Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-08 / 133. szám
0 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 8., SZERDA Az én településem A községből számos híresség származik, például egy pápai követ cséPa] „Csípi”, a piócás falu ■ Csípi! Csípi! - kiáltozott a gyékényvágő, miközben a pióca a lábát „harapdálta”. A legenda szerint innen ered Csépa elnevezése. Bár erre nincsen hiteles bizonyíték, a helyiek mégis előszeretettel mesélik a történetet az idegeneknek. Utunk Tiszazug szélére vezet, abba a községbe, ahol még mindenki vesz- szőkosárral kerékpározik, és ahol jobb kanapékat gyártanak a közmunkások, mint az a bizonyos svéd bútorgyár. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu CSÉPA - Régen vót’, tán’ igaz se vót’! - legyint Nagy László, amikor arról érdeklődünk, vajon igaz-e, hogy régebben Csépa területén három település is állt. A községben élő Lászlónak elmagyarázzuk, a kutatások igazolják e feltevést: Pókaháza, Hi- mód és Vaja nevű helységek bizony errefelé voltak valamikor a 13-14. században. Csépa nevével először csak 1406-ban lehet találkozni, ekkor a falu a Csépa család birtokában volt már. László elárulja, él itt egy lakos, Csetényi Mihályné, aki sok éven keresztül kutatta a település múltját, sok-sok információt papírra is vetett. Tőle tudjuk meg, hogy a szájhagyomány szerint a község neve a csíp szóból alakult ki. Az idősebb generáció ma is Csipának nevezi Csépát. Állítólag régen a környék vizenyős, vízjárta területein sok piócát szedtek, mocsaraiban rengeteg szúnyog élt, nem is volt ajánlatos mezítláb sétálni, mert a né- zelődőt szinte „agyoncsípték” a rovarok, a piócák. Balogh János gazda egykor így magyarázta a község nevének eredetét: „Azt hallottam, hogy itt volt a Vadas-part alatt a Csípsár. Nád meg kákér termett csak rajta, olyan vízjárta volt. Oszt’ valakik lementek gyí- kényt vágni. Az egyiknek a pióca beleragadt a lábába, oszt elkezdett kiabálni: Csípi, csípi, csípi! Azt mondták a többiek: Csíp á’ bizony! Csíp á’! így maradt rajta, hogy Csipa. De mán’ nemesítve lett, ma azt mondják Csipa helyett, hogy Csépa.” De vissza a jelenbe, Nagy Lászlóhoz:- Én csak 1959-től emlékszem a falura - somolyog a férfi, aki éppen ebben az évben született Csépán. És ezt értsük szó szerint - hangsúlyozza-, ugyanis akkortájt még szülőotthona is volt a falunak. Aztán a hatvanas években bezárták... Gyerekülés csépai módra: Vincze Istvánná biciklijére akasztott kis kosárban hozza Щ s viszi kisunokáját, Zsombort. Mellettük Щ Talmácsi Béláné, a másik nagyi. ШВШШМ- Képzeljék, egy zárdába jártam iskolába! Amikor felsős lettem, akkor meg a csendőrlaktanyába! - nevet, majd elmagyarázza, akkortájt még három iskolaépülete volt Csépának, az egykori zárda, a csendőrlaktanya meg a központi iskola.- De szép volt ez a falu! Bár... most sem panaszkodom: otthonról ippen a Tiszára látok! Jó volt fiatalnak lenni Csépán. Akkor még nem volt gyereknap, hanem volt madarak és fák napja májusban. Bandáz- tunk, fürödtünk, meg kézzel fogtuk a halat! - romantikázik a most hatvanhárom éves férfi, aki megsúgja, három hét múlva kezdődik az „aranyélet”, megy nyugdíjba!- Megünnepeljük ám a nagy eseményt! Összehívom a barátokat, aztán főzök jó kis hallevet kakaspörkölttel. És hogy hogyan telnek majd a napok, ha már nem járok munkába? Pont úgy, mint most: munkával! - bólint a férfi, majd elkerekezik, drótszamara egyik oldalára rögzített fonott vesszőkosará- val. Érdekes, hogy Csépán mindenkinek ilyen „tárolója” van, mintha legalábbis kötelező felszerelése volna a kerékpárnak. Ki szerszámokat, ki a boltban vásárolt élelmiszereket szállítja benne. Vincze Istvánná pedig...- Ő az unokám, Zsombor. Ááá, nem kell ide gyerekülés! - kacag egy jóízűt a nagymama, aki éppen a temetőbe igyekszik az óvodás kisfiúval. A nagyi elmondja, kisunokája a legfőbb segítség, vele szokott kertészkedni meg állatokat etetni. Mert szerencsé- azért tartanak re még itt állatokat. Neki például van libája, csirkéje, malacai és persze kuty- ja is. Kérdésünkre, milyen lehet Csépán gyereknek lenni, elgondolkodik az asszony.- Pont ugyanannyi előnye van, mint hátránya. Az a jó, hogy itt szabadabbak a gyerekek, közelebb van hozzájuk a természet. Tudják, hogy a csirkén toll van és nem nejlonborítás. Egyébként pedig még innen is lehet bárkinek „magasra” jutni, ehhez csak szorgalom kell és tehetség - állítja a nyugdíjas. Ebben lehet valami, ugyanis „Kanapét” eszkábáltak maguknak két gumiból, deszkákból és műanyag ülőkéből. nem egy híres, ismert személy származik Csépáról.- Például a testvérem, Pintér Gábor, akit most neveztek ki pápai nagykövetté - mondja büszkén Pintér László. A helyi óvoda vezetője, Havrilla Sán- dorné Éva (középső kis felvételünkön) is sorolja a neveket:- Czúcz Ottó alkotmánybíró is innen származik no meg Dombi Ferenc kanonok, akinek századik születésnapját tavaly ünnepeltük. Sajnos nemrégen a község díszpolgára elhunyt -majd Éva hozzáfűzi, külön megtiszteltetés volt, hogy ő is köszönthette a kifejezetten jó humorú Dombi atyát a kerek évfordulón. Az óvónő-intézményvezető alpolgármester szeretettel mesél Csépáról, az itt élőkről és arról is, hogy ha óvodája Budapesten volna, az ország mintaóvodája lehetne, olyan szép. Tény, a hatalmas kertű óvoda a sok-sok virággal igazi gyerekparadicsomnak tűnik. Persze, nem mindenki él(het) paradicsomi körülmények között a községben. A Sáros-háznál közmunkásokkal elegyedünk szóba. Egykor Sáros János élt itt családjával, ma már üresen áll a ház, a portát az önkormányzat hasznosítja. A közfoglalkoztatottak éppen pihennek, ebédidő van. Különleges „kanapét” eszkábáltak maguknak két kiszuperált autógumiból, deszkákból és egy-egy műanyag szék ülőkéjéből.- Magad uram, ha szolgád nincsen! Jobb, mint az összeszerelhető bútorok! - kommentálja Polovics Sándor (középen harmadik kis fotónkon). Kiderül, ő a főnök, a brigádvezető.- Nagggyon kemééény! - csapja hátba kollégája, Máté Hajnalka, persze, csak viccel, Sanyit mindenki kedveli. Tény azonban, a munkát kíméletlenül elvégezteti, ha törik, ha szakad. - Jó a csapat, jókat nevetünk, hol örömünkben, hol kínunkban! - bólogatnak a munkások, figyelmeztetve, írjunk arról is, hogy milyen sok a községben a kóbor kutya. Állítólag csapatostól járnak-kelnek, riogatva a lakosokat. Ezeknek a kutyáknak van ám gazdájuk, csak szélnek eresztik őket, hadd szaladgáljanak egy jót... Mi nem szaladunk, inkább kényelmesen tovább sétálunk, egyenesen Szalai Erzsébethez és Szalai Lászlóhoz (első kis képünkön), akik - nevükből is megállapítható - rokonok. Éppen szemetet szednek, ők (is) a felelősek a település tisztaságáért.- Szerencsére ma nem volt piacnap, így nincs is sok munkánk. Bezzeg, amikor jönnek a piacosok, őrület, mit hagynak maguk után! - sápítozik Böske néni, aki szerint nem kell félteni a fiatalokat sem. Kérdésünkre, szereti-e Csépát, határozott igen a válasz. Hihetetlen rövid idő alatt vesznek körbe bennünket más helyiek, gyors vélemény- csere kezdődik a településről.- Unalmas itt esténként az élet! Nappal még unalmasabb - állítja határozottan egy termetes 16 év körüli fiatal, aki azt is kifejti, ő aztán nem fog dolgozni a jövőben. Bőven elég lesz a segély, amit majd kap, meg csur- ran-cseppen innen-onnan. Böske néni erre csak a fejét ingatja, bolond likból bolond szél fúj, a gyereknek majd benő a feje lágya... Mert Csépán tényleg odafigyelnek a szegényekre, de a kerítés itt sincsen kolbászból.
