Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-07 / 107. szám
0 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 2016. MÁJUS 7., SZOMBAT A huszonöt évvel ezelőtti látogatás emlékére állították és Lovas Károly együtt mérték fel a kereszt állapotát, s egyeztették a szükséges teendőket Megújulhat apápai kereszt Különösen nagy érdeklődés övezte negyedszázaddal ezelőtt, 1991-ben II. János Pál pápa első magyar- országi látogatását. A katolikus egyházfőt akkor szolnoki pilóták szállították, s a látogatás emlékét pedig egy kereszt is őrzi a Körösi úti temetőben. Sziivási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu SZOLNOK Csakhogy ez az emlékmű az évtizedek során igencsak megkopott, a farészek jórészt elkorhadtak, a kőtalapzat mállik. Egy jótékony célú kezdeményezésnek köszönhetően viszont hamarosan újra régi fényében ragyoghat. A tervek szerint épp a egykori pápai látogatás huszonötödik évfordulóján fogják felavatni a megújult keresztet.- Évről évre minden nap sok száz ember halad el a kereszt mellett, de mostanáig senki sem vállalta fel, hogy az időjárás által alaposan megtépázott emlékművet felújíttassa - mondta el Lovas Károly, aki most alapítványán keresztül felkarolta ezt az ügyet. - Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen meglehetősen rossz állapotban van, megfelelő karbantartás, felújítás híján az évtizedek bizony nyomot hagytak rajta. Annak idején, 1991. augusztus 16-20. között járt először hazánkban az időközben szentté avatott II. János Pál pápa, akit a Szolnokon szolgálatot teljesítő honvédségi helikopter pilóták szállítottak. A látogatás emlékét őrzi ez a kereszt a megye- székhely temetőjében, melyet Szálai János és felesége állíttatott. Az egykori adományozók azonban időközben elhunytak, így a kereszt teljesen „gazdátlanná” vált. Most a Metropolitan-2000 Közhasznú Alapítvány - melynek kuratóriumi elnöke vagyok - egy jótékonysági akció keretében felújítja az emlékművet. Tevékenységi körünkbe elsősorban kulturális események szervezése, illetve a műemlékvédelem tartozik, ebbe a sorba pedig pontosan beleillik a tervezett akció. A tervünkkel megkerestük Máthé György katolikus esperes plébánost, aki szerencsére nagy örömmel fogadta a kezdeményezésünket. Az elmúlt hetekben egyeztettük vele a részleteket, így hamarosan kezdetét veheti az érdemi munka. Amint Lovas Károlytól megtudtuk, augusztus 20-án, az önkormányzat által szervezett városi ünnepségekhez csatlakozva szeretnék újra felavatni a megújult keresztet, addig azonban még nagyon sok a teendő. Első lépésként június 4-én egy jótékonysági hangversenyt szervez az alapítvány, melynek a Belvárosi Nagytemplom lesz a helyszíne. A befolyt összegből és egyéb adományokból ezt követően fogják felújítani a talapzatot és kicserélni a kereszt elkorhadt gerendáit, melynek költsége az előzetes számítások szerint mintegy három-négyszázezer forint lesz.- Nagy örömmel és köszönettel fogadtuk a kezdeményezést, hiszen különleges és fontos eseménynek állít emléket ez a kereszt - tudtuk meg Máthé Gyógy katolikus esperes plébánostól.- Az idők során valóban meglehetősen rossz állapotba került, időszerű tehát a felújítás. Nagyszabású koncerttel adakoznak A jótékonysági akció keretében szervezett koncertre június 4-én este nyolc órától kerül sor Szolnokon, a Belvárosi Nagytemplomban. Fellép Lőrincz Judit és Tóth Adrienn énekesek, Egyházi Géza musical enekes és a Szimfo- nik Harsona együttes. A belépőkből befolyt összeg mellett a szervezők számítanak a ЗА Takarékszövetkezetnél vezetett 69500156-11009278- as számlaszámra befizetett adományokra is. Ez esetben a megjegyzés rovatba a jóté- konykodók írják be: „II. János Pál pápa emlékmű". Az esetlegesen fennmaradó összeget a Belvárosi Nagytemlom javára ajánlották fel az akció kezdeményezői. HÍREK Már csak a térkövezés hiányzik MARTFŰ Finiséhez érkezett a Szolnoki úton a kerékpárútépítése. Papp Antal polgármester elmondta, a másfél kilométeres bicikliút alapja már elkészült, csak a térkövek lerakása maradt hátra. Ezzel folyamatosan haladnak a munkások, az elkészült szakaszokat át is adják a közlekedőknek. Szerződés szerint június végéig kell elkészülnie az egész beruházásnak, de várhatóan már a következő hónap közepén befejeződnek a munkálatok. J. Zs. Vizeskedtek az iskolások TÍSZAVÁRKÖNY A vízfogyasztást népszerűsítő Happy-he- tet tartottak az Endre Király Általános Iskolában, melynek célja az volt, hogy különféle programok, foglalkozások során felhívják a gyermekek figyelmét arra, hogy a különféle cukros üdítőkkel szemben mennyivel egészségesebb szomjoltó a víz. К. B. Korszerűsítik a járdát az út mellett SZAJOL Új, szélesebb járda épül a település Fő utcáján. A korszerűsítés 4 millió forintba kerül, ezt az összeget az önkormányzat saját költség- vetéséből biztosítja. A Fő utat tavaly újították fel, idénre maradt a mellette húzódó járda helyrehozatala. A mintegy 400 méteres szakasz hamarosan elkészül, úgy számolnak vele, a jövő héten már átadhatják. A következő járdakorszerűsítés a lámpás csomóponttól az iskoláig húzódó szakasz lenne, ha erre a források meglesznek, akkor még az idén elkezdik a munkát, ha nem, akkor jövőre mindenképpen szeretnék megcsinálni. T. A. Stand-tér Vendégünk: Jászladány Aktív-Zóna Családi Pontgyűjtő játék Esély Színpad Néző-TÉR május 7 ч ■ 11:00-19:00 „Menjünk a moziba be' 18:00 Sztárvendég: Oláh Gergő Társrendezvény: Európa Nap 11:00-22:00 Vendég: Hollandia II. Szolnoki Lengyel Kultúra Napok Kerámiafeliratokat szereltek fel RÁKŐCZIÚJFALU Új, égetett kerámiából készített felirat került néhány középületre. Papp János polgármester elmondta, az égetett kerámia betűket nemrégen szerelték fel az ingatlanokra, egészen konkrétan a faluházra, a polgármesteri hivatalra illetve a dr. Bozó József Egészségházra.- Ezek a feliratok idó'tállóak és a madarak sem tudják megrongálni őket. Ráadásul egységesebb képe lesz a község épületeinek - magyarázza a településvezető, hozzátéve, a jövőben ilyen feliratok kerülnek a patikára és a helyi óvodára is. A betűket már elkészítették, kiégették, már csak fel kell szerelni azokat. J. Zs. A Damiban két osztály érettségizik MARTFŰ Kétosztálynyi diák kezdte el a héten az érettségi vizsgaidőszakot az SZSZC Damjanich János Szakképző Iskolájában, Gimnáziumában és Kollégiumában. A Damiban egy klasszikus középiskolai és egy szakiskolások szakközépiskolája osztály tanulói adtak számot tudásukról. Informatikából többen emelt szinten érettségiznek, és van, aki angolból már tavaly emelt szintű vizsgát tett. Az érettségi június 4-től az emeltszintű, június 15-től a középszintű szóbeli vizsgákkal folytatódik. J. Zs. KŐTELEK Ács Eszter és Molnár Márta helyi alkotók fotóiból látható kiállítás A természet varázsa évszakokban címmel a művelődési házban.'A rendhagyó módon tálalt képek május 17-ig láthatók. Felvételünk a kiállítás egy részletét örökítette meg. Sz. Zs. Fotó: Mészáros Janos A jótékonysági akcióhoz ráadásul a temetői dolgozók is csatlakoznak, akik felajánlották, hogy szabadidejükben segítik munkájukkal az emlékmű újbóli felállítását. Jó érzés tudni, hogy manapság is számíthatunk ilyesfajta segítségre. Az összefogásnak köszönhetően néhány hónap alatt el készülhetnek tehát a terve zett munkák, s a kereszt is mét méltó módon őrizheti II János Pál pápa látogatásának emlékét.