Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-01 / 26. szám

14 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Szociális munkások könnyítenek meleg teával, jó szóval a fedélnélküliek életén Fagyőrjárat vigyáz most rájuk Zoltán (balról) és András egy Tisza-parti házikóban húzza meg magát a téli hónapokban. Щ Az életük nem egyszerű, de még így is szerencsésnek érzik magukat, hogy van fedél a fejük felett. Щ Tudnak fűteni, főzni, és esténként van hol álomra hajtani a fejüket. A petróleumlámpa is jó szolgálatot tesz. A havas pár nap után - az ut­cán élők örömére - megeny­hült az idő, bár még korai azt remélni, hogy mindjárt vége is a télnek. A fedél nélkül élők­nek heteken át tarthat még a mindennapi küzdelem az idő­járással. Kovács Berta irottszo@index.hu SZOLNOK Senki sem kívánna olyan sorsot magának, hogy a zord időben is az utcán kelljen élnie. Nincsenek azonban ma­gukra hagyva a szolnoki haj­léktalanok, van, aki gondoljon rájuk. Működik a krízisszálló, a nappali melegedő, sőt, szoci­ális munkások is róják az ut­cákat, meleg teával, élelemmel, takarókkal könnyítve meg a fe­dél nélküliek életét. A napok­ban mi is elkísértük Rőth Pat- rikot és Farkas Krisztiánt segí­tő kőrútjukon.- Nálunk nincs laza nap, az utcán sok mindent tapasztal az ember. Kihívás, de nem is bír­nék nyolc órát ülni egy irodá­ban - vallotta Patrik, amint Filó Melinda grafológus Jelige: „Ház” 32 ÉVES FÉRFI Kedves Olvasó! Egy jó ritmusú írást kaptam, a tanultak szerinti szó- és sortávol­sággal. Nagy írásnyomaték, meg­nyúlt betűk a jellemzők. A hosz­egy Tisza menti hétvégi „há­zikó” felé tartottunk, többen ugyanis ott húzzák meg ma­gukat.- Itt kint más a helyzet, mint a szállón - magyarázta Kriszti­án. - Ott bent mi vagyunk ha­zai pályán, itt viszont fordított a helyzet. De utcán jobban ki­alakul a bizalom, bár kell hoz­zá idő. Csúszós-havas földúton zöty- kölődtünk egy-két kilométert, míg az ominózus épülethez ér­tünk. K. András fogadott min­ket bevezetve az emeleti, vas­tag pokróccal elfüggönyözött, vakolatlan helyiségbe és az éle­tükbe. Viszonylagos meleg fogad, tűzhelyként is szolgáló kis kályhával fűtenek, fellobban a petróleumlámpa is. A fal mel­lett műanyag kannák sorakoz­nak, a vizet messziről, a Tisza Szállótól hordják. Hárman húzzák meg magu­kat e komfort nélküli viskó­ban, amely András külföldön élő ismerőséé.- Családi okokból jöttem el otthonról, jobb így - vallotta Jelige: Ház szabó szavakat a toll felemelése nélkül írja le. Mit jelent mindez? Minden bi­zonnyal Ön szeret tárgyakat ösz- szegyűjteni, még akkor is, ha ké­sőbb nem veszi elő, hogy emléke­ket idézzen fel általa. Nem tér visz- sza a régi múltba, nem emiatt kell. Egyszerűen van egy gyűjtőszenve­délye. Fontosabb a jövő és annak tervezése. Tudatosan építi az éle­tét. Nem kapkod el semmit. Van türelme a kivárásra. Elhamarko­dott döntéseket nem hoz. A kapcsolatok érzékeny pontot jelentenek az életében. Nagyon ra­gaszkodó, egy szakítás különösen megviseli, legyen az egy szerelem vagy barátság. Többéves barátsá­meg az ötven felé közeledő fér­fi. - Október óta lakom itt, ez olyan szabad élet, ami nekem való. Eredetileg katonatiszt vagyok, ott is a táborozás volt az életem. Sajnos, úgy látszik, nem nőttem ki a gyerekkorból. A Füredről való Budai Imré- né, Éva a krízisszállóról költö­zött ki.- Ott kötözködtek, loptak, a múltkor is elvették a 22 800 fo­rintnyi járadékomat, amit ha­vonta kapok - panaszolta Éva. - Próbálok munkát találni, de beteg is vagyok. Van egy 19 Van mód kitörésre- Sokan nem is gondolnák, mi­lyen kicsi a határ az átlagember között és közöttük - hívta fel rá a figyelmet Röth Patrik. - Bár­ki kerülhet nehéz helyzetbe, és ha nincsenek rokonok, barátok, akik segítsenek, nagyon köny- nyű az utcán végezni. De akad­nak azért pozitív példák arra is, hogy aki tényleg akar, az innen is ki tud törni, egyenesbe tudja hozni az életét. éves fiam, az ő élete rendben van, boltvezetőként dolgozik. Rajta kívül van három csalá­dom, de nem jó a viszonyunk, nem segítenek. Zoltánnak meghalt minden hozzátartozója, így segítségre ő sem számíthat. Elmondása szerint Szolnok központjában lévő lakását, mint mondta, úgy vesztette el, hogy leitatott, el­kábított állapotban írattak alá vele egy adásvételi szerződést. Másfél éve hajléktalan, András fogadta be. Az ő bevételét is a járadék adja, és amit a város­ban összekéreget. A helyiséget is ők rendezték be András barátainak köszön­hetően, akik még kocsival is hoztak ki holmikat. Van rádió­juk, újság a kukából, beszélget­nek. És takarítanak, mert And­rás ragaszkodik ahhoz, hogy rend a lelke mindennek. Főzni is ő szokott.- A fiúk nagyon rendesek - dicsérte a szociális munká­sokat. - Kijárnak hozzánk, el­beszélgetünk, hoznak ezt-azt. Nem kell nagy segítség, de ap­ró dolgokból lesznek a nagyok. A lényeg, hogy adnak egy kis biztonságérzetet az embernek.- Télen azért a többség be­megy a krízisszállóra, de 10- 12 ember keményen az utcán él - árulta el Patrik. - Ránézés­re egyébként a többségről nem is mondanánk meg, hogy haj­léktalan. A belvárosban is jön- nek-mennek a fedél nélküli­ek, vannak olyan „csomópon­tok”, ahol rendszerint felbuk­kannak. Mint egyes buszmeg­állók. Patrikék érkeztére össze is verbuválódott egy kis csa­pat, jöttek a teáért, kenyérért.- Nagyon aranyosak, ahol tudnak, segítenek - mondta rögtön az idősebbnek látszó 68 éves Tóth István. Volt, aki a te­ának örült, más annak, hogy kiváltották a gyógyszerét. És némelyek rögtön hangoskodni kezdtek. Balogh Zoltánná és Bódi Zol­tán sem látszott hajléktalan­nak, pedig azok. És barátok.- Téli lábbelim nincs, a ci­pőm meg lyukas - sóhajtozott az asszony. - Jó lenne, ha hi­degben hamarabb beengedné­gokban érzi jól magát. Talán tisztá­ban van vele, hogy megosztó sze­mélyiség. Szarkasztikus humora lehet az egyik sarkalatos pont e té­ren. Akik - úgymond - vevők az ef­féle kommunikációra, azokkal na­gyon kellemes barátságok szövőd­nek és tölthetnek el jó hangulatú időszakot együtt. Akik nem isme­rik, kiismerhetetlennek gondolhat­ják, hisz életvitelében átgondolt, mégis kibújhat belőle a kisördög. A tartalmas, mély beszélgeté­seket épp úgy kedveli, mint e fel­hőtlen játékokat. Az önbizalmá­ra utaló betűkben láthatók meg­torpanások, becsavarások, amik csalódások, sérülések lenyoma­tai. Hiába a mutatott ésszerű gon­dolkodás, a mélyben ott lapul az érző és sérülékeny gyermek, aki­nek - még ha jól boldogul is az életben egyedül - szüksége van nek a szállóra! Az üres laká­sokat fel kéne újítani és olcsón kiadni, ezzel sokakon segítené­nek! Most hatvan éves, korábban szalag mellett dolgozott, de a keze tönkrement, műtötték, így nem tudta folytatni a mun­kát. A 22 800 forintos járadék­ból pedig lehetetlen volt albér­letet fizetni. Napközben a várost járva sö­rös dobozokat gyűjtögetnek.- Inkább ezt csinálom, mint, hogy lopjak - vallotta a sokfé­le betegséggel küzdő Bódi Zol­tán. - Kiveszem a szelektív hulladékgyűjtőből is, bár szól­tak már a rendőrök, hogy meg fognak bírságolni. De ebből tu­dunk egy kis pénzt csinálni. Anyja halála után került ne­héz helyzetbe. Albérletben, majd sátorban élt.- Aki az utcára kerül, attól elfordulnak a barátok - mond­ta. - Egy kalap alá veszik a csöves alkoholistákkal. Persze olyanok is vannak. De ha rosz- szul leszel, sajnos elmennek melletted, azt hiszik, részeg vagy és nem segítenek! egy háttérben lévő stabil család­ra, barátokra. Kreatív elmével és jó humor­ral áldotta mega sors, ami az élet több területén a barátja, használ­ja bátran! Üdvözlettel: Filó Melinda Ön is szeretne személy­re szóló elemzést a szakér­tőtől? Küldje be három-ti- zenkét éves gyermeke raj­zát vagy legalább öt-hat so­ros saját kézírását - mely tartalmazza az aláírását és életkorát - az Új Nép­lap Szerkesztősége címére. Ne felejtsen el jeligét írni! Elérhetőség: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Ж 0^ 1

Next

/
Thumbnails
Contents