Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-18 / 41. szám

g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Sokkal tartozott, megölte az adóellenőrt BUDAPEST Különös kegyetlen­séggel, hivatalos személy sérel­mére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérle­te miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 36 éves fér­fival szemben, aki egy éve kés­sel támadt a NAV két munka­társára. A vádlott 2009-től na­gyobb összegű adóhátralékot halmozott fel, ezért végrehajtás indult ellene. A gyilkos vádlott kényszergyógyke­zelés alatt áll A NAV két munkatársát a vádlott XX. kerületi lakó­helyén a szülők engedték be a házba. A férfi semmilyen együttműködést nem tanúsí­tott, még a lámpát sem kapcsol­ta fel, és az ellenőrök aktatás­káját kidobta az udvarra. Ez­után két kést vett elő, és az adó­hatóság mindkét munkatársát megszúrta. Az ellenőrök kime­nekültek az udvarra, de a kert­kapu zárva volt. A férfi utolérte őket, majd ismét rájuk támadt: egyiküket több mint húszszor szúrta meg, ő az életét vesztet­te. A másik sértett egy kuká­val védekezett, miközben tele­fonon kért segítséget. A vádlott idővel bement a házba, ahol a kiérkező rendőrök elfogták. A főügyészség a tettes további kényszergyógykezelését indít­ványozta. MW Élettársa megbocsátott, a vak komondor időközben elpusztult FIZETHET A POLGÁRMESTER Balogh József a bíróságon. ■ Több kacskaringó után j£jjjjj3| végül elismerte, hogy ököllel arcon csapta élettársát, Terikét, kétszer is В JB Maradhat a hivatalában? Balogh József a vereke- déses eset után nem sokkal, 2013. május 2-án kilépett a Fidesz frakciójából. Az Indexnek ak­kor azzal indo­kolta döntését, hogy a történ­tekkel kap­csolatban „a ballibe­rális mé­dia folyama­tos támadá­sai sértik a Fi­desz-MPP és a kormány ér­dekeit”. Mandá­tumát viszont nem adta vissza, függet­lenként dolgozott to­vább a parlamentben. 2014 tavaszán képvise­lőjelöltként már nem in­dult, 2014 őszén viszont - már függetlenként - újra megválasztották Fülöpházán polgármes­ternek, igaz, a tisztség­re csak egyedül aspirált (a részvétel 39 százalé­kos volt, a 762 választó- polgárból csak 297 je­lent meg, és minden ha­todik szavazólapot ér­vénytelennek találtak). Ha Balogh másodfo­kon szabadságvesztés­sel járó büntetést kapna (még ha felfüggesztet­tet is), akkor méltatlan­ság miatt a képviselő- testületnek meg kellene szüntetnie polgármeste­ri megbízatását. Súlyos testi sértés miatt 420 ezer forintos pénzbün­tetésre ítélte szerdán a Kecskeméti Járásbíróság Balogh Józsefet, Fülöpháza polgármesterét. A Fidesz korábbi országgyűlési képviselője 2013 áprilisá­ban fia lakodalmából haza­térve, ittas állapotban meg­verte élettársát. Hraskó István istvan.hrasko@mediaworks.hu KECSKEMÉT/FÜLÖPHÁZA A pol­gármester korábban azt állí­totta: élettársa úgy szerezte sérüléseit, hogy átesett a csa­lád vak komondorán. Balogh József a bírósági tárgyaláson is mondott olyat, hogy a 80 ki­lós kutya odaugrott közéjük a dulakodás során, ezért mind­ketten legurultak a terasz lép­csőjén, ő is beütötte a fejét és a könyökét. De tett olyan val­lomást is, hogy Tériké itta­san vissza akart menni a la­kodalomba, ő csak megpró­bálta visszatuszkolni a lakás­ba, és ekkor egy­szer, „nem szán­dékosan, hanem a kapkodásban, vé­letlenül” csukló­val megütötte az asszonyt. Végül azonban a polgármester a szándékosságra is kiterjedő beismerő vallomást tett, az­az elismerte: legalább kétszer ököllel megütötte az arcán Terikét. Az asszony darabos orrcsonttörést és a jobb olda­li járomcsont íves benyomat- tal járó többszö­rös törését szen­vedte el, sérülései 4-6 hét alatt gyó­gyultak csak meg. A nő később visz- szaköltözött a fér­fihez, visszavonta vallomását, és nem is tanúskodott Balogh ellen. A vádlott politikus a bí­róságon kijelentette: mindent megbánt, Tériké tíz napon be­lül megbocsátott neki, „szere- tetben és békében” élnek, és ha az eset lezárul, összeháza­sodnak. Balogh a bírósági tár­gyaláson azt is elmondta: az eset után szerinte „példátlan támadások érték a média egy részétől”, és úgy véli, „a ható­ság nem tudta magát függetle­níteni a sajtó gerjesztette köz­hangulattól”. Mátyásné dr. Polereczki Éva bíró végül 420 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Ba­logh Józsefet, és a 256 ezer fo­rint bűnügyi költség megfize­tésére kötelezte. A bírónő in­doklása szerint a védelem ál­tal kért próbára bocsátás súly­talan lenne, az ügyészség ré­széről indítványozott felfüg­gesztett szabadságvesztés vi­szont szükségtelen hátrá­nyokkal sújtaná a polgármes­tert, miként a pártfogó fel­ügyelet sem indokolt. Súlyo­sító körülményként értékel­te, hogy Balogh ittasan bán­talmazta élettársát, és hogy a hasonló családon belüli erő­szakos bűncselekmények el­szaporodtak. A bírónő az eny­hítő körülmények közé sorol­ta Balogh beismerő vallomá­sát, megbánó magatartását, büntetlen előéletét, a sértett megbocsátását, a jelentős idő­múlást és azt is, hogy kiskorú gyermekről gondoskodik. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, Balogh József és ügyvédje három nap gondol­kodási időt kért; a per másod­fokon folytatódik. „Tériké már megbocsátott nekem” - állítja Balogh TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUAR 18., CSÜTÖRTÖK oc о tf> 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.50 12.20 12.50 13.10 13.40 15.00 16.10 17.25 18.00 18.55 19.30 20.45 21.20 22.25 23.35 0.10 0.45 Jó reggelt, skacok!© RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Street Kitchen © Story Extra® Egy rém modem család© Egy rém modem család© Éjjel-nappal Budapest© Isten áldjon, Esperanza! © Szulejmán © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt© Castle© Volt egyszer két Németország © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Homeland- A belső ellenség© Bosszúállók® Gálvölgyi-show® 4.45 5.10 5.35 6.20 9.25 9.30 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.50 16.55 18.00 19.30 20.15 21.20 22.25 23.30 0.30 1.15 1.45 1.55 2.55 3.40 Aktív© Csapdába csalva© Családi Titkok © Mokka© Stahl konyhája © Babapercek® Teleshop Astro-Világ Tények Délben Aktív® Paloma © Walker, a texasi kopó© Walker, a texasi kopó© Szeretned kell! © Megtört szívek© Tények Jóban Rosszban© Magánnyomozók© NCIS: Los Angeles© NCIS: Los Angeles© Felejthetetlen© Tények Este Aktív© Sportos Ezo.TV Az uralkodónő© Szeretned kell!© OC о tn Óránként Híradó és időjárásjelentés 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 112.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Iskolapad 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Csa­lád és otthon 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Életkor 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Unió 28 16.40 Egy Perc Hír­adó 17.15 Kosár 17.40 Egy Perc Hír­adó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Segít­ség, bajban vagyok! © 11.00 A gya­nú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család ® 13.45 A bosszú asszonya © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje ® 15.35 Ba­rátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 Kisma­mának áll a világ © 18.45 UEFA Eu­rópa Liga 21.10 RTL II Híradó 21.40 Showder Klub © 22.35 Szelfi ® 23.30 UEFA Európa Uga 15.55 Mesélj nekem! 16.05 Claude 16.15 A város hősei 16.30 Rolie, Polie, Ofie 17.00 Gyerekversek 17.02 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.15 Póló 17.25 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.35 Állatkerti sétány 64. 17.50 Kalandozások Andyvel 18.05 Pimpa 18.10 Pimpa 18.15 Milo 18.20 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Táncakadémia© 20.35 Családom és egyéb emberfajták© 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Elcserélt lányok© 23.25 Kulisszák mögött - az A38-as hajón® 0.25 A médium® 1.10 Én vagyok itt® 8.00 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 8.55 Szívek szállodája© 9.50 Knight Rider© 10.50 Amerikai mesterszakács © 11.45 Az indíték© 12.45 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 14.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles® 16.45 NCIS: Los Angeles® 17.40 Amerikai mesterszakács© 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ® 19.35 Két pasi­meg egy kicsi© 20.10 Két pasi­meg egy kicsi© 20.35 Két pasi­meg egy kicsi© 21.00 Shannara­A jövő krónikája © 22.00 Amerikai pite: Az egyetemen© 23.45 Két pasi-meg egy kicsi © 0.15 Az indíték® 23.25 Kulisszák mögött 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Ve­led is megtörténhet! © 11.00 Csa- Ы Titkok © 12.05 Jóban Rossz­ban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet ® 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! ® 18.05 Veled is megtör­ténhet! © 19.15 Celebmüszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Transformers © 0.50 Jóban Rosszban © 1.30 Egy ello­pott élet ® 2.25 Maricruz © 11.45 Az indíték 4.15 Privátfilmek újratöltve © 4.30 Privátfilmek újratöltve ® 4.45 Pri­vátfilmek újratöltve © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privát- filmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve ® 13.40 Hanna aranya © 15.35 Családi futam © 17.20 Clifford © 19.05 Tökös ötös © 21.00 Riverworid - A túlvilág partján ® 22.45 Riverworid - A túlvilág partján © 0.30 Vadbarmok® Assűsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Global 13.00 Regge­li járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 A sárvári ménesgazda © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Sza­badfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csőrié © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyar- ország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Csőrié © 6.05 Brown atya© 6.55 Kenő© 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.25 Rondó 8.25 A múlt fogságában© 9.20 Alpesi őrjárat © 10.20 Család-barát 11.40 A világörökség kincsei 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.35 Időjárás-jelentés 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie vidéki konyhája 13.30 izland mozgásban © 14.15 Szívek doktora© 15.00 Brown atya© 15.50 Tappancs,a mesterdetektív © 16.40 Szerencse Híradó © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 Alpesi őrjárat @ 19.40 Maradj talpon!© 20.40 Apám, a hős© 22.10 Kenó© 22.15 Bocused’Or­Az ízek forradalma 22.50 Szamba© 0.30 Apám,a hős® 2.00 Pannon expressz® 20.40 Apám, a hős 6.45 7.45 8.40 8.50 9.25 9.50 10.05 10.25 10.40 10.45 10.55 11.15 11.30 13.00 13.20 13.45 14.15 14.50 16.05 17.05 17.30 18.05 19.05 20.05 21.00 21.30 22.30 23.30 0.50 1.00 1.15 Ridikül © Kézjegy© Német nyelvű hírek Hazajáró Magyar Krónika® Orosz nyelvű hírek Tessék! A sokszínű vallás Kereszt-Tények „így szól az Úr!” Biblia és irodalom Angol nyelvű hírek Fagylalt, tölcsér nélkül© Híradó Kékbolygó Hazajáró Magyar Krónika© Család-barát Rondó Család és otthon Tálentum © MMA-portré sorozat Hogy volt!? Szenes Iván írta© Híradó Maradj talpon! © Ridikül © Család-barát Himnusz Híradó Angol nyelvű hírek 6.00 Televíziós vásárlás 9.15 Karácsonyi vakáció© amerikai vígjáték 1989 11.15 Beépített koszorúslány© amerikai romantikus vígjáték 2012 R.: Matthew Diamond Sz.: Brooke Bums, Nicole Paggi, Justin Baldoni, Gregory Hamson, Terry Maratos 13.00 A bosszú városa amerikai akciófilm 2010 14.40 Ketrecharc - A leszámolás® amerikai akciófilm 2011 16.45 Országúti diszkó © amerikai akciófilm 1989 19.00 Ninja 2,­A harcos bosszúja @ thaiföldi-amerikai akciófilm 2013 21.00 Száguldó erőd® amerikai akciófilm 1995 23.00 Lopakodók 3.® amerikai akciófilm 2004 0.45 Eastern Promises - Gyilkos ígéretek® angol-kanadai-amerikai krimi 2007 R.: David Cronenberg I 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi I konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub ® 16.20 Fö az egészség 16.50 Vi­lághíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Doku 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 22.35 Híradó-Este9 8.45 Jégkorong EBEL mérkőzés 11.00 Sportpercek 11.15 UEFA Baj­nokok Ligája összefoglaló 12.15 Sportpercek 12.30 Lillehammer ösz- szefoglaló 13.30 Sportpercek 13.45 OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzés 15.30 Sportpercek 15.45 Magazin 16.15 Összefoglaló a nap eseménye­iből 16.30 Röplabda NB 1.19.30 Jég­korong MOL Uga - rájátszás 22.15 Fradi Tv 22.45 Sportpercek 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Ökölvívás KO TV, Classics 10.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 11.00 Arany pillanatok 11.15 MOB utánpótlás­magazin 11.45 Labdarúgás Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Benfica-Zenit 14.30 Labdarúgás Bajnokok Ligája, 15.15 Labdarúgás Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Gent-Wolfsburg 17.30 Labdarúgás Bajnokok Ligája, összefoglaló 18.15 Mai helyzet 18.30 Út Milánóba BL-magazin 20.00 Darts Premier League, 3. állomás, Dublin 23.30 Jégkorong NHL, alapszakasz, Washington Capitals- Los Angeles Kings 9.00 Mimi francia konyája ® 9.30 A világ ikonikus ételei © 9.45 A világ ikonikus ételei ® 10.00 Mestersza­kácsok a katedrán © 10.30 Sandro, az olasz © 10.45 Christophe - Bo­csánat, lenni francia © 11.00 Dunszt ® 11.15 Wang wokja © 11.30 Ray­mond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadnapos szakácsnő © 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 A

Next

/
Thumbnails
Contents