Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-19 / 116. szám

2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK TURKEVE Immár több mint negyven esztendeje készít szebbnél szebb fonott bútorokat a túrkevei Luka Lajos vesszőfonó és kertibútor-készítő népi iparművész. A paraszti kultúrában meglévő ar­chaikus formák mellett munkái között megtaláljuk a modern lakáskultúrába is beillő tárgyakat. Számos egyéni kiállítást rendezett az évek során, műveit megcsodálhatták már Franciaországban is, de az utóbbi időben Hollandiába, sőt, a Kanári-szigetekre is készített fonatokat. SZ. ZS MEGYEI KORKÉP Ötszáz érv értünk Illés Anita ujneplap@ujneplap.hu H a két lépést meg tudsz tenni velem, érdemes lesz elin­dulnom - írta nekem Czapp József mikepércsi reformá­tus lelkész, aki 500 érv értünk címmel nemrég mozgal­mat indított. A reformáció 500. évfordulójához közeledve 500 kilométert futott az országban, hogy felhívja a figyelmet: egy­házi és társadalmi megújulásra van szükség. A világ változásért kiált, de ez nem kívülről érhető el. Ne­künk kell tenni azért, hogy jobb legyen az életünk. Akciója so­rán országszerte gyűjti az érveket, hogy mitől lehet szerethe­tőbb, élhetőbb a világ. Nekünk kell tenni azért, hogy jobb legyen az életünk. Nyolc éve életveszélyes au­tóbalesetet szenvedtem. Több mint harminc műtéten va­gyok túl, ezért nagy kihívás­nak éreztem azt a néhány fu­tólépést, amit Czapp Józseffel megtettem hosszú útja egyik állo­másán. Örülök, hogy egy vagány lelkészt motiválhattam útja so­rán. Nemcsak a változásért indult el, hanem azért is, hogy jót te­gyen. Adományokat gyűjt Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdé­lyi magyar költő szülőfalujának. Csak tette a jót, ott, ahol lehet. Sokan mondják, hogy a magyar ember szeret panaszkod­ni. Általános életérzés a „Nem működik!” „Elegem van!” „Utá­lom!” „Nem bírom!” így valóban nem lehet változást elérni, elő­re jutni. A kihívás előtt fel sem merült bennem, hogy lehetet­len küldetésre indulok, s nem fogom bírni. Néhány futólépés volt a cél. Józsi és társa a megmérettetés közben kezet nyújtott és segített célba érni. A mozgalom egyik fontos tanítása rejlik ebben a gesztusban: aki nehezen tud az úton haladni, annak ne engedjük ei a kezét, azt segíteni kell. Aki elesik, azt emel­jük fel. Egymást erősítve és támogatva célt érhetünk. A deffbrillátor használatát gyakorolták az iskolások Mentést tanulhattak A Szívügyünk Szolnok Ala­pítvány kezdeményezésé­re a Szolnoki Műszaki'Szak- képzési Centrum tagintéz­ményeinek minden pedagó­gusa már évekkel ezelőtt díjtalanul elvégezhette az újraélesztési tanfolyamot az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Szolnoki Mentőállo­mása dolgozóinak támoga­tásával. Szerdán a diákokon volt a sor... Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu SZOLNOK Az idei volt az első esztendő, amikor már a diáko­kat is bevonták az újraélesztési tanfolyamba. A közelmúltban 10. és 11. évfolyamos diákok vettek részt a képzés elméle­ti részén, szerdán pedig a gya­korlati következett számukra.- Kevesen tudják, hogy éven­te mintegy huszonötezer hon­fitársunk hal meg Magyaror­szágon hirtelen szívelégtelen­ség következtében - kezdte a gyakorlati útmutatót némi elő­tanulmánnyal dr. Herceg Bé­la kardiológus főorvos, a He- tényi Géza Kórház Tudomá­nyos Bizottságának elnöke a Szolnoki Műszaki Szakképzé­si Centrum Jendrassik György Gépipari Tagintézményének aulájában. - Közülük csekély szám, de mintegy nyolc száza­lékuk megmenthető lenne, ha a tragédia előtt álló embertár­sunkat gyors és szakszerű se­gítségben tudnánk részesíte­ni, vagy lenne a közelben egy defibrillátor, azaz újraélesz­tő készülék. Nem ördöngösség az életmentés, csupán egysze­rű lélekjelenlét és határozott­ság szükségeltetik hozzá - ve­zette be a tanfolyam gyakorla­ti részét a főorvos, majd átadta a „katedrát” Kardos Józsefnek. A Szolnoki Mentőállomás ve­zető mentőtisztje úgynevezett Szolnok a szakma fellegvára A kardiológia az orvostudomá­nyok egyik kiemelt területe, s ta­lán ezért is rendkívül fontos, hogy Szolnokon egy modern szívkaté­teres labor, valamint osztály mű­ködik a megyei Hetényi kórház­ban. A megyeszékhelyen évek óta adott a kardiovaszkuláris, azaz a szívérrendszeri ellátás teljes spektruma, a szívműtétek kivéte­lével. Nagy utat tett meg a szolno­ki kardiológiai osztály azóta, hogy dr. Herczeg Béla főorvos 1995- ben átvette az osztály vezetését. 2003-ban újabb nagy lépés követ­kezett, amikor a Tószegi úti telep­helyen átadásra került az új épü­let, benne a kardiológiai őrzővel. 2006 év vége óta már nem kell a régió betegeinek más centrumba utazniuk, ha szívkoszorúér-festés­re szorulnak, 2011 szeptembere óta pedig a pacemaker-beültetés is megoldottá vált Szolnokon. ambubabákon mutatta be az életre való fogásokat, és elma­gyarázta, hogyan menthet meg bárki egy emberi életet. Mintegy húsz tanuló vett részt a kétórás újraélesztési gyakorlaton. A Szolnoki Mű­szaki Szakképzési Centrum minden tagintézményében ta­lálható defibrillátor, ahogyan a város több közintézményé­ben is, így például a Sziglige­ti Színházban, a városházán vagy a buszpályaudvaron.- A kezdeményezés egye­dülálló és fontos, hiszen a diá­kok tananyagában nem szere­pel ilyen részletességgel az új­raélesztés menete, miközben adott esetben életeket ment­hetnek a fiatalok a néhány vi­szonylag egyszerű fogás alkal­mazásával. Elismerés illeti az alapítványt, illetve annak ve­zetőjét, Herczeg Bélát és Kar­dos Józsefet ezért a kezdemé­nyezésért - mondta ezt már az eseményen megjelent Szalay Ferenc polgármester. Brüsszelben járták vendégségben TOROKSZENTMIKLOS A török­szentmiklósi Barta Károly szervezésében tíz önkormány­zat húsz vasutas dolgozója lá­togatott a közelmúltban Brüsz- szelbe, az Európa Parlament­be. A delegációnak a kétna­pos kintlét alatt lehetősége volt körbelátogatni az Unió parla­mentjében, ahol a vezetés so­rán sok mindent megtudtak az Európai Unióról. A bemutatást követően a karzatról kísérhet­ték figyelemmel az éppen folyó plenáris ülést. Nem mentek üres kézzel. Ven­déglátójuknak átadtak egy nem­zetiszín szalaggal körbevarrt fe­hér zászlót, melyen a tíz önkor­mányzat címere szerepelt, vala­mint átadták Tóth János karcagi fazekasmester által készített ke­rámiát is. Átnyújtották Markót Imre polgármester Törökszent- miklósról összeállított ajándé­kát is. A csoport ellátogatott Brugge-be, valamint Gentbe is. A csoport tagjai vasutasokhoz méltón természetesen vonattal tették meg az utat. T. A. Tovább bővítenék a kamerarendszert MEZŐTÚR Megkezdték az előké­születeket a térfigyelő rendszer fejlesztéséhez a városban. A jele- neg működő hálózatot 2011-ben telepítették, így lassan letelik a lízingelési időszak öt esztende­je. Év végén, a szerződés lejár­tával az önkormányzat újabbat vállalna. Ezért egyeztetések kez­dődtek a rendőrséggel, hogy hol szükséges még kamerákat elhe­lyezni a mostani huszonöt be­rendezés mellé. Most folyik an­nak ellenőrzése, hogy az adott helyeken biztosított-e a kábelhá­lózat. A bővítés műszaki megva­lósulása év végére vagy 2017 ta­vaszára tehető. SZ. ZS. Kissé szeles idő, elszórt záporok Tiszafürei Jászberény Kunhegyes-Karcag ^Kisújszállás Szoli '-.k Mezőtúr Tiszaföldvár Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma változékony időnk lesz, előfordulhatnak záporok, zivatarok. A hőmérséklet azonban már egyre magasabb: délután akár a 22 fokot is meghaladhatja a hőmérő higanyszála. A legvalószínűbb folytatás: holnap még előfordulhatnak kisebb záporok, zivatarok. Hétvégéig folyamatos lesz a melegedés: vasárnap már a 26 fokot is meghaladhatja a csúcshőmérséklet. Eső akkor már nem valószínű. V. Forrás: (Jte időkép Tavaink vízhőmérséklete Balaton: 15 °C Velencei-tó: 15 °C Tisza-tó: 17 °C Komfortosabb lesz a püspöki szabad strand TISZAPÜSPÖKI Ebben az eszten­dőben egészen biztos, hogy az önkormányzat fogja működtet­ni a helyi tiszai szabad stran­dot - tudtuk meg Bander Jó­zsef polgármestertől. A koráb­bi körülményeket azzal tették komfortosabbá, hogy az ön- kormányzat büfét is üzemel­tet majd. A nyitást június 14- re tették, a szezont szeptember 14-én zárják le. A polgármes­ter hozzátette, szeretnék visz- szaállítani a buszközlekedést is, reggel a strandra, este pedig vissza Törökszentmiklós, Szol­nok irányába. Ebben az ügy­ben tárgyalnak a busztársa­sággal, remélik, sikerül meg­felelni a feltételeknek. T. A. SZOLNOK Tavaszköszöntő bált rendezett tegnap a Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvé­delmi és Kulturális Egyesülete a megyeszékhely Aba-Novák Agóra Kulturális Központjában. Felvé­telünk a tárogatón játszó Majoros Jánosnét örökítette meg. SZ. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents