Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-27 / 149. szám
g JÁSZKUN GAZDASÁG 2016. JÚNIUS 27., HÉTFŐ Nem csak a fizetést, a munkaadó cég megbízhatóságát is érdemes figyelni Kevés a szakképzett munkaerő Év eleji előrejelzések szerint 2016 kritikus lehet a cégek számára, ugyanis rendkívüli módon beszűkült a munkaerőpiac. Ez most, az esztendő közepén különösen érezhető. Ami hátrányos a munkaadóknak, az persze előnyös lehet a munkavállalóknak: a szakemberhiánynak „köszönhetően” komoly bér- verseny várható a jövőben, ennek következtében jelentősen fehéredhet is a munkaerőpiac. Munkatársainktól ujneplap@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Igen sok kisebb és nagyobb cég arról nyilatkozott lapunknak, hogy képzett szakembereket találni bizonyos szakmákban csaknem lehetetlen. A legtöbben ugyanis már nem hazánkban mutatják meg tudásukat és tehetségüket. Valóban nem egyszerű munkaerőt találni - állítja Fodor Ágnes, az Accell Hun- land Kft. HR munkatársa. - Mi szezonális termékeket, kerékpárokat gyártunk. Elsősorban a téli időszakban dolgozunk, tehát ősztől tavaszig keresünk nagyobb létszámban dolgozókat. Az egész megyéből érkeznek hozzánk munkatársak, dolgozóink bejárnak Fegyvernekről, Cibakházáról, TiszakécskéróT, a Jászságból és a dél-pesti településekről is. Fő időszakban folyamatos a toborzásunk. Viszonylag nagy területen keressük a leendő munkatársainkat, akiknek számos juttatást kínálunk. Többféle módszerrel próbálunk eljutni a munkát kereső emberekhez: az Új Néplap hirdetésein keresztül például sok érdeklődő talált hozzánk. Hiszünk az online felületek hatásosságában is, a szóljon, hu-ra rendkívül sok jelentkező hivatkozott már. Ha pedig hirtelen nagyobb létszámra van szükség, szórólapokat vetünk be, hogy megtaláljuk a jövőbeni dolgozóinkat.- Lakatosként végeztem, az autószerelői szakképesítést is megszereztem - meséli a jászsági Kelemen Sándor. - A kis faluban, ahol laktam, nemhogy jó fizetésre nem számíthattam, de még munkát sem találtam. Két évnyi „hűtőgépgyáras” szalagmunka után egy nemzetközi építőcsapathoz szegődtem el. Jó pár hónapig a „csálagút” belsejében dolgoztunk, később egy német sportcentrumot újítottunk fel. Ä fizetésem ötszöröse annak, mint amit itt kaptam kézhez. Egyelőre nem tervezem, hogy hazajövök - teszi hozzá a családos édesapa, aki csak megerősíti azt a feltételezést, hogy a szakemberek másfelé, azaz nem feltétlenül Magyarországon szeretnének boldogulni.- A Szolnoki Sportcentrumnak most először kellett hirdetést feladnia, melyben lakatost, vízvezetékszerelőt és villanyszerelőt keres főállásban - mondja Rózsa József ügyvezető igazgató. - Megbízható, jó szakembereket tényleg egyre nehezebb találni, ezzel mi is szembesülünk- bólogat a vezető, hozzáfűzve, összetett dolog mindezek okait megtalálni. Úgy véli, a folyamat megállításához arNem könnyű az álláskeresők helyzete sem- Figyelem az álláslehetőségeket, mert hamarosan lejár az éves szerződésem a szerelőműhellyel, ahol most dolgozom - árulta el a két szakmunkásvégzettséggel is rendelkező Tatai Zoltán. - Jó lenne, ha színvonalas, hosszú távon megélhetést biztosító munkát találnék, ahol megbecsülik a tudásomat, lehetőleg Szolnok környékén. Eddig határozott idejű szerződésekkel dolgoztam, így többször voltam álláskereső, és voltak korábban rossz tapasztalataim is. Megesett, hogy a munkaügyi központ kiközvetített egy céghez, és az illetékes annyi időre sem akart fogadni, hogy aláírja a papírt, hogy valóban jelentkeztem nála állásügyben. Pedig állítólag szakmunkáshiány van. Láttam, hogy mostanában több nagy cég is gyakran hirdetett, talán náluk majd szerencsém lesz, nagy üzemekben mindig elkel a munkáskéz - bizakodik Zoltán. ra van szükség, hogy a képzési rendszer is egyre jobban idomuljon a piaci igényekhez. Rózsa József ugyanakkor hangsúlyozza, sokan az anyagi okokra hivatkozva mennek el vállalkozókhoz vágj éppen külföldre dolgozni. Érdemes azonban mérlegelni a munkavállalóknak azt is, mennyire megbízható az állást kínáló cég. A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. például éppen azért, mert önkormányzati fenntartású, igen biztonságos munkahelynek tekinthető. A Sportcentrumnál egyébként tavaly 80 közfoglalkoztatott is dolgozott különböző területen, ezek egy része képzett szakember volt. Mindeközben a közmunkaprogram folyamatosan bővül, emiatt a visszafoglalkozta- tás felszívni látszik a szabad munkaerő maradékát is. „így a vállalatok nagy része már most arra kényszerül, hogy egymástól csábítsák át a legjobb szakembereket” - írja Szólás T. Miklós hr-szakértő blogbejegyzé- sében. A szakember szerint ha ez a tendencia folytatódik, kialakulhat egy komoly verseny a munkavállalóért, ahol bizony az elsődleges meghatározó elem a pénz és cég hírneve lesz. A munkáltató pedig a lehető legjobb szaktudású és a legjobban teljesítő munkatársat keresi majd, mert csak nagyon elkötelezett, csúcsteljesítményt nyújtó dolgozókkal lehet kompenzálni a krónikus munkaerő- hiányt. Ebben a versenyben azok a munkahelyek lesznek vonzók, amelyek teret adnak az önmegvalósításnak, engednek a bérnyomásnak, és képesek lesznek a már megszerezett munkaerőt folyamatosan, személyre szabva motiválni. HIRDETÉS HIRDETÉS APROHIRDETESEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ÁLLÁST KÍNÁL NEMZETKÖZI fuvarközvetítéssel foglalkozó cég társalgási szintű angolnyelv-tudással rendelkező fuvartervező munkatársat keres. Jelentkezéseket önéletrajzzal a hr@eulogsolutions.com e-mail-címre kérjük.-------------------------------------------------*487338* A MEGBÍZHATÓAN, jól működő Obsitos Védelem Kft. vagyonőrök részére hosszú távú munkalehetőséget kínál, azonnali kezdéssel a Szolnoki Ipari Parkban. Jelentkezés +36-30/228-3516, vagy z.eszes@obsitos.t-online.hu------------------------------------------------- *487341* TALPRAESETT, jó beszédkészségű, elektronikai ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező kollégákat keresünk értékesítői és szerviz munkakörbe. Jó mechanikai érzék és barkácskészség előnyben. Jelentkezéseket Törökszentmiklós 15-20 km-es körzetéből várunk. „B” kategóriás jogosítvány és számítástechnikai alapismeret szükséges. Jelentkezni lehet a 30/9658-981 telefonon napközben 9.00-17.00 óra között.------------------------------------;-------------*487344* SZOLNOKI festékboltba szakképzett, érettségizett, megbízható munkatársat keresünk, lehetőleg férfi eladó-raktáros munkakörbe. Az önéletrajzokat .Ecset 2016-487410” jeligére a kiadóba várjuk.------------------------------------------------- *487410* SZOLNOKI mosodába textilfeldolgozót keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a nagy@memtex.hu címen.------------------------------------------------- *487437* C/E jogosítvánnyal és nemzetközi gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőket keres billencs, ponyvás és önkihordós autókra. Euro 6-os járművek, kiemelt pontos fizetés. Jelentkezni telefonon: +36-30/959-0622 számon.------------------------------------------------- *487495* HIRDETÉS NEHEZ körülmények között élő, lehetőlegközép- kor feletti házaspárt keresünk rendezett tanyára. Telefon: 06-30/9652-581.--------------------------------------------------*487518* SZOLNOKI étterem - a Pelikán Bevásárlóközpontban - szakácsot keres. Jelentkezni: info@ cantaloop.hu, vagy 14.00-18.00 óráig +36- 30/557-2009.--------------------------------------------------*487523* KŐMŰVESEKET keresünk azonnali kezdéssel, vidéki, hosszú távú munkára. Érd.: 06-70/616- 9501.--------------------------------------------------*487526* SEGÉDMUNKÁSOKAT keresünk vidéki, építőipari munkára, azonnali kezdéssel. .B” kát. jogosítvány előny. Érd.: 06-70/616-9501. Az ASM Security Kft. MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐ munkatársat keres. lelentkezési feltétel:- felhasználói szintű számítógépes ismeret,- jó tervolvasási készség, fejlődőképes és kreatív szaktudás,- jó kommunikációs, precíz munkavégzés,- középfokú vagy felsőfokú végzettség. Előnyt jelent:- angol vagy német aktív nyelvtudás,- gyengeáramú rendszerekben való jártasság,- „B” kategóriás jogosítvány. j A munkavégzés helye: Szolnok. Jelentkezési módja: fényképes szakmai önéletrajzát a deczld.eniko@asm-security.hu e-mail-címre várjuk 2016. július 3-áig. A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., Szolnok, tiszaligeti telephelyén lévő műszaki csoportba 1 fő villanyszerelő és 1 fő lakatos munkatársat keres. Előny: „В, E” kategóriás jogosítvány, járműre szerelt darukezelői, vagy kisgépkezelői OKJ-s végzettség. A munkakör azonnal betölthető. Érdeklődni: 8.00-16.00 óráig. | Tel.: 56/423-902; 56/425-702 S AUNOE Kft ALLASAJANLAT Folyamatosan bővülő termelésünkhöz keresünk az alábbi munkakörökbe munkavállalókat: , Minőségellenőr Szabász Targoncás-raktáros Varró- stabil vállalati háttér,- több mint 20 éves eredményes működés,- teljes körű utazási támogatás,- béren kívüli/cafeteria juttatások. ? Bővebb információ és jelentkezés: www.aunde.hu 56/513-187 Aunde Kft • Ahoi mindenki megtalálhatja a helyét 50 Ш Эй о HIRDETÉS ) AUNDE Kft ÁLLÁS+KÉPZÉS Szeretne megtanulni varrni úgy, hogy közben fizetést kap és biztosított a hosszú távú munkahelye? Van varrás! tapasztalata? Azonnal részese szeretne lenni csapatunknak?- stabil vállalati háttér,- több mint 20 éves eredményes működés,- teljes körű utazási támogatás,- béren kívüli/cafeteria juttatások. Bővebb információ és jelentkezés: www.aunde.hu 56/513-187 Aunde Kft-Ahol mindenki megtalálhatja a helyét 5U ь—i-o-i ЭЙ fő—eb Lorenz SI+oe Group Cégünk a Lorenz Shoe Group cégcsoport európai központi termelővállalata, amely HÖGL, GANTER, HASSIA márkanevekkel a piacvezető cipőgyártó vállalatok közé tartozik. Munkatársainknak a teljesítményarányos jövedelmen felül étkezési utalványt, egyszeri bonusz cipőutalványt, vidéki dolgozóinknak 86%-os utazási költségtérítést biztosítunk. MARTFŰI CIPŐGYÁRUNKBA AZONNALI BELÉPÉSSEL KERESÜNK MUNKATÁRSAKAT TŰZŐNŐ munkakörbe A munkakör betöltése lehetséges részmunkaidőben, illetve megbízásos jogviszonyban is. Elvárásaink a pályázóval szemben:- jó cipőipari szakismeret,- csapatmunkára alkalmasság,- terhelhetőség. Ha kedvet érez motivált, fiatalos lendületű csapatunkba kerülni, kérjük, a pályázatát az alábbi címek valamelyikére juttassa el: LORENZ Shoe Group Kft. Gesztenye sor 1. 5455 Martfű Mail: edlt.papai@lorenz-shoegroup.hu AUAKORI feladatokra Elsősorban borzoló, talpállító, sarokszegező, kontúrpréselő és kézi evikkoló helyekre Elvárásaink a pályázóval szemben:- cipőgyártól gyakorlat, terhelhetőség,- két műszakos munkarend. Ha kedvet érez motivált csapatunkba kerülni, kérjük, pályázatát az alábbi címek valamelyikére juttassa el: LORENZ Shoe Group Kft. Gesztenye sor 1.5435 Martfű Telefonon: 06-56/580-240 Mail: istvan.balogh@lorenz-shoegroup.hu Ifi* UJ NÉPLAP LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT FELADHATJA TELEFONON IS: 56/516-716 mfryifm. Új Néplap www.SZOUON.hu Egyre inkább elfogynak a jó szakmunkások Képünk illusztráció