Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-19 / 168. szám
2016. JÚLIUS 19., KEDD KITEKINTŐ g Bizonyították felkészültségüket a Ciprusra tartók A sziget békéjét őrzik SZOLNOK/TÁBORFALVA Befejeződött az ENSZ Ciprusi Béke- fenntartó Erők (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus - UNFICYP) Magyar Kontingens negyvenedik váltásának felkészítése. A nemzetközi zárógyakorlatot a táborfalvai lő- és gyakorlótéren tartották, a személyi beszélgetések pedig július 15- én a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban zajlottak - adta hírül a Honvédelem.hu. Négyhetes felkészítésen vettek részt Szolnokon, az MH Béke- támogató Kiképző Központban (MH BTKK) a kontingens következő váltásának tagjai. Az állomány zöme a görögök és törökök lakta, 1974 óta kettéosztott sziget ütközőzónájának negyedik szektorában lát majd el békefenntartói feladatokat, szeptemberben fognak Ciprusra utazni. Bolesza Róbert százados, az MH BTKK megbízott kiképzési részlegvezetője, a zárógyakorlat vezetője elmondta: a misszió tagjainak felkészítése június 20-án kezdődött, két hét múlva pedig Feladatukhoz tartozik a katonai állások építésének és megerősítésének megfigyelése is. hat szerb katona is csatlakozott a kontingenshez. A negyvenöt magyar felkészülő tíz különböző alakulattól érkezett, van köztük két, katonai rendész beosztásokba tervezett rendőr is. A kiképzésükre fordított 176 óra kétharmada gyakorlati foglalkozás volt. Érdmes tudni, hogy Magyar- ország régóta meghatározó nemzetként veszi ki a részét a sziget békéjének megőrzésében. A magyar békefenntartók elsősorban a szemben álló erők közötti ütközőzónában ellenőrzik a status quo fenntartását. Feladatukhoz tartozik a katonai állások építésének és megerősítésének megfigyelése - ezen keresztül megakadályozása, a katonai manőverek és provokációk megelőzése, a légtérsértések felderítése, az illegális behatolók kiszűrése, valamint a tiltott építkezések megakadályozása is. ÚN SZOLNOK A megyeszékhely városháza jelentős felújításon esett át az év során. Az elöregedett, veszélyessé vált tetőszerkezet felújításával együtt visszaállították a százharmincegy éves épület háború előtti arculatát. Utolsó simításként tegnap felszerelték a felújított bejárati ajtókat is. CS. I. Filó Melinda grafológus 38 ÉVES FÉRFI Kedves Uram! Szokták volt kérdezni, miért szükséges tudnia a grafológusnak az író személy foglalkozását, nem látja az írásból? Nem! Konkrétumokat nem tud megmondani, viszont nagyon jól rávilágít, melyek azok a területek, ahol valaki sikeres lehet. A fordítottja is igaz: egy-egy írásjegyet más megvilágításba helyez a grafológus, ha ismeri, mivel tölti napjait az vizsgált személy, mint ahogy jelen esetben is. Ez a meghökkentően nagy térfoglalás - normál esetben - az önmagát mindenhol és mindenképp előtérbe helyező személy írására jellemző. Egoját tovább erősíti a lendületes, szintén nagy és kerek énkép betűkkel, jelezvén, mennyire jól érzi magát a bőrében. Bármely írásjellemzőre nézek, szinte csak túlzásokat látok. Foglalkozása tükrében viszont azt mondhatom, <fei<fZ£nsr/— hogy munkavégzéséhez szükségesek ezek a tulajdonságok. Nagy magabiztossága, kreativih/slet & tása, teherbírása hitelessé teszik önt. Közvetlensége és őszintesége szerethetővé. Mégis van itt valami, amire érdemes odafigyelnie. A felsorolt jegyek olyan írásjellemzőkkel társulnak, amik arra engednek következtetni, ön nem vagy nehezen fogad be új információkat. A megújulás képessége így nehézkes. Szakmai fejlődésének ez a fajta gondolatiság nem használ, pedig nagyon szeretne bizonyítani, sikeres lenni. Az aláírása és a betűk egymáshoz való viszonya árulja el, hogy biztatásra, megerősítésekre - még ebben az érettebb korban is - szüksége van. Azonban, azon szerencsés emberek közé tartozik, akik megtalálták az útjukat, hisznek abban, amit csinálnak. Egyre kevéssé lesz szükségük mások biztatására, '-éji-/ *Wi ^ jerhc\)'^cHa rfre_/e— lm n tréfái-/j anoak-dU.— I />? USrZí? Uc'cjZg)f~&. (r-aíohnhJ>í rímelem -khcb lofpl-hloGU / ^ ' /j» hogy abból nyerjék az energiájukat. Teszik a dolgukat, majd eljön az idő, hogy teljes mértékben bízni tudnak önmagukban. Önnek is ezt kívánom! Üdvözlettel Filó Melinda Ön is szeretne személyre szóló elemzést a szakértőtől? Küldje be három-ti- zenkét éves gyermeke rajzát vagy legalább öt-hat soros saját kézírását - mely tartalmazza az aláírását és életkorát - az Új Néplap Szerkesztősége címére. Ne felejtsen el jeligét írni! Elérhetőség: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Magister Gyógyszertár (Széchenyi krt. 121.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 546 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 22,4 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál -135 centiméter, áradó, Szolnoknál -108 centiméter, változatlan, a víz 23,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 144 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 92 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es és 31-es út egyes szakaszain, illetve Törökszentmiklós, Karcag, Rákóczifalva, Martfű, Kunszentmárton, Szolnok, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaörs és Tiszai- gar belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDEZETE „A reménység sosem árt.” (Voltaire író, költő, filozófus) A mikor kijött az a törvény, hogy ha a gyalogos megáll a zebra előtt, az autósnak át kell őt engedni, akkor, még a legelején, kiválóan működött is Szolnokon. Mára azonban nyolc gépkocsi is elmegy, mire átengednek az úton. Értem én, hogy mobiltelefonnal a fülén és fél kézzel elég nehéz sebességet váltani, vagy túl nagy slunggal érkezve egy menő nehogy már megálljon. Több vezetőnél is megszólal viPOSTABONTÁS szonta lelkiismeret ilyenkor. Fejüket picit félrebillentve, kicsi mosollyal az arcukon, kezüket felemelve igyekeznek elnézést kérni a gyalogostól. A minap Ausztriában voltam, és ott teljesen más tapasztalatban volt részem, ugyanis még meg sem közelítettem a zebrát, amikor már mindkét irányból egy egész autósor állt meg, hogy ÉN biztonsággal átkelhessek az úttesten, mert ott a GYALOGOST nagy betűvel írják már legalább negyven éve. Hát van még mit tanulni a sógoroktól... К. I., Szolnok ■f/aktív - receptek Bazsalikomos cukkinileves HOZZÁVALÓK 2 cukkini; kicsi fej vöröshagyma; olívaolaj; liszt; só, fehér bors; bazsalikom; tejszín. ELKÉSZÍTÉS A cukkinit ha öregebb, meghámozom, majd lereszelem. A zsenge zöldséget héjastól reszelem le. Olívaolajat forrósítok a lábasban, ebben futtatom, pirítom meg a cukkinit. Egy kis vöröshagymát is lehet hozzátenni, dinsztel- ni. Lisztszórás után vízzel felengedjük, majd sóval, fehér borssal fűszerezzük. Ha felforrt, tejszínnel dúsítjuk. Végén friss bazsalikommal ízesítjük, még ezzel is főzzük egy kicsit. Molnár Anita Érdekeseket látott, hallott? Fotóját ,olva1s°i levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI A hegedűtanár is a moziban SZOLNOK CINEMA CITY: A függetlenség napja - Feltámadás (12) 3D 15.20, 20.00. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 3D 10.30,14.30,18.30, 20.30. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 12.30,16.30. Központi hírszerzés (12) 11.00. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 13.15, 17.50, 20.20. Szemfényvesztők 2. (12) 19.30. Szenilla nyomában (6) 3D 13.00,17.20. Szenilla nyomában (6) 10.50,15.10. Tarzan legendája (12) 3D 13.30,18.00. Tini Nin- dzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (12) 15.45. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (12) 3D 11.15. Tl- SZAPART MOZI. A messzi észak (6) 16.00. Szenilla nyomában (6) 3D 16.15. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 3D 16.30. Mielőtt megismertelek (16) 17.45. A hegedűtanár (16) 18.00. Életem Nagy szerelme (12) 18.15. Az én csorrtsovány nővérem (12) 19.45. Emlékezz! (16) 20.00. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 20.15. FESZTIVÁL JÁSZBERÉNY Július 19-24-ig rendezik meg a XXVI. Csángó Fesztivált, ahol különböző gálaműsorok, táncházak és koncertek várják az érdeklődőket. Egy kis ízelítő a programokból: szerdán a VÁROS FŐTERÉN a Zagyva Banda, csütörtökön a SZABADTÉRI SZÍNPADON pedig Hercz- ku Ágnes és a Banda, valamint Fe- renczi György és a Raekajam ad koncertet. Csütörtökön 23 órakor a Buda Folk Band zenél a JÁSZSÁG NÉP EGYÜTTES SZÉKHÁZÁBAN. Pénteken 16 órakor Folkmise lesz a RÓMAI KATOLIKUS FŐTEMPLOMBAN, este pedig Pál István „Szalonna” és Bandája lép színpadra. Szombaton 23 órakor a Pamo Graszt zenekar koncertjét élvezhetik az érdeklődők. Vasárnap 20 órakor „Viszontlátásra Jászberény" gálaműsor lesz a FŐTÉRI SZÍNPADON. A fesztivált vasárnap 22.30-kor tűzijáték zárja. KÉZMŰVESKEDÉS SZOLNOK Szerdán 16-tól 18 óráig ismét váija a Kreatív nyár foglalkozás a gyerekeket és szüleiket a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR GYERMEK- KÖNYVTÁRÁBA, ahol barkácsolással és kézműveskedéssel tehetik tartalmasabbá a nyári szünidőt. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás, 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9.50 Napi üzenet 10.00 Legizgalmasabb mérkőzéseink 12.00 Híróra benne: Aktuálisé időjárás, Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Sajtóasztal 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 15.00 A bit harcosa - könyvbemutató 16.00 Horg 16.30 Kék mezőben fehér rózsa, 1 rész 17.00 Vissza Sherwoodba - kalandfilmsorozat 1 rész 17.30 Szolnoksport 17.50 Napi mozgás 18.00 Elixir 18.30 Különóra 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.55 Napi mozgás 21.00 Honvéd 7 21.15 Sajtóasztal 22.15 Misszió - Film a rákellenes ligáról - dokumentumfilm 23.15 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu шшжявнш 0.00 Boros Mega Voga Show (folytatása) 5.00 Dolce Vita 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután - Czinege Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével 19.00 Amadeus este Nyerges Izabellával 21.00 Időkerék, ismétlés - zenés időutazás, majd nonstop zene szerda 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle, 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Temp- lom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. lnfo@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!