságon a román Popa kap sárga lapot Kassaitól Kassai Viktor bízik abban, ] hogy az új szezonban is több | nemzetközi kupameccset i és világbajnoki selejtezőt is [ kap maid csapata I

Next

/
Thumbnails
Contents