Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-18 / 167. szám

2016. JÚLIUS 18., HÉTFŐ SPORT 15 Lábtoll-labda, kosárlabda- és autós ügyességi megméretésre várták a nézőket Izgalmakat hozott a hétvége SZOLNOK/ÚJSZÁSZ Hétvégi képösszeállítsunkból kiderül, hogy Szolnok megyében a nyá­ron sem áll meg teljesen az élet. A szolnoki Tiszaligeti Körcsar­nokban például egész hétvé­gén pattogott a kosárlabda, hi­szen itt rendezték meg a B33-s Európa-bajnokság selejtezőjét az U18-as korosztály számára, amelyen tizenhét ország, hu­szonkét csapata küzdött meg az első öt hely valamelyikéért, ami ugyebár kvalifikációt jelentett a szeptemberi, debreceni döntőre. Az Abonyi úton található Lengyel piac ezúttal nem kira­kodóktól nyüzsgött, hanem az utcai „versenygépjárművek” zajától volt hangos, hiszen ott rendezték meg immáron har­madik alkalommal a Zilahi Autglas Kupa elnevezésű au­tós ügyességi versenyt. Illet­ve ne feledkezzünk meg Új­szász városáról sem, ami a 21. Nyílt Magyar Nemzetközi Láb­toll-labda Bajnokságnak adott otthont. A nemzetközi megmé­retésen nem kevesebb mint ki­lenc ország, huszonkét csapata mérte össze tudását. P. Gy.-им*-»*«*-« szerűen A négy közé jutásért Andorra együttesével játszott csapatunk A hagyományos újszászi torna mindig látványos mérkőzéseket hoz Az utolsó simítások fontosak voltak, mielőtt felbőgtek volna a motorok Az eső sem tartotta vissza a vállalkozó kedvű versenyzőket attól, hogy a volán mögé üljenek A felnőttcsapatok mérkőzéseihez hasonló izgalmakat láthattak a szurkolók A lábtoll-labda sajátos sportág, erről ezúttal is meggyőződhettünk

Next

/
Thumbnails
Contents