Új Néplap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-14 / 62. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ Jó ügyért hálóztak nyolcadszorra is KARCAG Immár nyolcadik al­kalommal tartotta közös jóté­konysági bálját a Dérynében az iskola tanműhelyének fej­lesztéséért és a Karcagi Ipar­testület székházának felújítá­sáért A Karcagi Szakképzé­si Centrum Varró István Szak­iskolája és az Ipartestület. Ké­pünkön a végzős osztályok ke­ringő nyitótánca látható, (de) A rendőrségre ment a megszúrt férfi SZOLNOK Testi sértés bűn­tett gyanúja miatt indított el­járást egy szolnoki lakos ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság - tá­jékoztatta lapunkat a szerve­zet sajtóreferense. Az egyenru­hások adatai szerint a 21 éves férfi még péntek este tíz óra kö­rül a megyeszékhely egyik laká­sában előzetes szóváltást köve­tően bántalmazta, és egy kés­sel megszúrta 38 éves isme­rősét. A sértett a történtekről a szolnoki kapitányságon sze­mélyesen tett bejelentést. A jár­őrök még a helyszínen elfogták a 21 éves bántalmazót, akinek előzetes letartóztatását is indít­ványozták. (gsz) Duplán képviselték a szakkört ASZJÁKÓHALMA Mozgalmas hétvégéje volt a helyi civilek­nek. A Horváth Péter Honisme­reti Szakkör tagjai részt vettek ajászkiséri honismereti talál­kozón, mivel azonban érdekel­tek voltak a jászdózsai honis­mereti szakkör dalkörének hu­szonötödik évfordulóján, így kétfelé kellett osztódniuk, hogy ott is jelen legyenek. Az utóbbi rendezvényen egyébként igen nagy tetszést aratott a negy­venhárom éves Községi Nép­dalkor, mely Kövér István veze­tésével dinamikus népdalcsok­rot mutatott be megújult népi hangszeres kísérettel. (ta) *** A március 15-i ünnep miatt legközelebb március 16-án, szerdán jelenik meg lapunk. SZOLNOK Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Köre és a Turul Makett Klub Martfű közös szervezésében rendezték meg a XXIV. Országos Makettkiállítás- és Versenyt a hét végén a helikopterbázison. A makettezők több ka tegóriában is összemérhették versenymunkáikat. A túrkevei polgármester is egyetért a kátyúk miatt demonstrálókkal Félpályán tüntettek az útért Elegük lett a rossz utakból, és kivonultak a kátyúkkal szab­dalt túrkeve-mezőtúri út mel­lé a lakosok szombaton. Mint többen is mondták, mostoha- gyermeknek érzik magukat, pedig ők is fizetnek adót, ők is megérdemelnék, hogy eu­rópai szintű utakon közleked­jenek. Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu TÚRKEVE - Érintett vagyok én is, mint bárki más, aki közlekedik akár busszal, akár saját kocsival - mondta Sipos Sándor. A het­venegy éves helybeli is kint volt az út mellett. - Sokfelé já­rok az országban, de ilyen rossz utat máshol nemigen látok. Na­gyon nyűvi a kocsikat az út, és azt szeretném, ha ennek a félpá­lyás útlezárásnak lenne foganat­ja. Annak idejhén tanító voltam, népművelő, kötelező volt a ke­rékpár, azon jártuk a tanyavilá­got, de a földúton jobban lehetett közlekedni akkor, mint itt most. Az hírlik, hogy 2019-ig megcsi­nálják az utat, de nem, ezt már most meg kell csinálni, mert már nem lehet közlekedni raj­ta... A túrkeveiek is megérdem­lik, hogy normális viszonyok kö­tött éljenek. Itt is olyan emberek laknak, mint máshol, ahol jók az utak - tette hozzá az eredetileg tiszagyendai férfi, aki 1975 óta túrkevei lakos.- Most látjuk csak, mennyi ká­tyú van az úton, a fagyok elmúl­tával - mondta a mezőtúri Fekécs Gábor, aki érintettként ment ki demonstrálni. - Ezen az útsza­kaszon vannak olyan részek, ahol nem lehet kikerülni úgy a kátyút, hogy valamelyik kerék ne menjen bele. Ezen az úton - mondhatnám a kuncsorbait és a mezőtúr-mezőhékit is - a lapá­tos kátyúzáson kívül nem volt ko­moly felújítás. A lapátos azt jelen­ti, hogy néhány lapát aszfaltot be­lehintenek a kátyúba, és lábbal megtömörítik. De láttam már itt kátyúzást szakadó esőben is, fo­tót is készítettem róla. Ez az út gyakorlatilag alkalmatlan a kö- zelekedésre. Mi vállalkozóként járunk ezeken a környékbeli utakon, és az adott munkahely megközelítése is gondot okoz ne­künk. A legtragikusabb az esti, éjszakai közlekedés esőben. Fel­nik, futóművek mennek naponta itt tönkre. Legutóbb a napokban volt itt baleset, egy túri és egy kévéi hölgy karambolozott a ká­tyúk miatt. Ezeket az utakat már nem is használjuk, inkább kerü­lünk. A média előtt hirdették ki a felújítás kezdetét tavaly, azóta sem történt semmi. Mezőtúr nor­mális körülmények között csak Gyomaendrőd felől közelíthető meg. A többi környékbeli út szin­te járhatatlan, életveszélyes - tet­te hozzá bosszúsan.- Azt várjuk ettől a demons- tárciótól, hogy ennek hatására talán mielőbb elkezdik a kör­nyékbeli utak felújítását - mond­ta Szilágyi László. - Máshol is vannak rossz utak, de nincsen ennyire tele kátyúval. Úgy érez­zük, mintha mostohagyermekei lennénk az államnak.- Azért szerveztem ezt a de­monstrációt, mert kiverte nálam a biztosítékot az út állapota - tet­. te mindehhez hozzá Molnár Mó­nika. - Valami eltört az autómon, aminek a javítása ötvenkét ezer forintba került. Az autószerelő azért nem tudta megjavítani az autómat időben, mert éppen ak­kor ő is baletesezett itt A párom­nak nem sokkal később ugyan­csak volt valami alkatrészcseré­je az út miatt, az harmincvala- hány ezerbe került. Begurultam, és nekiálltam szervezni. Csak az fáj, hogy nincsenek többen. Pe­dig sokan helyeseltek, amikor folyt a szervezés, de most nem látom őket itt. Ezen az úton tűr­hetetlen közlekedési viszonyok vannak. A tizennégy kilométe­res távot harminchét perc alatt teszem meg, és nagyon sok anya­gi káros balesetről tudok, ami a kátyúk miatt történt ezen az út­szakaszon - fejtette ki.- Városunknak kiugrást je­lentene az idegenforgalom, de hogy jöjjön ide látogató Uyen út­viszonyok láttán! - mondta a tüntetésen Sörös Tibor helyi tűz­oltóparancsnok. - Pedig itt sem élnek alávalóbb emberek, mint máshol, az itteniek is megérde­melnék a kátyúmentes utat. Ez a demonstráció az útról szól, nincs benne politika, csak az a lényeg, hogy mielőbb biztonságosan közlekedhessünk - mondta hoz­zátéve, hogy a tűzoltók vonulási ideje másfélszer több ezen a sza­kaszon egy kátyúmentes úthoz képest. Vidd Tamás: jogos a lakosság akciója- Teljesen jogos a lakosság re­akciója - mondta Vida Tamás. A polgármester, az alpolgár­mester, Magos Vilmos, sőt a kepviselő-testület több tagjai is kint volt demonstrálni. - Nem mehetünk el amellett, hogy mi­lyen közlekedési viszonyok van­nak a környékünkön. Túrkevé- re csak négy számjegyű uta­kon lehet eljutni, és azt jól tud juk. hogy ezek az utak minden­ben a sor végén vannak, plá­ne ha felújításról van szó. A vá­rosnak ez óriási veszteség. Van egy nagyszerű gyógyfürdőnk, aminek a megközelítését jelen­tősen rontja az utak állapota. Magánemberként vagyok itt. de polgármesterként folyama­tosan tárgyalok az illetékesek­kel. Bízom benne, hogy ez a de­monstráció eléri célját. Egyéb­ként teljesen megértem, hogy a lakosság türelme elfogyott. A testvérem autójának felni­je egyébként éppen két hete ment itt tönkre, de az én autó­mon is volt már futóműjavítás a kátyúk miatt. Óriáskolbász készült ABÁDSZALÓK A hagyományos disznótoros ételek mellett egy 215 méter hosszú kolbászt is megsütöttek szombaton a X. Abádszalóki Böllérfesztiválon. Képünkön Horváth János (jobbra) szeleteli a min­den évben kuriózumnak számító kolbásztekercset. D. E, Koszorúzásokat, megemlékezéseket tartanak ma és holnap megyeszerte Ünnepel az egész Jászkunság SZOLNOK Az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc esemé­nyeiről tartanak megemlékezést holnap 10 órától a megyeszék­hely Kossuth terén. Ezt követő­en 10 óra 20 perckor a Szolnok Város Ifjúsági Díja kitüntetése­ket adják át, majd lovasbemuta­tót és történelmi felvonulást lát­hatnak az érdeklődők. Tizenegy órakor a Damjanich-szobornál tartanak megemlékezést és ko­szorúzást. RÁKÓCZIFALVA Holnap délelőtt 10 órakor a Varsány Közösségi Házban kezdődik a városi ün­nepség. A megemlékezést kö­vetően koszorúzást terveznek a Szabadság téri ‘48-as emlék­műnél. TŐRÖKSZENTMIKLÓS Ma 14 órá­tól 18 óráig történelmi játszó­ház várja a gyerekeket a Buty- ka Béla Helytörténeti Gyűjte­mény épületében. Este 18 óra 45 perckor fáklyás felvonulás veszi kezdetét. Holnap 10 órá­tól megemlékezést tartanak a Kossuth téren. Közreműkö­dik a Bethlen Gábor Reformá­tus Általános Iskola, az Ezer­jó Szentmiklós Néptáncegyüt­tes és a Sanctonicolaum Kórus. JÁSZBERÉNY Holnap 9 órakor ünnepi szentmise kezdődik a Római Katolikus Főtemplom­ban. Tíz órakor toborzó indul a Szentháromság téren, ahol közreműködnek a jászság Né­pi Együttes tagjai, a Művészeti Iskola növendékei és a lász Lo­vasbandérium. Tíz óra 30 perc­kor ünnepség veszi kezdetét az 1848-as emlékműnél. KARCAG Holnap 14 órakor A zászló hazatér címmel ad­ják át a történelmi csapatzász­lót a Szabó Ágoston Tűzoltó- laktanyában, majd 15 órakor a Kováts Mihály Huszárban­dérium vonul fel a Kossuth té­ren. Ezt követően koszorúzás veszi kezdetét a Petőfi és Kos- suth-szobornál. Délután 16 óra 30 perckor a diákok fák­lyás felvonulását tekinthetik meg az érdeklődők. A felvonu­lás a városházától indul. Köz­reműködik a Nagykun Hon­védbanda. MEZŐTÚR Holnap 10 órakor ün­nepi istentisztelet veszi kezde­tét a belvárosi református temp­lomban. Tizenegy órakor városi ünnepséget láthatnak a Kossuth Lajos téren. Közreműködnek a Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai. ZAGYVARÉKAS Holnap 10 órától történelmi ágyúlövések kezdőd­nek a Szabadság téren. Tíz óra 25 perckor Emeld fel fejedet, kis haza címmel ünnepi műsor ve­szi kezdetét. Tíz óra 50 perckor koszorúzást tartanak. Délután fél ötkor ünnepi szentmise lesz a katolikus templomban, este hat órakor pedig mécses gyújtásra várják az érdeklődőket a Szabad­ság téren. M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents