Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-21 / 93. szám

4 JÁSZSÁG 2016. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK Fedett termelői piacot szeretnének JÁSZIVÁNY Főként a helyi gaz­dák friss áruinak értékesíté­sét segítené az a kis fedett pi­ac, amelynek megvalósítá­sát ezekben a hetekben készí­tik elő. A fejlesztési tervhez pályázati támogatást remél a képviselő-testület, tudtuk meg Tari András polgármestertől. Az összességében 25 millió fo­rintos fejlesztést pozitív elbírá­lás esetén akár már a követke­ző évben meg is valósítanák. A helyi termelők mellett a kis­településre érkező árusok szá­mára is biztosítanának helyet. A község fejlesztési elképze­lései között szerepel még, hogy a település tulajdonában lévő ingatlanok felújításával, a tu­rizmus szempontjából is érté­kelhető, látogatható helyszíne­ket alakítanak ki. Ilyen lehetne például egy tájház jellegű ko­vács múzeum, ahol nem csak a mesterség eszközeit mutatnák be az érdeklődőknek, hanem lehetőség nyílna az egykori Egyjásziványi ház felújításával teremtenének megfelelő helyet kézműves foglalkozások bemutatására. mesterség kipróbálására is. Ha­sonlóan egy jásziványi ház fel­újításával teremtenének megfe­lelő helyet kézműves foglalko­zások bemutatására, kipróbá­lására a faluba érkezők számá­ra. Ez utóbbi program megva­lósításához húszmillió forintra pályázik a település. B. Cs. Jövőre megépítenék a piacot, mondja Tari András polgármester Választható feladat volt egy rom átvizsgálása Eles helyzetben az emberélet a tét Nemzetközi stábbal rendez­te meg a mentő- és keresőku­tyák bajnokságát a jászberé­nyi Kutyákkal az Életért Ala­pítvány a napokban. A nemze­ti bajnokság nyitott volt, hol­land és szlovák résztvevők is érkeztek Jászberénybe, a mentőkutyások Borsóhalmi úton kialakított bázisára. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY Rendkívül fontos, hogy folyamatos tréningben le­gyenek a kutyás párok, hiszen bármikor megtörténhet, hogy éles helyzetben kell bizonyítani­uk rátermettségüket. Már pedig ilyen esetben nem egy-egy kupa sorsa, nem a megszerzett pon­tok száma múük a teljesítmé­nyen, hanem emberélet. Nemré­giben ezt meg is tapasztalhatták a mentőkutyások. A jászberényi központú Kutyákkal az Életért Alapítvány tavaly megalakult Ajkai Csoportja kapott riasztást, hogy nyújtsanak segítséget egy eltűnt idős bácsi felkutatásában.- Csoportunk tagjai rövid idő alatt a megadott helyszínre ér­keztek - mondta Szabó Gábor, az alapítvány elnöke. - Ott meg­kezdték a kutatást a számukra kijelölt területen. Az idős bácsit rövid időn belül, legfeljebb egy fél órás keresést követően sike­rült is megtalálni mentőkutyá­sainknak. A tréning és időről időre a megmérettetés tehát rendkívül fontos, hogy az ajkaihoz hason­ló esetekben számíthassanak a mentőkutyás segítségre. A hét­végi, háromnapos versengést az alapítvány az SOS Mentőkutyás Egyesülettel közösen szervezte, holland és szlovák bírók pontoz­ták a kutyák és kiképzőik telje­sítményét. A péntektől vasárnapig tartó bajnokságon három nagyobb fel­adat (területkutatás, romkutatás, nyomkövetés) közül egyet és egy közös, minden induló számára kötelező engedelmességi feladat­sort kellett teljesíteniük az in­dulóknak. A figyelem a kutyák­ra összpontosult. A szimatmun­káknál a kiképzők irányítása mellett a kutyáknak a szaglá­suk segítségével szerzett in­formációt kellett továbbíta­niuk: a megtalált személyt hangos ugatással jelezték. Az állatok nehezített pályá­kon mozogtak, hiszen a legmagasabb mi­nősítési fokozat megszerzéséért indultak - tud­tuk meg az ala­pítvány elnö­kétől. Választ ható feladat volt egy két­ezer négy­zetméte­res rom átvizsgá­lása, amit fél órán be­lül kellett teljesíteni­ük a páro­soknak. Eny- nyi idő állt ren­delkezésre, hogy fel­derítésék „hová tűnt el há­rom sérült”. Szintén választhat­ták a résztvevők a terepkutatást. Az ebben résztvevő kutyások­nak egy 3,5 - 4 hektáros, erdős, bozótos területen kellett megta­lálniuk az elrejtőzött embereket. A harmadik választható feladat a nyomkövetés volt. Ennek kere­tében egy két kilométeres útvo­nalon, kanyargós, nehezített pá­lyán kilenc tárgy vezetett el az el­tűnt emberhez. Ez lehetett gyu- fásdoboz, zsebkendő, kesztyű vagy bármi más, amiket a ku­tyának fekvéssel kellett jeleznie. Ráadásul a nyomot három órával a keresés megkezdése előtt „fek­tette le” a keresendő személy. A nagy feladatok mellett mindegyik kutyás párosnak be kellett mutatnia felkészültségét egy ügyességi és engedelmes­ségi feladatokból álló gyakor­latsoron is, ezzel együtt sze­rezhette meg az emelt szintű minősítést. Népszerűsítették a kutyatartást is A rendezvény nyitott volt. nagy népszerűségnek örvendett ku­tyabarát körökben. A jászberé­nyi Kutyákkal az Életért Alapít­vány tagjai is lelkesen vettek részt a szervezésben, lebonyo­lításban és a versenyeztetés­ben is - tájékoztatott S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság sajtószóvivő­A berenyi mentokutyasok biztosították a verseny helyszínt és próbára tették kutyáik tudását is je. Csaknem negyven ku­tya nevezett a legmagasabb színtű minősítésre. Az alapít­vány egyébként tagja a BM Or­szágos Katasztrófavédelmi Fő igazgatóság HUNOR nehéz mi­nősítésű kutató-mentő csa­patának. akik hivatásos men­tőszervezetként a hazai és a nemzetközi segítségnyújtás­ban is bevethetők. № »» - re * b Л Szolnoki művészre emlékeznek JÁSZBERÉNY A másfél évti­zeddel ezelőtt, 2001 áprili­sában elhunyt szolnoki fes­tőművészre, Baranyó Sán­dorra emlékeznek a Szikra Galéria „Hónap műtárgya” sorozat keretében. Az alkotó Tanyák című munkáján ke­resztül Verebes György fes­tőművész, a Szolnoki Mű­vésztelep művészeti ve­zetője idézi majd fel Bara­nyó Sándor művészi életút­ját május 3-án délután öt órakor. A hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is a Palotásy János Zeneis­kola növendékei (képünkön egy korábbi előadásuk) köz­reműködnek a rendezvé­nyen. (bcs) Közösségi segítség az oltárfelújításra ALATTYÁN A helyi templom főoltárának, illetve a mögöt­te található freskó felújítá­sára az alattyáni egyházköz­ség, illetve a hívők adako­zása révén nyílt lehetőség. A nemrégiben megkezdő­dött munkálatokra összes­ségében mintegy 2,5 millió forintot fordíthatnak a kiste­lepülésen. (bcs) Testvérvárosi látogatás JÁSZBE. A Testvérváro­sok Baráti Egyesülete ven­dégeként egy vechtai kül­döttség érkezett a városba a héten. A német testvér- város idősek otthona tavaly segítséget nyújtott a berényi Szent Ferenc Szociális intéz­ménynek, adományuk révén elektromos ágyak, illetvebú- torok érkeztek a berényi ott­honba. A német delegáció­val érkezett Peter Clemens Schulze, a vechtai idősek otthonának vezetője pénte­ken jelképesen átadja az in­tézmény részére az eszközö­ket. (bcs) Magánadományból újul meg a kálvária JÁSZBERÉNY Egy nagylelkű magánadományból újulhat meg a város határában a nagy- kátai és jászfelsőszentgyörgyi út kereszteződésénél, a körfor­galmi csomóponttól nem mesz- sze található a Cserőhalmi Kál­vária. Az adományozó helybeli hölgy férje, illetve boldog há­zasságuk emlékének kívánja ajánlani a kálvária szoborcso­port felújítását. A restaurálási munkálatok­ra összességében hatmillió fo­rintot ajánlott fel, amit a város kizárólag erre a célra használ­hat fel. Az önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésén tár­gyalt a felajánlásról és elfogad­ta azt. A település költségve­téséből még hozzájárulnak az épített örökség részét képező szobor renoválásának finan­szírozásához. A munkálatok előkészíté­se mostanra már megkezdő­dött. Az adományozáskor az Üzvegy mindössze annyit kért, hogy - az Építésügyi és Örök­ségvédelmi Hivatal által en­gedélyezett formában és he­lyen - jelenjen meg az, hogy szeretett férje emlékére újítat- ta fel a szobrot ebben az esz­tendőben, azaz 2016-ban. Ez­zel kíván örök emléket állíta­ni az együtt töltött éveknek. Banka Cs. Fogyasztóvédelemről, a vásárlók jogairól tudhattak meg még többet Pesten zárul a vetélkedősorozat JÁSZSÁG/JÁSZBERÉNY A diákok fogyasztói tudatosságának fej­lesztésére indított programso­rozatot a Fogyasztói és Betegjo­gi Érdekvédelmi Szövetség (FÉ- BÉSZ). A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium által támogatott prog­ramsorozat részeként két megye négy településén tartanak vetél­kedőket a diákok fogyasztóvédel­mi és fenntarthatósági ismerete­inek bővítése érdekében. A héten a FÉBÉSZ szakértői már a második vetélkedőt tartot­ták meg Jászberényben, a Bercsé­nyi Miklós Általános Iskolában, ahol a jelentkező hat iskola tizen­két csapata mérte össze tudását. A versenyen egyebek mellett totó, activity és egyéb interak­Gondolkodtató feladatok egész sorát oldották meg a résztvevők tív feladatokat adtak a fiatalok­nak. A FÉBÉSZ célja, hogy a ta­nulók játékos keretek közt sajá­títsák el az alapvető fogyasztó- védelmi ismereteket, közölte dr. Baran Alexandra ügyvezető el­nök. Tudjanak meg minél töb­bet például a javítási határidőre vonatkozó szabályokról, inter­netes termékrendelés esetén az indokolás nélküli elállás lehető­ségéről, vagy épp a légi utazást érintő, a légitársaság kötelezett­ségeit összefoglaló szabályokról. A berényi versenyt a Ber­csényi iskola csapata nyerte. A programsorozat negyedik ve­télkedőjét majd a fővárosban, Budapesten tartják. Banka Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents