Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-20 / 43. szám

2016. FEBRUAR 20., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Százak szavaztak a pályázatunkra érkező képekre Az Új Néplap és a Szóljon, hu Valentin-napi játékára tucatnyi fotó érkezett, vé­gül olvasóink szavazhattak a számukra legszimpatiku­sabb párra, akik egy profi fotós által elkészített port­foliót kapnak ajándékba. Végül szoros versenyben Anna és Dani harapós képe lett a befutó. Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - Nagyon boldo­gok voltunk, amikor meglát­tuk a nevünket a Szoljon.hu-n, hogy mi lettünk a nyertesek - mesélte Vereb Anna, fotópályá­zatunk egyik nyertese. - Da­nival folyamatosan követtük a számok alakulását, a többiek nagyon jól indultak, de hamar beértük az élbolyt, majd közel száz szavazattal lettünk elsők - újságolta a fiatal hölgy. Az interjú kapcsán csak An­nával tudtunk beszélni, hiszen párja, Patkós Dani dolgozik, több száz kilométerre szeretett párjától.- Ez egyfajta ajándék, hi­szen tavasszal ünnepeljük a megismerkedésünk évforduló­ját - folytatta Anna. - Ez egy igazi, barátságból lett szere­lem, hiszen már hosszú évek óta ismerjük egymást, koráb­ban együtt jártunk kosarazni, később meccsekre is. Végül ta­valy megtört a jég, azóta alko­tunk egy párt, igaz, több száz kilométer választ el bennün­ket. Hiszen Dani Ausztriába dolgozik, én pedig a Szolnoki Főiskola hallgatója vagyok. De ez sem jelent akadályt a szerel­münkben, hiszen miután ösz- szejöttünk, utána két hónap­ra kimentem Franciaország­ba. De ő várt rám, amikor ha­zajöttem, és ez mindennél töb­bet jelentett. Azóta is boldogok vagyunk. Terveink szerint, ha lediplomázom, én is kiuta­zom és közös életet kezdünk. Már most nyáron is az a terv, hogy utána megyek és ott vál­lalok munkát, addig is együtt leszünk - mondta boldogan. Népszerű ajándék a fotózás A szerelmesek napja alkalma- amelyet a fotóssal közösen vé­ből rendszeresen ajándékoz- lasztanak ki. ahol igazi, szerel­nek egymásnak különleges, met sugárzó képek készülnek, .csak neked" fotókat a párok. - Nagyon sok egyedi ötlet. Fodor Orsolya fotós elmondta. szín és formavilág jelenik meg általában a hölgyek próbálják ezekben a képekben, hiszen párjukat meglepni egy egyedi. a fotóalanyok nagyon kreatí- fehérneműs portfolióval, de az vak, ha a párjuk elcsábításá- is gyakori, hogy közösen men- ról van szó - tette hozzá Fodor nek el a fotózás helyszínére, Orsolya. Tucatnyi fotó érkezett a pá­lyázatra, amelyre több száz szavazatot adtak le a Szóljon, hu hírportál Facebook olda­lán. A verseny valóban szoros volt, hiszen néhány szavazat eltérés volt az élbolyba tartozó fotók között.- Mi is beneveztünk Cin- tivel, és nagyon boldogok va­gyunk, hogy ilyen sok szava­zatot kaptunk. Lehet, nem mi lettünk az elsők, de nem ez számít, hanem, hogy vagyunk egymásnak - mondta Gulyás Norbert, aki párjával, Szarvák Cintiával készült közös képü­ket küldte be a Szoljon.hu leve­lesládájába. - Mi már két éve együtt vagyunk, és másfél év­vel ezelőtt nagyon nagy állo­máshoz jutottunk el, ugyanis a születésnapom alkalmával én okoztam hatalmas megle­petést a kedvesemnek, hiszen megkértem a kezét és ő azon­nal igent mondott. Azóta jegy­ben járunk, és a terveink kö­zött szerepel már a családalapí­tás. Nagyon sok közös tervünk van, de először szeretnénk tel­jesen önállósodni. Ehhez arra van szükség, hogy ő befejezze a tanulmányait, utána pedig jöhet a nagybetűs közös élet - mesélte boldog mosollyal az arcan Norbi, aki hozzátette, az elmúlt évek során számos ese­mény, közös élmény erősítette meg kapcsolatukat.- Egy igazán különleges han­gulatú fotózásra várom a sze­rencsés párt - mondta el a já­ték kapcsán lapunk fotósa, Fo­dor Orsolya, aki majd az egyedi portfoliót készíti Annáról és Da­niról. - Mindig örülök, ha egy különös ötletet kell megvalósí­tani - a Valentin-nap egy ilyen, hiszen már több millió kép ké­szült ebből az alkalomból. Tö­rekszem majd egy olyan hely­színt, színvilágot és hangula­tot teremteni, amely visszaad­ja a két ember egymás iránt ér­zett szerelmét, hiszen a képei­ket is ezért küldték be a pályá­zatra. Remélem hamarosan az olvasók is megnézhetik a Szol­jon.hu-n az elkészült fotókat - jegyezte meg Fodor Orsolya. Régi öröm Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu A férfit egy utcabeli család kérte meg, hogy segítsen, ne­ki volt csak fűrésze, mellyel egy túlnőtt fát kellett kivág­ni. Persze, hogy igent mondott, negyedóra nem a világ. A munka gyorsan haladt, a család szutykos kis gyerekei kíván­csian figyelték, ahogy a vastag ágak tompán puffantak a tala­jon. Miután végeztek a favágással, a feleség kezét tördelve kö­szönte meg a férfi segítségét, majd zavartan átnyújtott neki egy ajándékot. Kis semmiség, mondta, ennyit tudnak csak adni, de ezt a valamit, amit most átadtak neki, évekig elzárva tartották, nehogy a gyerekek összefirkál- Talán soha ilyen ják. Egy 2007-es műbőr kötésű szénét nem határidőnapló volt. A férfi ud­1 „ variasan megköszönte, a csa­kaptak még. iád szemmel láthatóan boldog volt, hogy méltó módon sike­rült meghálálni az önzetlen segítséget. A napló a kocsiba került, éppen a 2016-os mellé, az autó pedig egy utcával odébb gurult. Ott is egy fát kellett kivágni, és ha már a férfi egyszer rászánt egy délelőttöt erre... A következő fa magasabb volt, ölesebb, az ottani gyerekek viszont ugyanolyan maszatosak és érdeklődőek, mint a szom­szédban. A kerítés lécei között kukucskáltak és kérdeztek. A fákról, a láncfűrészről, arról, milyen jó lenne, ha nekik is lenne ilyen. De nincs. Mint ahogy nincsen biciklijük, autójuk és mobiltelefonjuk se, még ajándékot sem kaptak az utóbbi egy évben. És ekkor a férfinak eszébe jutott a 2007-es naptár. Kivette a kocsiból, majd átnyújtotta a kicsiknek, akik álmél- kodva forgatták a kincset. Boldogan simogatták az almazöld borítót, majd futottak a házba, hogy megmutassák anyjuk­nak ajándékukat. Talán soha ilyen szépet nem kaptak még... Csónakmotor is eltűnt az épületből TISZADERZS A tiszafüredi rendőrök előbb megtalálták és lefoglalták az ellopott tár­gyakat, majd azonosították és elfogták a lopás bűntett el­követésével megalapozottan gyanúsítható tiszaderzsi fiú­kat. Az idős sér­tett febru­ár 12-én reg­gel észlelte, hogy betörők jártak tisza­derzsi házá­nak udvarán. Azonnal beje­lentést tett a rendőrségre. A kiérke­ző egyenru­hások megállapították, hogy ismeretlenek az éjjel a kerí­tésen átmászva bejutottak az ingatlan udvarára, ahol a melléképület ajtaját kinyitot­ták és onnan egy csónakmo­tort, egy kerékpárt és több ké­ziszerszámot vittek maguk­kal. A rendőrök azonnal adat­gyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként pár órán be­lül egy lakatlan házban, illet­ve a közeli erdőben megtalál­ták és lefoglalták az ellopott dolgokat. A nyomozók február 18-án azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésé­vel megalapo­zottan gyanú­sítható tisza­derzsi lako­sokat, akiket előállítottak a rendőrkapi­tányságra. A Tiszafü­redi Rendőr- kapitányság lopás bűn­tett elköveté­sének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a húsz, a tizenkilenc és a tizenhét esztendős fiú ellen. A nyomo­zók a három fiatalt gyanúsí­tottként kihallgatták. A terheltek beismerték a bűncselekmény elkövetését, közölte az esettel kapcsolat­ban a rendőrség. NI. G. A. Ismeretlenek az éj­jel a kerítésen át­mászva bejutottak az ingatlan udvará­ra, majd a mellék- épületből különféle holmikat vittek el. Dr. Lázár Zoltán szerint csak politikai véleménynyilvánítás volt Bocsánatkérést vár a Fidesz SZOLNOK Valótlanság állítá­sa, személyeskedés, valamint képviselők és a választópolgá­rok megsértése miatt a szolno­ki közgyűlés fideszes frakciója bocsánatkérést vár el dr. Lázár Zoltán jobbikos frakcióvezető­től. Az ez ügyben dr. Tóta Áron által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Jobbik helyi elnöke egy országos hírportá­lon, illetve az egyik közösségi oldalon keresztül nyilvánosan megsértette a betegsége mi­att a képviselői mandátumá­ról lemondott dr. Nemes And­rást (Fidesz-KDNP), és a helyét a januári választáson jelentős előnnyel elnyerő Rezák Lászlót (Fidesz-KDNP) egyaránt: ....a fideszes képviselőtől nagyjá­ból ugyanazt várom, mint elődjétől, vagyis, hogy semmit nem tesz a körzetéért és havi 150 ezer forintért bejár a köz­gyűlésbe bóbiskolni, meg gom­bot nyomogatni...” - nyilatkoz­ta mindezt a két képviselőről dr. Lázár Zoltán. Dr. Tóta Áron szerint a jobbikos frakcióveze­tő a választópolgárokat is meg­sértette ezzel a gondolatával: „...ez egy tipikus fideszes kör­zet, jómódú, kertes családi ház­ban élő polgárokkal, akik még nem engedték meg maguknak azt a luxust, hogy kicsit mé­lyebben elemezzék a városban zajló történéseket.” Tóta Lázár Facebook bejegyzését is bírál­ta, amelyben, mint kiemelte, a jobbikos frakcióvezétő „gon­dolkodásra képtelen, lustaság­ra hajlamos tömeg...”-ként jelle­mezte a választók azon részét, amely nem az ő pártjának kép­viselőjére szavazott. Dr. Lázár Zoltán közlemény­ben reagált dr. Tóta Áron saj­tótájékoztatójára: „Ellentét­ben a szolnoki Fidesz velem szemben szokásos, durván személyeskedő nyilatkoza­taival, én a hivatkozott Alfa­hír interjúban nem az érintet­tek magánéletével vagy em­beri minőségével kapcsolato­san fogalmaztam meg kriti­kát, hanem a közéleti-politi­kai tevékenységüket értékel­tem. Ezen véleményem a kör­zetben lakó választópolgárok részünkre eljuttatott levelei, a velük folytatott beszélgeté­sek és a választási fóruma­inkon tapasztalt észrevételek nyomán alakult ki. A magam részéről mind Rezák László, mind dr. Nemes András szak­mai tevékenységét és szemé­lyét nagyra becsülöm. Az ál­talam az interjúban elmon­dottak megítélésem szerint a politikai véleménynyilvání­tás körébe tartoznak, és mivel meg sem fordult a fejemben, hogy személyükben megsért­sem őket, ezért nem látom okát, hogy bocsánatot kérjek” - áll a közleményben. M. G. Játékok sokasága FEGYVERNEK Helyi lakosok régi játékaiból tekinthető meg kiállí­tás a héten a könyvtárban. Képünkön Szűcs Erika könyvtáros a népszerű tárlat egy részét mutatja.

Next

/
Thumbnails
Contents