Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-25 / 47. szám
2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ 5 Nyáry Krisztián vallja: nem népnevelő szándékkal írt íróink szerelmi történeteiről Radnótiék sízős fotójával indult teszek, hogy elmesélem egy szélesebb közönségnek.- Miért épp a szerelmi szálakat ragadta ki az írók, költők életéből?- Rettenetes önzésből, mert ez érdekelt. Eleinte csak a barátaimnak szóltak ezek az írások, majd egyre többeket elkezdett érdekelni. E történetek egy részét fejben tartottam, mert valahol olvastam, hallottam őket, aztán kicsit utánajártam még, kutattam.- Melyik volt az első?- Nem is egy igazi történet volt, hanem egy fotó a Radnóti házaspárról, ahogyan egy sípályán állnak. Olyan, mintha most készült volna, pedig mindenki tudja, mi történt a képen szereplő m berekkel. Ezt osztottam meg, és írtam róla két mondatot. Azt a bejegyzést több százan osztották meg...- Arra gondolt már, hogy a kritikák után valamelyik bejegyzést átírja?- Bejegyzést nem írtam át, ám a könyvben megjelenő történetekbe beépítettem az érdemi hozzászólásokat. Azért is jutalmi közeg a Facebook, mert ott szinte azonnal érkeznek a visszajelzések. Nagyon sokszor megesett, ha írtam valakiről, egy-két órán belül jelentkezett egy családtagja, leszármazottja, akik még megosztottak fotót, dokumentumokat, amiket én a könyvhöz fel tudtam használni.- Harmadik kötetet tervez?- Ebben a témában nem. Tavaly már írtam emberi sorsokról, sorsfordító döntésekről, az a téma is nagyon közel állt hozzám. Most, novemberben jelenik meg a folytatása, de hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudom. Nyáry Krisztián író, könyvkiadó-vezető azt mondja, továbbra sem tudja megszokni azt a felhajtást, ami körülötte és azon szerelmi történetek körül van, amiket pár éve a közösségi oldalán osztott meg. A XIX-XX. századi írókról, költőkről szóló bejegyzésekből két könyv is született, amelyek az „így szerettek ők” címet viselik. Szofnszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu- Két könyvkiadó - a Magvető és az Athenaeum - igazgatása mellett hogy van ideje írni?- Amikor elkezdtem írni a legutóbbi könyvemet, akkor még nem kértek fel arra, hogy legyek a könyvkiadók vezetője. Az elmúlt 7-8 hónapom úgy zajlott, hogy a nap első tíz órájában a könyvkiadókkal foglalkoztam, a második tíz órában könyvet írtam, a harmadik tíz órában a családommal voltam.- Bárhogyan is számoljuk, a harmadik tíz óra csak négy...- Hogy ezt a mínusz hatot hogy csináltam, az maradjon az én titkom. Valóban sok elfoglaltságot jelentett, de örömet szerzett számomra ez a munka, a további életemet próbálom úgy szervezni, hogy mindenre jusson időm.- Az „így szerettek ők”-nek elég éles kritikái jelentek meg Nyáry Krisztián szerint egy mérlegképes könyvelőnek is izgalmas a szerelmi az irodalomtudományi szakmán belül. Mit szólt e véleményekhez?- Voltak irodai márok, akik örültek, hogy így sok emberhez eljuttatom az irodalomtudomány bizonyos eredményeit, illetve olvasásnépszerűsítő funkciója is lett a bejegyzéseknek. Noha soha nem volt ilyen szándékom vele. Akiknek nem tetszett, azért aggódtak, attól, hogy va laki elolvas egy szerel mi történetet Ady Endre életéből, nem biz tos, hogy le fog venni a polcról egy kötetet tőle. De nagy örömömre, a tapasztalatok mást mutatnak. Bár - most is kiemelem - nem volt ilyen népnevelő szándékom. Egy-egy konkrét témában még mindig folynak a viták: okosak és buták is. Én azonban az okos vitákat szeretem, amik előre visznek. Továbbra is azt mondom: ez nem irodalomtudomány!- Akkor hogyan nevezné?- Talán a legjobb szó rá: a szórakoztató ismeretterjesztés. Ezek nőm alapkutatások, ezeket már valaki feltárta, a szakma számára nem teljesen ismeretlenek, én csak annyit József Attila mindenkibe beleszeretett Az író-olvasó találkozón Nyári Zsolt beszélgetőtársa Márkus Róbert Zsolt tanár volt. A fő témát az „így szerettek ők" című kötetek adták. így szóba kerültek Kölcsey Ferenc Szemere Pálhoz fűződő érzelmei, ami a megjelenés után nagy szakmai és médiavisszhangot váltott ki. Erről Nyáry így vallott: „tudtam, ha ezt megírom, kicsit, de ha nem írom meg. akkor nagyon megbá nőm." Nem lehetett megkerülni József Attilát sem, aki „mindenkibe azonnal beleszeretett", de Örkény István és F. Nagy Angéla - szakácskönyvek szerzője - kapcsolata is górcső alá került. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Magister gyógyszertár (Széchenyi krt. 121.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 642 centiméter, áradó, Kisköre-felső- nél 670 centiméter, áradó, a vízhőfok 5,8 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 667 centiméter, áradó, Szolnoknál 643 centiméter, áradó, a víz 6,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 396 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 569 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint, a 4-es és a 44-es főutak egyes szakaszain, valamint Törökszentmi- kós, Fegyvernek, Mezőtúr, Szolnok, Szajol, Jászberény, Martfű, Rákóczifalva, Mezőtúr, Tiszafüred és Karcag belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Az okos sólyom elrejti karmait. (Susan Barker brit író) Piaci árak a megyében TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 36-40 36-38 Alma ft/kg 170-300 150-300 Sárgarépa Ft/kg 240-320 250-300 Burgonya Ft/kg 150-200 170-210 Karalábé Ft/db 180 160 Gomba Ft/kg 660-800 840 Paradicsom Ft/kg 450-550 450-540 Paprika Ft/kg 400-600 450-630 Édes káposzta Ft/kg 180-230 200 Fokhagyma ft/kg 750-1200 800-1200 Zeller Ft/db 250 260 Zöldség Ft/kg 400-520 390-480 Banán Ft/kg 340-460 350-470 Retek ft/cs 90 130 Kivi Ft/kg 240-320 280 Savanyú káposzta Ft/kg 220-300 300 Narancs Ft/kg 400-500 450 Karfiol Ft/db 400 450 Mandarin Ft/kg 350-400 380-420 RECEPT Töltött lepény HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 30 dkg finomliszt, ltk sütőpor, fél dl olaj, 1 tk. só, 1,2 dl langyos víz. A TÖLTELÉKHEZ: 4 ek. tejföl, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg gépsonka, 1 db kápiapaprika, fél csomag snid- ling, 5 dkg bacon, 5 dkg reszelt trappista sajt, só, bors. ELKÉSZÍTÉS A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és kis cipót formázunk belőle. Amíg a tölteléket elkészítjük, addig letakarva pihentetjük. A töltelék hozzávalóit apróra vágjuk, és egy tálba tesszük a tejföllel és a reszelt sajttal együtt. A kockára vágott bacont pirítsuk zsírjára, miután kihűlt, tegyük bele a tejfölbe. Az egészet alaposan kikeverjük és ízesítjük kevés borssal és ha szükséges, akkor sóval is. A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk, és golyókat formálunk belőle. Nyújtsuk szélesebb, ovális alakúra és tegyünk a közepébe egy púpos evőkanálnyit a töltelékből, és osszuk el egyenletesen hosszában. Ezután hajtsuk be balról és jobbról is, majd a tésztaszéleket összefogva ösz- szecsipkedjük az elejétől a végéig. Majd fordítsuk meg és egy picit lapítsuk le. Egy teflon serpenyőben, olaj nélkül, közepes hőmérsékleten, hogy ne égjenek meg, pár perc alatt megsütjük előbb az egyik, majd a másik oldalát is. Frissen, melegen, bármilyen salátával vagy zöldséggel tálalhatjuk. Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói ' levelét 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ A mozikban az Ave, Cézár SZOLNOK CINEMA CITY: Alvin és a mókusok - A mókás menet (6) 13.00. Barbie: Titkos ügynökök (6) 13.15. Deadpool (16) 13.00, 15.45.18.00, 20.15. Egyiptom istenei (12) 15.00. Egyiptom istenei 3D (12) 17.30, 20.00. Hogyan legyünk szinglik? (16) 17.15,19.30. Nagyfater elszabadul (16) 17.40, 19.50. Norm, az északi (6) 15.15. A visszatérő (16) 14.30. TISZAPART MOZI: Szeleburdi svéd család síel (6) 16.15., Test (16) 17.30., Ave, Cézár (12) 18.00., Félvilág (12) 18.15., A visszatérő (16) 19.30., Spotlight- Egy nyomozás részletei (16) 20.00., Mennyit ér egy ember? (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZIGLIGETI SZÍNHÁZBAN 15 órától A padlás (Ifjúsági bérletszünet) című darabot mutatják be. Este 19 órától A padlás (bérletszünet) című előadást láthatják az érdeklődők. A SZÍN-MŰ-HELYBEN ma 19 óra 30 perctől a Furcsa pár (bérletszünet) című darab lesz műsoron. HANGVERSENY KÖLNÖK A Szolnoki Szimfonikus Zenekar február 29-én, hétfőn 19 órai kezdettel rézfúvósestet rendez a VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN. A koncerten klasszikus és modern komolyzenei műveken kívül a könnyűzene világából is hallhat népszerű dallamokat a közönség. Felcsendülnek többek között Ferdinand David, Monthy Norman és Bobby Darin remekművei is. Az est művészeti vezetője Mester Ádám. VETÉLKEDŐ BESENYSZÖG 115 éves Besenyszög helységneve címmel kikapcsolódásra várják a diákokat február 25-én déltől a WESNICZKY ANTAL MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR nagytermébe. A résztvevők Eleink élete címmel hagyományismereti vetélkedőn vehetnek részt. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet. 8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Közgyűlés - élő közvetítése, 16:00-17:30 Szolnoki Dózsa KÖZGÉP-Va- sas - vzilabda-mérkőzés közvetítése felvételről 17:30 Örökségünk, 18:00 Mérleg, 18:30 Döntés után, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Döntés után, 21:30 Isten szolgája - Sándor István élete, 22:30 22:30 00:00 Szolnoki Dózsa KÖZGÉP-Vasas - vzilab- da-mérkózés közvetítése felvételről szolnoktv@szolnoktv.hu II III I II II — 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütós dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu ЕШШЕНШН 4:00 Kapcsolódjunk ismétlés. 6:00 Reggeli Juice Kis Katával, 10:00 Napközben Joó Csabával, 16:00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, 20:00 „Kultusz"- Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával, 22:00 „Dolce Vita" életmód magazin- Kis Kata műsora, 23:00 „Zenei barangoló- Cseh Tamás nyomdokain" zenei magazin ismétlés, majd non-stop zene péntek 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu шяшгазжннв 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Kötetlenül, 9.05 Segíthetünk?, 10.05 Délutáni találkozás, 10.45 A lélek szava, 11:05 Mustármag (ism.). 11.30 Vatikáni Rádió (ism.), 12.05 Egyházi hírek, 12.15 Evangélium, 13:05 Hallgassuk együtt, 14.05 A kommunizmus áldozatai - Antiateista összeesküvés - a tragikus sorsú Szabó László váci káplán élete. 15.15 Püspökkenyér (ism.), 15.30 Hitvalló, 16.05 Gaudete, 16.30 A hét évfordulója, 17.00 Regionális Hírek, 17.15 Kora Esti Hírmondó, 17.45 RégióSportja. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 MKR műsor (ism), 19.15 Könyvtári barangolás, 19.45 Esti mese, 20.10 Katedrális, 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk!- görögkatolikus félóra. 21.30 Megmaradni, 22.10 Andante (ism.), 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!