Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-07 / 107. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 7., SZOMBAT Az én településem A város legidősebb asszonya 102 éves is elmúlt már Kossuth fája Földváron? Kossuth Lajos azt üzente, földvári tölgyfához köti lovát! - akár így is módosíthatnánk a híres toborzóéneket. Tény, a híres magyar valóban járt Ti- szaföldváron, 1849. március 15-én. Az is valós, hogy a városnak van egy tölgyfája, mely több mint százéves. Az viszont már nehezen hihető, hogy Kossuth éppen e fa alatt pihente ki fáradalmait. A kedves legenda a mai napig él a helyiek emlékezetében. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu TISZAFÖLDVAR - Ez az a fa! néz fel a terjedelmes kocsányos tölgyre Molnár Mihály (első kis képünkön). A hatalmas árnyékot adó, inkább széles mint magas tölgy uralja a Kossuth teret. Ha még mesélni is tudna...!- Akkor nyilván elmondaná, hogy milyen volt Kossuth Lajos lova! - állítja a férfi, aki szerint a „nagy” magyar pont ehhez a fához kötötte ki lovát. Legalábbis a mendemondák szerint.- Bár azt is hallottam, hogy ez lehetetlen, ugyanis a fát jóval később ültették, mint amikor Kossuth errefelé járt, sőt, már meg is halt ekkor Kossuth- gondolkodik hangosan a férfi. Nos, hiteles adatok szerint a téren álló kocsányos tölgy 1894- óta veti árnyékát. A fát közvetlenül a település első ártézi kútja mellé ültették, vélhetően a forradalmár halálának emlékére. A park nevét a közepén elhelyezkedő, 100 éves, Kossuth Lajost ábrázoló szoborról kapta. A fa és e műalkotás közvetlen környezetében található a református templom, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum, a polgármesteri hivatal és a híres Murvai Cukrászda is, mely több mint fél évszázada készíti, gyártja a finomságokat.- Nagyapám, Murvai György 1954-ben nyitotta a cukrászdát- meséli Murvai Katalin, a híres cukrászmester unokája. - Még a lábazatba is beleíratta az alapítás évszámát, azt minden ide betérő láthatja. Nagyapám cukrász volt, aki kiválóan ismerte szakmája minden csínját-bín- ját. Több sütemény receptje neki köszönhető, ilyen például az arany krémes. Melynek elkészítését az utóbbi évtizedekben igyekeztünk titokban tartani, megvédeni, de tanulóink, akik nálunk sajátították el a cukrász mesterséget, megjegyezték és tovább vitték a receptet, így már máshol is kóstolható a Kovács István kézbesítő mar huszonhat éve viszi ki a leveleket, többek között Székely Károlynénak is, aki kifejezetten kedveli Pista postást. Szerinte ő már ismeri a dörgést. A7Árt hmU hprmp . ' A mai napig az unokájával él Tiszaföldvár legidősebb lakosa Szőke Istvánná, Mariska néni, aki 1913. december 28-án született egy Törökszentmiklós melletti tanyán, Blaskovics Elemér uradalmában. Amikor kereken száz esztendős lett, mi is felköszöntöttük az idős asz- szonyt. Mariska néni elmesélte, bár kiment hozzá a bábaasszony, de valamiért nem tartotta fontosnak, hogy bejegyezze világra jöttét az anyakönyvbe. A szülei se nagyon igyekeztek, hogy ezt pótolják, így végül négy nap késéssel írták be a nevét. így lett tehát Mariska néninek két születésnapja is. Egy „igazi" és egy „hivatalos".- Négy napon keresztül minden esztendőben letagadhatok egy évet! - mondta humorral az idős asszony, aki láthanagyapa-féle sütemény. Annak idején cukrászdánk annyira népszerű és elismert volt, hogy még Szolnokról is ide jártak át egy-egy finom desszertért. Ma már rengeteg cukrászda nyílt a környéken... A házi készítésű, főzött fagyinknak és grillázsa- inknak viszont még ma is híre van, ezek receptjét és elkészítési módját „hét lakat alatt őrizzük” - mondja az unoka. A cukrászdában középkorú pár üldögél, hatalmas adag fagylaltot kanalazva.- Fantasztik! - mutatja ujjá- val is a férfi, amikor megkértóan élvezte a társaságunkat.- Régebben leültem egy kávé mellé, elszívtam közben egy cigarettát és felidéztem az elmúlt évtizedeket. De sok minden történt az elmúlt száz év alatt...! Az asszony elmesélte, három gyermeke született, férjével majdnem ötven évig éltek együtt.- Szép asszony voltam ám! - nézett ránk huncutul. - Négy kérőm is volt. a legutolsót 82 éves koromban kosaraztam ki. Képzeljék el, ideállított hozzám farmerben meg fehér zokniban, sportcipőben megkérni a kezem! Milyen dolog ez?! így kell kiöltözni?! - kérdezte méltatlankodva a város legidősebb lakosa, aki a mai napig unokájával él. dezzük, hogyan ízlik a desz- szert. Beszélgetésünk négy nyelven zajlik, kicsit németül, kicsit angolul, kevésbé magyarul, azonban a mutogatásban mindannyian igen erősek vagyunk. Günther és Maja (harmadik kis képünkön) már hatodik éve jár vissza Tiszaföld- várra a strandra. 1900 kilométert utaznak minden tavasszal azért, hogy csobbanjanak egy jót a termálvízben. Azt mondják, ott, ahol laknak, semmiféle fürdőhely nincsen, itt, Magyar- országon viszont több is van és megfizethető is. Ez a fagyi pedig kifejezetten ízlik nekik, a németek ugyanis csak ehetetlen vizes fagyit tudnak készíteni, meg sem közelíti minőségben az ittenit.- Áh, nincsen itt sok minden!- vélekedik városáról egy „őslakos”, Bíró Mihályné, aki 1947- ben itt született, méghozzá az Árvái János utcában. Ami nemrégen (újra) Zöldfa utca lett, az Árvái előtt is az volt ugyanis. Hogy miért volt e névcsere, fogalma sincsen az asszonynak.- És azt se kérdezze, ki volt Árvái János, mert nem tudom- előzi meg faggatózásunkat. A nyugdíjast így inkább arról kérdezzük, hogyan változott az elmúlt hatvan év alatt a város.- Túl sokat nem változott, nem fejlődött. Azaz... inkább visszafelé fejlődött, mert munkahelyek szűntek meg, emberek költöztek el innen. Na jó, a település bizonyos részei szépek lettek, ezt el kell ismerni. Hogy én voltam-e a földvári strandon? Talán kétszer életemben, soha nem szerettem a vizet... - árulja el Bíró Mihályné. A postás mindig kétszer csenget? Ha kell, háromszor is. Kovács István kézbesítő csengőjével végre odébb tessékeli az úttesten lustán heverésző kutyát.- Hasznos ez a csengő, de esetenként a pumpa még hasznosabb! - állítja a férfi, aki elmeséli, a szerszám önvédelmi eszköznek sem utolsó, a vicsorgó kutyák megfékezésére is kiváló. Neki nincsen gázspraye, de még ízletes kolbászfalatokat sem tart a zsebében, mint más kollégái, akik így akarják elterelni a csa- hosok figyelmét.- Tiszaföldvár hatalmas területen fekszik, nyolc postás dolgozik a városban, én már 26. esztendeje kerekezek nap mint nap ezen a környéken. Ismerek mindenkit, név szerint és látok is sok mindent - kacsint ránk István és ezt el is hisszük, hiszen a postás akár a családok bizalmasává is válhat. így van ezzel ő is, a közös kávézások, sütemé- nyezések alatt mindig értesül a legfontosabb pletykákról.- Oda voltam be- tegállományban egy hónapig, a helyiek alig várták, hogy visszajöjjek! Helló Béla! - kiállt át hirtelen a túloldalra, majd újra felénk fordul. - Tegezek mindenkit, csak né- hányan csókolomoznak, főleg a fiatalok, de azt nem szeretem, így inkább még a gyerekek is sziáznak - mondja a kézbesítő, aki ezek után egy arra járó asszonynak, Székely Károlynénak gyorsan át is ad egy „tértis” levelet. - Szeretjük Pistát, ő már ismeri a dörgést! - magyarázza Kossuth fáját a város védelem alá helyezte. a nő, miközben aláírja az aláír- nivalókat. A májusi napsütés a Brevik családot (középső kis képünkön) is arra biztatta, hogy útra keljenek, sétáljanak egy nagyot. A gyerekek mint az orgonasíp, úgy álldogálnak, üldögélnek a szülők mellett. Az ikrek szemmel láthatóan élvezik a babakocsizást.- Nem ikrek azok! - javít ki bennünket Polgár Andrea. - Több mint egy év van a két kislány között! Négy gyerekem van és nem, nem lesz már ötödik, eny- nyi pont elég! - állítja nevetve az édesanya. Párja, Sándor peronépítőként dolgozik a MÁV-nál, térköveznek, sínköveket raknak le ott, ahol éppen kell. Mostanság a Dunántúlra jár dolgozni, de rendszeresen hazajöhet jó pár napra.- Naponta kapok tízezer forintot ezzel a melóval, ugyan, Földváron hol kereshetnék eny- nyi pénzt? Valamit valamiért... - ingatja fejét az édesapa, aki minden nehézség ellenére úgy véli, boldogan él a családjával itt, Földváron, ahol szerinte sok minden van: motorostalálkozó, új buszpályaudvar, egy híres múzeum, finom pizza. Csak mozi nincsen. Pedig az nagyon is jó lenne.
