Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-30 / 125. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP A gyerekeket várták a Ligetbe A Tiszaligeti Turisz­tikai és Szabadidőközpont­ban rendezte meg a Váro­si Gyermeknapot tegnap a Szolnoki Gyermek és Ifjúsá­gi Közalapítvány. A progra­mok között együttesek fellé­pése, gyermekműsorok, be­mutatók, valamint sok-sok játék szerepelt. Az esemé­nyen készült képgalériát ke­resse a Szoljon.hu hírpor­tálon. Fotókiállítással emlékeztek JÁSZJÁKÓHALMA Májuson­ként 1991 óta minden év­ben megemlékezik a Hor­váth Péter Honismereti Szakkör a redemptióról és nyílik valamilyen kiállítás, mely a községhez kapcsoló­dik. Ilyen volt most a Bognár György fényképész képeiből nyílt bemutató a gazdakör­ben. A kilencven esztendős mester - aki Jászkiséren la­kik - akkoriban a jászberé­nyi Fényszöv vezetője volt és egyben a jákóhalmi fotó­szakkör vezetője. A korabe­li fotók főleg az óvodás és iskolás gyerekek fantáziá­ját mozgatták meg, aki sok, számukra már ismeretlen karaktert láthattak. T. A. Segítettek a térfigyelő felvételei SZOLNOK A Szolnoki Rendőr- kapitányság eljárást indított garázdaság vétség elköve­tésének megalapozott gya­núja miatt egy szolnoki la­kos ellen. A tizenkilenc éves fiatal férfi pénteken késő este, huszonhárom óra kö­rül a megyeszékhelyen, a Ti- szaparti sétányon szóváltást követően bántalmazott két fiatalt. A rendőrök a térfigye­lő kamerarendszer felvéte­le és a jó személyleírás se­gítségével még az éjszaka folyamán a település egyik utcáján elfogták a keresett férfit. A nyomozók gyanúsí­tottként kihallgatták a jog­sértőt, tájékoztatta lapun­kat a rendőrség. E. Cs. 2016. MÁJUS 30., HÉTFŐ SZOLNOK Mozgató Er(d)ő címmel rendezte meg tegnap a civil szerveze­tek és egyesületek családi napját a Nefag Zrt. a Széchenyi Ökoturiszti­kai Parkerdőben. A sok mozgással és játékokban bővelkedő programok közül kiemelkedett a hulahoppkarika-átbújás hivatalos magyar Guin- ness-rekord-kísérlete. A képgalériát keresse a szoljon.hu hírportálon. A cég Fegyverneken is keresi a lehetőséget az önkormányzattal Aláírásgyűjtés a díj miatt Jókora felháborodást váltott ki Fegyverneken az, hogy a lako­soktól a Tiszamenti Regioná­lis Vízművek 5390 forintot kí­ván beszedni szennyvízbekö­tési díj címén. A lakosság nem érti, miért kell fizetnie azért, amit sokak véleménye szerint nem végzett el a társaság, a rákötéseket nem a cég végez­te, már működő hálózatot vett át februárban. Száztíz aláírás gyűlt össze, amit elküldték a fogyasztóvédelemhez. Tóth András ujneplap@ujneplap.hu FEGYVERNEK - Úgy vélem, jog­szerűtlen a díj beszedése - mondta egy nevét nem adó for­rásunk az 5390 forintos csekkel kapcsolatban. - A cég kész há­lózatot vett át, ezek tehát nem lehetnek új rákötések. Mit néz­nek meg a már betemetett háló­zaton? - firtatta. Mellékelte meg­jegyzéséhez a cég üzletszabály­zatát is, miszerint a rácsatlako­zást a víziközmű-szolgáltató lát­ja el, a díjtétel az alapdíjból és a kiszállási díjból tevődik ösz­sze. Vagyis szerinte lenne lehe­tőség méltányosan számlázni a kiszállást. Egy másik panaszos szerint nem is túl távoli, hanem helyi dolgozók mennek ki egy időben több portához is, ezért úgy véli, méltánytalan az egyenként be­szedett kiszállási díj. Egy másik helybeli így fogal­maz: „A TRV kész csatornahá­lózatot vett át, majd 2000 elké­szült végponttal. Ezzel szem­ben a TRV bekötési díjként akarja beszedni az 5390 forin­tot. Semmilyen pénzébe nem került a TRV-nek a fegyverne- ki beruházás. Uniós pénzből a helyi önkormányzat kivitelez- tette külsős céggel. A TRV in­gyen kapott egy egész város- nyi hálózatot. A környező tele­pülések szennyvízdíjához ké­pest pedig a fegyvernemek­nek több mint kétszer akkora szennyvízdíjat akar majd ki­számlázni! Az 5390 forintos tételhez szerintünk semmi­lyen jogalapja nincs, a szenny­vízdíjhoz pedig tisztességte­len a díjszabása. így aztán jó pár aláírással született bead­vány a fogyasztóvédelemhez, és a Gazdasági Versenyhiva­talhoz is kivizsgálásért.” A lakosok sokalják a kiszám­lázandó víz- és szennyvízdíj költségét is, ami a város ese­tében ideiglenesen összesen 1080 forint. Úgy tudjuk, az ön- kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a ké­sőbbiekben kisebb legyen az átmeneti összeg, tárgyalásokat folytat ennek érdekében. Mint a helyhatóságtól megtudtuk, a magas átmeneti szennyvíz­díj ügyében megkeresték már az árszabályozó hatóságot és a szolgáltatót is. A megyei kormányhivatal úgy reagált, az ügyben érintett lakosok összegyűjtött aláírása és a panaszbeadvány megérke­zett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Műsza­ki Engedélyezési és Fogyasztó- védelmi Főosztályra. A panasz kivizsgálása folyamatban van. A TRV szerint jogosan számláztak Milyen jogcímen számlázott ki 5390 forint a TRV. illetve lehet­séges lenne-e méltányosán ke­zelni a kiszállási dijat? - tet­te fel lapunk a kérdést a szol­gáltatónak. Ezt a választ kap­tuk: „Fegyverneken 2014. de­cember 14 tol csatlakozhatnak a háztartások a szennyvízháló­zatra, ugyanis ekkor indult el a szennyvízberuházás próbaüze­me. A műszaki átadást követő­en a Tiszamenti Regionális Víz­müvek Zrt. 2016. február 1-tól kezdte meg az elkészült szenny­vízhálózat es -telep üzemelteté­sét, illetve a fogyasztók felé tör­ténő szolgaltatast. melynek elő­feltétele volt a szerződés meg kötése Fegyvernek önkormány­zatával. A lakosoknak, illetve a közüle- teknek sem kellett 2016. február 1-jéig dijat fizetni a szennyvíz el­vezetéséért és a telepen történő ártalmatlanításért. A próbaüzem alatti időszakban nem jött. nem is jöhetett létre az üzemeltető és a fogyasztó között szerződés jog­viszony. A fegyverneki ingatlano­kat az elmúlt hetekben épp azért kereste fel a társaság munkatár­sa, hogy a szerződéseket meg tudja kötni, ellenőrizze a ráköté­sek megtörténtét, azok szabá­lyosságát és a szennyvízhálózat üzemeltethetőségét. Ekkor került sor a vízmérő órák leolvasására is, melynek értéke lesz a szenny­vízszolgáltatás számlázásának kezdő pontja. Ennek a fogyasztó által is aláírt jegyzőkönyvben rög­zített átvételnek, üzletszabályzat­ban meghatározott diját számláz­ta most ki a TRV Zrt." Mint Írtak, Fegyvernekhez hason­lóan a környező településeken is ki lett számlázva e díj. „Néhány esetben azonban ezt a díjat az önkormányzat, illetve a társulat át tudta vállalni a fo­gyasztóktól. melynek köszönhe­tően csökkenteni tudták a lako­sok és vállalkozások terheit. A Ti­szamenti Regionális Vízmüvek Zrt. Fegyverneken is keresi ennek lehetőségét az önkormányzattal." Egymástól tanulnak a legtöbbet TÖRÖKSZENTMIKIÓS Jó hangula­tú tapasztalatcserén vett részt a minap a Törökszentmiklósi Cu­korbetegekért Egyesület. A hat­vannál több tag mintegy fele ült buszra, hogy Tiszaújvárosba lá­togassanak a sorstársakhoz. A beszélgetések kapcsán sok új ismeretanyagot szereztek a be­tegségükkel kapcsolatban.- Egymástól néha többet ta­nulunk, mint a szakirodalom­ból - hangsúlyozta Búzás Sán- dorné vezető. A miklósiak meg­tekintették a diósgyőri várat is, hiszen a séta nagyon fontos szá­mukra. Az egyesület egy évben négyszer megy el tapasztalat- cserére, és ők is fogadnak ven­dégeket. Hamarosan közös prog­ramon vesznek,részt a szolnoki és tiszaföldvári cukorbetegekkel a helyi strandon, ahol a vízitor­na jelentőségét igyekeznek tu­datosítani a betegekben. Egy pá­lyázat révén ugyancsak a városi strandon életmód tábort tervez­nek, már az ötödik alkalommal.- Aktívan és fegyelmezetten kell élni, ezekhez szolgálnak se­gítséggel a találkozók, táborok - húzta alá a vezető. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a táplálkozási szokások megváltoztatására is, a váro­si programokon rendszeresen népszerűsítik az egészséges éte­leket, többek között a tönköly- búzából helyszínen sütött csö- rögefánkjukat. T. A. SZOLNOK A Szolnoki Református Egyházközség presbitériuma szombaton rendezte a Szege­di Kis Istvántól Csekey Istvánig - a Szolnoki Református Gyülekezet születése és újjászervezése című emléknapját és templomkertavató ünnepségét. Képünk a programban szereplő Praetorius Kamarakórus koncertjén a közreműködőkről készült. Rongált, mert kávé helyett vizet kapott TORÖKSZENTMIKLÓS A Szolno­ki Járásbíróság jogerős ítéleté­vel rongálás vétsége miatt 1 évi próbára bocsátotta azt a 60 éves, büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki Törökszentmiklóson megrongált egy italautomatát. A vádlott a gépből egy pohárnyi for­ró kávét kívánt vásárolni. A szük­séges pénzérméket bedobta, mi­re az automata csupán egy pohár forró vizet adott ki. A férfi erre dühös lett, és mérgében a vizet a készülék pénzbedobó-nyílásába öntötte, melynek hatására a gép érmeosztályozó egysége tönkre­ment. A vádlott ezzel az italauto­mata tulajdonosának közel 200 ezer forint kárt okozott. M. G. к Református 1 emléknap

Next

/
Thumbnails
Contents