Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-19 / 116. szám
EGY PERCBEN HIRDETÉS HELYI TARIFÁS SZAMOT. KOLLÉGÁINK KÉSZSÉGGEL ALLNAK RENDELKEZÉSÜKRE. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK: ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL KÉRJÜK HÍVJÁK A 06-40/510-510-ES Diákként a bíróságon SZOLNOK A bírósági hangulatba kóstolhatott bele az a diákcsoport, melyik hallgatóságként vehetett részt a minap egy tárgyaláson. A bíróság csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben tartotta a tárgyalást. ► 2 Mit mondtak Áder Jánosról? MAGYARORSZÁG „Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt” - mondta a Népszabadságnak tegnap Rubovszky György. A KDNP-s képviselő Varsóból cáfolta a Hír Tv által rögzített, Vas Imre képviselővel folytatott beszélgetésének a tartalmát, miszerint azt mondta volna az államfőről: „nem létezik, hogy újraválasz- szák. A Viktor nem engedi meg”> 7 Hazánkat nem érinti a botrány NAGYVILÁG „Bocsánatot kérünk azért, hogy nem tartottuk magunkat az érvényes szabályokhoz, az üzemanyagtesztek során” - közölte tegnap mélyen meghajolva a Suzuki Motors elnök-vezérigazgatója, Szu- zuki Oszamu. ► 7 Szüntesse meg a hátfájást! MAGYARORSZAG Hátfájós nemzet vagyunk: a magyar lakosság közel nyolcvan százaléka találkozik legalább egyszer valamilyen gerincbajjal. ► Э Jó reggelt! F urcsa SMS jött reggel. „Szia, bocs, hogy ilyen korán, de ge- basz van, Gárdonytól Fehérvárig buszozni kell, hogy Veszprémbe jussak. Ma van az utolsó ilyen nap állítólag. De arra jegyet itt nem tok venni, szerinted mit csináljak?” Mit mondjak, feladta a leckét a kérdéssel az ismeretlen. Azért visszaírtam neki, hogy minden részvétem az övé, de mivel fogalmam sincs, hogy ki ő, hol van, s hogy hová tart, nehezen tudnék neki olyan tanácsot adni, ami most hasznára lenne. Pár perc múlva csörgött a telefon. Fiatal férfi volt a vonal végén, ő, aki Veszprémbe kívánt utazni. Elnézést kért a zavarásért, de néhány mondatot mégis váltottunk. Segíteni nem tudtam, de kissé jobb kedvvel keresgélte tovább, hol is vehetné meg a buszjegyét. M. G. A. SZOLNOK Tegnap a diákokon volt a sor: a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum gépiparis tanulói ismerkedhettek meg az újraélesztés gyakorlatával az Országos Mentőszolgálat szervezésében. Az intézményben már elhelyeztek egy ideje egy defibrillátort, melyet most Kardos József megyei vezető mentőtiszt irányításával tanulhattak meg kezelni. ► 3 _________ Önkormányzatoknál sztrájkolnának MAGYARORSZAG Kétórás sztrájkot jelent be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete az önkormányzatoknál június 22-ére - mondta el a Klubrádiónak Boros Péterné elnök. Harmincszázalékos béremelést követelnek. Mint mondta, harminchétezer ön- kormányzati köztisztviselőből huszonhatezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. A jövő évi költségvetés tervezetéből az derül ki, hogy továbbra sem rendeznék helyzetüket. A köztisztviselőknek az fáj, hogy az önkormányzati köztisztviselők illetményét 2008 óta emelték, nem változott az illetményalap. A kistelepüléseken dolgozó köztisztviselők a garantált bérminimumnak megfelelő összeget visznek haza. IVIW Kirándulás: mindenki másképp csinálja JÁSZKUNSÁG A tanév végéhez közeledve mind gyakrabban látni osztálykirándulásra induló vagy onnan hazaérkező gyerekeket. Az általános iskolák esetében többnyire az egynapos tanulmányi kiruccanások a jellemzők. A középiskolások is utaznak, bár a pedagógusok szerint ez már „veszélyesebb üzem”. Alkohol, szex és mobilfüggőség. Ettől a három dologtól félnek az osztálykirándulásokon leginkább a középiskolákban dolgozó pedagógusok, akik közül néhányan úgy vélik, elveszítette régi fényét és funkcióját az osztálykirándulás. Míg korábban azért utaztak a diákok, hogy megismerkedjenek hazánk természeti szépségeivel, kulturális értékeivel, illetve közösséget építsenek, mára ez leegyszerűsödött: a tanulók bulizni szeretnének. ► 2 Egymilliardert jöhet létre a kultúrmalom a Jászságban JÁSZBERÉNY Egymilliárd forintos költséggel épülne meg Jászberényben egy új kulturális közösségi tér, a kultúrmalom. A tervek elkészültek, támogatást remél hozzá az önkormányzat, így benyújtja pályázatát. Ha nyernek, jövőre akár indulhat is az építkezés. Lényegében egy épületkomplexummá válna az átalakításokkal az egykori malom, illetve a Lehel Film-Színház egy komoly barnamezős beruházás eredményeképpen. Használni pedig rengeteg mindenre lehetne. ► 4 Mar épül a tanuszoda < h WmM A,V TOROKSZENTMIKLOS A város egyike annak a huszonnégy településnek, ahol első körben építenek tanuszodát. A hét elején megjelentek a földmérők, és elkezdték kitűzni az épületet. A kivitelezésre háromszáz nap áll rendelkezésre, így várhatóan jövő februárig megépül a tanuszoda. SZ. ZS. Elmeszelték a fizetős parkolást ABONY Hiába előzte meg komoly előkészítő munka, mégsem vezetik be a fizetős parkolást Abonyban - így döntött nemrég a helyi képviselő-testület. A nemmel szavazók szerint nem biztos, hogy hozott volna annyi bevételt a parkolási díj, mint ameny- nyit reméltek tőle. Pedig korábban három olyan döntése is volt a testületnek, mely támogatta a díjköteles parkolást. Készítettek hatástanulmányt és különböző számításokat is, tisztába kerültek a szükséges befektetésről és a lehetséges nyereségességről is. Végül most mégis úgy látszik, semmi sem lesz a nagy tervekből... ► 6 Hetven éve készült el az új Tisza-híd SZOLNOK A megyeszékhely legismertebb hídja a belvárosi Tisza-híd, mely egy évszázados átkelőhely utódja. De ki gondolná, hogy az itt épített vashidak története összekapcsolódik fővárosi rokonaival? Pedig így van! Hiszen a legelső állandó szerkezet a budapesti Ferenc József (Szabadság-híd) szakasztott mása volt, csak turulmadarak nélkül. ► 5 770865 915047 16116 SZ E R К ÉSZT ŐSÉG: E-mail: ujneplap@ujnepiap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378*0230 HOLNAP 22 23 Kis eső, kis szél előfordulhat, alapvetően azonban kellemesen enyhe, tavaszias idő vár ránk. A héten szinte mindennap emelkedik a hőmérséklet. Bojdt ► a I ol dog névnapot Milán és Ivó nevű olvasóinknak! 2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK • XXVII. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT 4ШЯг JÉgk_______________ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VT W Щр "ШЦ MEGYEI NAPILAP Ui Néplap Д www.szoljon.hu 8 oldalas rejtvénymelléklet mai lapunkban