Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-10 / 34. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUAR 10., SZERDA Túl a főpróbán az Ádámok és Évák SZOLNOK A Szigligeti Színházban ma este mutatják be az idei Ádámok és Évák Ünnepét, melynek témája ezúttal az angol Shakespeare halálának négyszázadik évfordulója. Tíz intézmény diákjainak előadásait láthatják majd a nézők. Képünk a Liget Otthon csapatának Othello című előadásáról készült. (esi) Egész télen dolgoznak Cl BAKHÁZA Télen is akad munka a közfoglalkoztatottaknak a településen: bozótot irtanak, csapadékvíz-elvezető, csatornákat takarítanak és települést tisztítanak. Hegyes Zoltán polgármestertől megtudjuk,' hamarosan az alakító metszéseket is elkezdik a közmunkások. Cibakon tavaly hétszáz meggyfát ültettek, melynek gyümölcseit a helyi tartósító üzemnek értékesítik. A település fóliasátrait is újjáépítik, valamint ahogy az idő engedi, nádat is vágnak. (jzs) Agyrázkódással megúszta a sofőr TÖRÓKSZENTMIKLÓS Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Törökszentmiklóson hétfőn délelőtt - tudtuk meg S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. Az autó vezetője agyrázkódást szenvedett, a villanyoszlop megdőlt, a vezetékek tartották. A törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók az áramszolgáltató szakembereivel közösen állították helyre az. oszolopot. (gsz) Egyre több a telek iránt érdeklődő BESENYSZOG A családi otthonteremtési kedzvezmény hatására megnövekedett az érdeklődők száma az önkormányzati üres telkek iránt a településen. Mint azt Munkácsi György jegyző lapunknak elmondta, a település támogatja ezen telkek megvételét, amelyek ára 1,5-2 millió forint körüli. A rendeletet három éve hozták létre a letelepedők támogatására. (ta) Harmadik helyen állunk a bűnügyileg legfertőzöttebb megyék között „Komoly gond a kábítószer, a miklósi eset nem egyedi” A gyermekek bűnelkövetővé válásának megelőzésében fontos szerep jut az őket körbevevő felnőtteknek - mondta a zagyvaré- kasi gyilkosság kapcsán dr. Ur- bán Zoltán ezredes, Jász-Nagy- kun-Szolnok megye rendőrfőkapitánya. A vezető tegnapi évértékelőjén csökkenő bűnözési számról, biztonságosabb közlekedésről beszélt. Na de mi a helyzet - a törökszentmiklósi eset után országosan is a közvélemény fókuszába került - drogproblémával? Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - A korábbi mutatószámok alapján a megye bűnügyi fertőzöttsége igen magas, jelenleg a százezer lakosra jutó bűn- cselekmények száma alapján országos harmadikok vagyunk. Ennek ellenére sikerült elérni komoly eredményeket az elmúlt esztendő során - mondta el lapunk kérdésére dr. Urbán Zoltán ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője tegnapi évértékelője után. - Mirfdez azt mutatja, hogy a kollégáim olyan munkát tudtak végezni, hogy a megye területén csökkent a bűnözés, illetve a kezükben lévő adatokkal úgy tudtak dolgozni, hogy minél több elkövetőt tudjanak eljárás alá vonni. Hogy mindez a számok nyelvén mit jelent?- A legsúlyosabb bűncselekmény az emberölés, ebből összesen két esetünk volt tavaly, melyek közül mindkét ügyet eredményesen zártuk le. Rablások tekintetében a nyomozás eredményessége szintén kiemelkedő, kilencvenhét százalék körül mozog - magyarázta a rendőri vezető. Az tehát egyértelmű, hogy kedvezőnek tűnő statisztikai adatok jellemezték a rendőrség elmúlt évét. A legszembetűnőbb például az, hogy jelentősen csökkent a regisztrált bűnesetek száma. Az ezredes kitért a vagyon elleni bűncselekményekre is, melyek továbbra is leginkább dominálnak az adatok szerint. A lopások kapcsán kiemelte, az egyik legnehezebben utolérhető cselekmény, ennek ellenére csökkent az elkövetések, nőtt a felderítések száma. Az autólopások száma is drasztikusan visszaesett. Egyedül a lakásbetörések száma nem csökkent...- Jelenleg teljes állománnyal dolgozik a megye rendőrsége - válaszolt meg egy a rendőri létszámra vonatkozó kérdést a főkapitány. - Ennek, illetve az elemző munkának köszönhetően sikerült átszervezni, megerősíteni a közterületi jelenlétet. Oda fókuszáltuk az erőinket, ahol indokolt volt, ez is hozzájárulhatott a kedvező adatokhoz. A migrációval kapcsolatos visszaélések kapcsán is kiváló feladatot láttak el a megye rendőrei - hangsúlyozta a főkapitány. Megyénkben azonban messze nem a menekül- ___ tek okozták, okozzák a legnagyobb fejtö- rést az egyenruhásoknak, sokkal inkább olyan területek, melyeken sajnos az utóbbi hetekben látványos, brutális példák is akadtak. Az elmúlt időszak eseményei kapcsán például ismét előtérbe került megyénkben a drog nagyon komoly kérdése. A lakossági visszajelzések alapján is komoly gondot jelent a kábítószer jelenléte, illetve az azzal kapcsolatos visszaélések sokasága.- A huszonegyedik században csak a büntetőjog eszközeivel nem lehet megoldani a kábítószer problémáját, ez az egész társadalom összefogását, hatékony fellépését követeli meg - fejtette ki dr. Urbán Zoltán. - Véleményem szerint a rendőrség hatékonyan a kábítószer terjesztőivel, kereskedőivel szemben tud fellépni. Úgy gondolom, a szenvedélybetegek kriminalizálása nem megoldás. Ami például néhány hete Tö- rökszentmik- lóson történt, az nem egyedi az országban. Mint Í azonban említettem, a társadalmi összefogás lehet a megoldás erre a problémakörre. Nem csak a két kismamát is kórházba juttató miklósi kábító- szeres ügy zaklatta fel azonban a megyében élőket, hanem a január végi zagyvarékasi gyilkosság is általános döbbenetét okozott a Jászkunságban. A brutális esettel (mely kapcsán továbbra is két kiskorút, egy tizennégy éves tinilányt és egy tizenhat esztendős fiút gyanúsítanak a lány anyjának agyonszurkálásá- val) kapcsolatban feltettük a kérdést: mennyire jellemzőek megyénkre a gyerekek által elkövetett bűnesetek, mennyire érinti térségünket a gyermekbűnözés?- A jelenlegi fiatalok, serdülők világképe teljesen más határokon mozog, mint a felnőtteké. Komoly generációs ellentét van a korosztályok között. Én úgy vélem, ezzel kell kezdeni valamit, ezt kell orvosolni. Úgy gondolom, a gyermekek bűnelkövetővé válásának megelőzésében fontos szerep jut az őket körbevevő felnőtteknek, családjuknak és környezetüknek - mondta lapunknak a főkapitány. Kevesebb baleset volt az utakon, de többen haltak meg A közlekedés kapcsán dr. Urbán Zoltán kiemelte évértékelőjében, hogy a közúti balesetek száma 2015-ben nagymértékben csökkent az előző évekhez képest, azonban a halálos kimenetelű esetek száma növekedést mutatott. Ezzel kapcsolatban elmondta. hatékonyabb megelőzési munkával szeretnének a kedvezőtlen jelenség ellen fellépni. Ez konkrétan például azt is jelenti, hogy a közlekedőknek többször kell majd számítani alkoholszondás ellenőrzésekre megyénk útjain. Már most készülnek az őszi gálára: idén tizenkettedik alkalommal fogják átadni a területi Prima díjakat Dr. Lits József maradt a VOSZ megyei elnöke SZOLNOK Tisztújító közgyűléssel indult a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének tegnapi, a szolnoki Hozam Klubban tartott rendezvénye, ahol - Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatójának jelenlétében - megyei elnöknek ismételten dr. Lits Józsefet választották meg. Ezt követően a régi-új elnök értékelte a tavalyi évet, felidézte az elmúlt időszak eseményeit, kiemelve a Príma-gála és a területi Prima díjak jelentőségét - mint olyan, politikai befolyástól független, demokratikusan odaítélt elismerését a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberekre is sikerül ráirányítani a figyelmet, akik esetleg soha nem kerülnének rivaldafénybe. Név szerint is megemlékezett a tavalyi év megyei kitüntetettjeiről, továbbá felhívta rá a figyelmet, hogy idén szeptember 16-án immár tizenkettedik alkalommal fogják kiosztani a díjakat. Dr. Lits József a tanulás fontosságát hangsúlyozta, mondván, hogy „minél többet tanulsz, annál butább az ellenfeled”, a vállalkozók ismeretei pedig sokszor hiányosak. Felidézte a Társadalmi Megújulás Operatív Program elnyerését követően megtartott sikeres vállalkozói fórumokat, ahol arra törekedve, hogy ne papírízű elméleti információkat közvetítsenek, a munkaszerveA rendezvény előadó vendégei (balról jobbra): dr. Losoncz Miklós, Nógrádi György, Perlusz László és dr. Lits József zés, munkajog, munkavédelem, tárgyalástechnika, uniós jogszabályoknak való megfelelés témakörében szerveztek előadásokat az üzleti élet résztvevőinek. A Széchenyi Kártya Program „sikertörténetéről" is szó esett: 2002 és 2015 között 1 ezer 340 milliárd forint hitelkihelyezés történt, ami megyei szinten 10 ezer 300 kártyát jelent - ezek igénylése nagyjából fele-fele arányban a VOSZ-on és a megyei Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül történt. Jelenleg már 25 millió helyett 50 milliós - kedvező kamatú - hiteligénylésre is van lehetőség, ahol a fedezet a vállalkozó becsülete. Említette, hogy a 2015-ös világ- gazdasági rangsorban Magyarország továbbra is a hatvanadik helyen áll, bár bizonyos téren jók az eredményeink, be kell látni, hogy az olcsó munkaerő miatt külföldről beáramló tőke kora már lejárt és nem lehet adókedvezményekkel a gazdasági helyzetet megoldani és nem lehet ügyeskedéssel az innovációt kiváltani. Meghívott előadóként dr. Losoncz Miklós egyetemi tanár elemezte a világgazdasági környezetet és annak hatásait a magyar gazdaságra, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő érdekes előadása pedig a világ államainak erőviszonyait, stratégiai törekvéseit tárta elénk, kiemelve egy-egy ország valamely jellemző sajátosságait. к. B. J IA huszonegyedik században csak ' a büntetőjog eszközeivel nem lehet megoldani a kábítószer problémáját - mondta lapunknak dr. Urbán Zoltán megyei fokapitan^^