Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-01 / 76. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 1., PENTEK KETPO Évek óta egyre több zöldségfélét termelnek a településen a mezőgazdasági kózmunkaprogram ke­retében. Idén 32 helybélit foglalkoztatnak ily módon, akik ezekben a napokban jórészt a palánták nevelésé­vel foglalkoznak a fólia alatt. Emellett már szabadföl­dön is folyik a talajelőkészítés, illetve a több éve nevel- getett homoktövis-ültetvényt is kapálják. Sz. Zs. Számítógépeket kaptak МЕ201Ш Az önkormányzat és a helyi rendőrkapitányság szoros együttműködésben dolgozik. A város arra törek­szik, hogy minél sokrétűbben segítse a rendőrség munká­ját. Ennek érdekében nemré­giben öt darab felszerelt szá­mítógépet adományoztak a kapitányságnak. Sz. Zs. Ez lesz majd az utolSHOW SZOLNOK Különleges prog­ramnak ígérkezik az idei Szofi Napok. A Szolnoki Főis­kola Hallagatói Önkormány­zatának rendezvényére áp­rilis utolsó hetében, huszon­ötödikén és huszonhatod- kán kerül majd sor, amely­nek programjában sport- bajnokság, Kolimpia és ÁÉV-mászó is szerepel. De a legfőbb érdekességét az adja majd az eseménynek, hogy ez lesz majd az utol­SHOW Szofi Napok. Hiszen a kecskeméti és a szolnoki főiskola egyesüléséből lét­rejövő felsőoktatási intéz­mény más nevet visel majd az egyesülés után. M.G.A. Szolnokiak zarándokútja OK A Szolnoki Belvá­rosi Plébánia zarándokutat szervez április 2-án, szomba­ton Mátraverebély-Szentkút- ra. Máté György esperestől megtudtuk, hogy több sze­mélygépkocsival és egy 50 személyes autóbusszal indul­nak a 9 órakor kezdődő VII. Isteni Irgalmasság Országos Konferenciára. Erdő Péter bí­boros adja át a konferencia üzenetét. Youseff Fakbou- ry, libanoni magyar katolikus aktivista Keresztényüldözés a XXI. században címmel tart előadást, míg Kocsis Imre te­ológus Szent Lukácsról, az irgalmasság evangélistájá­ról beszél. Délben a szentmi­sét Alberto Bottari De Castel- lo érsek, apostoli nuncius ce­lebrálja. A konferencia, a za­rándoklat este záró áhítattal fejeződik be. F. S. Gyorsforgalmi út kell a „Tisza fővárosa” jogos címhez Varosmarketing: az első tervet alkották meg A megyeszékhely városmar­ketingjének, illetve turiszti­kai stratégiájának kialakí­tásáról szóló előterjeszté­sek adtak a legtöbb vitára okot csütörtökön, a szolno­ki közgyűlés soros ülésén. Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu SZOLNOK Az előterjesztések hosszú sorát a városimázs szempontjából régóta Várt várrosmarketing-, valamint turisztikai stratégiai koncep­cióról szóló határozati javas­latok indították. A tervezet elkészítésével a számos hazai és nemzetközi referenciával rendelkező Ketzal Kft-t bízta meg a város - ár/érték arány­ban a legkedvezőbb ajánlatot adva két másik vetélytársával szemben. A koncepciót dr. Bu­dai Zoltán, a társaság ügyve­zető igazgatója ajánlotta be a testületnek. Mint hangsú­lyozta, a Tisza és a Zagyva torkolatában fekvő megye- székhelynek remek adottsá­gai vannak. Szórakoztató és kulturális kínálata kiváló, a meglévő Aba-Novák Agórá- jával, a színházával, a sport­klubjaival, valamint a fesz­tiváljaival közönségcsaloga­tó város, illetve a hamarosan nyíló RepTárral, a Sörárium- mal, a tiszaligeti és a Véső úti leendő fürdőlétesítményeivel, és további jelentős fejlesztése­ivel még izgalmasabb és von­zóbb desztináció lesz, ha...!!! Amennyiben a jelenleginél modernebb, kiépítettebb és „gyorsabb” utak vezetnek ide Jó hírét viszik a városnak Dr. Bischof Zsolt a társaság alapítóinak üzenetét átadva mondott köszönetét Szolnok­nak, hogy „befogadta" a rend­szerváltás eiőtt sokáig ellehe­tetlenített dr. Béres Józsefet, gondozta kincsét, és őrzi. to­vábbviszi értékes hagyatékát- beszélt erről is a gyárigaz­gató, majd kiemelte:- „Szolnokon vállalkozásba­rát az ügyintézés”, majd felso­rolta azon hivatalokat és in­tézményeket, melyek haté­konyan és gyorsan segítettek a Béres Gyógyszergyár ügye­iben. A beszámolót követően szinte majd' minden önkormányzati frakció képviselője elismeré­sét fejezte ki a társaság tulaj­donosainak, menedzsmentjé­nek és dolgozóinak, hogy a jól prosperáló vállalkozás jó hí­rét viszi a megyeszékhelynek szerte a nagyvilágban.- tette hozzá dr. Budai Zoltán. A jobbikos dr. Lázár Zol­tán és Kiss Gabriella számos tartalmi elemében támadták a turisztikai startégiai ter­vet. Radócz Zoltán (MSZP) az előzetes lakossági felmé­rés internetes módszerében talált kifogást. Ellenben dr. Póta Sándor és Molnár Iván (mindketten Fidesz-KDNP), valamint Fejér Andor alpol­gármester, majd zárszóként Szalay Ferenc polgármester védelmébe vette Szolnok el­ső városmarketing-koncepci- óját. Hozzátették, Szolnok nem csupán attól lehet/lesz a Ti­sza fővárosa, ha a tiszai fej­lesztési elképzeléseit megva­lósítja, hanem, ha a 4-es szá­mú főutat végre széles sávú gyorsforgalmivá építik ki. Vé­gül Kiss Gabriella és dr. Lá­zár Zoltán jobbikos képvise­lők nem szavazata mellett a közgyűlés többséggel meg­szavazta a városmarketing tervét, a DK-s Tóth Istvánná és a szocialista Radócz Zol­tán tartózkodó voksa mellett. Az egészségmegőrző és a betegségmegelőző készítmé­nyek gyártása és forgalma­zása terén a hazai szektor­ban piacvezető, kizárólago­san magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyárának igazgatója, dr. Bis­chof Zsolt tartott beszámolót a társaság tevékenységéről. Kiemelte, hogy a Béres Gyógyszergyár szolnoki üze­mében az elmúlt két évtized alatt közel 3 milliárd forint értékben történt ingatlan-, gép- és eszközfejlesztés. A gyógyszergyártó terület meg­haladja a 2,5 ezer négyzetmé­tert. A szolnoki gyárban foglal­koztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 230 fölé nőtt. HÍREK Csatlakoztak a programhoz A Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesü­lete és a Népművészeti Egyesü­letek Szövetsége idén már har­madik alkalommal szervez nyi­tott hétvégét az országban mű­ködő népi kézműves alkotóhá­zak, nyitott műhelyek és mű­helygalériák számára, csatla­kozva a francia kezdeményezés­re indított „Európai Művészet és Kézművesség Napjai” program­hoz. E rendezvények célja, hogy fel­hívja a figyelmet e műhelyek lé­tezésére és megmutassa, milyen értékek hordoznak azok a léte­sítmények, amelyek a tradicio­nális népi kézművességet örökí­tik tovább. A Jász-Nagykun-Szol­nok Megyei Népművészeti Egye­sület idén is csatlakozott az or­szágos kezdeményezéshez, tud­tuk meg Kenyeres Sándornétól, az egyesület elnökétől. Az egye­sület a tiszavárkonyi Népművé­szeti Alkotóházában rendez a népi kézművesség iránt fogéko­nyaknak egész napos progra­mot április 2-án, szombaton. Délelőtt elsősorban a gyere­keket várják kézműves foglal­kozásokra, ahol kipróbálhatják például a mézeskalács díszítést vagy a gyöngyfűzést, délután pedig a hagyományos tésztaké­szítés iránt érdeklődők ismer­kedhetnek a csigatészta előállí­tásával, belekóstolva a tészta- gyártás fogásaiba. К. B. TISZAJENŐ Péntek Sándor családi gazdálkodó a portáján birkákat is tart, melyeknek a szaporulatát ér­tékesíteni szokta. A bárányok egy részét még húsvét előtt leadta olaszországi exportra. Néhány állatot fiatalításként magának is megtartott. Nemzetközi elfogató­parancsot adtak ki SZOLNOK A nyomozási bíró ki­adta a gyanúsítható személy, a szolnoki bróker, F. József Szeverin ellen a nemzetközi elfogatóparancsát, mert a bel­földi elfogatóparancs nem ve­zetett eredményre, és felme­rült, hogy a csaló külföldön tartózkodik. Egyébként fo­lyik a nyomozás az ügyében - tudtuk meg a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Fő­ügyészség illetékesétől. A Szolnok megyei sértettek re­mélik, mielőbb megkaphat­ják a pénzüket - közölte la­punkkal az egyik károsult. Mészáros G. - Mátyus K.

Next

/
Thumbnails
Contents