Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-02 / 102. szám

10 TETTHELY - TV-MÚSOR 2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ Hosszú hallgatás után részletes nyilatkozatot tett Németországban zajló bünte­tőperében az auschwitz-bir- kenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őre. A vádiratot a „magyar akcióban” kelet­kezett iratok elemzése alap­ján állították össze. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu DETMOLD A most 94 éves Rein- hold Hanning ellen az 1943 ja­nuárja és 1944 júniusa között végzett tevékenységével kap­csolatban emelt vádat a detmoldi tartományi bí­róságon a nemzetiszo­cialista diktatúra ide- j jén elkövetett bűncse­lekmények feltárásá­val megbízott speci­ális ügyészség (ZSt) észak-rajna-vesztfá- liai kirendeltsége. A vádiratot az úgyneve­zett magyar akcióban (Ungarn-Aktion) keletke zett iratok elemzése alapján állították össze. Az 1944. má­jus-júliusi műveletben csak­nem 140 vasúti szerelvénnyel 437 ezer magyarországi zsidót hurcoltak Auschwitz-Birkenau- ba. A vádlott az ügyészség sze­rint nemcsak azzal volt tisztá­ban, hogy a táborban az ember­ölés milyen formáit alkalmaz­ták, hanem azt is, hogy a láger­be deportált embereket csak l cf,ulóbb tavaly (télink ot Németországban <"gy egykori ihim.Ii wit/i lágerért, a 94 éves Osker (Sröningre T négy öv szabödságvésztés büntetést szab­tak ki. amiért komirnuködőtt a .magyar akció' során gázkamrába torolt emberek, legkevesebb 300 ezer fő rneggyilknlásában. Korábban a lége rőrök ellen évtizedekig nem kezdeményeztek vád emelést, nem látták esélyt elmarasztaló ítélet ki­harcolására. A fordulatot John Domjanjuk. a sobíbóri koncentrációs tábor őrének ugye hozta meg, akit 2ÖJ1 ben öt év bör­tönre ítéllek bűnrészesnek talál Vá öt 37 ezer zsidó foglyának irteggyilkolasaban Reinhold Hanning bocsánatot kért a tárgyaláson azért tudták megölni, mert vi­gyáztak rájuk az ó'rök, akik kö­zé ő maga is tartozott. Hanning a bíróságon tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a náci párt önkéntesek­ből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként a haláltábor­ban irodai munkát P végzett és őrszolgála­tot teljesített, egészsé­gi állapota nem enged­te meg a frontszolgálatot. Állítása szerint a foglyok el­pusztításában nem vett részt és igyekezett minél távolabb maradni Birkenautól, a meg­semmisítő tábortól. Nem tudta előre, hogy mivel foglalkoznak a létesítményben, ahová vezé­nyelték, de hamar megtudta, hogy Auschwitz-Birkenauban embereket agyonlőnek, elgázo- sítanak, majd elégetnek, mert lehetett látni, ahogy holtteste­ket szállítanak és lehetett érez­ni az égő hullák szagát. A legkevesebb 170 ezer em­ber meggyilkolásában bűnré­szesnek tartott vádlott kiemel­te, hogy a táboron kívül sem beszélt senkivel (a családjával sem) a Auschwitz-Birkenauról, mert szégyellte magát, amiért a gyilkos gépezet része volt és nem tett semmit ellene. Mélyen sajnálja, hogy tagja volt az ár­tatlan emberek haláláért, csalá­dok tönkretételéért, az áldoza­tok és a hozzátartozók szenve­déséért felelős szervezetnek, és bocsánatot kér. 2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ Két hétig élt a földrengés romjai alatt egy férfi ECUADOR Csaknem két héttel az április 17-i pusztító földren­gés után élve húztak ki a ro­mok alól egy 72 éves férfit Ecu­adorban. A mentőszolgálatok a latin-amerikai ország nyuga­ti részén fekvő Manabi tarto­mány Jaramijo városában, egy félig összedőlt házból mentet­ték ki a Manuel Vasquez ne­vű férfit. Vasqueznek óriási szerencséje volt, a romok alól jövő zajokra egy kockázato­kat felmérő csoport tagjai let­tek figyelmesek. Az idős férfit azonnal kórházba szállították. Bár nagyobb sérülései nem voltak, rendkívül lefogyott, de- hidratált volt és krónikus ve­seelégtelenséget állapítottak meg nála. Ecuadort április 17-én az el­múlt hét évtized legsúlyosabb katasztrófája érte: az országot a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg. A kormány tájékoztatása sze­rint 654-en vesztették életü­ket a szerencsétlenségben, és további 58 embert eltűntként tartanak nyilván. A hivatalos adatok szerint 114 embert sikerült élve kimen­teni a romok alól, továbbra is mintegy 25 ezren vannak átme­neti szállásokon. A természeti katasztrófa legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceá­ni partvidékén egy 200 kilomé­teres szakaszt érintett, de szer­te az országban érezni lehetett a rengést. MTI/MW Ingalanokat csalt el betegektől Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvény­szék egy zalai férfit, aki men­tálisan sérült emberek tízmil­liókat erő ingatlanjait szerez­te meg csalárd módon. A férfi 2010-től súlyos alkoholizmus­ban vagy más betegségben szenvedő, elesett emberekkel lépett kapcsolatba, s miután a bizalmukba férkőzött, szá­mukra előnytelen ügyletekre bírta rá őket. így szerezte meg egy legalább 24 millió forin­tot érő gyenesdiási ház tulaj­donjogát is. Egy alkoholprob­lémákkal küzdő hévízi férfinak a 35 milliót erő házát először nyolcmilliós jelzáloggal terhel­te meg, majd 10,5 millióért megvette tőle az ennek több­szörösét érő Ingatlant. MW Letartóztattak egy pedofilt Szexuális vissza­élés és gyermekpornográfia miatt folytat eljárást egy 37 éves nyíregyházi férfival szem­ben a Demecseri Rendőrőrs. A 37 éves T. István egy inter­netes közösségi oldalon több 14 év alatti fiúval vette fel a kapcsolatot, hogy szexuális együttlétre bírja őket. A fér­fi üzeneteire az egyik gyerek családja figyelt fel. A házku­tatáson több ezer kiskorúa­kat ábrázoló pornográf felvé­telt találtak. Az eddigi nyomo­zás során olyan adat nem me­rült fel, hogy a gyanúsított tes­ti kapcsolatba került volna a gyerekekkel. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 1 10.00 9.00 Tánc Akrobatikus rock’n’roll ranglistaverseny, Bp. Kézilabda Férfi BL, negyeddöntő, visszavágó, Barcelona- THW Kiel 11.45 Televíziós vásárlás 12.45 Kézilabda Férfi BL, negyeddöntő, visszavágó, MVM Veszprém-Vardar Szkopje 14.45 Labdarúgás BL-klasszikus 16.45 Labdarúgás Legendák mérkőzése, London, Anglia- Németország Mai helyzet Kézilabda Rewind - the handball show Harmadik félidő Labdarúgó-és kézilabda show-műsor, 1633 22.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 36. forduló, összefoglaló 23.00 Labdarúgás Holland bajnokság, 33. forduló, összefoglaló 19.15 19.30 20.00 Bűnrészesnek tartják 170 ezer ember megölésében 4.00 Fókusz© 4.05 Az uralkodónő© 17.00 Hetedhét 6.00 TV-SHOP 7.55 Domovina 5.15 Angol nyelvű hírek 6.00 Televíziós vásárlás 4.30 Pasik® 4.50 Aktív© Gyerekhíradó 6.35 Will és Grace® 8.25 Váratlan utazás © 5.25 Hazajáró Reklámfilm 5.00 Barátok közt® 5.10 Hungerő© 17.05 Póló 7.00 Will és Grace© 9.15 A hegyi doktor® 5.50 Száműzött magyar 9.00 Logan bosszúja © 5.30 TopShop 6.10 Red Carpet - Sztárok 17.15 Póló 7.25 Jóbarátok© 10.10 Család-barát irodalom© amerikai akciófilm 1998 5.55 Jó reggelt, skacok! ® testközelben © 17.25 Manó Benő és Lili 7.50 Jóbarátok© 11.40 Világörökség 6.20 Lélek Boulevard © 10.55 Erik, a viking © 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 Mokka© hercegnő apró 8.15 Az indíték© Portugáliában 6.50 Ridikül © angol vígjáték 1989 8.10 Fókusz® 9.25 Stahl konyhája © királysága 9.10 Kettős ügynök © 12.00 Déli harangszó 7.45 Világkikötő© 12.45 Csonthülye 2. 8.40 Magyarul Balóval 9.30 Babapercek © 17.35 Állatkerti sétány 64. 10.05 Szívek szállodája® 12.02 Híradó 8.35 Német nyelvű hírek- Csapás a múltból © 9.15 AsztroShow 9.40 Teleshop 17.50 Kalandozások 11.00 Amerikai 12.35 Időjárás-jelentés 8.50 Öt kontinens ameri kai-indiai-dél-afrikai 10.15 TopShop 10.45 Astro-Világ Andyvel mesterszakács © 12.45 Kult+® 9.15 Orosz nyelvű hírek vígjáték 2008 11.55 Street Kitchen ® 12.00 Tények Délben 18.05 Milo 11.55 CSI: A helyszínelők © 12.55 Két duci hölgy 9.25 Rúzs és selyem 14.40 Exférj újratöltve <3D 12.25 Story Extra® 12.25 Aktív© 18.10 Milo 12.55 CSI: A helyszínelők © 13.25 Bogyó visszatér © 9.55 Summa amerikai akció-vígjáték te 12.45 Éjjel-nappal 12.50 Paloma© 18.15 Milo 13.50 NCIS - Tengerészeti 14.20 Erdészház 10.20 Unitárius magazin 2010 о Budapest © 13.50 Walker, 18.20 Milo helyszínelők © Falkenauban © 10.45 Isten kezében © 16.50 Én, a robot© (Л 14.00 Farm© a texasi kopó© 18.30 Traktor Tom 14.50 NCIS - Tengerészeti 15.20 Halálbiztos 11.10 Angol nyelvű hírek amerikai-német akciófilm о 15.45 Isten áldjon, 14.50 Walker, 18.40 Traktor Tom helyszínelők © diagnózis © 11.25 Házasságból 2004 2 Esperanza! ® a texasi kopó© 18.55 Eperke legújabb 15.50 Castle© 16.10 Tappancs, elégséges © 19.00 Tekken© 16.55 Story Extra© 15.50 Szeretned kell! © kalandjai 16.45 Castle© a mesterdetektív © 13.00 Híradó japán-amerikai akciófilm 17.25 Fókusz© 16.55 Megtört szívek© 19.20 Pocoyo 17.50 Amerikai 17.00 Ridikül© 13.20 Médiaklikk 2010 18.00 RTL Klub Híradó 18.00 Tények 19.30 Pocoyo mesterszakács © 18.00 Híradó 13.40 Öt kontinens 20.40 Szemfényvesztők® 18.55 Farm® 19.20 Drágám, add az 19.40 Csűrcsavarosdi 18.40 Jim szerint a világ © 18.30 Időjárás-jelentés 14.20 Család-barát amerikai akciófilm 2013 20.00 Éjjel-nappal életed! © 20.05 Kicsi a bors, 19.05 Jim szerint a világ© 18.35 A hegyi doktor© 15.50 Roma Magazin R.: Louis Leterrier Budapest © 20.35 Jóban Rosszban © de erős © 19.35 Két pasi - meg egy 19.25 Maradj talpon!© 16.20 Domovina Sz.: Michael Caine, Dave 21.20 Barátok közt© 21.20 A Boume-csapda © 20.35 Családom és egyéb kicsi© 20.25 Kékfény® 16.55 Itthon vagy! Franco, Morgan Freeman, 21.55 Dr.Csont© 23.35 Red Carpet - Sztárok emberfajták © 20.05 Két pasi - meg egy 21.30 Hawaii Five-0 © 17.20 Tálentum© Mark Ruffalo, Woody 22.50 RTL Klub Híradó testközelben © 21.00 Én vagyok itt© kicsi © 22.15 Kenő© 17.55 Riksa Láz© Harrelson 23.20 Magyarul Balóval 23.45 Ügyféllista© 22.40 Zűrös szívügyek ® 20.35 Két pasi - meg egy 22.20 Magyar Krónika © 19.00 Hogy volt!? 22.45 Ca$h- A visszajáró© 0.00 Nyomtalanul© 0.50 Tények Este 23.30 AzA38Hajó kicsi© 22.55 Lang Lang-Egy 20.00 Üdítő© amerikai vígjáték 2010 1.05 Sztár Gokart© 1.40 Aktív© színpadán © 21.00 Lucifer© ragyogó fiatal álma 21.00 Híradó 1.00 Gyilkos folyó© 1.35 A zöld íjász© 2.00 Sportos 0.30 Római helyszínelők ­22.00 Ádám keresi Évát © 23.55 A zsaru szava® 21.30 Maradj talpon! © amerikai thriller 2011 2.30 Odaát© 2.10 Ezo.TV Árulkodó nyomok © 23.05 A dögös és a dög © 1.35 Nevelésügyi 22.30 Ridikül© 2.50 Erik, a viking© 3.10 Győzike© 3.10 Elit egység® 1.20 Én vagyok itt® 1.00 Négy esküvő© sorozat© 23.25 Család-barát angol vígjáték 1989 A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 21.55 Dr. Csont 21.20 A Boume-csapda 18.55 Eperke legújabb kalandjai 23.05 A dögös és a dög 23.55 A zsaru szava Óránként Híradó és idöjárasjelentés 9.15 Magyar gazda 9.40 Egy Perc Híradó 10.15 Kék bolygó 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Életkor 13.50 Egy Perc Híradó 14.15 Itthon vagy! 14.35 Egy Perc Híradó 15.15 Minden tudás 15.40 Egy Perc Hír­adó 16.15 Kék bolygó 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Magyar gazda RTL II* 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 Showder Klub ® 12.50 A szere­lem foglyai ® 13.45 A bosszú asz- szonya ® 14.40 Lucia - A sors ül­dözöttje © 15.35 Barátok közt ® 16.05 Hagyjál főzni! 17.05 Kung Fu Panda ® 17.30 Az élet csajos ol­dala ® 18.00 A narancsvidék © 19.00 A nagy svindli ® 20.00 Új csaj © 20.30 Hagyjál főzni! SUPER TV2MHH 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Ve­led is megtörténhet! ® 11.00 Csa­ládi Titkok © 12.05 Jóban Rossz­ban © 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmi­rigy 16.00 Aktív ® 16.30 Tények © 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben ® 17.10 Csapdába csalva ® 17.55 Gru 19.45 Édes élet © 21.00 Agyő, nagy Ő! © 23.30 Hitman - A bérgyilkos © 1.30 Jóban Rosszban © hírtvVHBHH 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Életvonal 11.30 Európai hír­adó 12.00 Híradó 12.30 Látótér 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Ve­títő © 14.01 Tomi, Érvin és az isko­la® 15.00 Híradó 15.30 Mi lett ve­le? 16.00 Panaszkönyv 17.00 Hír­adó 17.30 Hírvilág 18.00 Magyar- ország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda PILM maniaIHMHH 4.00- 5.00 Privát rocktörténet © 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-11.40 Pri­vátfilmek újratöltve© 12.00-13.00 Privátfilmek újratöltve ® 13.20 Pri­vátfilmek újratöltve ® 13.40 A For­ma 1 aranykora ® 15.50 Kihez menjek? © 17.25 Kihez menjek? ® 19.05 A Mindenttudó © 21.00 Kínai történet ® 23.30 Motel © 1.15 Rókavadászat © 3.00 Privát rocktörténet © atv аМНННННН 9.05 Fórum 10.25 KIPA 11.30 La­ci bácsi konyhája 11.55 ATV Hír­adó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Columbo: Holt tárgyak © 15.50 700-as klub © 16.20 Kőbánya Hír­adó 16.50 Világhíradó 17.05 Fó­rum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Idő­járás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Csati 22.35 Híradó - Este 9 14.45 Labdarúgás ТУРАРШыЯ 11.30 Ahoj, Séf! © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Fitt-térítők © 13,00 A Séf le­gyen veled © 13.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 14.00 Martha Stewart főzőiskolája @14.30 Két éhes tengerész ® 15.30 Rachel Khoo konyhája: Melbourne © 16.00 Séfek a pult mögött ® 16.30 Sweet boy © 17.00 Szafarikonyha © 17.30 Jamie és a szuperkaják © 18.30 Re­ceptdaráló© 11.25 Házasságból elégséges 9.45 Magazin 10.15 Magazin 10.45 Góóól! 12.55 Múlt és Jelen egy időben 13.30 OTP Bank Li­ga labdarúgó mérkőzés felvételről 15.25 Magazin 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Kézilab­da bajnokság - összefoglaló 17.20 Összefoglaló a nap eseményeiból 17.35 Férfi kézilabda mérkőzés 19.45 Összefoglaló a nap esemé­nyeiből 20.00 Sport7fő 21.05 Ösz- szefoglaló a nap eseményeiből HÍREK Vallott a láger őre

Next

/
Thumbnails
Contents