Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-26 / 122. szám

2016. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 SZOLNOK Földesné Marikának a hobbija és kedvence a kertje. A virágok közül különö­sen a rózsákat szereti, amelyekből negyvenkilencféle tő illatozik az udvarán. Ritkának számít az osztrák fürtös rózsája, valamint a képünkön látható, szintén külföldi álomró- zsabokra és a még decemberben is nyíló virágja. Jókora összegért, de az Amazonasnál is nyaralhatnánk Vakáció dzsungelben Akart Ön már cápákat figyel­ni az óceánon egy kis ha­lászhajóról? Vagy tervezte már, hogy az Északi-sarkon tölt el néhány napot a nyári vakáció idején? Valószínűleg nem, pedig ma már egy ilyen utat is bármikor megszer­veznek bárkinek, akár a me­gyében is. Igaz, ha ilyen tú­rára vágyunk, a szokásosnál kissé mélyebben kell a zse­bünkbe nyúlnunk. Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Az emberek több­sége azért ma is a hagyományos úti célokat keresi a nyaralásá­hoz. Ez volt a válasz a megyebe­li és Dél-Pest megyei utazásszer­vezőknek feltett kérdésünkre, mi­szerint a térségünkben élők mi­lyen vakációk után érdeklődnek leginkább. Tunézia, Egyiptom, Görögország ma is nagyon nép­szerű, de a városlátogatások iránt sem csökkent az érdeklődés. A klasszikus fővárosok, London, Ró­ma vagy éppen Párizs mit sem ve­szítettek az érdeklődésből. Annyi egyébként megfigyelhető, hogy júniusra sokan kerestek dél-fran­ciaországi célpontokat, ami nyil­vánvalóan összefügg azzal, hogy a magyar válogatott több évtized­nyi szünet után most kijutott a labdarúgó-Európa-bajnokságra.- Hogy van-e igény az extré- mebb utazások iránt? - vissz­hangozta kérdésünket az egyik utazási iroda kolléganő­je. - Nos, ez attól is függ, hogy ki mit tart különlegesnek. Mint megtudtuk, olyan ké­rés már érkezett hozzájuk, hogy az egyiptomi piramisok­nál is szétnézhessenek a vaká­ciójuk során az utasok, de ez nem számít nagyon különle­ges dolognak. Az Egyiptomba vezetett egyes utak egy része amúgy is tartalmaz ilyesmit.- Evekkel ezelőtt viszont egy elég meghökkentő kéréssel for­dult hozzánk egy érdeklődő - folytatta az iroda munkatársa. - Egy családfő azzal a tényleg nem mindennapi kéréssel kere­sett meg minket, hogy az Ama­zonas mentén szeretne egy csa­ládi túrát. Méghozzá olyat, ahol tényleg az őserdő közepén kell­jen élniük egy ideig, de lehető­ség legyen arra is, hogy az óce­ánon cápák között is hajózhas­sanak. Nagyon elszántnak mu­tatkozott az apuka, úgyhogy felmértük neki a lehetőségeket. Egy ilyen út technikailag ugyanúgy megszervezhető lett volna, mint a Föld legtöbb pont­jára, tudtuk meg. Egy párizsi át­szállással repülőn lehetett volna eljutni Dél-Amerikába, onnan to­vább egy kisgéppel egy parányi repülőtérre, amely már a dzsun­gel szélén lett volna. Szállás is lett volna egy parányi faluban az őserdő közepén, a hazauta­zás előtt pedig eljuttatták volna a családot az óceánhoz, hogy a cápamegfigyelés se maradjon ki.- A kalandból azonban még­sem lett semmi - hallottuk a hírt. - A milliós nagyságrendű útiköltség ugyanis végül elret­tentette az érdeklődő családot. A szolnoki Varga Gabriella ismeretségi körében is majd­nem mindenki a turizmus te­rületén dolgozik. Egyikük me­sélte, hogy egy különleges esetről is hallott, egy utazási irodában ugyanis például az Északi-sarkra is kínáltak utat.- Ha jól emlékszem, egy oroszországi kikötővárosig kel­lett volna utazni az érdeklődők­nek, zömmel vonattal, onnan pe­dig tovább egy atomjégtörővel. A zord körülményeket Földünk legészakibb pontján néhány na­pig élvezhették volna az utasok, s ezért személyenként több mint hétmillió forintot kellett volna fi­zetni. Amennyire rémlik, nem volt túl sok jelentkező erre a fa­gyos kirándulásra - tette hozzá. Megyénkből a nagyvilágba Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ből az országon belül autóval pár óra alatt minden turisztika­ilag jelentős térségbe eljutha­tunk, de fél napon belül az Adri­ai-tengernél lehetünk Horvátor­szág, Szlovénia és Olaszország egy részén is. Távolabb is mehe­tünk kocsival, de akkor már je­lentősen nő a menetidő. A hosz- szú távú utakon a repülő lehet alternatíva, Szolnokról a pesti egy, a debreceni reptér nagyjá­ból két órán belül elérhető. Ilyen­kor az utazásba persze a gép felszállása előtti plusz időt is bele kell számolnunk, ami a be­jelentkezéshez szükséges. T 7" utatók számtalanszor bebizonyították, hogy a humor bámula- tos hatással van az ember testi-lelki egészségére. A humor ké- X V^tes gyógyítani, serkentően hat az immunrendszerre, sőt, ha jól belegondolunk: nevetés közben még testmozgást is végzünk, amely (valljuk be) sokkal kellemesebb, mint bármilyen más fárasztó edzés. Gyermekeim tanóráin fontos és rendszeres szerepet kap a humor és a vicc. Először furcsállottam, hogyan és miért kapcsolódik Mó­ricka a matekórához, de hamar rájöttem a megoldásra. Egyrészt az áldásos komédia oldja a gyerekek feszültségét, de a lankadó figye­lem is új erőre kap egy-egy po­én után. A nevetésben nem csu­pán örömüket lelik a kicsik (és mi, felnőttek is), hanem agresz- szivitást is „lecsapolhatnak” ez­zel. A ragadós tréfa jó annak, aki meséli, de jó annak is, aki hallgatja. Ezért válhatott a tanórák egyik fontos elemévé a közösségformáló humor, ami még az ér­telmet, a szókincset is csiszolja eredeti módon. így válhat a néha unalmas iskola lean, a szőke nők vagy a rendőrök „segítségével” a mindennapok legszórakoztatóbb intézményévé. Melyre aztán még sok-sok év múlva is mosolyogva emlékezhetnek vissza gyerekeink, ha úgy érzik, életük éppen akkor rohan a zsákutca mélye felé. Szó­val, kacagni jó, sőt, fontos. Ahogy Hedwig Courths-Mahler írónő fo­galmaz, a humorérzék, a nevetés nem más, mint „mentőöv az élet hullámain". És ha ez a nevetés éppen matekórán történik, hát még jobb: a „legfélelmetesebb” tantárgy így válhat a legkedvesebbé. Apropó, ismerik azt a jeanos viccet, amikor az úr dühösen kérdezi: - Most maga a hülye vagy én? Erre Jean: - Ön nem áll olyan ember hírében, aki idiótákat alkalmazna... Zabot és kukoricát vetettek a községben TISZASAS Több hektáron gaz­dálkodik a község. Mivel ebben az esztendőben többféle jószágot vásárolt az önkormányzat, így idén kuko­ricát és zabot vetettek, neveze­tesen ezen állatok etetése cél­jából. Tovább folytatódik ugyan­akkor a kistelepülésen az energianövények termeszté­se is, melyekkel a középüle­teket fűtik immáron évek óta. Tiszasas még évekkel koráb­ban, egészen pontosan 2012- ben kezdett próbaképpen az energianád ültetésébe, a cél­ból, hogy a gázfűtést kivált­sák a nádfűtéssel. A település közfoglalkozta­tottjai a közkonyhára is ter­melnek zöldségféléket: egy hektáron káposztát, egy hek­táron pedig burgonyát. A tiszazugi kisközségben egyébként jelenleg összesen harmincöt közmunkás dolgo­zik. J. Zs. Két népdalkor is képviselte a falut JÁSZSÁG Abasáron 22. alka­lommal rendezték meg a nagy­szabású katona- és bordalfesz­tivált, ez alkalommal is több mint 80 csoporttal 15 megyé­ből. A Jászság hagyományo­san jelen van a térben sem tá­voli helyszíntől, ahol fellépett a jászapáti, a jászszentandrási, a jászdózsai népdalkor, Jász­jákóhalmát pedig két csoport is képviselte: a 44 éves Közsé­gi Népdalkor Kövér István ve­zetésével, akik már több mint egy évtizede visszajárnak és a nemrégiben alakult Községi Népdalkor Egyesület Fodor Dé­nes vezetésével, akik viszont első alkalommal vettek részt az eseményen. T. A. Rekordkísérletre készülnek vasárnap SZOLNOK Különleges rekordkí­sérlet lesz a fő attrakciója a civil szervezetek együttműködésével megvalósuló Mozgató Er(d)ő el­nevezésű családi életmódnap­nak, melyet vasárnap délelőtt ki­lenc órától tartanak a NEFAG Zrt. Széchenyi Ökoturisztikai Par­kerdejében. A Vakok és Gyen- génlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete a hulahopp- karika-átbújás hivatalos ma­gyar Guinness-rekord-kísérleté- vel szeretné felhívni a figyelmet a látássérültekre. A Szolnoki Közalkalma­zott Természetbarátok Turista Egyesülete gyalogos kalandtú­rára hívja a rendezvényre ki­látogatókat, az Auriga ÉRTE, Ejtőernyősök Szolnoki Szer­vezete erdei futóversennyel, a GÖRDÖGÖK SE labirintus tá­jékozódási versennyel készül, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Család, Esélyteremtési és Ön­kéntes Ház családbarát és érzé- kenyítő foglalkozásokat tart, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület kö­zös futással hívja fel a figyelmet a fogyatékkal élő emberekre. Az eseményt támogató Ama­deus Rádió gyermekszépségver- seny-díjátadót tart a helyszínen. Emellett számos más program is gondoskodik kicsik-nagyok szó­rakozásáról az ejtőernyő-hajto­gatástól a haditechnikai bemu­tatóig, a látvány-faesztergálástól az ügyességi játékokig. К. B. Megkérdeztük: Melyik volt a legérdekesebb utazása? Libor Zsuzsanna, Török­szentmiklósi - A legemléke­zetesebb az volt, amikora ba­rátnőimmel Firenzében töltöt­tünk pár napot tavaly nyáron. Megbeszéltük, ha jól sikerül az érettségi, akkor elutazunk. Végül mindannyian a kinti tar­tózkodásunk alatt tudtuk meg, hogy felvettek arra az egyetem­re, amelyre menni szerettünk volna. Egy koccintással meg is ünnepeltük a jó hírt. Majoros István, Szolnok:- Amikor két éve Korfun vol­tam, az nagyon emlékeze­tes volt, ugyanis fél évig dol­goztam kint mint felszol­gáló. A jó idő, a barátok, mind-mind olyan élmények voltak, melyek egész életem­ben meghatározóak marad­nak. Ezen kívül itt próbáltam ki először a búvárkodást. Nagy élmény volt, amikor egy halrajban úsztunk át. Járomi Lajosné, Jászbe­rény: - Évekkel ezelőtt több­ször jártunk az egyik fürdő­ben. Az egy emlékezetes ki­rándulás, nyaralás volt szá­momra. A fürdőt egyaránt meglátogattuk a családdal, illetve volt olyan is, hogy a barátnőkkel töltöttünk né­hány napot ott. Mindig jó volt a társaság, a közösség, és kellemes kikapcsolódást jelentett a strandolás. Molnár Julianna, Karcag:- Azt az erdélyi kirándulást, körutazást mondanám, amit az akkori munkahelyem szer­vezett. A csodálatos, fennsé- ges hegyek teljesen elvarázsol­tak abban a térségben, de na­gyon tetszett a Gyilkos-tó, de a parajdi sóbánya is félelme­tes és csodálatos volt egyszer­re. Azóta sok szép helyen jár­tam már, de Erdély örök em­lék marad. Móricka a matekóráni Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu Eredeti módon csiszolja a szókincset is.

Next

/
Thumbnails
Contents