Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-28 / 99. szám
4 MEGYEI TÜKÖR 2016. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK Különleges házikó készül a herényi tűzoltólaktanyában, amin a gyerekek majd gyakorolhatják a tűzoltófecskendő használatát. Első alkalommal szervezik meg a Jászberényi Rendvédelmi Napot május 8-án. Az eseménysor főszervezője a Jászberényi Rendőrkapitányság, a Margit-szigeten tartandó közös program előkészítésébe a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, illetve a térségi polgárőrségek is bekapcsolódtak. Az eseményhez kapcsolódó gyermekprogramokon lesz szerepe a kis házikónak, amit Szívós Róbert vezetésével készítenek a herényi tűzoltók. Képünkön Kalla Károly csavarozza a kis építményt. B. Cs. маши— Egyelőre nem tudnak mit kezdeni a veszélyes romokkal Keresik a megoldást Nicolas Sarkozy dédapja Alattyánban vadászott ALATT Y AN A település vadász- társaságának történetét kutatva, illetve a helyi egyházi emlékeket gyűjtve számos érdekességre leltek a Gecse Árpád Helytörténeti Kör tagjai. Az Alattyánért Közalapítvánnyal közösen ez idő szerint azon dolgoznak, hogy előteremtsék az összegyűjtött adatok kiadásához szükséges anyagiakat. Dr. Mosonyi Sándor, a köz- alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a jövőre hetven éves helyi vadász- társaság létrejötte előtt is élénk vadászélet folyt a településen. A Maár és a Sárközy család birtokain pedig rendszeresen megfordultak közéleti személyiségek is. Szolnok egykori alpolgármester, Dr. Sárközy György - Nicolas Sarkozy francia elnök dédapja - gyakran érkezett meg a családi birtokra, hogy kedvenc időtöltésének a vadászatnak hódoljon. Ma már szinte elképzelhetetlen, de a XIX-XX. század fordulóján lejegyezték, hogy egyetlen nap alatt 1 ezer 200 mezei nyulat hozhattak terítékre egy vadászatot követően. A vadásztársaság története mellett felderítették a falu egyházi emlékeit is. Felkerestek minden keresztet, Mária szobrot, Szentháromság szobrot - negyvenhét ilyet találtak a településen és a határban -, s minden fellelhető adatot ösz- szegyűjtöttek róluk. Az összefoglalóban ezen kívül bemutatják a helyi kápolna művészi értékű szobrait is. B. CS. Dr. Mosonyi Sándor szerint fontos a helytörténeti értékek felkutatása Nem tudnak mit tenni a romos ingatlanokkal. A helyi önkormányzatnak úgy tűnik kevés az eszköze, az eljáró megyei hatóság azonban - nagy valószínűséggel a rengeteg hasonló eset miatt - csak lassan halad a rendelkező határozatok meghozatalával, azok betartatásával. Csak Jászárokszálláson tucatnyi romos ház sorsáról kellene dönteni. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZÁROKSZÁUÁS - Egyre szemetesebb, egyre csúnyább, és szerintem egyre veszélyesebb is az a romos ház, ami mellett nap, mint nap sétáltatom kutyámat a Széchenyi utcában - jelezte egyik jászárokszállási olvasónk. Az idős hölgy elmondta aggódik, mert a közelben nagyon sok gyermekes család él. Szerinte még azelőtt kellene valamit tenni a törmelék- és szeméthalommal, mielőtt baleset történik. - Évekkel ezelőtt bedöntötték már a ház falait - tette hozzá a hölgy -, de a törmeléket senki nem szállította el. Az ingatlan kerítése néhol már el is tűnt. Megkezdődött az illegális szemétlerakás is. Olvasónk elmondta, hogy a romos házról már tett bejelentést a városházán, de ott - mondván nem járhatnak el az ügyben - nem tudtak intézkedni. Reményét fejezte ki, hogy még azelőtt intézkednek, hogy egy komolyabb baleset nem történi, vagy nem üti fel a fejét valami fertőzés.- Nem ismeretlen előttünk az említett ingatlan helyzete - jegyezte meg Gergely Zoltán polgármester. - Akár a hatósági eljárások „állatorvosi lova” is lehetne ez a ház. Az eredeti tulajdonos évekkel ezelőtt elhunyt, az örökösök pedig nem foglalkoztak a ház állapotával. A házfal idővel megrogyott, intézkedni kellett a kényszerbontásról. Ezt azonban a szabályok változásával már nem a helyi, hanem a jászberényi építési hivatal rendelte el és hajtatta végre. A rom mellett megjelent a szemét, egyre több problémát kezdett jelenteni a környékben lakók számára is a kialakuló helyzet. - A romos ház mellett található két ingatlan is lakatlan - teszi hozzá a polgármester. - Folyamatosan viszik el belőle az építőanyagot, legutóbb már szarufákat is kibontottak. Csoda, hogy eddig senkire nem dőlt rá a ház. Folyamatosan levelezésben vagyunk az ügyben az eljáró, Megyei Kormányhivatalhoz tartozó szolnoki járási építésügyi hatósággal. Sajnos nem tudjuk megvásárolni az ingatlanokat, mert azok nem tehermentesek. Időnként elszánhatjuk a házból a közterületre érő szemetet, de más egyebet nem tudunk tenni. Gergely Zoltántól tudjuk, hogy a városban összesen harmincöt hasonló, életveszélyes házról tudnak. A tulajdonosok felkutatása nehézkes a megye számára, a hatósági eljárási rendbe azonban nem szólhatnak bele helybeliek - tette hozzá. Az eljárásról, a megoldási lehetőségekről kérdeztük az építési hatóságot a megyei kormányhivatal sajtóosztályán keresztül. Válaszukban kiemelték, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egyedi hatósági ügyben, illetve ügyekben konkrét tájékoztatást nyújtsanak. Arról azonban tájékoztattak, hogy „a Szolnoki Járási Hivatal - elsőfokú építésfelügyeleti jogkörében eljárva - a vonatkozó ágazati jogszabályok által biztosított intézkedéseket megtette az említett ügyben”. A hatóság eljárási bírság kiszabásával próbálja kikényszeríteni a a határozatok végrehajtását. „Történelmi” nap Jászberényben JAütüJNSAe A jászok és kunok szabadságjogait biztosító redemptiós diploma aláírásának 271. évfordulója alkalmából tartanak emlékünnepséget Jászberényben május 6-án, délután fél ötkor a Déryné Rendezvényház dísztermében. Az ünnepséget megelőzően három órakor hálaadó istentiszteletre gyűlnek össze az emlékezők a Nagyboldogasszony Főtemplomban. A jász és kun települések nevében este hat órakor tartanak koszorúzást a jász emlékműnél. Az emléknap zárásaként héát órakor tartják mega Lehel Film-Színházban a IV. Székely Mihály Énekes Találkozó díjkiosztó gálaműsorát. (bcs) Átépíthetik a gyermekmedencét JÁ&ZÁROKSZÁLLÁS Elkészültek a városi Termálfürdő gyermek- medencéjének átalakítási terve. A beruházás elindításához rendelkezésre állnak a szükséges engedélyes kiviteli. Az elképzelések szerint a kivitelezését a szezon zárását követően, szeptemberben kezdik meg. Az úszómedencéhez jelenleginél egy kicsit közelebb helyezik majd el a gyermek élménymedencét. A fejlesztést a város sajátforrásból hajtja végre, (bcs) Faültetés a Zagyva partján Folytatódik a fásítás a Zagyva partján. A Városi-Zagyva partján márciusban elkezdődött a balesetveszélyes, korhadt fák kivágása, illetve a veszélyes gallyak eltávolítása. Közben pedig zajlik az eltávolított fák pótlása is. A faültetéshez csatlakoznak a város önkormányzati képviselői is. Közreműködésükkel a Huszár utcai hídtól indulva ültetnek fákat pénteken (április 29-én) a reggeli órákban. (bcs) Egyelőre tovább csúfítja a város egyik főutcáját a romhalmaz HIRDETÉS P *■* * íüYs'zín'íí íj' Шшт.........................* i Válaszoljon helyesen a feltett kérdésekre, és Ön Új Néplap-előfizetőként megnyerheti belépőjét az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban I május 5-én 19.00 órakor kezdődő Szárnyalás című előadásra. , Kérdések: 11. Melyik évben adták át az Agórát? 1 2. Milyen hangszeren játszik Csík János? 3. Melyik városban született Kacsó Hanga? 1 Válaszok: il «2. i3I Előfizető neve:............................................... ! Címe:.......................................................... • Telefonszám:................................................ 8 A helyes megfejtéseket május 2-ig várjuk szerkesztőségünk címére: * 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. ‘ A nyertesek névsorát a május 3-ai lapszámban közöljük. HIRDETÉS Határtalanul program a Karcagi SZC Nagy László Szakképző Iskolájában - Kunhegyesen Sikeres pályázat kapcsán az iskola 18 tanulója közös programot valósított meg 2016. március és április hónapban a romániai, Érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnázium tanulóival. A tanulóknak lehetősége nyílt a történelmi és földrajzi ismereteik bővítésére és felelevenítésére. Kirándulást tettek több városban, történelmi eseményekhez kapcsolódó épületeket és emlékhelyeket látogattak meg, így emberközelbe hoztuk a történelemórákon tanult eseményeket. A hagyományok terén a disznóvágást és húsfeldolgozást hasonlították össze a tanulók, melyből kiderült, hogy az egykoron egy nemzethez tartozó szokások a mai napig tovább élnek, és az összetartozás érzése tovább erősödött. é EMBERI ERŐFORRÁS ií Támogatáskezelő