Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-05 / 30. szám

2016. FEBRUAR 5., PENTEK KITEKINTŐ g Talamasz Lajos emlékkiállítása látható a Vadász Pál Kiállítóte­remben. A helyi születésű művésznek ezúttal a szobrait nézhetik meg az érdeklődők. Képünkön Tóthné Ozsváth Ilona látható a szobrokkal. SZOL'- Elkészült a 4-es számú főút elkerülő szakasza alatt átvezető kerékpáros alagutak villanyvilágítása. így most már biztonságosan hasz­nálhatják a két keréken közlekedők a fényben úszó alagutakat. TISZÁDÉT.; A településen összegyűjtött és már nem használható ruhákat a közfoglalkoztatottak apró csíkokra vagdalják, majd rongyszőnyegeket készítenek belőle. Képünkön Németné Andusek Gabriella dolgozik. Nagyobb a rizikó, mint bármikor Minden második-harmadik 16 éves drogozott már, és az új pszichoaktív szerek minden ko­rábbi drognál veszélyesebbek. Olcsón lehet hozzájutni és leg­többször még azok sem isme­rik az összetételét, akik árulják. A megelőzéshez meg kell értet­ni a fogyasztókkal: veszélyben vannak. A hét témája Megismerjük az ufókat? Az indiai hadsereg pár nap­ja bejelentette: lelőttek egy ufót.' Azt, hogy pontosan mit találtak el, még vizsgálják. A CIA köz­ben eddig titkos ufójelentése­ket hozott nyilvánosságra, Hilla­ry Clinton pedig bejelentette: ha ő lesz az új elnök, minden doku­mentumot a nyilvánosság elé tár a földönkívüliekről. sztori Csernus Imre nagyot lépne Csernus Imre szerint az, hogy tagja lehetett az európai ara­nyat nyert női vízilabda-váloga­tott felkészítő csapatának, élete meghatározó élménye. Lányok­ból kijutott neki, mert legutób­bi könyvét is „csajsziknak” ír­ta. Magánéletében is mozgal­mas időszakon van túl, és nagy lépésre készül. interjú „Ez a kapcsolat örökre szól” 97 éves kora ellenére Bálint gazda ma is tele van életkedv­vel, mindennap dolgozik, cikke­ket ír, az új könyvének az anya­gát a múlt héten kellett leadnia a kiadóba. Bálint György ma a ná­la 27 évvel fiatalabb feleségével él, s bár kapcsolatuk elején még tartott a korkülönbségtől, mára összecsiszolódtak, sztárvilág „Szerettünk volna harmadik babát” Novodomszky Évának a csa­lád az első. De volt olyan idő­szak, amikor kettőnél több gye­rekre vágyott. Csakhogy férjé­vel úgy látták: felpörgött életrit­musuk miatt talán önzés lett vol­na ez a döntés. Ezenkívül két fia között is nagy a korkülönbség, s számukra sem könnyű a prog­ramszervezés. SZTÁRVILÁG Nyilvános próbát tartanak A BONY Nyilvános zenekari pró­bát tart szombaton az Abonyi Fú­vószenekari Egyesület a Kultúra Házában. A zenekar karmestere, Varga Gábor elmondta, az egye­sület 1989-es fennállása óta részt vesz helyi, regionális és orszá­gos kulturális rendezvényeken, nemzetközi zenei fesztiválokon, sőt, nemzetközi kulturális kap­csolatokat is ápol. A Fúvószene­kar minden szombaton 10 órától 12 óráig az Abonyi Lajos Műve­lődési Ház Színháztermében pró­bál. Február 6-án viszont, a Kul- túrHázak Éjjel-Nappal progra­mon belül egy kamara műsorral készülnek, ahol az érdeklődők betekintetést nyerhetnek a zene­kar munkájába. J. ZS. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Pingvin patika (Jászkürt út 1.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS Érdekeseket látott, hallott? 06-3Q/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 480 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 619 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 0,8 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 289 centiméter, ára­dó, Szolnoknál 267 centimé­ter, áradó, a víz 1 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 223 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 236 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékozta­tása szerint a 32-es út egyes szakaszain, illetve Törökszent- miklós, Kengyel, Öcsöd, Ti­szafüred, Karcag, Kunhegyes, Mezőtúr, Jászberény, Jászte­lek, Jászladány, Jászalsószent- györgy és Szolnok belterületén kell ellenőrzésre számítani­uk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók el­helyezkedésének megváltozta­tási jogát a rendőrség fenntart­ja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. SKANDINÁV LOTTÓ, 5. HÉT Gépi sorsolás: 4,6,13,26,29,31,33. Kézi sorsolás: 8,12,18,26,28,31,35. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének tájékoztatása szerint az ügye­let ideje reggel hét órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ün­nepnapokon. SZOLNOK Felnőttügyelet: Szolnok, Tósze­gi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T.: 56/503-603. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kór­ház területén) T.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykö­rű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczi- falva, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. Fogorvosi ügyelet: szom­bat, munkaszüneti és ünnepnap 7-től 15 óráig. Szolnok, Móra Ferenc út 9. sz. Tele­fonszám: 56/429-937. Ellátási terület: Be­senyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Köte­lek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rá- kóczifalva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Ti­szasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol, Jászberény, Cibakháza, Alattyán. Orvosi ügyelet: ünnep és munka­szüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. JÁSZBERÉNY Felnőtt- és gyermekorvo­si ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel,: 56/221-304. Ellátási terület: Jász­berény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászárok- szállás, Jászágó, Pusztamonostor, Jász- jákóhalma. Jánoshida. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshi­da, Fő út 49, Tel.: 57/458-404. Ellátási te­rület: Jánoshida, Alattyán, Jászalsószent- györgy, Jászboldogháza, Jászladány, Jász- fényszaru. Orvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnap 8 órától első mun­kanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5. T.: 37/341-040. JÁSZÁPÁTI Orvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapá­ti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellá­tási terület: Jászapáti, Jászivány, Jászkis- ér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jásztelek. KARCAG Orvosi ügyelet: Karcag, Széche­nyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS Orvosi ügyelet: Kisújszál­lás, Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520-623, 20/9326-117. Ellátási terület: Kisújszál­lás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON Orvosi ügyelet: Kun- szentmárton, Kossuth Lajos út 5., telefon: 461-252. Ellátási terület: Kunszentmár- ton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TISZAFÖLBVAR Orvosi ügyelet: Tisza- földvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470- 424, 06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszaino- ka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Tiszatenyő. MEZŐTÚR Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kos­suth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472, 30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 órá­ig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304, 104. Ellátási terü­let: Tiszafüred, Tiszaszőlös, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Tiszaderzs. Orvosi ügye­let: Abádszalók, Tiszabura: Abádszalók, Deák F. u. 16. T.:59/355-303. Kunhe­gyes. Orvosi ügyelet: Kunhegyes, Dózsa Gy. út 4. T.: 9/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓSOrvosi ügyelet: mun­kanapon 17 órától reggel 7 óráig, vala­mint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátá­si terület: Törökszentmiklós, Tiszapüspö- ki, Tiszabő, Tiszatenyő. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy Itp. 7. ép. 2. Ih. fsz. 2. T.: 56/333-958. Ellátási területe: Törökszentmiklós. FEGYVERNEK Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munka­szüneti, ünnep és hétvége 8 órától más­nap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Szent Erzsébet út. 128/A. T.:20/388-9787, 56/556-038. Ellátási terület: Fegyver­nek, Örményes, Kuncsorba, Tiszaroff, Ti- szagyenda. TÜRKEVEOrvosi ügyelet: Túrkeve, Széche­nyi u. 5. T.: 361-258,30/627-2989. PROGRAMAJÁNLÓ MŰSORAJÁNLÓ A fekete ötven árnyalata a moziban SZOLNOK CINEMA CITY; Aljas nyolcas (18) 20.00. Alvin és a mókusok - A mókás menet (6) 13.10,15.10. Barbie: Titkos ügy­nökök (6) 14.20, 16.10. A feke­te ötven árnyalata (16) 16.30, 18.30, 20.30. Az 5. hullám (16) 13.00. Megjött apuci (12) 18.00. Nagyfater elszabadul (16) 15.30, 17.40,19.50, 22.00. A visszaté­rő (16) 17.10, 20.10. Star Wars: Az ébredő Erő (12) 3D 13.45. Tl- SZAPART MOZI: Menla hagyaté­ka (12) 15.15. A boldogság titka (12) 16.30. Saul fia (12) 16.30. A nagy dobás (16) 18.00. Gondolj rám! (16) 18.15. Boggie-koncert 20.00. Nagyfater elszabadul (12) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ­BAN ma 19 órától A makrancos hölgy (Básti-bérlet) című előadást tekinthetik meg. A SZÍN-MŰ-HELY színpadán ma 19 óra 30 perctől a Könyvtári capriccio (bérletszü­net) című darabot mutatják be. MŰVES FOGLALKOZÁS KÖTELEK Ma 14 órakor hóemeber készítésre várnak minden érdeklő­dőt a MŰVELŐDÉSI HÁZBA. Csak annyi a dolgod, hogy vigyél magad­dal egy fehér zoknit! ELŐADÁS TISZASÜLY Február 8-án 10 órakor az Egri Babszem Jankó Gyermek- szinház Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj című ingyenes előadá­sát láthatják a gyerekek a MŰVE­LŐDÉSI HÁZBAN. KIÁLLÍTÁS NAGYKÖRŰ Fák, virágok, botok 2.0 címmel kiállítás nyílik febru­ár 17-én 17 órakor a NAGYKÖRŰ GALÉRIÁBAN. A tárlatot dr. Varga Zoltán műgyűjtő nyitja meg. Köz­reműködik a Petrovay Katolikus Általános Iskola énekkara. A kiál­lítást március 14-ig látogathatják. SUPER BOWL JÁSZSERÉN' Február 7-én 22 órától a Super Bowl mérkőzésének közve­títésén izgulhatnak az amerikai foci kedvelői a LEHEL FILM-SZÍNHÁZ NAGYTERMÉBEN. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. To­vábbi programok a Szoljon.hu hírportálon. HIRDETÉS VUJITYTVRTKO, „Túlmegy minden határon" című előadása Szolnokon. Szolnok Campus Főiskola. Időpont: 2016.február18. (csütörtök), 18.00 óra. Jegyek: elővételben 1.300 Ft, b helyszínen 1.600 Ft. 3 Megvásárolhatók a 7 Semiramis Arabica Kávéházban, Szolnok, Ady E. út 28. (volt Skála alja, a pláza felől). SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 6.50 Napi üzenet; 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 7.50 Napi üzenet; 8.00 Híró­ra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 8.50 Napi mozgás; 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 9.50 Napi üzenet; 10.00 Magyar Kultú­ra Napja; 11.15 Honvéd 7; 11.30 Szolnoks- port; 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma; 12.50 Napi üzenet; 13.00 Szolnoks- port; 13.30 Aranyidő; 14.00 Fórum; 14.30 Elixir; 15.00 Örökségünk; 15.30 Újrakezdés - olasz filmsorozat, 41. rész; 16.00 Kultúrkorzó; 16.30 Mérleg; 17.00 Horgásztárs - horgász- magazin; 17.30 Programkalauz; 17.50 Napi mozgás; 18.00 Sajtóasztal; 19.00 Híróra ben­ne: Aktuális, időjárás, Téma; 19.50 Napi üze­net; 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Té­ma; 20.50 Napi mozgás; 21.00 Józsi nővér és a sárga bicikli - dokumentumfilm: 22.00 Saj­tóasztal; 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker-Napindító információk, közleke­dés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedven­cei; 14.00 Délutáni csúcs-Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show-angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe-Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 4.00-6.00 Kultusz ismétlés; 6.00-10.00 Reggeli Juice Kis Katával; 10.00-16.00 Ama­deus Napközi Joó Csabával; 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával; 22.00-24.00 .Luxiunk - Ret­ro Show” ismétlés Klamancsek Krisztián­nal; majd non-stop zene szombat 05:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium; 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazili­kából; 7.35 Szentek, szent életű emberek; 8.15 Játék; 8.45 Lapszemle; 9.05 Nektek .adom a földet; 9.30 Az erdő fohásza (ism.); 10.05 Közélet; 11.05 Könyvtári barangolás (ism.); 11.30 Vatikáni Rádió (ism.); 12.05 Egyházi hírek; 12.15 Evangélium; 13.05 Év­ezredek asztalánál (ism.); 13.40 Népzenei kincstár; 14:05 Merítés - kultúra országos kitekintésben; 14.35 Feltámadt Krisztus, boldogságunk!; 15.00 Az irgalmasság órá­ja; 15.30 Hitvalló; 16.05 Kívánságműsor; 16.30 Iránytű; 17.00 Regionális hírek; 17.15 Kora esti hírmondó; 17.45 A régió sportja, 18.00 Rózsafüzér; 18.35 Közel­kép; 19.10 Iránytű (ism.); 19.45 Esti mese; 20.05 Kultúrkör; 21.05 Katedrális (ism.); 22.10 Közélet (ism.); 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents