Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-10 / 109. szám

2016. MÁJUS 10., KEDD KITEKINTŐ g Az amerikai közönséget is ámulatba ejtette a magyar duó Világhódítóaк az Apró Patakok A Tiny Streams koncertjei nem nevezhetők szokványosnak. Az egyik rajongó által csak „szabad, tudat alatti” zenével készülnek ezekre. Az interneten indult világhó­dító útjára egy fiatal szolno­ki lány és zenekara. A toplis­ta kétszázadik helyéről alig két hét alatt az első helyre ugrottak, megnyitva ezzel Bihari Brigittának és a Tiny Streamsnek (Apró Patakok) az utat a hírnév felé. Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu SZOLNOK/BUDAPEST A szolno ki Bihari Brigitta hangját bu­dapesti bárok, klubok közön­sége ismerhette meg először, ahol 2009-től fellépett, az ak­kor még öt főből álló Tiny Stre- amsszel. A csapat azóta átala­kult, jelenleg duóként koncer­teznek, járva a világot és si­kert sikerre halmoznak.- Egy angol és egy magyar nyelvű kislemezen is dolgo­zok Tóth Szabolccsal, aki a Tiny Steams, azaz a Apró Pa­takok duó másik tagja, zene és dalszerzője - mondta el Bi­hari Brigitta énekesnő, a tabá­ni tájház megnyitó koncertje után. - Örömmel térek haza Szolnokra, hiszen én itt szü­lettem, csak a tanulmányaim miatt kerültem Budapestre 2009-ben. Ez volt az életem­ben az a fordulópont, amikor eldöntöttem, keresek magam­nak egy zenekart, ahol énekel­hetek. Kisgyermekkorom óta énekelek, nagymamámnál, il­letve édesanyámmal gyako­roltunk sokat, ismert sláge­rek útján. Nem kellett soká­ig Keresnem, Szabolccsal né­mi zenei egymásra hango- lódás után elkezdtünk dalo­kat írni, tagokat keresni. Va­lahogy így indult el minden. Eltelt néhány év, de az igazi zenekar 2011-re forrt össze. Az élet azonban közbeszólt, két év után kezdtek kiválni a tagok, így lassan duóvá zsugo­rodtunk, maradt Szabi és én. De így is folytattuk, csiszoltuk a stílusunk, koncerteztünk jó­gatermekben, klubokban, ál­talában húsz-harminc fős tár­saságok előtt. És egyre sikere­sebbek lettünk - mesélte. Az igazi áttörést mégis az internet jelentette, ahová fel­kerültek a zenekar dalai. Egy nemzetközi oldalon világze­nei stílusba sorolták magu­kat, ahol a ranglista kétszáza­dik helyére kerültek, de alig két hét alatt már az előkelő ötödik helyre ugrottak.- Egy Amerikában élő fes­tő ismerősömtől kértem taná­csot, hogy miként lehetne is­mertté tenni egy zenekart, ekkor adott néhány tanácsot, többek között azt, hogy tölt- sem fel az anyagainkat er­re az oldalra. Utána a siker már jött magától, egyre hall- gatottabbak lettek a dalaink. Végül már koncertre is hív­tak bennünket az Egyesült Államokba. Dallasban hatal­mas sikerünk volt, annak el­lenére, hogy egyetlen angol nyelvű dalt adtunk elő. A ze­nei hangzás, a hozzá tartozó énekkel elvarázsolta a közön­séget. Egy ottani zenész meg­keresett bennünket a fellé­pés után, és felkért bennün­ket, hogy maradjunk kint és szervezzünk egy koncert kör­utat. De mi hazajöttünk, a jó kapcsolat azonban megma­radt, jelenleg is tervezzük, hogy felkészülten, már angol nyelvű dalokkal is felvértezve meghódítjuk az „Újvilágot” - mondta a jövőbeni tervek kap­csán az énekesnő. Brigitta szerint a koncer­tek nem szokványosak, hi­Mindig a jó ügyek mellett A Tiny Steams zenekar tagjai elkötelezték magukat amel­lett, hogy művészetükkel a jó ügyet támogatják. Ezért gyak­ran fellépnek természetvé­dő és prevenciós programo­kon, jótékonysági rendezvé­nyeken, ahol segíteni tud­nak. Egyébként mind Brigitta, mind Szabolcs tartózkodik az alkoholtól, a kábítószer hasz­nálatától, de még a dohány­zástól is. szén van, ahol matracon fe­küdve hallgatja az előadást a közönség, máshol kényelmes fotelekben pihenve élvezik a zenét, hiszen ahogy az egyik rajongó fogalmazott: „Szabad, tudat alatti zene”.- Furcsa érzés volt, hogy a koncert után néma csendben ült a közönség. Némi kétség támadt bennünk, de hamar ki­derült, a zene annyira átjárta a hallgatóságot, annyira átad­ták magukat a hallottaknak, hogy még percekkel a befeje­zés után is a hatása alatt vol­tak. Akik szeretik a zenénket, éppen ezért szeretik. A har­minc-negyven éves korosz­tály, akikből a rajongótábo­runk áll, folyton rohan, moz­gásban van, ez a zene, amit mi játszunk, pedig nyom egy pause-t, kikapcsolja, „elvará­zsolja” őket. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Pelikán gyógy­szertár (Ady Endre út 15.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 547 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 728 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 15,2 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -68 centiméter, apadó, Szolnoknál -18 centiméter, apadó, a víz 15,8 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 158 centiméter, apadó, a Hármas-Körös' Kunszentmár- tonnál 44 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tályának tájékoztatása sze­rint a 4-es és a 44-es főtak egyes szakaszain, valamint Törökszentmiklós, Kunmada­ras, Karcag, Szolnok, Jászbe­rény, Jászjákóhalma, Jászdó- zsa, Jászárokszállás, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaigar és Tisza- örs belterületén kell ellenőr­zésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedé­sének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részle­tes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Semmit sem lehet kiszámítani.” (Stephen King amerikai író) POSTABONTÁS A Születés Hete a mai nappal lezárul. Hálás vagyok a rendezvény­nek, ugyanis a múlt héten, a hétvégét is beleértve számos érdekes előadáson vehettem részt. Sok kismama és kispa­pa látogatott el a rendezvény­re. Viszont feltűnt, hogy a gyer­meket vállaló nők többsége in­kább a harminc év feletti kor­osztályt képviselte. Eléggé kitolódott a szülés ideje manapság: az anyák első gyereküket jellemzően harminc év körül vállalják. Nem úgy, mint régen, amikor már huszonkét évesen öreg­nek számított, aki szült. Azt gondolom, valahol a kettő kö­zött van az ideális idő. A nők biológiai órája ketyeg, így ezt is figyelembe kell venni, ha gyereket szeretnének. Nem be­szélve róla, hogy minél fiata- labban vállal valaki gyereket, annál esélyesebb, hogy komp­likációmentesen zajlik min­den. Az egyik előadáson meg­tudhattuk, azért vállalnak egyre később gyereket a nők, mert előbb szeretnének karri­ert építeni, és biztonságot te­remteni. Azért remélem, idővel visz- szájára fordult e folyamat, és legalább huszonnyolc éve­sen elkezdenek a gyerekválla­láson gondolkozni a fiatalok. Bodnár Emese, Szolnok тт\г HOZZÁVALÓK: 6 dkg tojássárgája, 13,5 dkg liszt, 18 dkg tojásfehérje, 3 dekagramm víz, 9 dkg cukor, lekvár, fondan. végén csokoládéfondant-tal áthúz­zuk. A tetejéből egy sapkát vágunk le, beletöltünk egy kis tejszínhabot, majd a sapkát visszahelyezzük a süteményre. Bereczki Szilvia ELKÉSZÍTÉS A tojások sárgáját kikeverjük pici vízzel és a liszt egynegyed részé­vel. Tejfölsűrűségű pépet kapunk. A tojásfehérjét felverjük a cukorral, majd a masszát és a habot egy­máshoz keverjük. A tésztát nyo­mózsákba tesszük és félgömbö­ket nyomunk, majd megsütjük. Sü­tés után két félgömböt forró lekvár­ral összeragasztunk és a felületét is lekenjük a forró lekvárral. A leg­Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói f levelet 06-30/337-9639 információját várjuk!' Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI CINEMA CITY SZOLNOK CINEMA CITY: Amerika Kapitány: Polgárháború (16) 14.00. Amerika Kapitány: Polgárháború (16) 3D 17.00, 20.00. Anyák napja (12) 14.50, 17.15, 19.40. A dzsun­gel könyve (6) 15.50. A dzsungel könyve (6) 3D 13.40, 18.00, 20.10. A főnök (16) 18.30. Tiszta szívvel (16) 14.10. A Vadász és a Jégkirály­nő (12) 20.30. A Vadász és a Jégki­rálynő (12) 3D 16.10. TISZAPART MOZI: Ave, Cézár (12) 16.00. A mű­vészet templomai: Leonardo Da Vin­ci - A lángelme Milánóban (6) 16.15, Tiszta szívvel (16) 17.45, Mennyit ér egy ember? (12) Ha vége itt a nyár filmklub 18.00, Mama (12) 18.15, Az alsó szomszéd (16) 19.30, Ame­rika kapitány: Polgárháború (16) 3D 20.00, Gyilkos páros (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZBAN ma 19 órától a Svejk, a derék katona (Tímár-bérlet) című előadás tekinthető meg. SZÜLETÉS HETE Május 10-én 9 órakor kis­mamajóga, majd 10 órától kisbaba­jóga kezdődik az ABA-NOVÁK AGŐ­RA KULTURÁLIS KÖZPONT REK­REÁCIÓS TERMÉBEN. Ez alatt az idő alatt 9 órától Aviva torna a vá­randósságért, 10 órától pedig Fitten a gáton, intim izmaink szerepe és egészsége címmel hallhatnak elő­adást A TORNA SZOBÁBAN. Az ER­KEL TEREMBEN 11 órától Homeo­pátia a gyermekgyógyászatban cím­mel kezdődik előadás. Délután 3 órától kendőspirál-fotózás veszi kez­detét az aulában, melyhez bárki csat­lakozhat. A záróünnepségre a HILD JÁNOS TÉREN kerül sor, ahol egy születésfát ültetnek, majd a Szolno­ki Bartók Béla Kamarakórus előadá­sát hallgathatják meg. FESZTIVÁL ÚJSZILVÁS Május 14-15-én rende­zik meg a XI. Újszilvási Ágyaspálin­ka Fesztivált és Hungarikumok kiál­lítását és vásárát A VÁSÁRTÉREN. Idén újdonságok is várják a ki láto­gatókat, bővül a vidámpark egy 30 méteres körhintával, a gyerekeknek pedig „gyerekszigetet” hoznak lét­re. A hungarikumsátorban kiállíta­nak a térség vállalkozói, illetve lesz kézműves és kirakodóvásár. A szín­padon többek között fellép Kis Gró- fo, a Kozmix, a Hooligans, valamint Jolly és Suzy. SPORTNAP-/SZANDASZŐLŐS Május 21-én 10 órától 14 óráig sportnapot tartanak A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változá­sokért sem anyagi, sem jogi felelős­séget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ I 11 n 'Г'НТ—И— 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híró­ra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 Pécs-Szolnoki Olaj KK - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 12.00 Híróra benne: Aktuális, idő­járás, Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Mérleg 13.30 Kultúrkorzó 14.00 Híróra benne: Ak­tuális, időjárás, Téma 15.00 Aranyidő 15.30 Örökségünk 16.00 MÁV FC-Siófok - labda­rúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 17.50 Napi mozgás 18.00 Elixir 18.25 Különóra, 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Té­ma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.55 Napi mozgás 21.00 Honvéd 7 21.15 Szolnoki Dózsa KÖZ- GÉP-Eger - vízilabda-mérkőzés közvetítése felvételről 22.20 A szerencse fiai - dokumen­tumfilm 23.15 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: nqi fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu ЕШЖШЯНН1 00.00-2.00 Boros Mega Voga Show (va­sárnap esti adás, ismétlés, 2. rész) 5.00 Dolce Vita 6.00 Reggeli juice Kis Katá­val 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután - Nyerges Izabel­lával 18.00 Önök Kérték - kívánságműsor Czinege Leventével 22.00 Időkerék, is­métlés - zenés időutazás Vörös Gáborral, majd nonstop zene szerda reggel 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúrá­ról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evan­gélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Lorettói litánia közvetítés az egri bazilikából 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyház­fórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Minden­napi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents