Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-22 / 44. szám
12. TÚRKEVE 2016. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ Értékeket őriznek a központban HAGYOMÁNYŐRZÉS Értékőrző Nagykunság néven indultak tehetséggondozó szakkörök nemrégiben a Fekete István Oktatóközpontban. A program keretében a fiatalok a fazekasság és a kunhímzés - mint jellegzetesen nagykun hagyományok - ismeretét sajátíthatják el. Az ingyenes foglalkozásokat kéthetente rendezik, és a nyár elején egy intenzív, bentlakásos alkotótáborral zárulnak. A fazekasfoglalkozásokat Sudár Anette fazekas, a hímzést Nagy Istvánná kunhímző vezeti. (szs) A neves tudósra emlékeztek Nagykunsá- gi-nagy-sárréti tájökológiai konferenciát tartottak a napokban dr. Balogh János professzor emlékére a városban. Több mint tíz esztendeje hagyomány a városban ez a program, hiszen első alkalommal még 2005-ben került sor a dr. Balogh János nevével fémjelzett tájökológiai konferenciára. Azóta minden esztendőben, február középén tartják az emlékezéssel egybekötött konferenciát. Dr. Balogh János 2002-ben bekövetkezett halála előtt néhány hónappal imádott helyén, Ecsegpusztán, saját maga jelölte ki végső nyughelyének helyszínét. (szs) Parasztházat kaptak KULTUR* Idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját a Túrkevei Kulturális Egyesület. Régi álmunk vált valóra a tagoknak, hiszen egy kultúrapártoló túrkevei állampolgár adományozása révén tulajdonukba került egy parasztház. A későbbiekben ezt szeretnék felújítani, tájházzá, élő közösségi térré alakítani, (szs) A városházán élesztették újra az egyik dolgozót Életmentő pillanatok Egészen szokványos hivatali hétköznapnak indult, de nem sok hiányzott hozzá, hogy tragikusan végződjön. A túrkevei városházán történtek minden jelenlévőt megrendítettek. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu SEGÍTSÉG Vajon hányán tudnánk, mihez kapjunk, ha egyik kollégánk hirtelen élettelenül esik össze? Lenne hozzá erőnk, lélekjelenlétünk, hogy segítsünk rajta? Teljes biztonsággal nem tudhatjuk, miként viselkednénk egy ilyen tragikus szituációban. Mint ahogy Pápai Károly is csak ösztönösen cselekedett. Hogy valójában mi történt - s hogy mi történ hetett vol- ч* __ na, ha ő nem segít abba csak később gondolt bele.- Teljesen szokványos napnak indult, aztán egyszer csak felbolydult a hivatal - idézi fel a nemrégiben történteket a műszaki osztályon dolgozó Pápai Károly. - Kolléganők szaladtak kétségbeesetten kiabálva, hogy Ráczné Magdika rosszul lett. Magam sem tudtam, mit teszek, csak rohantam segíteni. Magdika élettelenül feküdt a földön, fogalmunk sem volt, hogy mi baja lehet. Az viszont rögtön feltűnt, hogy nem lélegzik, s így nyilvánvaló volt, hogy meg kell kezdeni az újraélesztést. Ahogy Károly mondja, évtizedekkel ezelőtt a jogosítványhoz kötődően szerzett ugyan némi egészségügyi ismeretet, ez azonban mostanra teljesen elhal: ad az időben érkező segítség ipunknak í, milyen I I próbálta- Kevesen tudják, hogy milyen fontos a helyszínen azonnal megkezdett újraélesztés - hangsúlyozza Kardos József, Jász-Nagy- kun-Szolnok megye vezető mentótisztje. - Pedig a laikusok által végzett újraélesztés megsokszorozhatja a túlélés esélyét. A leggyorsabb mentő sem teremhet azonnal a helyszínen, s ha csak tehetetlenül állunk a megállt szívű ember mellett, értékes perványult. így nagy segítséget jelentett, hogy valaki közben hívta a mentőszolgálatot, s a diszpécsertől kapta az utasításokat, hogy mit csináljon.- Leginkább az orvosi sorozatokból maradtak meg olyan képkockák, amelyeket hasznosítani tudtam - meséli utólag már némi félmosollyal. Látszik rajta, hogy hetekkel a történtek után is az események hatása alatt áll. - Egészen addig folytattam a szívmasszázst, amíg meg nem érkeztek a mentők előbb helyből, majd alig néhány perc múlva Törökszentmiklós- ról is megjött a rohamkocsi. Azonnal átvették az ellátást, én pedig megpróbáltam magamhoz térni, s elhinni, hogy valóban tudtam segíteni. Károly valóban segített, gyakorlatilag megmentette szívinfarktuson átesett kolléganője életét. Magdika azóta szívszanatóriumban lábadozik, férje pedig rendkívül hálás mindenkinek, akinek felesége életét köszönheti.- Olyan volt ez mindannyiunk számára, mint egy rossz álom, de szerencsére most már talán túlesünk rajta - ^»3, mondja Rácz Ist- ván. - A feleségem sosem járt kórházban, korábban nem voltak ilyen jellegű panaszai, így villámcsapásként ért a hír. Nem tudom eléggé megköszönni Pápai Ká- rolynak, a többi kollégának és a mentőszolgálat szakembereinek, hogy megmentették az életét. cek telnek el. Amíg a mentő odaér, a diszpécser telefonon keresztül folymatosan tud segítséget nyújtani tanácsaival, de csak a helyszínen lévők tudnak érdemi elsősegélyt nyújtani a bajban lévőnek. HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Kovács István, a Madarász Károly Művelődési Ház igazgatója- Az ön által irányított intézményt művelődési házként emlegetjük ugyan, tevékenysége azonban ennél sokkal összetettebb. Mely területekből áll?- A művődési ház mellett hozzánk tartozik a városi média, tehát a közösségi médiaszolgáltatást biztosító helyi televízió és újság, illetve a könyvtár is. A kulturális élet széles körét lefedjük tehát. A könyvtárban az elmúlt évben mintegy másfél millió forintnyi állományfejlesztés történt, emellett számos rendezvény valósult meg, elsősorban az ifjúság részére.- Milyen fontosabb eseményekre készülnek ebben az esztendőben?- A hagyományos programjainkat mindéképp megrendezzük, némi különlegességgel fűszerezve. A költészet napjához kapcsolódóan például Madarász Katalin megzenésített verseit hallhatjuk. Az egyik legnagyobb rendezvényünk minden évben a májusi Kevi luhászfesztivál, melynek elkészültei már most is zajlanak, de egyre népszerűbb például a fiatalok napja is, amelyen idén a hip-hop zene kerül előtérbe.- Túrkevén hagyományosan élénk civil élet folyik. Minek köszönhető ez?- Valóban meglehetősen sok csoport, szervezet működik a városban. Szeretném hinni, hogy ezt a mi munkánk, ösztönzésünk is elősegíti. Számos körnek, csoportnak adunk helyet a művelődési házunkban az élet minden területéről. Kisiskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály jár hozzánk, képzőművészektől a galambászokig indenkinek találkozási és bemutatkozási lehetőséget biztosítunk. SZ. ZS. Tornászlegendák előtt mutatkozhattak be a fiatal kevi lányok Bálázni is fognak az új teremért SPORT Nemrégiben Túrkevén járt Magyar Zoltán és Guczoghy György a Magyar Torna Szövetség elnöke és alelnöke. Az olimpiai, világ és Európa-bajnok tornászok előtt a fiatal túrkevei tornászlányok tartottak bemutatót, kitűnően szemléltetve, hogy a mostoha körülményeik ellenére milyen magas szintre jutottak rövid idő alatt. Ezt követően a város alpolgármesterével, Magos Vilmossal tartottak baráti, mégis komoly egyeztetést a túrkevei tornászok jövőjéről, melyen Nagy Ibolya edzőnő ismertette elképzeléseit. A túrkevei- ek ugyanis ahhoz szeretnék Igazi példaképek előtt mutatkoztak be a tornászlányok a szövetség vezetőinek segítségét kérni, hogy egy jelenleg használaton kívüli terem átalakításával méltó helyen készülhessenek a versenyekre. Mindehhez komoly alapot ad, hogy a az elmúlt esztendőben nagy múltú csapatokat maguk mögé utasítva a második helyet szerezték meg a magyar bajnokságon Nagy Ibolya tanítványai. Nemcsak külső segítséget várnak azonban a keviek, hanem a településen belül is összefognak a cél érdekében. Március elején tornászbált szerveznek, melynek bevételét az új edzőterem kialakítására fordítják majd. SZ. ZS. Vizsgálják a tanyasiak életkörülményeit VIZSGÁLATOK A Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület két pályázatot is elnyert a 2015-ös Tanyafejlesztési Program keretében. Az első program a túrkevei, mezőtúri, kuncsorbai tanyák vízvizsgálata a lakosság és a későbbi fejlesztések szempontjából címet kapta, s a három település környékén lévő tanyák vízvizs- gálatát fogják elvégezni. Ennek alapja első lépésben egy szakmai program, amely a területen lévő kutak feltérképezését foglalja magába, majd pedig 40 kút vizsgálata következik. Ezért várják azoknak a tanyatulajdonosoknak a jelentkezését, akik szeretnének élni az ingyenes ivóvíz-bevizsgálás lehetőségével. A részvételről a jelentkezők rászorultsága, lakók száma, valamint korösszetétele alapján döntenek. A vizsgálatok időpontja várhatóan 2016 tavasza. A második program az egészségügyi vizsgálatok eljuttatása a túrkevei, mezőtúri és kuncsorbai tanyák lakosságához. Ezen programban elsősorban a tanyasi lakosságnak nyújtanak mobil egészségügyi szűrővizsgálatot. A program lezárta után a forrásokból vásárolt egészség- ügyi eszközöket felajánlják a túrkevei védőnői szolgálatnak, hogy a későbbiek során a város gyerekei lássák hasznukat az eszközöknek. SZ. ZS. t