Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-10 / 109. szám
12 SPORT Uj Néplap 2016. MÁJUS 10., KEDD HÍREK A MÁV ezúttal a Siófok ellen játszott döntetlent a Tiszaligetben Előnyben az UVSE a bajnoki döntőben VÍZILABDA Az UVSE magabiztos győzelemmel (10-7) kezdett a Dunaújváros ellen a női vízilabda ob I fináléjában. A találkozó második felvonásában a fővárosi együttes már 6-2-re is vezetett, a Dunaújvárosnak innen sikerült a nagyszünetig egyetlen gólra felzárkóznia. A folytatásban az UVSE három egységgel ismét ellépett, ahonnan a vendégeknek már nem volt visszaút. A mérkőzés legeredményesebbjátékosa a válogatott bal szélső, Keszthelyi Rita volt, aki hét(!) találattal vette ki a részét a hazai csapat sikeréből. A három nyert meccsig tartó párharc szerdán 17.30-tól Dunaújvárosban folytatódik, (pgy) Műfüves pálya épül Tiszafüreden LABDARÚGÁS Az MLSZ-hez benyújtott tervekkel Tiszafüred harminckétmillió forintos támogatást nyert el műfüves pálya létrehozására. A projekt megvalósításához kilencmillió forint önerőt biztosít a város önkormányzata. A tervek szerint 22x42 méteres műfüves pálya épül, LED-világítással, 150 fős mobil lelátóval, és egy öt méter magas labdafogó hálóval. Ennek köszönhetően újabb fejlesztéssel bővül a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidő- központ. (szzs) Fordulatos összecsapás A 26. forduló záró meccsén kifejezetten közönségvonzó összecsapást láthattak a f, nézők, végül megosztoztak i> a pontokon a felek. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Két olyan csapat találkozott a Tiszaligetben, amelyek az elmúlt három fordulóban veretlenek maradtak. Sőt, a Balaton-partiak mindhármat megnyerték, míg a szolnoki csapat két idegenbeli döntetlen mellett hazai pályán régen várt jó játékkal győzte le a feljutásra törő Zalaegerszeget. A szolnoki hívek azt várták, hogy kedvenceik folytatják jó sorozatukat, a veretlenségüket ugyan megőrizték Kovács Olivérek, de a győzelem elmaradt. A mérkőzés krónikájához tartozott a sűrű lapjárás, a vendégek hét sárgát és egy pirosat, míg a vendéglátók öt sárga, valamint egy piros lapot kaptak Oláh Gábor játékvezetőtől. Szolnoki MÁV FCSiófok 2-2 (0-1) Tiszaligeti Stadion, 500 néző. Vezette: Oláh Gábor (Farkas Balázs, Pápai Zoltán) SZOLNOK: SOMOGYI - Villám, Vermes, Papp Sz., Fritz - KENDERES - NAGY I. (Ur- bin, 88.), Kovács 0., Lengyel B. (Zsdrál, 80.) - Balajti, GAJDOS. Vezetőedző: Csábi József. SIÓFOK: GÁBOR P. - Bak\\ a i / bunwej Á v Továbbra is feljutóhelyen a Kisvárda A forduló nyitómeccsén a MÁV FC következő, szombati ellenfele, a Csákvár hazai pályán háromgólos hátrányból egyenlített a Sopron ellen. A további mérkőzésein a listavezető Gyirmót 3-0-ra kikapott a ZTE vendégeként, a vereség pedig azt jelenti, hogy még nem bajnok a győri együttes. A szintén feljutó helyen álló Kisvárda 2-0-ra legyőzte a Vác csapatát. Egyre jobban szerepel a télen sokat erősödő Soroksár. amely 7-0-ra verte a ru- tintalan fiatalokkal felálló Dunaújvárost. A Mezőkövesd és a Budaörs egyaránt a hajrában szerzett góllal győzött, az előbbi csapat Ajkán, míg az utóbbi Szigetszentmiklőson. Eredmények: Csákvár-Sopron 3-3, ZTE-Gyirmot 3-0, Kis- várda-Vác 2-0, Soroksár-Du- naújváros 7-0, Ajka-Mezökö- vesd 0-1, Szigetszentmiklós- Budaörs 1-2, Szeged-Balma- zújváros 2-1. sa (Elek B., 57.), MOGYORÓSI, Czingráber, Farkas N. - Nagy D., Gál M., Futó, Nagy J. - Ivan- csics, Murka (Paudits, 68.) Vezetőedző: Goran Kopunovics. 9. perc: Balajti Ádám hatméteres fejese alig kerülte el a vendégkapu jobb felső sarkát. 15. perc: Ivancsics Gellért passzát Nagy Dániel a jobb alsó sarokba lőtte, 0-1. 45. perc: Murta Benedek és Papp Szilárd futott versenyt a labdáért, balkötő helyén, egy fél méterrel a szolnoki 16-os előtt Papp buktatta a vendégek csatárát. A játékvezető kiállította a MÁV FC védőjét. 53. perc: Baksa visszafejelt labdáját Nagy István 15 méterről kapásból, félfordulattal a siófoki kapu jobb oldalába zúdította, 1-1. 72. perc: Gajdos Zsoltot ellökte Czingráber Máté a tizenhatoson belül, ezért 11-est adott a bíró. A védő előbb sárgát, majd szövegelésért piros lapot kapott. Balajti Ádám büntetőjét azonban kivédte a siófoki kapus. 75. perc: Gábor Péter kapus buktatta Gajdost, a büntetőt a sértett értékesítette, 2-1. 80. perc: Somogyi kapus a 16-son belül buktatta Elek Bencét, ez is tizenegyes. A büntetőt Ivancsics lőtte be, 2-2. 93. perc: egy bal oldali átadásra jól érkezett a rövid oldalon Kenderes Zoltán, ám közeli lövése fölé szállt - ez volt a meccslabda. Csábi József: - Az első húsz percet sajnos eltékozoltuk, ezt követően viszont fordulatos, közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk, amit meg kellett volna nyernünk. Goran Kopunovics: - Az első félidő rendben volt, a szünet utáni történésekkel nem szeretnék foglalkozni, a lényeg, hogy két pontot Szolnokon hagytunk. Söpréssel juthat a négy közé az Olaj KOSÁRLABDA A bajnoki kiírásban elrendelt minimális idő alatt bebiztosíthatja helyét a bajnoki elődöntőben a Szolnoki Olaj. Ehhez a ma 18 órakor kezdődő mérkőzésen is le kell győznie a Pécset. A nyolcadik helyen play-offba jutó PVSK eddigi teljesítménye minden dicséretet megérdemel, hiszen szerdán és szombaton is kifejezetten szoros meccset játszott a címvédővel. Ám mindkétszer kikapott, a rájátszásban pedig a minimális arányú vereség ugyanannyit ér, mint a harmincpontos zakó. Tanulság lehet az Olaj számára, hogy mindkét mérkőzésen komoly, megnyugtató előnyre tett szert, ám a pécsiek mindkét alkalommal visszajöttek a meccsbe, és szorossá tudták tenni a hajrát. A pécsieknél Nelson biztosan nem léphet pályára, az amerikai irányító-pontgyártóra háromhetes pihenő vár, Csirke Ferenc vezetőedző úgy fogalmazott az első mérkőzés után, hogy „rá csak a döntő első mérkőzésén számíthatok.” A talán megmosolyogtató félmondatban azonban benne értendő a Pécs rájátszásélménye. Számukra nincs teher, továbbra is felszabadultan, némileg saját örömükre játszhatnak. Az Olajnak természetesen nem lehet más a célja, mint a győzelem és ezzel a párharc lezárása. A play-offot a második helyről kezdő Álba Fehérvár lapzártánk után befejeződött mérkőzésen fogadta a Kaposvárt, az Olajhoz hasonlóan 2-0-ról. A Paks-Sopron és a Körmend- ZTE párharc állása 1-1. G. I. Martfűi biciklisek az érmesek között Rekordszámú kerékpáros vett részt az idei Tisza-tavi Bringatlonon SZABADIDŐSPORT Az egész hétre jellemző hektikus időjárás után szinte ideális kerékpáros idő várta a kilencedik alkalommal megrendezett Intersport Tour de Tisza-tó és Tisza-tavi Bringatlon mezőnyét. Minden eddiginél többen, mintegy 1650-en vállalták a kerékpáros, görkorcso- lyás tókerülést. Először a 15 km-es kerékpártúra mezőnye, családok, baráti társaságok és sok kisgyerek vágott neki a távnak, utánuk pedig a 65 km-es mezőny foglalta el helyét a rajtegyenesben. A rajtot Újvári Imre, Tiszafüred polgármestere lőtte el. A lassúrajt, azaz a mezőny felvezetéssel történő indítása több,mint tíz percig tartott, mire az utolsó rajtoló is áthaladt a rajtkapu alatt, a mezőny eleje már a Tisza hídját is elhagyta. Poroszlónál csatlakoztak a bringásokhoz - a maguk 57 km-es megmérettetésére - először a görkorisok. Az idei abszolút győztes, Solymosi János után hosszú órákon keresztül hömpölygött a kerékpáros mezőny a célkapun. Az első kerékpárosok után fél órával érkeztek az első görkorcsolyázók, majd utánuk közel másfél órával az első Bringat- lonos csapatok is célba érkeztek. A távot teljesítőket tiszafüredi halászlé várta a célban. A legjobb megyei résztvevők: Férfi U19 3. Hornyák Döme 2001 Martfűi ÚTK. Férfi felnőtt 3. Sándor Dénes 1997 Martfűi ÚTK. Női U19 1. Botka Anikó 2000 Martfűi ÚTK. G. I. HIRDETÉS NISSAN Innovation that excites tjm MIÉRT TÖKÉLETES VÁLASZTÁS A NISSAN QASHQAI A NISSAN HOVÁNYTÓL? THM-mel is elvihető magán, vagy céges vásárlás esetén is! Cégeknek, egyéni vállalkozóknak. Magyar Orvos Kamara tagjainak flottakedvezmény már NISSAN QASHQAI már 4.990.000 Ft-tól! NISSAN HOVANY Szolnok, Bercsényi utca 1. Értékesítőnk: Dráguez József 30/859 0032 dragucz.jozsef@hovany.hu www.nissanhovany.hu > {наийна A kép illusztráció. Az ajánlat 2016.0S.01-től visszavonásig érvényes. A Nissan Finance finanszírozási ajánlat, változó kamatozású, fonni alapú konstrukció. THM 3,99%, minimum önerő 30%, maximális futamidő 60 hónap, mely egyedi hitelképesség vizsgálat függvényében érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltétetek, iüetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltétetek változása esetén a mértéke módosulhat. A tájékoztatás nem leljeskőrü. A kedvezményes ár 1.2 DíG-T Visia modellekre vonatkozik. Az egyes kedvezmények kombinálhatóságáról érdeklődjön márkakereskedéseinknél. A Nissan Finance finanszírozá st az UniOedit Leasing Hungary Zrt. nyújtja. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Qashqai kombinált fogyasztás: 3,8-5,8 1/100 km. kombinált C02 kibocsátás: 99-134 g/km. Az új szeirteiygépkocsi fajlagos üzemanyag-fogyasztási és C02-kibocsá!ási adatai megtalálhatóak a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján, www.nkh.hu. A 7 év Hovány Garancia 7 év, vagy 150.000 futott km-ig érvényes! A további pontos feltételekért forduljon értékesítő kollégáinkhoz. ______________________ar . ____________________________