Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-21 / 93. szám

*> MEGYEI KORKÉP 2016. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK HÍREK ШВ* Parkolószámlálót szereltek fel Európa-szerte egy­re több városban rendszere­sítik a parkolóhelyek szabá­lyozására azokat a speciális érzékelőket, melyeket a na­pokban szereltek be a Ma­gyar út végén lévő parko­lóöbölben is. Az eszköz jel­zi, ha az adott parkolóhely­re autó érkezett, s a parkoló elején lévő kijelzőn az autós láthatja, hogy van-e ott sza­bad hely. (mg) Vallási turistautat nyitnak hamarosan KUNSZENTMÁRTON Megnyit­ják az alföldi Szent Márton- zarándokutat május 7-én délelőtt a Szent Márton- templom melletti téren. A tervek szerint a szentmi­se, valamint a protestáns lelkészek beszéde után nyit­ják meg turistautat, majd megáldják a zarándokokat, a zarándokutat, a zarándok­botokat és a zarándokiga­zolványokat. Délután az al­földi Szent Márton-zarán- dokúton érintett települések polgármestereinek és lelki- pásztorainak megbeszélése kezdődik a vallási turistaút megnyitása kapcsán, (jzs) Ismeretszerzésre ösztönöztek JÁSZBERÉNY Az Amerikai Egyesült Államok budapes­ti Nagykövetsége és Külügy­minisztériuma a világon első­ként hazánkban indította el még 2010-ben a „Meet the scientist" programot. A prog­ram célja a műszaki- és ter­mészettudományok, illetve az amerikai tanulmányi le­hetőségek népszerűsítése magyar középiskolások kö­rében. Az elmúlt hónapok­ban kilenc hazai középiskolá­ban jártak az előadók. Az idei programzáró eseményt Jász­berényben tartották tegnap délelőtt. A Lehel Vezér Gim­názium, illetve a Jászberényi Katolikus Iskola Liska József Szakközépiskola és Gimnázi­um összesen mintegy kettő­száz diákja vett részt az elő­adásokon. (bcs) RÁKÓCZIFALVA A Szolnok-Tisza Rota­ry Klub egy teherautónyi raklapot (ké­pünkön) adományozott a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskolának. Az intézmény a tanulók részére raklapbútorokat készít az iskola folyosóira és udvarára, melye­ket nyári szünetben az önkormányzat is felhasznál majd a szabadidős rendezvé­nyeihez. SZ. ZS. Az állami fenntartású iskolák harmada vett részt a demonstrációban Sztrájkoltak a pedagógusok Megyénk számos iskolájában sztrájkoltak tegnap a peda­gógusok. A Klik adatai szerint az általuk fenntartott intéz­ményekben közel nyolcszázan csatlakoztak a munkabeszün­tetéshez - a lapunk által meg­kérdezett iskolák közül is sok részt vett a demonstrációban. Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu JÁSZKUNSÁG Akadtak intéz­mények, melyek szinte teljesen kihaltak, mert a szülők a sztrájk miatt nem vitték iskolába a gye­rekeket. A martfűi József Atti­la Általános Iskolában például csak kettő diák jelent meg ta­nítási időben az intézményben. Kovácsné Szántó Mária, az ot­tani sztrájkbizottság vezetője el­mondta, az ötvenegy dolgozóból harminchatan demonstráltak. A technikai munkatársak közül a legtöbb dolgozott, a pedagógu­sok pedig ügyeletet tartottak. A sztrájkhoz nyugdíjas tanárok-ta­nítók is csatlakoztak. Kovácsné Szántó Mária hangsúlyozta, a sztrájk az iskola falain belül ma­radt, azt nem vitték ki az utcára. A szolnoki Körösi Csorna Sán­dor Általános Iskola és AMI tan­testületének nagyobbik fele sem állt munkába, bár természete­sen tartottak ügyeletet. A diá­koknak csak egytizede ment teg­nap iskolába, ők életmód- és kör­nyezetvédelmi programban vet­tek részt, fellépésekre gyakorol­tak, komolyzenei koncertre láto­gattak el. Atiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Szakközépiskola viszont nem állt be a demonstrá­lok sorába. Baczúr István igazga­tótól megtudtuk, természetesen ők is támogatják a pedagógus társadalom törekvéseit, ezt az­zal jelzik, hogy kék szalagot tűz­tek ki ruhájukra. Kérdésünkre, miért nem sztrájkolnak, Baczúr István úgy válaszolt: az érettsé­gi előtt bő egy héttel nem tartják szerencsésnek, hogy elmaradja­nak a tanórák. Elsősorban a vég­zős tanulókra tekintettel döntöt­tek tehát így. A szolnoki Széchenyi Ist­ván Gimnáziumban ellenben a tantestület negyvenöt százalé­ka részt vett a sztrájkban. De­ák László igazgató úgy nyilatko­zott, speciális órarenddel tanítá­si napot tartottak az intézmény­ben. Azoknak a diákoknak, akik nem voltak iskolában, kö­telezően igazolniuk kellett távol­létüket. Voltak olyan osztályok, ahonnan kevesebben, és voltak olyanok, ahonnan többen is hiá­nyoztak különböző okokból. Hicsó György, a Szolnoki Mű­szaki Szakképzési Centrum Harmincegy helyet érintett az esemény- Információink szerint a me­gye állami fenntartású isko­láink mintegy harmada vett részt a pedagógussztrájkban- mondta el Szutorisz-Szügyi Csongor, a KLIK Szolnoki Tan­kerületének vezetője. - Össze­sen harmincegy feladatellát­ást helyen 758 dolgozó sztráj­kolt. ez az arány mintegy húsz százalékot jelent. Szolnokon a igazgatója elmondta, hat tagin­tézményük közül csak a jász­berényiben sztrájkolt tíz tanár, ők ezt előre be is jelentették. A szolnoki Pálfy-Vízügyi tagin­tézményben pedig az egyik szü­netben tartottak szimpátiade­monstrációt. Molnár Lászlótól, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igaz­gatójától megtudtuk, hogy a ta­nárok közel fele sztrájkolt, szám szerint huszonhat pedagógus és három pedagógiai munkát közvetlenül segítő közalkalma­zott vett részt a munkabeszün­tetésben. Az intézményben er­re a napra rendes tanítási na­pot szerveztek rendkívüli óra­renddel. Az ugyancsak szolnoki Ver­seghy Ferenc Gimnázium is csatlakozott a demonstráló in­fenntartásunkban lévő tizen­öt intézményből tíz helyen vet­tek részt a tiltakozó akcióban, mintegy 310 fővel. A tankerületi igazgató hozzá­tette. a sztrájkban résztvevő is­kolákban is meg kellett olda­ni azoknak a gyermekeknek a felügyeletét és étkeztetését, akik reggel megjelentek az in­tézményben. tézmények sorához. A pedagó­gusok fele nem tartotta meg óráit. Ahogy Pogány Gyula isko­laigazgató fogalmazott, az óra­rend kicsit „foghíjas” volt, több lyukas órája is volt a tanulók­nak. A tanórákat igyekeztek cso­portosítani, hogy azok lehetőleg délelőttre essenek. A jászsági iskolákban is sztrájkoltak a pedagógusok, volt ahol a munkabeszüntető peda­gógusok aránya megközelítet­te a száz százalékot, a sztráj­koló intézményekben minden­hol meggyőző volt a támogatott­ság. Jászárokszálláson például a Jászárokszállási Széchenyi Ist­ván Általános Iskola és AMI dol­gozóinak közel fele nem vette fel a munkát. A Tószegi Általános Iskolában is szünetelt a tanítás a sztrájk miatt, a gyerekek nem is men­tek iskolába. Varga Józsefné igazgatónőtől megtudtuk, a ta­nítási szünetről előzetesen kiér­tesítették a szülőket, a gyerekek elhelyezését, felügyeletét min­denki meg tudta oldani, az ebé­deltetést pedig biztosították szá­mukra. Mint ahogy jó néhány kiste­lepülésen, úgy Zagyvarékason, a Damjanich János Általános Iskolában is zavartalanul folyt azonban a tanítás, Polónyi Lász­ló igazgató elmondta, senki nem jelezte, hogy csatlakozni akart volna a sztrájkhoz. A Szászbere- ki Kolping Katolikus Általános Iskolában sem szüntették be a munkát a pedagógusok. A ti- szavárkonyi Endre Király Álta­lános Iskola és a vezsenyi tag- intézmény munkatársai is úgy döntöttek, hogy nem csatlakoz­nak a sztrájkhoz. Karcagon és környékén jó­részt egyházi fenntartású is­kolák működnek, az intézmé­nyek többsége nem is vett részt a sztrájban, viszont sok helyen szolidaritást vállalva, a pedagó­gusok feltűzték a kék szalagot. A pedagógusok mellett a szo­ciális ágazat is sztrájkolt a me­gyében is. A bölcsődék többségé­ben egésznapos, egyéb intézmé­nyekben kétórás munkabeszün­tetést tartottak. A képzett munkaerő és a jó kapcsolat is országunk mellett szólt, mikor a helyszínről döntöttek Ötszáz munkahelyet teremt a zöldmezős bemházás Folytatás az 1. oldalról Mar. de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Pres- ta Hungary Kft. ügyvezető igaz­gatója ünnepnek nevezte a ki­vitelezés kezdetének napját. Ki­emelte, hogy hosszas előkészítés és tervezés előzte meg a gyárépí­tést. Az új üzemben magas hoz­záadott értékű, innovatív termé­keket gyártanak majd, a főváro­si fejlesztő központjuk, illetve a Győrben működő gyáruk mel­lett egy újabb lépcsőfokot jelent a jászfényszarui fejlesztés. Dr. Heinrich Hiesinger, a Thyssenkrupp AG vezérigazga­tója első alkalommal látogatott az esemény kapcsán hazánk­ba. Elmondta, hogy a cég jelen­leg kilencszáz munkavállalót foglalkoztat hazánkban győri gyárukban és budapesti köz­pontjukban. Zöldmezős beru­házásuk helyszínéül hazánkat központi elhelyezkedése, a jól kiépített infrastruktúra, illet­ve nagymértékben a jól képzett munkaerő miatt választották. Segítette döntésüket az is, hogy az elmúlt években rendkívül jó kapcsolatot sikerült kialakítani­uk hazai partnereikkel. Rendkí­vül fontosnak nevezte a műsza­ki felsőoktatási intézményekkel kialakított együttműködésüket, amit erősíteni szeretnének. A beruházásnak helyet adó város polgármestere, Győri­Jelképes „első kapavágással” indult el a kivitelező munka né dr. Czeglédi Márta elmond­ta, hogy már most rendkívül jó kapcsolatot sikerült kiépíte­nie a Jászfényszarui Ipari Cent­rum Kft., illetve az önkormány­zat munkatársainak a cég kép­viselőivel. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező években bizonyítani tudják: jól döntött a cég, amikor a város ipari park­ja mellett döntött beruházása helyszínéül.- Drámai hatással lehet a be­vándorlási válság a schenge- ni övezet gazdaságára, ameny- nyiben nem sikerül kezelni a kialakuló helyzetet - mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte, hogy az uniós gazdaság gerin­cét a német gazdaság, a német cégek teljesítménye adja. Sze­rinte a schengeni zónát válto­zatlan formában kell megőriz­ni ahhoz, hogy kiszámíthatóak, tervezhetőek legyenek a szállí­tások, a cégek működése ver­senyképes és hatékony marad­jon. Hozzátette: a jászfénysza­rui beruházás elindítása az or­szág elismerése is. A kormány 10,6 milliárd forinttal támogat­ja a német nagyvállalat mun­kahelyteremtő beruházását. A képzett és megfelelő számú munkaerő biztosítása érdeké­ben továbbra is szorosan együtt kell működni a vállalkozások­nak és a felsőoktatási intézmé­nyeknek. Banka Csaba w j

Next

/
Thumbnails
Contents