Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-23 / 95. szám
14. VÉLEM ÉN 2016. ÁPRILIS 23., SZOMBAT Iránykeresőben Egy rémálom vált valóra, amikor. Anders Breivik 2011-ben előbb egy autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd fiatalokat lőtt agyon egy szigeten. Összesen hetvenhét ember életét oltotta ki a merényletekkel, amiért a j^orvégiába-BiMszab-' ható legnagyobb^bümewst, huszonegy évi szabadságvesztést ‘ szabtak ki rá. Az ügy most olyan fordulatot vett, amit nehéz érzelemmentesen elemezni. Breivik ugyanis első fokon pert nyert a norvég állam ellen. Egy oslói bíróság kimondta, hogy á hatóságok a börtönben megsértették az emberi jogait. Ilyenkor persze a legtöbben valami hátborzongató dologra gondolunk, főleg amikor az indoklást is olvassuk, amely szerint dempkratikus államban az embertelen és megalázó bánásmód tilalma alapvető érték. Ez mindenkire vonatkozik, terroristára és gyilkosra egyaránt. Problémaként például a férfi elszigetelését is megemlítették, valamint azt,' hogy a hatóságok nem szenteltek kellő figyelmet Breivik mentális egészségének á börtönkö- rülníények kialakításakor. Dehát akkor mi. is törént- hetett a falak között? Breivik helyzetéről beszámolva elmondta, amiatt kellett beperelnie Norvégiát, mert embertelenül bántak vele és kínzásra is panaszkodott. Bírósági meghallhatásán nemrég' kiemelte,. hogy emberségesebb- nék gondolta volna, ha inkább lelövik, mintsem hogy úgy bánjanak vele,--mint egy állattal. De a dráma mégiscsak elmaradt és a tételes felsorolás nyomán valószínűleg sokán elámultak. Breivik ugyanis'a mikrohullámú sütőben melegített ételek minősége miatt panaszkodott, azt is kifogásolva, hogy gyakran hideg a kávéja, s mindennek tetejében még műanyag eszközökkel is kényszerül enni. Miközben egyébként a börtönben három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat. Bár ezek egynémelyüké is kihozta a béketűréséből, hiszen fogságában csak Playstation 2-es konzolon játszhatott, pedig annál már kettővel fejlettebb verzió is létezik, méltatlankodott. Valami szétcsúszott ebben a világban. Egyfelől, mert a hetvenhét áídozatot követő támadás egyátalán megtörténhetett. Az elkövető által vallott eszmék az emberiség történetének egyik legsötétebb korszakát idézik, amiébár nem lehet meg nem történtté tenni, de elfogadhatatlan, hogy valaha is hasonló megtörténhessen. Másrészt helyénvaló-e • olyan körülményeket teremteni egy sokszoros gyilkosnak, amit a hétköznapi emberek egy jelentős része sem kap meg? Minden ország igazságszolgáltatási rendszere egyedi, így a norvég is. Az viszont biztos, hogy a minapi döntés nagy vi- hartkavart szerte a világban, kérdHek egész sorát sorakoztatva -fél. Milyen jogai vannak egy elítéltnek? Mi a méltó büntetés egy-egy elkövetett bűnért? Hol húzódnak a szabadság és a rabság határai? Láthattuk már nem egyszer, ahogy a nagy port felkavaró .ügyek nyomán felerősödik a halálbüntetés körüli vita is. Egy józan világban nem meattila.molnar.g@mediaworks.hu rülhet fel az, hogy ne kapjon méltó büntetést, aki ..emberek sokaságának életét oltja ki. Olyat, amit maga és a társadalom is büntetésként értékel, aminek elrettentő ereje is van. Mert megelőzni talán könnyebb a bűncselekményeket, mintegy konkrétat megakadályozni. Hogy Breivik börtönviszonyai alkalmasak-e a bűnmegelőzésre, költői kérdés. A körülötte kialakult helyzet viszont jó alkalom arra, hogy átgondolják a döntéshozók és velük együtt egész társadalmak, . hogy merre tovább az igazság/ szolgáltatásban. A másodfokú döntés részben vagy egészben kijelöliheti majd ezt az irányt. De vajon jó lesz az nekünk? Mesebeli tündér a kórházból Úgy hozta az élet, hogy kihalt kórházi folyosón találtam magam egyik este. A súlyos be-, tegekkel teli kórházi osztályon egyetlen nővérke tartotta a frontot. A szó legjobb értelmében vett ápoló, aki frissen és fá- radhatalanul tette a dolgát. Este tízkor is mosolygósán és kedvesen sietett az elesett, idős emberekhez, türelmesen és szakszerűen látta el őket. Agytálért rohant, vizet vitt, jpfúzipt kö-4 tött be, műtőbe Szaladt az operált páciensért. Eltűnődtem, vajon miként lehetne klónozni ezt a mesebeli szőke tündért, vagy legalább kiszedni belőle a titkát, hogyan csinálja. Szívesen megkértem volna, ugyan árulja már el, miként sikerült megőriznie ezt az energiát,.hivatás- tudatot, őszinte mosolyt. Sok száz pályatársának nem sikerült. Hiába kezdtélcmunkájukat egykor nagy tervekkel, betegek iránti elkötelezettséggel, szakmai alázattal, többségük mostanra belefásult a mindennapi taposómalomba. Hiszen három műszakban, megalázóan álacsony fizetésért teszik a dolgukat, köszönöm helyett sokszor szidalmakat kapnak, ráadásul ma már számos terüler ten a gyógyítás körülményei is messze esnek az ideálistól. Maguk előtt is szégyenkezve kérik a hozzátartozókat, ugyan hozzák már be a beteg gyógyszereit otthonról, mert az osztályon Csak minipiális a készlet Orvosok helyett döntenek olyan kérdésekben, amelyek messze nem az ő hatáskörükbe tartoznának. Szilvási Zsuzsa zsüzsanna.szilvasi@mediaworks.hn S hónapról hónapra nehezebben tudják összeállítani a műszak- beosztást, mert egyre; többen döntenek úgy, hogy felégetik maguk mögött a hidakat; és külföldön próbálnak boldogulni. ‘ Akik maradnak, minden tiszteletet megérdemelnek, ám kétségtelen, hogy nem mindig kedvesek és türelmesek. Ők magánrendeléseken vállalnak asszisztenciát, otthonukban gondoznak ágyban fekvő betegeket, egyik helyről a másikra rohanva próbálnak mindenhol megfelelni. így viszont az általam látott mosolygós szőke tündér valóban magára marad, mesébe illő kivételként. Jövőnk záloga Böjté Csaba, a szavait tetteivel hitelesítő szerzetes mondta többször, hogy ahova az Úristen ajándékot akar adni, oda gyermeket küld. Mi meg közben sokszor félelemmel látjuk, hogy egyre kövesebb gyermek születik Magyarországon, ami elég borús jövőképet jelent számunkra. Nincs szomorúbb elmúlás egy nemzet eltűnésénél, főlég, ha magunk teszünk róla. Európa jó részén is hasonló a helyzet, de most maradjunk,^ saját portánkon. A felmérések szerint ugyanis a magyar nők valójában nagyobb családot szeretnének a jelenleg megszokottnál. Ha ez így van, nem a lelki kiüresedés és önzés az oka a fogyó népességnek, másutt van a probléma gyökére. A felnövekvő generációk jövője iránti félelem és az anyaság tiszteletének ' hiánya bizonyára közrejátszik * benne. Az előbbire elég magyarázat, hogy egy bő fél évszáza.- dos elfuserált társadalmi kísérlet után ismét valami végtelennek tűnő játszma sakkfiguráinak érezhetjük magunkat. Bárki bármit mond, amit látunk, az nem jövőkép, mert nincsenek biztos támpontjai. A politikai élet szereplői pártállástól függően egymással ellentétes megoldásokat kínálnak életünk alapkérdéseire, ha meg egy csónakban eveznek, tehetségük, tisztességük legfeljebb a napi gondok kezelésére futja. Reménytelenül hiányzik számunkra egy olyan nemzeti közmegegyezés, ami nélkül a legjobb szándékú gondolatok is kioltják egymást, ahelyett, hogy a jövőt szolgálnák. Ráadásul rohamosan fogV a még meglévő bizalmi tőke, amiről szintén nem a családok' tehetnek". Szembe kell néznünk azzal a világgal is, ahol a nőktől már nem várható el, hogy pusztán anyák és háziasszonyok legyenek. Lehet vitátni, annak idején üdvös gondolat volt-e a munkába állításuk, de így történt, s ma már az otthonok falain kívül sem nélkülözhetjük alkotó erejüket. Feltehetően ők semkívánnak lemondani a szakmai, hivatásbeü kiteljesedés elégtételéről. Biztosan ném a férfiak szerepét kell átvenniük a hét- ' köznapokban, a traktoros lányok kora szerencsére már a ' múlt ködébe vész, s pont napjaSzathmáry István Kunhalom. 1950@gmail.com ink információs, technikai forradalma a biztosíték arra, hogy van más lehetőségük a kiteljesedésre. Például sok helyen a kötött munkahelyi elfoglaltsággal egyenrangú, tevékenységgé vált a távmunka, s egyre nagyobb tere van a részmunkaidős foglalkoztatásnak is. Jelenleg már nem is technikai, hanem szemléleti akadálya lehet annak, ha a nőknek nem, vagy csak nehezen sikerül ösz- szeegyeztetnl a gyermekvállalást a számukra vonzó életpá- lyamodellej, karrierépítéssel. Ma, amikor a média, ezen belül a házioltárrá előlépett televízió a legfontosabb véleményformáló eszköz, sajnos azt látjuk, hogy ott szinte alig találni az anyaság örömeit, megbecsülését sugalló alkotásokat. Ugyanez érhető tetten a közbeszédben is, ahol még ott járunk, hogy á sokgyermekes családot inkább megdöbbenés, mint tisztelet övezi. Pe-/ dig sokan vannak, akiknek az életét érdemes- volna széles körben ismertté tenni, pusztán azért, mert népes családot nevelve váltak közben sikeres eíTrberekké. Valószínűleg sokakat elgondolkoztatna a példájuk, mert eddig pusztán az'ellenkezőjével szembesültek-azzal, aniit egy ilyen boldo^közosség képvisel. Sok mindent kellene tennie ahhoz mindenkinek, hétköznapi’ embereknek, politikusoknak, de a sajtónak is, hogy a népes családtkövetendő példa legyen közöttünk. De valószínűleg nincs más út, mint egy minél hamarabb megszülető hatalmas összefogás annak érdekébeh, hogy áz utódok iránti vágy ne csak óhajtás, hanem megvalósult lehetőség legyen számunkra. Átmenet, lehetőség, mocsárba ragadás Narancssárga mellények csoportja ül a pádon. Seprű, lapát gondosan, letámasztva. A mellények átmeneti tulajdonosai rekordsebességgel köpködik a szotyi héját, rendszertelen időközönként nagyot húznak a kannásból. A csikket nagy ívben pöckölik a semmi irányába. Közmunkások. Méheket gondoznak, tésztát gyúrnak, brikettet gyártanak, széket faragnak, szalámit töltenek... Ők is közmunkások. „Egyáltalán munkalehetőség nincs, az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, 'щ emberek nagy része hátrányos helyzetű, szakképzetlen. Hogyha nem lenne közmű nka- progtam, ak kór nem is tudom, hogy mi lenne” - mondja egy tolnai kistelepülés.polgármesteri Úrtem én a kormányzati szándékot, hogy azok, akik ivek, évtizedek pta nincsenek jelen a munkaerőpiacon, kezdjenek magukkal valamit. És értem a szotyizókat is, hiszen a kilátástalanság esélyével - ami valójában esélytelenség - nem lehet átlépni a fásultságból, a bizakodás himnuszát sem lehet üde arccal énekelni. És értem, tisztelem azokat, akik a maguk mikrokör- nyezetében mégis tesznek valamit. Elsősorban saját magukért. Hogy propagandaízű kifejezést használjak: értéket hoznak létre. Kelet-Közép-Eu- rópa évszázadok óta híres arról, hogy errefelé nem a körülmények hatására, hanem azok ellenére történnek néha-néha jó dolgok. Ez persze nem azt jelenti, hogy közmunkásnak lenni jó dolog és életcél. Az viszont gyomorforgatóan bicska- nyitogató, hogy helyi Döbrögi a saját szőlőjében dolgoztat közmunkást. De hogy igenis ebből az átmenetinek remélt élethelyzetből ki lehet hozni akár a maximumot is, abban majdnem biztos vagyok. Persze, szerkesztőségi asztalnál ülve minden roppant egyszerűnek látszik, a klaviatúra előtt nem nehéz okosnak lenni. Idealizált giccset sem akarok festeni, mondván a munka nemesít, Madáchot sem akarnék citálni az élet és a küzdés viszonyáról, a kétkezi munka becsülete címmel sem kell akadémiai székfoglalót tartani. Már csak azért sem, mert naponta látjuk, tapasztaljuk, hogy ez mennyire nincs így. Közfoglalkoztatotti bérért - ami tényleg alig több, mint az elemi létfenntartás fedezete - piaci értéket előállítani viszont tiszteletet érdemlő cselekedet. Merem kimondani: tett. Annyit minimális közgazda- sági ismereteimmel is tudok, hogy a ,,’közfogiban” készített sajt, szappan, «asztal, sírkő, liszt, munkaruha bizony torzítja a versenyt. A költségvetési mankóval előállított termékek - éppen a köz javainak fel- használása miatt - alávágnak- a versenykörülmények között . gyártott sajtnak, szappannak, asztalnak,, sírkőnek, lisztnek, munkaruhának. Mi Gutái cs.gutai@gmaiircom Elméletben és ideákban biztosan létezik versenysemlegesség. És a gyakorlatban? Ugyanolyan sansszal vág neki a világnak/életnek/vállalko- zásnak/íétezésnek/üzletnek az osztrák gazda és a magyar? A nyírségi roma, az ormánsági iparos, a soproni fiatal, a jászsági ifjú? Ugye, hogy nem? Ez olyan terepfutás, ahol valaki mindig motorral megy. Ha én ülök a motoron'az helyénvaló, ha csak a kipufogót látom, akkor igazságtalan a világ. Akkor csal a játékvezető, mutyi- zik a pojitikus, aljas-Brüsszel - ném mintha ezek példátlan események volnának. A sok-sok Nyuszi rokonai és üzletfelei rátelepszenek a sok-sok Százholdas >'Págony- • ra. A sok-sok Files hümmög, a sók-sok Micimackó kizárja a külvilágot és nyaífht egyet-abő- dönbŐl. Amiben, koztatotti méz is lehet. A maga versenytorzító hatásával, a félig-meddig kényszerből - hiszen a közmunka maga a kényszerhelyzet - előállított édesség. Amit rosszabb esetben még ide- ológiaijnázzal öntenek nyakon. Egy valami azonban nem történhet meg soha, sehol, semmikor: közmunkások országává nem válhatunk. Mert az maga volna a borzalom. Legyen a közmunka egyfajta nulladik évfolyam, de tényleg legyen az. Amin át kell verekednie magát annak, aki ilyenre kény- szerül/fanyalodik, vagy ide űzi a muszáj. Hogy később képességeivel, lehetőségeivel sáfárkodva ne kelljen szemét lesütve tántorognia. Húzza ki magát, legyén önfenntartó, önmagát meghatározni, a világban elhelyezni képes autonóm ,.lény. Szabaduljon a kiszolgáltatottságtól.
