Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-17 / 64. szám

SPORT 11 2016. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Guzmics Richárd megítélése különleges Lengyelországban „Szeretnek engem Krakkóban” Itthon kritizálták, Krakkó­ban rajonganak Guzmics Richárdért, ami sokat segí­tett neki abban, hogy újra nyugodt és hisz magában. Kántor Barnabás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Kihagyta csapata minapi bajnokiját. Súlyos a sérülése?- Nem, szó sincs róla - mondta a Wisla Krakow csa­patában légióskodó 12-szeres válogatott hátvéd, Guzmics Richárd, aki a Piast Gliwice ellen 1-1-es találkozót a le­látóról nézte végig. - Beteg voltam három napig, s ami­kor meggyógyultam, az edzé­sen meghúzódott a combom. Az edzői stáb úgy döntött, nem kockáztatja a szerepel­tetésem.- A hátulról a második helye­zett csapat ikszelt az éllovast üldözővel, elégedettek lehet­nek.- Nem vagyunk azok. A Wisla nagy csapat, annak el­lenére, hogy az eredményei nem ezt mutatják. Meg kel­lett volna vernünk a Piastot. Olyan múlt és háttér van az együttes mögött, hogy egy hazai pályán elért döntetlen után nem lehetünk boldogok. Különösen azt követően, hogy a mérkőzésen nem játszot­tunk alárendelt szerepet, sőt nekünk volt több helyzetünk. Ezt bizonyítja az utolsó perc­ben kihagyott büntető is, az különösen fájó volt.- Mi az oka, hogy nem jönnek az eredmények?- Jó kérdés... Tavaly márci­us óta három edzőváltás tör­tént, nem váltak be a tréne­rek. Kiváló keretünk van, a játékosállomány alapján a legjobb négyben kellene len­nünk, de csak most állunk össze. Az új igazolások mel­lett jöttek-mentek az edzők, minden képlékeny volt.- Az előző idényt az ötödik he­lyen fejezte be a Wisla. Mi volt a cél a szezon előtt?- A bajnokság előtt az volt a cél, hogy kiharcoljuk az indu­lás jogát az európai kupapo­rondon. Ez most azonban ki­csit megváltozott. Ugyanak­kor a lengyel bajnokság na­gyon kiegyenlített, ha vala­melyik csapat nyer, máris ug­rik a tabellán néhány pozíci­ót, tehát nem reménytelen a helyzet. Mindenképp szeret­nénk a felsőházba kerülni, utána pedig már bármi elő­fordulhat.- A csapat kevésbé sikeres szereplése mellett hogyan ér­tékelné a saját szezonját?- Minden meccsen igyekez­tem száz százalékot nyújtani, folyamatosan megkapom a le­hetőséget, a válogatottba is visszakerültem. Óriási öröm, nagy élmény ez nekem. Sze­retném megtartani a jó formá­mat.- Miben fejlődött a leginkább, amióta Lengyelországban fut- ballozik?- Magabiztosabb lettem, azt hiszem, ebben a tekintetben léptem előre a leginkább. Itt nincs az a nagy bizonytalan­ság, mint otthon, a körülmé­nyek kifogástalanok, hétről hétre rengeteg szurkoló előtt játszunk, ez is különleges mo­tiváció. Ezenkívül talán a pár­harcokban tudtam fejlődni, jó százalékban nyerem meg őket. Nyugodtabb és határo­zottabb lettem.- Ez jól látszott a norvégok el­leni pótselejtezőn is.- Oslóban nagyjából szá­zat fejeltem... A viccet félre­téve, sokat kellett mentenem, előfordult, hogy az utolsó pil­lanatban. Az biztos, hogy ott már felhasználtam azt, amit Lengyelországban tanultam. Jó érzés volt, hogy segíteni tud­tam a válogatottnak, és nagy szerepet vállaltam a kijutás­ban. Nyilván a csapatmunka érdeme a siker, de azzal elé­gedett vagyok, hogy csak egy gólt kaptunk a két meccs so­rán, azt is csak a végén.- A norvégok elleni mérkőzés után azt mondta, meg akar­ta mutatni mindenkinek, hogy már túltette magát a bukares­ti emlékein.- Már túl vagyok rajtuk. Amíg a közvélemény foglalko­zott vele, magamban sem volt könnyű lezárni. Figyelnem kellett rá, hogy egyáltalán ne befolyásoljon a játékomban. Igyekeztem csak a futballra koncentrálni, ennek meg is lett az eredménye. Úgy érzem, most már tényleg magam mö­gött hagyhatom a témát. Lát­hatták a pénteki meccs előtt, hogy itt nagyon szeretnek, csaknem sztárként kezelnek, elismerik a teljesítményemet.- Amikor a szurkolók megtud­ták, hogy Magyarországról ér­keztünk, az első szavuk ez volt: „Guzmics”.- Különleges a megítélé­sem, másként kezelnek, mint otthon.- Otthon egyöntetű vélemény, ha egészséges lesz, utazik Franciaországba.- Még nem venném biztosra, ne szaladjunk ennyire előre.- Pedig sokan úgy számíta­nak, vezérszerep várhat önre a védelem közepén.- Ebben a fél évben csak a futball a fontos, kizárólag az Európa-bajnokság lebeg a szemem előtt. Ahhoz, hogy ott lehessek a keretben, min­den meccsen jó teljesítményt kell nyújtanom. Ha már ott vagyok, bármi előfordulhat. Igyekszem úgy felkészülni, hogy ha tényleg szóhoz jutok, a maximumot nyújtsam.- A selejtezők során több já­tékossal is volt párban a véde­lem közepén. Van kedvence?- Nincs. A két pótselejtezőn Lang Ádámmal játszottunk együtt, de korábban Juhász Rolanddal, Kádár Tamás­sal is szerepeltünk középen, előtte pedig nem voltam ke­rettag. Hogy ki lesz ott közü­lünk, arról a jövőbeni teljesít­ményünk dönt. Bernd Storck a szezon kezdete előtt sok si­kert kívánt nekem, s azt ígér­te, eljön megnézni.- Következnek a válogatott Eb-felkészülési mérkőzései. Várja már őket? Igen. Természetesen csak akkor, ha meghívót ka­pok, de örülök neki, hogy Bu­dapesten, saját szurkolóink előtt játszhatunk a horvátok- kal. Az a mérkőzés még a ki­jutás utózöngéje lesz, nagy örömünnep várható. A pá­lyán azonban ezt félre kell tennünk, hiszen fontos felké­szülési találkozó lesz az Euró­pa-bajnokság előtt. Minden- lei meg akarja majd mutatni, hogy ott akar lenni. Hallom, sokan bejelentkeztek, hogy utaznának Franciaországba, de nem lesz könnyű, minden­kinek bizonyítania kell. A né­metek ellen is magabiztosan kell játszanunk, fontos, hogy a találkozó után is megma­radjon az önbizalmunk.- Az Eb-csoportunkról mi a vé­leménye?- Sokak szerint könnyű né­gyesbe kerültünk, én nem így látom. Az osztrák váloga­tott nem az előző évek telje­sítménye miatt nehéz ellen­fél, hanem azért, amit mosta­nában, a selejtező során mu­tatott. Nagyon erős csapat, ahogy Izland is - megelőz­te Hollandiát. Portugáliát pe­dig senkinek sem kell bemu­tatni...- Kikerülhetetlen kérdés: ké­szül már Cristiano Ronaldóra?- Előbb legyek a keretben...- Akkor inkább azt kérdezem, ki volt a legnehezebb ellenfél, aki ellen pályára lépett?- Böde Dániel! Na meg Nikolics Nemanja. Támadók fölénye Hét magyar focista játszik a lengyel élvonalban, a góllövő­listát 23 góllal vezető Nikolics Nemanja az éllovas, a Legia Warszawa húzóembere. Gyur- csö Ádám a Pogon Szczecint, Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás a Lech Poznant erősí­ti. Gosztonyi András és Mervó Bence a Slask Wroclaw csa­patában. Guzmics Richárd pedig a Wisla Krakówban bi­zonyíthat Bernd Storck szö­vetségi kapitánynak. Amikor én még kissrác voltam... Kiprich József: A Törő és az úttörő Régen tényleg minden más volt? Lapunkban korábbi és jelenlegi élsportolók eleve­nítik fel gyerekkori emlékei­ket edzésekről, versenyek­ről, iskoláról, szülői háttérről. E heti vendégünk a 70-szeres válogatott labdarúgó, Kiprich József, aki a Tatabánya játé­kosaként gólkirályi címet, a Feyenoord futballistájaként holland bajnokságot nyert. KEZDET „A futballőrület éppen úgy kezdődött, ahogyan akko­riban szerintem mindenkinek: 6-8 fős baráti társasággal jár­tunk állandóan a rétre fociz­ni. Ha összegyűltünk elegen, akkor óriási meccseket játszot­tunk, ha csak ketten, akkor meg egyérintőztünk. Csak az számított, hogy rúgjuk a bőrt. Fogtunk két-két követ, vagy le­szúrtunk két-két gallyat, meg is voltak a kapuk, és már indulha­tott is a játék. Csak a foci, a fo­ci és a foci volt az életünkben. Akárhogy töröm a fejemet, nem jut eszembe semmi más, amit akkoriban szórakozásképpen csináltunk volna. Nyáron, ami­kor még suli sem volt, reggel­től napestig kergettük a lasztit. Amikor aztán elkészültek Tata­bányán az elkerített dühöngök, oda tettük át a székhelyünket. És közben persze életre szóló barátságok kötődtek. Szervezett keretek között elő­ször az általános iskolában ját­szottam. Úttörőolimpiának hív­ták akkoriban a diákolimpi­át. Kétszer is országos harma­dikok lettünk, ami hatalmas fegyvertény volt. Az egyik tata­bányai edző kiszúrt magának, és elhívott a Bányászba. Tízéves lehettem, a serdülő háromban játszottam először. Akkor még akadtak hazai példaképek, elég, ha csak Tö- rőcsik Andrást vagy Nyilasi Ti­bort említem. Minden NB I-es csapatnak fejből el tudtuk so­rolni a kezdőjét. Mindenkinek megvolt a kedvence. Én például mindig Törő voltam a pályán, mert fantasztikusan cselezett. Tizenöt évesen ifjúsági vá­logatott lettem. A szövetsé­gi edzők kikértek a kluboktól két-három játékost, aztán válo­gatót tartottak. Fennakadtam a rostán. Leírhatatlanul büszke voltam. Akkor gondolkoztam el először azon, hogy tényleg sok­ra vihetem. Rengeteget jártunk külföldre. A legszebb gyerekkori fut- ballemlékem az, amikor a Hon­véd ellen kupameccset játszot­tunk a Tatabányával. Détári La­jos is ott volt az ellenfél csapa­tában, mégis hetet kaptak tő­lünk. De az sem volt semmi, amikor Pulában nemzetközi tornát nyertünk az ifjúsági vá­logatottal - azt már együtt Dö­mével. Ott voltak Európa legerő­sebb csapatai, a döntőben az an­golokat vertük el 2-1-re, Dalno­ki Jenő bácsi irányításával. Emlékszem, a futballcipőt Csehszlovákiából szereztük be. Ha jól rémlik, Botasnak hívták a márkát. Volt egy nagyon jó ci­pészünk, aki mindig megfol­tozta, ha kilyukadt. Annyi pén­zünk ugyanis nem volt, hogy havonta váltogassuk a cipőt. Sokszor még az sem érdekelt, minket, ha lyukas, ugyanúgy játszottunk benne. Amikor a Bányászba kerül­tem, akkor sem csak az edzé­seken fociztam, hanem például suli közben a szünetekben is. Kiprich 70-szeres válogatott A tanulásra este maradt vala­mennyi idő, de sokszor már nem volt hozzá kedvem. Elfá­radtam, mert a futball rengeteg energiát kivett belőlem. Tanul­ni kellett, de a legtöbbször úgy éreztem, hogy csak a futball ro­vására megy. Amikor egyest kaptam, nyomtam otthon a du­mát, hogy másik négy gyerek­nek is karó lett a dolgozata. Ami csak kifogás volt, és való­jában senkit nem érdekelt. De a focitól akkor sem tiltottak el. Tudták, hogy az a mindenem, nem akartak megbüntetni. Pe­dig a fater annyira nem is sze­rette, hogy játszom, nem is ér­dekelte a labdarúgás. Egészen addig, amíg be nem kerültem a Tatabánya első csapatába. Attól kezdve büszkén jött a meccsek­re anyuval." Kiprich József

Next

/
Thumbnails
Contents