Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-23 / 69. szám
2016. MÁRCIUS 23., SZERDA SPORT 11 Szolnoki pólósok is készülnek Triesztbe Michael Schumacher felülírta a programot A száguldó cirkusz egyik leglátványosabb és legizgalmasabb történései a bokszutcákban zajlanak, képünkön a Ferrari csapata VÍZILABDA Az elmúlt nyári ka- zanyi vb-n és januári belgrádi Eb-n sem tudta kiharcolni férfi válogatottunk az olimpiai szereplés jogát. A javítási lehetőség április 3-10 között, a trieszti olimpia kvalifikációs tornán lesz csapatunk számára. Talán mondani sem kell a magyar együttes az egyik kvóta várományosaként utazik a 12 csapatos olaszországi tornára. A mieink Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia és Szlovákia társaságában harcolnak majd az A csoportban. А В jelű hatosban pedig Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország és Hollandia szerepel. Közülük az első négy helyezett jut majd a negyeddöntőbe, amelynek győztesei kiharcolják a riói indulást.- Nagyon jól sikerült a németországi edzőtábor, ahol három nap alatt három mérkőzést tudtunk játszani. A kezdeti lépéseket megtettük, a csapat taktikailag nagyjából ott tart, ahol a januári, belgrádi Eb után abbahagyta - nyilatkozta az MTI-nek Benedek Tibor szövetségi kapitány. A szakember hozzátette, összeszokottságban még előre kell lépnie a gárdának.- Triesztre fókuszálunk, három lehetőséget elszalasztottunk arra, hogy kijussunk az olimpiára, ezért most minden energiánkat ebbe kell fektetni - mondta Benedek Tibor. A tréner megjegyezte, úgy látja, hogy a belgrádi kontinensviadal óta - ahol bronzérmet szerzett a válogatott - a játékosok egyénileg is sokat tettek azért, hogy javuljanak.- Ezt megerősítette Varga Dániel, az együttes csapatkapitánya is: - Korábban sem edzettem keveset, de azóta néhány dologra még jobban odafigyelek és egyéni képzéseken fejlesztem magamat - mondta a Szolnok játékosa, aki csapattársain is látja a fejlődést. - Látszik, hogy mindenki dolgozott azokon a hiányosságokon, amelyek az Eb-n egyéni szinten jelentkeztek. A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP játékosai közül Varga Dániel mellett az öccse, Dénes, Nagy Viktor, Kis Gábor és Vámos Márton tagja a válogatott keretnek, minden bizonnyal utaznak is majd a trieszti tornára. V. Cs. A Forma-l-es pilóták rendszeretők, az utasítások követése fontos a számukra, de néha azért megesik, hogy jobbnak látják a saját ötelteiket megvalósítani. A száguldó cirkusz önmagában is érdekes, de néha azért érdemes bekukkantani a kulisszák mögé is. Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu AUTÓSPORT Erre nyílt lehetőség a napokban egy szolnoki rendezvényen, amelyen Szabó Róbert, az Autó-motor főszerkesztője, Forma-l-es szakértő is részt vett. Mint elmondta, időnként akadnak érdekes helyzetek a színfalak mögött is. Állítása alátámasztására pedig egy történetet is elmesélt a jelenlévőknek. A 2011-es szezon Magyar Nagydíja előtt egy rendezvényen találkozott a hétszeres világbajnok Michael Schuma- cherrel, annak akkori csapattársával, Nico Rosberggel, valamint a Mercedes csapatfőnökével, Norbert Hauggal. Egy fülledt, felhős nap volt, a sztárok helikopterrel érkeztek a rendezvényre a Forma-l-es hétvége első napján, csütörtökön.- Egy kis tárgyalóban találkoztunk velük, Schumi a hétvége várható időjárását kereste a telefonján. Arra volt kíváncsi, milyen idő várható az időmérő edzésen és a futamon. Ami azt illeti, nem volt túl jó kedvében, a csapatnak nem ment igazán abban az évben, ráadásul Ro- seberg jobban teljesített nála. Kis idő után egyszer csak hozzám fordulva megkérdezte, hogy szerintem milyen idő lesz szombaton és vasárnap? - folytatta a történetet Szabó Róbert. - Én meg mondtam neki, hogy elképzelhető az eső, s akkor olyan futam lehet, mint a 2006-os, amit végül lenson Button nyert meg.- Számomra Ayrton Senna egy példakép volt - fogalmazott az esemény hallgatóságának egyik tagja. - Amikor meghalt, a garázsomat az ő emlékének szenteltem, a fotója is felkerült a falra. El is neveztem Ayrton Mint elhangzott, nem maradt sok idő a várható időjárás elemzésére, mert hamarosan kezdődött a rendezvény. Feszes, pontos előírások szerint. A színpadra még azt is felrajzolták, hogy kinek hová kell állnia. A főszerkesztőtől pedig azt kérték, tegye fel az előre gyártott kérdéseket, amikre a már elkészített válaszokat is ismerte. Schumacher azonban egyszer csak felkapta a mikrofont, s azt mondta, spontán felvetéseket akar, mindenki azt kérdezhet, amit szeretne. Ennek az lett a vége, hogy hamarosan kézről kézre járt a mikrofon. Voltak komoly és blőd kérdések is. Jöttek persze a szokásos közhelyek: mi a kedvenc étele, nem fél-e a sebességtől? Aztán arra is kíváncsi Senna garázsnak. Mára egyébként már eladtam, amit az új tulajdonos a maga képére formálta azt, vagyis ma már nem létezik ez a kis szentélyem, nekem azonban örökre megmarad az emlékezetemben. volt valaki, hogy kit szeretne leginkább csapattársának? Erre Schumacher a közelében álló Rosbergre sandított, s csak annyit mondott: nem biztos, hogy az embernek az éppen aktuális csapattárs a legkedvesebb. Végül komolyra fordítva a szót elmondta, az egykori versenyzővel, Juan-Pablo Mon- toyával például nem szívesen dolgozott volna egy csapatban. Szabó Róbert a Forma-1 egyéb kulisszatitkairól is beszélt. Például arról, hogy a tévéstábok hogyan dolgozhattak a bokszutcákban. Az újságírók nyakában egy-egy színes bilé- ta lógott, olyan élénk színűek, mint a kihúzóké, ezek alapján tudták beazaonosítani a szervezők, hogy kinek milyen jogosultsága van a bokszban. Egyébként a csapatok többsége mindössze pár percet adott a sajtó munkatársainak, s előírta, kivel, mikor, mennyit beszélhetnek, hol készíthetnek vágóképeket. Ez alól csak a Ferrari volt kivétel, ahol mindössze annyit mondtak nekik, hogy ott ebédel hátul az egész csapat, kérdezzenek a tagoktól amit szeretnének. László Csaba az angol ligában? LABDARÚGÁS Angol lapértesülések szerint László Csaba is jelölt a nagy múltú, kétszeres BEK-győztes, most a másodosztályban szerénykedő Nottingham Forest edzői posztjára. A négy nyelven beszélő 52 éves szakember korábban a Ferencvárost, a skót Heartsot, a belga Charleroi-t, a litván és az ugandai válogatottat és legutóbb az MTK-t irányította, amelytől tavaszi rajt előtt nem sokkal menesztették. Az nso.hu információi szerint Angliából és Európa más országaiból is bőven vannak jelöltek a Nottigham Forest csapatának a kispad- jára, amely 15. helyen tanyázik a másodosztályban. V. Cs. Nagy Péter biztató formában SÚLYEMELÉS A magyar versenyzők közül az Eb-ezüstérmes, de sérülése miatt a nemzetközi küzdőtérről hosz- szú ideje hiányzó Nagy Nikoletta, míg a férfiegyüttest két rutinos versenyző, Gyur- kovics Ferenc és Nagy Péter képviseli az április 8-án kezdődő Eb-n. Az utóbbi ólomsúlyban induk) erősember jó formában van, az elmúlt héten 233 kg-os lökésrekordot állított fel a kazanyi Elnök kupán. Az olimpiai kvalifikációs Eb-t a norvégiai Forde városában rendezik. V. Cs. Rakitic nem játszik a mieink ellen LABDARÚGÁS A horvát válogatott egyik legnagyobb sztárja, a Barcelonában vitézkedő Ivan Rakitic nem játszhat a magyarok elleni felkészülési meccsen. A klasszis középpályás vádlisérüléésel bajlódik, ezért legalább egy hetes pihenő vár rá. A játékos minden bizonnyal április másodikára lesz harcképes, amikor a Barca a Real Madridot fogadja. A Magyarország-Horvátor- szág összecsapást szombaton 18 órakor rendezik, az M4 élőben adja a meccset. V. Cs. Az Ayrton Senna-garázs A szolnoki lányok legyőzték a szebb napokat is látott egrieket Otszettes meccset nyertek RÖPLABDA Megkezdődött az NB 11-es női bajnokság harmadik fordulója, melyben körmérkőzéseket vívnak a csapatok. Az elmúlt körben az egri csapatot fogadták a sportiskolás hölgyek. Szolnoki Sportiskola- Eger-Agria SC 3:2 (-22,16, 20,-23,12) SZOLNOK: Bánfi Lili, Kovács Daniella, PETHŐ TAMARA, Földi Orsolya, Czanek Gyöngyvér, BÓDI EMESE, Cza- kó Bernadett, Monostori Zóra, Bozsó Janka (liberó). Edző: Sü- lyösné Kiss Éva. Az első játszma elvesztése nem vette el a lányok kedvét, sőt annál nagyobb elánnal folytatták a játékot, és két szettet is megnyertek. Jogos a szolnoki lányok öröme, hiszen szép győzelmet arattak A negyedik szettet azonban a jobban összpontosító egriek nyerték meg. A döntő játszmában azonban összeszedett jó játékkal a hazaiak nyertek, és ezzel a mérkőzés is az övéké lett. A bajnokság negyedik helyén álló szolnoki csapat április 8-án (17 óra) a Szegedet, míg április 15-én (18 óra) a Debrecent fogadja. A juniorok meccsén viszont az egri együttes nyert 3:0 arányban. A szolnokiak Bánfi Lili, Bódi Emese, Nagy Marietta, Földi Orsolya, Czakó Kitti, Czakó Bernadett, Monostori Zóra, Bozsó Janka, Bede Pol- la és Rácz Bianka (liberó) ösz- szeállításban léptek pályára az összecsapáson. V. Cs. Szudi Ádám két érmet is szerzett ASZTALITENISZ Celldömölkön rendezték meg az felnőtt országos bajnokságot. A 18 éves koráig a Jászkun Volán SC-t erősítő Szudi Ádám és a jelenleg is volános Molnár István Patrik állt asztalhoz szolnoki részről. Szudi Ádám egyéniben főtáblás volt, első körben a BVSC-s Kovács Gábort verte 4:0-ra, majd a szintén zuglói Do Phu- ong Namot 4:l-re. A nyolc között a címvédő Fazekast búcsúztató Sabjánt 4:2-vel múlta felül. Az elődöntőben Szita Mártont is hasonló különbséggel verte. A döntőben az a Lakatos Tamás volt az ellenfele,a- kivel együtt nyert ifjúsági Eb-t párosban, három évvel ezelőtt. Lakatos 4:l-re nyerte a finálét, így a 20 éves szolnoki kötődésű, jelenleg a Ruhrstadt Her- nét erősítő Szudi Ádám ezüstérmet szerzett. Párosban Ádám Lakatossal az oldalán bronzérmes lett. A17 esztendős Molnár István négy győzelmet aratott zsinórban, ezzel bejutott a legjobb ló közé, ahol ő volt a legfiatalabb versenyző. A nyolcaddöntő- ben azonban Magyar Lászlótól szenvedett vereséget. A zagy- varékasi kötődésű, celldömöl- ki színekben versenyző Ecseki Nándor legjobb eredményét vegyespárosban érte el, amelyben Bálint Bernadettel az oldalán a harmadik helyen végzett. V. Cs. V