Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-07 / 56. szám

2016. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ KITEKINTŐ g Hegyi István és Hegyi Ibolya régóta járnak színházba. Kedvelik a musicaleket, így kíváncsian várták a Hello. Dollyt. Karancsi Tamásnak és Karancsiné Kántor Editnek az egyik_____ kedvenc kikapcsolódása a színházba járás. Régóta van bérletünk. H Ж Péntek este tartották a Szigligeti Szín­házban a Hello Dolly! című örökzöld musical bemutatóját. A Thornton Wilder Házasságszer­ző című darabja nyomán Michael Stewart ál­tal írt szórakoztató darabot Szente Vajk állítot­ta színpadra, főszereplői olyan elismert művé­szek, mint Kertész Marcella, Szolnoki Tibor, Já- rai Máté. Már fél hétkor érkeztek a vendégek, a hallban baráti társaságok és párok beszélget­tek, kíváncsian várva az előadást. Látható, érzé­kelhető volt a várakozás izgalma az érkezők kö­zött. Az esti előadás végül elsöprő sikert aratott. Méltó folytatása volt az évadnak, A nagymama, A padlás és A makrancos hölgy, vagy éppen A denevér című darabok után. Sz. Zs. Ezúttal egy musicalt mutattak be a Szigligetiben pénteken este A Hello, Dolly várta a nézőket 3 zE Ю f ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma az Agóra patika (Boldog Sándor I. krt. 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 632 centiméter, duzzsztott, Kisköre-felsőnél 709 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 6,5 Celsius-fok. Kisköre-alsó- nál 707 centiméter, apadó, Szolnoknál 719 centiméter, áradó, a víz 5,8 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 388 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 651 centiméter, apadó. A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendésze­ti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 4-es út egyes szakaszain, Törökszent- miklós, Karcag, Kunhegyes, Szolnok, Csépa, Jászberény, Pusztamonostor, Jászfény- szaru, Mezőtúr, Tiszafüred, Ti- szaigar, Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók el­helyezkedésének megváltoz­tatási jogát a rendőrség fenn­tartja. Részletes megyei traf- fipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „A sajnálat a szeretet balzsama.” (Gárdonyi Géza, író) POSTABONTÁS V égre valami elindult... Az utak állapota me­gyénkben is több he­lyen hagyott kívánni va­lót maga után a kátyúk mi­att, de szerencsére a napok­ban azt vettem észre, hogy elkezdték befoltozni ezeket a lyukakat. Sokat vezetek, mert terüle­ti képviselő vagyok egy cég­nél, így van rálátásom. Pél­dául szembetűnő a változás Kengyelen és Törökszentmik- lóson: ezeken a településeken elkezdték befoltozni a lyuka­kat. Ez már teljesen jó irány. Csak így tovább! Most már jö­het sorba a többi... a 4-es, a nagykörűi elágazás stb. Vég­re úgy érezhetjük, hogy ezen a téren is történik előre lé­pés. Remélem, ez a pozitív „hullám” folytatódik a jövő­ben is, és következő ősszel nem kell tengelyig megmerül­ni a kocsikkal a kátyúkban. Apró dolgok ezek, de még­is nagyok! Szerintem nem én vagyok egyedül ezzel a véle­ménnyel... Molnár Ferenc, Szolnok RECEPT Túrós-narancsos szelet HOZZÁVALÓK 16 szelethez: 50 dkg túró, 30 dkg liszt, 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor,16 dkg kristálycukor, 3 db tojás, 1 dl olaj, 2 dkg ka­kaópor, 1 tasak sütőpor. A tete­jére: 5 dkg cukor, 5 dl narancs­lé, 1 tasak vaníliás cukor, 1 ta­sak vaníliás pudingpor. ELKÉSZÍTÉS Első lépésként keverjük ha­bosra a tojásokat a kristály- cukorral. Ezt követően adjuk hozzá az olajat és 2 dl langyos vizet, majd dolgozzuk bele a lisztet, a kakaóport és a sü­tőport. Töltsük a tésztát egy sütőpapírral kibélelt, 30 x 25 cm-es tepsibe, és tegyük 180 fokos sütőbe kb. 30 percre. Ezután verjük fel a vajat a por­cukorral, majd dolgozzuk bele a túrót. Kenjük a krémet a ki­hűlt tésztára, és rakjuk a hű­tőbe, hogy megdermedjen. Vé­gül, de nem utolsó sorban ke­verjük a narancsléhez a vaníli­ás cukrot, az 5 dkg cukrot és a vaníliás pudingport, majd me­legítsük, amíg besűrűsödik. Ezután öntsük egyenletesen a sütemény tetejére, és hagyjuk a hűtőben megdermedni. Jó étvágyat kívánunk hozzá! Túró és narancs?! Csak finom lehet... Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI Ön látta már a Szívecskéimet? SZOLNOK CINEMA CITY: Agyas és agyatlan (18) 16.00,18.40, 20.30. Barbie: Titkos ügynö­kök (6) 13.00. Deadpool (16) 13.45, 20.15. Egyiptom iste­nei (12) 14.45. Egyiptom iste­nei 3D (12) 19.30. Hogyan le­gyünk szinglik? (16) 14.10, 18.00. Nagyfater elszabadul (16) 16.30. Saul fia (12) 17.15. Zootropolis - Állati nagy balhé (6) 15.30. Zootropolis - Állati nagy balhé (6) 3D 13.15,17.45, 20.00. TISZAPART MOZI: Men- la hagyatéka (12) 15.15., Zo­otropolis - Állati nagy balhé (6) 16.00., Pasolini (18) 16.15., Saul fia (12) 16.30., Minden út Rómába vezet (12) 17.45., A lo­vasíjász (6) 18.00., Szivecské- im (16) 18.15., Egyiptom iste­nei (12) 19.30., Ave, Cézár! (12) 20.00. . A dán lány (16) 20.15. HANGVERSENY SZOLNOK A Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Fantázia bérlet kereté­ben március 7-én, hétfőn 19 órai kezdettel hangversenyt rendez a MEGYEHÁZA DÍSZTERMÉBEN. A koncerten Schubert „V. (B-dúr) szimfóniáját” hallhatja a közön­ség, Mozarttól pedig a népszerű „g-moll szimfónia" hangjai csen­dülnek majd föl. Az est karmeste­re Hámori Máté. CSIGÁK ÉSZ ÍTÉS RÁKÓCZiFALVA Március 10-én, délután 1 órától este 7 óráig várják a VARSÁNY KÖZÖSSÉGI HÁZBA mindazokat, akik ki sze­retnék kipróbálni a házitészta- készítést. Az Örökifjak Egyesüle­tének rendezvényén ez alkalom­mal csigatésztát készíthetnek az érdeklődők. ELŐADÁS SZOLNOK A hatékony időgazdál­kodás címmel tart előadást Bozóki Mária business coach március 10- én 16 óra 30 perckor a VERSEG­HY FERENC KÖNYVTÁRBAN. Szó lesz a hatékony időgazdálkodásról, a feladatlistáról, a fontossági sor­rendről és a napirendről is. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV I 6:00 Aktuális Visszatekintő, 6:25 Liturgia, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Aktuális vissza­tekintő, 7:30 Horgásztárs, 8:00 Aktuális Visszatekintő, 8:25 Szolnoksport, 8:50 Na­pi mozgás, 9:00 Múzeumi Szabadegyetem, 10:00 Örökségünk, 10:30 Mérleg, UjOO Sajtóasztal, 11:55 Napi üzenet, 12:00 Kép­újság, 13:00 Elixir, 13:30 Fórum, 14:00 Kü­lönóra, 14:30 Kultúrkorzó, 15:00 Szolnok tovább épül, 16:00 Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár - kosárlabda-mérkőzés közvetí­tése felvételről, 17:50 Napi mozgás, 18:00 Szolnoksport, 18:25 Forgószínpad, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi moz­gás, 21:00 Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvé­telről, 23:00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés,időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. ' aktiv@aktivradio.hu 4:00 Luxiunk Retro Show ismétlés, 6:00 Reggeli Juice Kis Katával, 10:00Napköz- ben Joó Csabával, 16:00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, benne: 15:00 -18:00 „Sportpercek” Né­meth Ádámmal, 22:00 Boros Mega Voga Show (vasárnap esti adás ismétlés 1. rész), majd non-stop zene kedd 5 óráig. amedeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazi­likából, 7.35 Szentek, szent életű embe­rek, 8.15 Játék, 8.45 Lapszemle, 9.05 Mindennapi egészségünk, 10.05 Közélet, 11.05 Mesterségem címere, 11.30 Va­tikáni Rádió (ism.), 12.05 Egyházi hírek, 12.15 Evangélium, 13.05 Neuma, 13.40 Népzenei kincsestár, 14.05 Hajrá, ma­gyarok!, 14:35 Görbe tükör, 15.15 A lélek szava, 15.30 Hitvalló, 16.05 Kívánság- műsor, 16.30 Mit tegyek?, 17.00 Regioná­lis hírek, 17.15 Kora esti hírmondó, 17.45 A régió sportja, 18.00 Rózsafüzér, 18.35 Közelkép, 19.05 Nem középiskolás fokon, 19.45 Esti mese, 20.10 Beszélő könyvek, 21.05 A megértés hullámhosszán, 22.10 Közélet (ism.), 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents