Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-19 / 116. szám

2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g 1946. május 19-én avatták fel Szolnok újjáépített közúti Tisza-hídját Hetven éve adták át az átkelőt Ilyen volt az 1946. május 19-én átadott Tisza-híd Szolnoknál. Az útpálya fából készült, a gerendák között át lehetett látni. SZOLNOK Megyeszékhelyünk a „hidak városa”! Ezt bizton állít­hatjuk, hiszen napjainkban 11 karcsú szerkezet ível át a Tiszán és a Zagyván. A legismertebb a belvárosi Tisza-híd, amely egy évszázados átkelőhely utódja. De ki gondolná, hogy az itt épített vashidak története összekapcso­lódik fővárosi rokonaival? Pedig így van! Hiszen a legelső állandó szerkezet a budapesti Ferenc Jó­zsef (Szabadság-híd) szakasztott mása volt, turulmadarak nélkül; a hetven éve átadott híd pedig a Kossuth-híd néven ismertté vált átkelő terveinek a felhasználásá­val készült el. Hetven évvel ezelőtt az ország a háború elmúltával az újjáépítés lázában égett. Gyárakat, üzeme­ket, sínpályákat kellett helyreál­lítani és természetesen a felrob­bantott hidakat. A főváros vala­mennyi dunai átkelőjének a ron­csa torzóként meredt az ég felé. A közlekedés megindítását sür­gette a két városrész között az ország vezetése és az itt állomá­sozó szovjet hadsereg is! A kato­naságnak égető szüksége volt a hidakra, hiszen egyik legfonto­sabb utánpótlási vonaluk haladt itt a megszállt Németország felé. Ezért készült el rekordgyorsa­sággal a Duna felett egy fél állan­dónak nevezett szerkezet, a Kos­suth tér és a Batthyány tér kö­zött. A főváros elkészült „Kos- suth-hídját” 1946. január 18-án adták át a forgalomnak Tildy Zoltán köztársasági elnök és Ge­ro Ernő közlekedésügyi minisz­ter jelenlétében. Az utóbbi sze­mély azután egyre több hídava- táson tette tiszteletét így kiérde­melte a „Gerő a hídverő” mellék­nevet. Számunkra talán érdeke­sebb az egész történetből, hogy a tervezők között szerepelt Dr. Mistéth Endre neve is. De térjünk vissza Szolnokra, hogy megértsük a kapcsolatot a két híd között. A megyeszék­hely gyönyörű Ferenc József híd­ja a Tisza folyón 1944. október 24-től, (amikor „német alapos­sággal” felrobbantották), hasz­nálhatatlan volt. Sajnos szó sze­rint kell értenünk, mert a felső szerkezet olyan súlyosan meg­sérült, hogy nem lehetett hely­rehozni. A közlekedés helyre- állítására a szovjetek először a Művészteleppel szemben, majd a Tisza-szálló előtt pontonhidat állítottak fel. 1945 júliusában el­kezdték szétszedni a híd roncsa­it és dereglyékkel a partra szál­lították. A munkálatok gyorsan haladtak majd két hónap múl­va megindult az új híd építése is. Ugyanis a két pillér nem sé­rült meg, ezért csak a vasszerke­zetet kellett pótolni. Itt merül fel ismét Dr. Mistéth Endre neve. A szolnoki Tisza-híd tervező csa­patában ő is szerepelt Dr. Meny­hárt Istvánnal együtt. A terve­zők ugyanis felfigyeltek egy kü­lönös véletlenre, a Kossuth-híd középső három nyílását alko­tó rácsos vasszerkezet, tökéle­tesen illeszkedik a szolnoki híd pilléreihez. így sikerült a terve­ket felhasználni a szolnoki híd építéséhez. A híd középső 80 m-es nyílása a Kossuth-híd kö­zépső méretével azonos, trapéz alakú rácsos csőszelvényből ké­szült szerkezet volt. A módosítás csupán annyiban állt, hogy a két szélső 50 m-es rész nem érte el a partot. Ezt mindkét oldalon ki­egészítették egy-egy 5 m-es vas­beton résszel. A pillérekre pe­dig, hogy a hajók is el tudjanak haladni, vasból készült magasí­tást szereltek fel. A pályaszéles­ség 6 m, mindkét oldalon egy méteres gyalogjárdával. A pá­lyaborítás keményfából készült. A hídépítés megfeszített tem­póban folyt, ezer ember dolgo­zott, megállás nélkül. Dr. Ko­vács Kálmán főispán felhívásá­ra még a szomszédos megyék­ből is érkezett segítség. Az épí­tési munkálatok közben ugyan­is óriási tragédia történt! Febru­árban a jeges ár szétszakította a pontonhidat, és attól kezdve a forgalom három kompon bonyo­lódott le. Az emberfeletti munka azután meghozta gyümölcsét: a híd elkészült. 1946. május 19-én került sor az avatási ünnepség­re. Megjelent Tildy Zoltán köz- társasági elnök és Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter is. A szolnoki „Kossuth-híd” még legalább másfél évtizedig szol­gálta a megyeszékhely közleke­dését. Legtöbb probléma a fából készült pályával volt, mivel a ré­sek között letekintve az ember a rohanó vizet látta. Kerékpárral átkerekezni sem volt kellemes! Egy ismerősöm mesélte: amikor átbicikliztek, annyira pattogott a járművük, hogy felesége ke­zéről leesett a gyűrű és azonnal elmerült a folyóban. 1956-ban az átvonuló szovjet harckocsik és páncélos járművek súlyosan megrongálták a hidat is. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az illetékes szervek ezután egy­re többször hangoztatták a szer­kezet megromlott állapotát, ami hozzájárult az 1963-as újabb hídavatáshoz. Szikszai Mihály PIACI ÁRAK TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 36-40 35-40 Alma Ft/kg 170-380 160-400 Sárgarépa Ft/kg 220-300 200-280 Burgonya Ft/kg 150-200 170-200 Karalábé Ft/db 100 110 Gomba Ft/kg 720-800 820 Paradicsom Ft/kg 540-650 530-660 Paprika Ft/kg 850-980 950 Citrom Ft/kg 700-770 790 Káposzta Ft/kg 200-260 200-250 Zeller Ft/db 180 200 Zöldség Ft/kg 380-440 400-500 Banán Ft/kg 400-450 460 Retek Ft/CS 60-70 80 Szőlő Ft/kg 620-800 600-750 Kivi Ft/kg 280-300 300 Narancs Ft/kg 260-300 250-280 Eper Ft/kg 800-1500 1800 Sóska Ft/cs 150 200 RECEPT Edes-savanyú sertésborda ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Városmajor gyógyszertár (Városmajor út 55.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 574 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 centimé­ter, duzzasztott, a vízhőfok 17 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 171 centiméter, áradó, Szol­noknál 131 centiméter, áradó, a víz 16,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 203 centiméter, alig változó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál 225 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékoz­tatása szerint a 4-es, 31-es út egyes szakaszain, Törökszent- miklós, mezőtúr, Tiszafüred, Ti- szaigar, Tiszaörs, Jászberény, Karcag, Martfű, Rákóczifal- va, Kunszentmárton belterüle­tén kell ellenőrzésre számítani­uk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoz­tatási jogát a rendőrség fenn­tartja. Részletes megyei traf- fipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Végül is minden csupán rögtönzés.” (Charlie Chaplin, színész) HOZZÁVALÓK 1 kg sertéskaraj, 1 csipet só, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fok­hagyma, 1 ek. napraforgóolaj, 4 ek. lime-lé, 1 dl ananászlé, 2 ek. szójaszósz, 2 ek. méz, 1 ek. reszelt gyömbér, 4 ek. paradi­csompüré. ELKÉSZÍTÉS A sertéskarajt felszeleteljük, megmossuk. Egy fazékba vizet öntünk, hozzáadunk a sót, felfor­raljuk, és beletesszük a felszele­telt húst. Kb. 20 percig főzzük, majd leszűrjük. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk. Az előbbit felaprítjuk, az utóbbit fokhagymanyomón átnyomjuk. Egy serpenyőben a napraforgó- olajat felforrósítjuk, és üveges­re pároljuk rajta a kétféle hagy­mát. Hozzáöntjük a lime- és az ananászlevet. Hozzáadjuk a szójaszószt, a mézet, a reszelt gyömbért és a paradicsompü­rét. Állandó keverés mellett kb. 10 percig főzzük, amíg a masz- sza be nem sűrűsödik. Az édes thai csiliszószt is hozzákeverjük. A páccal megkenjük a hússzele­tek mindkét oldalát, majd azokat egy tálba tesszük, lefedjük, és egy éjszakára a hűtőbe helyez­zük. Másnap forró olajon vagy grillen, közepes hőfokon kb. 15 percig sütjük a húsokat. Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói 7 levelet 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Az X-Men visszatér a moziba! SZOLNOK CINEMA CITY: Ameri­ka Kapitány: Polgárháború (16) 13.30. Amerika Kapitány: Polgár- háború (16) 3D 16.30,19.40. Anyák napja (12) 19.30. A dzsungel köny­ve (6) 3D 15.30. Angry Birds - A film 3D (6) 14.00, 18.15. Ang­ry Birds - A film (6) 16.10. Rossz szomszédság 2. (16) 17.40, 20.15. TISZAPART MOZI: Ida (12) 16.00. KREAKTÍV filmklub; Angry Birds- A film 3D (6) 16.30. Angyal István- Tűzoltó utca 1956 (12) 17.00. '56- ra emlékezünk - ingyenes vetítés; Lánykirály (12) 18.00. A szerelem gyerekkel jön (12) 18.15. Rossz szomszédság 2 (16) 19.00. Kivég­zési parancs (16) 20.00. Beépített tudat (16) 20.15. X-Men - Apoka­lipszis 3D (12) 21.00. SZÍNHÁZ SZOLNQK A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZBAN ma 9 óra 30 perctől és 11 órától a Varázskendő című gyermek- előadást tekinthetik meg, majd 19 órától a Svejk, a derék katona (Hegedűs-bér­let) című darabot tekinthetik meg. PALACSINTAFESZTIVÁL SZOLNOK Május 20-22. között ren­dezik mega Palacsinta Fesztivált a NEFAG JÁTSZÓTÉREN. Pénteken 16 órától a Csizmás kandúr című interak­tív mesejátékot nézhetik meg a Szol­noki Szigligeti Színház művészeinek tolmácsolásában a gyerekek, majd 17 órától jótékonysági palacsintasü­tés veszi kezdetét 19 óráig. Fél hat­tól operett egyveleget hallhatnak Ker­tész Marcella, Harna Péter és Lugosi Claudia előadásában, 18 órakor pe­dig családi ügyességi versenyek kez­dődnek. Este kilenc órától a Black II Black, majd a RetroZóna lép színpad­ra. Szombaton 10 órától a Kolompos együttes ad koncertet, majd 11 órá­tól családi ügyességi játékok kezdőd­nek. Délután négy órakor Halász Judit ad koncertet, 19 órától a Dumaszín­ház művésze Janklovics Péter lép fel, őt követi 21 órától a TNT zenekar élő koncertje, majd 23 órától Dj Domini- que-al utcabál kezdődik. Vasárnap délelőtt 10 órakor a Szolnoki Szim­fonikus Zenekar ad koncertet, ahól rajzfilmslágerek zenéi csendülnek fel, majd 11 órától hangszerbemutatót tartanak, 16 órától a Kaláka együttes zenél, 19 órakor Aranyosi Péter humo­rista áll színpadra, 21 órától pedig a Magna Cum Laude ad koncertet. HANGVERSENY SZOLNOK A Szolnoki Szimfonikus Ze­nekar május 23-án, hétfőn 19 órakor „A tánc világa” címmel táncestet rendez az ABA-NOVÁK AGÓRA KUL­TURÁLIS KÖZPONT LISZT FERENC HANGVERSENYTERMÉBEN. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6.50 Napi üzenet, 7.00 Híróra benne: Aktu­ális, időjárás, Téma, 7.50 Napi üzenet, 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma. 8.50 Napi mozgás, 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9.50 Napi üzenet, 10.00 Hor­gásztárs, 10.30 Különóra, 11.00 Aranykosár, 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Té­ma, 12.50 Napi üzenet, 13.00 Mérleg, 13.30 Kultúrkorzó, 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 15.00 A szomszéd vár, 15.30 Szolnoksport, 16.00 Szolnok-Partizan - vízi­labda-mérkőzés közvetítése felvételről, 17.25 Örökségünk, 17.50 Napi mozgás, 18.00 Mér­leg. 18.30 Fórum, 19.00 Híróra benne: Aktuá­lis, időjárás. Téma, 19.50 Napi üzenet, 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20.50 Napi mozgás, 21.00 Fórum. 21.30 Szolnok- Partizan - vízilabda-mérkőzés közvetítése felvételről, 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 11 Ul 111II 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közleke­dés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedven­cei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, ha­zai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, né­met, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dan­ce dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁ DIÓ 4.00 Kapcsolódjunk, ismétlés, 6.00 Reggeli Juice Kis Katával, 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16.00 Amadeus Délután - Nyerges Izabellával, 18.00 Önök Kérték - kívánság- műsor Czinege Leventével, 20.00 „Kultusz" - Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabá­val, 22.00 „Dolce Vita" életmód magazin - Kis Kata műsora, 23.00 „Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain” zenei magazin ismétlés, majd nonstop zene péntek reggel 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu гашшлнш 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Kötetle­nül, 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni talál­kozás, 10.45 A lélek szava, 11:05 Mustármag (ism.). 11.30 Vatikáni Rádió (ism.), 12.05 Egyházi hírek, 12.15 Evangélium, 13:05 Hall­gassuk együtt, 14.05 Kávéház (ism), 15.15 Püspökkenyér (ism.), 15.30 Hitvalló, 16.05 Gaudete, 16.30 A hét évfordulója, 17.00 Regi­onális Hírek, 17.15 Kora Esti Hírmondó, 17.45 Régió Sportja, 18.00 Lorettói litánia közvetítés az egri Bazilikából, 18.35 MKR műsor (ism), 19.15 Könyvtári barangolás, 19.45 Esti mese, 20.10 Katedrális, 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra, 21.30 Megmaradni, 22.10 Andante (ism.). 23.05 Va­tikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents