Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-29 / 100. szám
2016. ÁPRILIS 29., PÉNTEK SPORT 15 Nehéz körülmények között él az egykori sikeredző A feledés homályában Rákóczlfalván a mai napig jó szívvel gondolnak Gömöri Bélára (hátsó sor, balról az első), aki korábban már a település sportdíját is átvehette. Kispályás csapatával több tornát is megnyert. HÍREK Ezüstös lett Rióban a férfikardcsapat VÍVÁS A Decsi Tamás, Iliász Ni- kolász, Szatmári András, Szilágyi Áron (képünkön) alkotta magyar férfikardcsapat ezüstérmet szerzett a Rio de Janei- róban megrendezett vívó csapat-világbajnokságon, miután a döntőben 45:38-ra kikapott Oroszországtól. A mieink az első körben a spanyolokat 45-29-re, a negyeddöntőben a tavalyi Európa-bajnok németeket 45-43-ra, majd végül az elődöntőben Iránt verték 45- 32-re. Mivel férfi kardban nem rendeznek csapatversenyt az augusztusi olimpián, így a vb volt az év fő versenye a szakág válogatottjai számára. P. Gy. Idegenben lett bronzérmes a Pécs KOSÁRLABDA A PINKK-Pécsi 424 csapata 67-59-re győzött a Diósgyőr otthonában a női NB l-s kosárlabda-bajnokság bronzcsatájának harmadik, azaz mindent eldöntő összecsapásán, így a vendégek 2-1- es összesítéssel megnyerték a párharcot. Mint eddig mindhárom találkozón, ezúttal is nagyon hiányzott a hazai palánk alól Horti Dóra és Alyssia Brewer - mindketten a negyeddöntőben szenvedtek súlyos térdsérülést -, viszont Tina Jo- vanovics ismét kitett magáért, 14 pontot szerzett. A túloldalon Elina Babkina 14, míg Bin- ta Drammeh 11 ponttal járult hozzá a pécsi sikerhez. P. Gy. Birkózóversenynek ad otthont Karcag BIRKÓZÁS Immáron huszonegyedik alkalommal rendezik mega „Kurucz testvérek’’ birkózó emlékversenyt - amely diák kötöttfogású országos bajnokság is egyben - Karcagon, melynek idén is a városi sport- csarnok ad otthont szombaton 10.30-tól. A program a hagyományokhoz híven koszorúzással veszi kezdetét, majd utána közvetelenül a versenyzők selejtezőkön vesznek részt. P. Gy. Néhány esztendeje még az egyik legismertebb, vezetők, játékosok által legkedveltebb edzőnek számított Gömöri Béla megyénk amatőr futball klubjai körében. A jászboldogházi szakember mára viszont teljesen eltűnt a szemek elől. Géléi József jozsef.gelei@gmail.com LABDARÚGÁS Ha egy, a közelmúltban jól ismert embernek az újságíró is csak több napos nyomozás után jut a nyomára, akkor bizony tényleg ráfogható: a feledés homályába merült. Ha a korábbi sportember ma már csak totyogó alakját meglátjuk, akkor bizony süt róla a betegség. így együtt pedig betegen, a feledés homályába merülten, bizony nem egyszerű az élet... Gömöri Béla még mindig csak hatvan éves, ám akik nem látták az elmúlt néhány esztendó'ben, bizony nem ismernének rá. A korábbi dupla tüdejű középpályás, majd örök mozgó, egy helyben megülni nem tudó, játékosai által aranyszívűnek jellemzett edző nehéz körülmények között, rokkant nyugdíjasként tengeti mindennapjait egy szolnoki, önkormányzati bérlakásban. Sajnos nincs jól Béla - tudtuk feleségétől, Irénkétől. - Előbb sztrókja volt, ettől nehezen beszél, nehezen mozog, majd áttétes rákot diagnosztizáltak nála. A kezelésektől teljesen tönkre ment a veséje, jelenleg három naponta kell dialízisre járnunk a megyei kórházba. A betegsége miatt kénytelenek voltunk Boldogházáról beköltözni Szolnokra. Bár sok mindent elfelejt már, azért a fociról szívesen beszélget még mindig. Már a hangja sem az a senkiével össze nem téveszthető „gömöribélás”. Megfáradt, beteg öregember, csupán akkor lehet felfedezni egy kis lelkesedést hangjában, mikor a labdarúgásra terelődik a szó.- Játékosként Jászboldog- házáról elindulva jutottam el a hetvenes évek közepén a Szolnoki MTE csapatáig - emlékezett vissza a hőskorra a JNSZ Megye Labdarúgásáért Nagydíjjal kitüntetett Gömöri Béla. - Olyan társaim voltak, mint Porhan- da „Anyó” vagy Baran Józsi, hogy csak néhány nevet említsek. A katonaság után viszont felmértem lehetőségeimet, s az üzleti élet felé vettem az irányt, csak a magam örömére fociztam. A megyei labdarúgást ismerők tudják, a nyolcvanas évek végétől Gömöri Béla a szolnoki piacon található hentesboltja volt az „örök találkozási pont”. Játékosok, edzők, játékvezetők, szurkolók adtak ott egymásnak randevút a húsboltban.- Remekül ment az üzlet, úgy éreztem, megtehetem, hogy saját csapatom legyen. Más ivott, dohányzott, utazott, én a focit imádtam. A mai napig büszke vagyok arra, amit a Rákóczifalvával vagy éppen a Szolnoki Spar- tacus-szal elértem. Kétszer is ezüstérmes helyen végeztünk az NB Ill-ban, de többször felléphettünk a dobogó legalsó fokára is. Soha nem felejtem el, mikor a Honvéd II elleni döntő ütközeten a kispestiek tulajdonosa, George Hemingway-nek a jelenlétére is szüksége volt a fővárosi gárdának a győzelemhez. Olyan játékosok dolgoztak a kezem alatt, mint Szeberé- nyi Csaba, Boda Józsi, Ruskó Zsolt, Viola Kálmán, Csabai Antal, hogy csak néhányat említsek. A világ dicsősége viszont elmúlt, a hentesbolt csődbe ment, én lerokkantam, így már csak az emlékeimből élek. Hogy mi jött előbb, a betegség, majd az anyagi problémák, vagy éppen fordítva, tulajdonképpen mindegy. A tény, az egykoron sikeres vállalkozó, edző ma betegen, komoly anyagi gondok súlya alatt él.- A nagy lányunk, Zsuzsi már háromgyerekes anyuka, ő legalább egyenesben van - vette vissza a szót Irénke. - A fiúnk, Attila viszont betegen született. Már 27 éves, egy ceglédi otthonban él, s hétvégenként jön csak haza. Kisebbik lányunk, Gina sajnos munkanélküli, miként én is közfoglalkoztatottként kaptam csak munkát. Nehezen élünk. Betegen, a feledés homályában... Saul Niguez villanásával előnyben azAtlético LABDARÚGÁS Komoly támadó- erőt kellett volna felvonultatnia a Bayern Münchennek Madridban, hiszen az Atlético legutóbbi tizenhat hazai BL-mérkőzése közül tizennégyen nem kapott gólt. És a BL-elődöntő első mérkőzésén is határozottan takarított a hátsó-alakzat. A bajorok védelme viszont kétszer is komolyan megingott, az első adódó alkalomra pedig azonnal lecsaptak a hazaiak. Saúl Nigu- ezt nem vették elég komolyan: a 21 éves középpályás leültetett két bayernes védőt, majd ballal Neuer kapujába tekert.- Az Atlético gólja briháns volt, de a mi hibánk előzte meg, csak álldogáltunk a gólszerző „A hazaiak az első adódó alkalomra lecsaptak.” körül - dohogott az 1-0-ra elveszített odavágó után Pép Guar- diola, a vendégek vezetőedzője. - Egyáltalán nem vagyok elégedett azzal, ahogyan játszottunk, sőt az eredménynek sem örülök. A 74. percben még nagyobb bajba kerülhetett volna a német csapat, de Torres tekerése kijött a kapufáról. Kapufáig a Bayern is eljutott, ám Jan Obiak is megtette a magáét, három kimondottan nagy védéssel lett a meccs egyik hőse. A második félidő közepén ugyanis a saját tizenhatosáról sem nagyon tudott kijönni az Atlético, de kibírta a nyomást.- A második félidőben jobbnak láttuk, ha visszaállunk 4-4-2-es hadrendre - nyilatkozta Antoine Griezmann, a madridiak francia csatára. - Meglehet, ez nem volt túl jó hír azoknak, akik a lelátón vagy a tévék előtt ültek, de ez a mi futballunk: keményen védekezünk, és értékesítjük helyzeteinket.- A müncheniek jobbak voltak a második játékrészben, de mi végig jól védekeztünk - mondta Diego Simeone, az Atlético trénere. - A továbbjutás még nem dőlt el, de szurkolóink támogatásával idegenben is betalálhatunk. Éppen ez az, amiről hallani sem akarnak Münchenben. Ha az Atlético a jövő keddi visszavágón is betalál, akkor nagyon fel kell kötnie a bőmadrágot a Bay- ernnek, ha döntőzni akar. G. I. Rákóczifalván nem feledkeztek meg róla Gömöri Béla ugyan jászboldogházi illetőségű, a futball révén fél élete mégis Rákóczi- falvához kapcsolódik.- Azt hiszem valamennyi egykori játékosa nevében mondhatom, ritka jólelkú, korrekt ember a Béla, akinek mindene a futball - vélekedett hajdani edzőjéről az NB l-et is megjárt Ruskó Zsolt. - Én hét évet dolgoztam vele, de csak pozitív emlékeim vannak vele kapcsolatban. Nem csak mi játékosok, de egész Ráko- czifalva is nagyon sokat köszönhet neki. nem véletlen, hogy megkapta a település sport-díját is. Mi régiek próbáljuk tartani vele a kapcsolatot, tudunk a betegségéről, a nehéz helyzetéről, s decemberben mindig összedobunk egy kisebb-nagyobb összeget a számara. Rendszeresen elhívjuk a Karácsony Kupára, legutóbb azonban már sajnos nem tudott eljönni. Nincs miért szégyenkeznie Deme Gábor együttesének, amely alaposan túlteljesítette a szezon előtti elvárásokat Negyedik helyen zárta a szezont a Jászberényi RK RÖPLABDA Hazai pályán mindenképp győznie kellett volna jászberényi hölgycsapatunknak ahhoz, hogy az Újpesttel szemben még maradjon némi esélye a bajnoki harmadik hely megszerzésére. Ami valljuk be nem is tűnt lehetetlen küldetésnek az előzmények tükrében, hiszen a bronzcsata legutóbbi két összecsapása egyaránt ötödik játszmában dőlt el. Jászberényi RK-Újpest 0:3 (-19,-15,-24) /RK: Gardovic, Brkovic, Borsos, Misonova, Pintér, Takács B. Csere: Gregor (liberó), Ber- tók (liberó), Bleicher R., Bleicher N., Krsztojevics, Kovács F. Vezetőedző: Deme Gábor Dragana Brkovic két pontot érő nyitása megadta a mérkőzés alaphangját, az első technikai szünetig a házigazdáknál volt az előny. Ezután az Újpest érezhetően átvette az irányítást, miközben a mieink energiáit a felzárkózás teljesen felemésztette, így a fővárosiak viszonylag gyorsan vezetést szereztek, 0:1. A második játékrész legelején szintén felváltva születtek a pontok mindkét oldalon, a technikai szünet megint csak a vendégeknek kedvezett. Deme Gábor időkéréssel és többszöri cserével igyekezett újbóli lökést adni csapatának, a várt hatás viszont elmaradt, az UTE pedig meglehetősen nagy küPintér Andiék (fehérben) a harmadik szettben közel álltak a szépítéshez lönbséggel megnyerte a második szettet is, 0:2. A lélektani előny birtokában az Újpest egy 6-0-s rohammal indította a harmadik felvonást. Minden meccs azonban a kézfogásig tart, s ezt a jászberényiek is jól tudták, szinte egyik pillanatról a másikra teljesen más felfogásban kezdtek el játszani. Aminek fordítás lett az eredménye, így 24-20-nál négy(!) szettlabdához jutottak. Ekkor viszont Krisztina Cseszljar újfent megvillant, fogadhatatlan nyitásaival gyorsan ledolgozta hátrányát az UTE, majd egy rossz hazai, és egy jó vendég blokk végleg pontot tett a találkozó, és egyben a párharc végére. Az Újpest 3-1-es összesítéssel 2015 után 2016-ban is bronzérmes lett, így a Jászberény végül a negyedik helyen zárta a bajnokságot. Deme Gábor együttese remek szezont tudhat maga mögött, hiszen a Magyar Kupában még ennél is messzebbre jutott, a Nyíregyháza legyőzésével több, mint tíz év után bronzérmet szerzett a városnak. Deme Gábor: - Nagyon büszke vagyok arra, amit a lányok elértek ebben a szezonban. Szerintem tavaly ősszel kevesen gondolták volna, hogy ilyen messzire eljuthatunk. A bajnokságban négy közé jutottunk, míg a kupában több, mint tíz év elteltével ismét érmet szereztünk. P. Gy.